Tolnavármegye, 1899 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1899-12-24 / 52. szám
1899. december 24 5. TOLNA YAHMEGIYE. 1- Jég közé került hajók. Pakson — a nagy hideg miatt gyorsan beállott jégzajlás következtében — megrekedt egy propeller, öt vontató gőzös és vagy húsz uszály. A vontató gőzösök közül kettő a dél-német társaság tulajdona. Az illető igazgatóság által Paksra küldött hivatalnokok megvizsgálták a helyet, a hol a hajók állanak és úgy találták, hogy a helyzet veszedelmes lehet különösen az uszályokra nézve, mert a jegek közvetlenül súrolhatják az oldalaikat, mi által könnyen megtörténhetik, hogy léket kapnak és a több mint százezer forint értékű gabonával együtt a Dunába sülyednek. Azért azt határozták, hogy ha az idő nem fordulna olyanra, a melyben a hajók tovább mehetnek, az uszályokból a gabonát kirakják. — Kivételes nősülési engedélyek. A honvédelmi miniszter a védkötelezettség fentartása mellett kivételes nősülési engedélyt adott Kormos L. szakcsi, Lázár József tamásii, iíj. Márkus P. mözsi, Szegedi János gyulajováncai, Szűcs János ujdombo- vári, Asztalos István alsónyéki, ifj. Bálint J. decsi, Böhm Henrik kistormási, Dohmer Ádám hidegkúti, ifj. Danovits János miszlai, Eke Károly felsőireghi, Peszt Henrik kétyi, Ifj. Schwindt Henrik udvarii, ifj. Falusi József faddi, Weisz Péter kokasdi, Zubo- nyai János tótkeszii, Fejes József gyulajovánczai, ifj. Güth Mátyás kiskozári, Hegedűs Antal tamásii, ifj. Kecskeméti János decsi, Müller György udvarii, Neuchenbauer János nagyvejkei, Nyikus Mikus nagy- doroghi, Kovács Péter alsónyéki, Paczelt György paárii, Klein József Ádám tolnai, Kramer János mucsfai, Koch Fülöp györkönyi és Rausch János máj ősi lakosoknak. — Europa luxusvonatai. Hogy az u. n. luxusvonatok néhány év óta mily nagy távolságokat futnak be aránylag rövid idő alatt, arra nézve közöljük a következő érdekes adatokat: Első sorban említendő az Északi expressvonat, mely naponta közlekedik Osztende és Berlin között és kétszer hetenként Szt-Pétervárig is elmegy, s ezt az utóbbi, 25.75 kilométernyi utat 43 óra alatt teszi meg. — E vonat segítségével 49'/2 óra alatt lehet Péter- vártól Londonba (2811 km.) eljutni. Tervbe van véve, hogy már a közel jövőben egyszer hetenként Berlinből Varsóba is indul egy ilyen vonat. — Az osztende-bécskonsztanzai expresz mely Bécsig naponta, Konsztanzáig azonban csak egyszer hetenként közlekedik, a végállomásig (2726 km.) 53!/2 órát vesz igénybe. Londonból Konstantinápolyba Kölnön, Passzauon és Bécsen át (3310 km.) 731/* óra alatt jut el az ember e vonat felhasználásával Triesztbe, hova hetenként egyszer közlekedik e vonatnak egy szárnyvonata, mely ott az Osztrák Lloyd alexandriai gőzöséhez csatlakozik, 43 óra alatt jut el az ember Osztendéből (1927 km.) és 49 óra alatt Londonból (2163 km.). A keleti expressz, a legrégibb luxusvonat a 3099 km. hosszú páris-kons- tantinápolyi utat Stuttgart-München-Bécs Budapest- Belgrád-Szófián át 64'/2 óra alatt teszi meg és Bécsig naponta, Konstantinápolyig kétszer hetenként közlekedik. A Peninsular-Express, mely hetenként kétszer közlekedik Calais és Brindizi közt, 39'/2 óra alatt teszi meg ezt a 2183 km. hosszú utat; Londonból Brindizibe pedig (2351 km.) e vonattal 43 */, óra alatt juthatunk el. A Déli expressz, mely hetenként kétszer közvetíti az egyenes forgalmat Páris és Madrid, ill. Gibraltar, továbbá Páris és Lisszabon között, 26 óra alatt teszi meg az utat Párisból Madridig (1452 km.) és 36 72 óra alatt Lisszabonig. (1897 km.) Az Észak-déli expressz, mely ez idő szerint naponta közlekedik Berlin és Verona közt, 19 V2 óra alatt teszi meg ezt az 1108 km. hosszú utat. Most tovább fogják vezetni egészen Nápolyig s akkor 2155 kmt. kell majd befutnia. A pétervár-bccs-cannesi expresszvonat, mely télen hetenként egyszer megy Cannesig, Bécsig azonban minden nap, a 3091 kmnyi utat 65 óra alatt teszi meg, de ebben benne van a három órai bécsi tartózkodás. A csak nyáron közlekedő En- gadni-Expressz (Calais-Thuris) 20 óra alatt 1038 kmt. tesz meg; a bécs-karlsbadi expresszvonat pedig 508 kmt. 8 óra alatt. A párisi világkiállítás alkalmából a keleti expressz naponta kétszer fog közlekedni Bécs és Páris közt, az Északi expressz pedig hetenként háromszor Pétervár és Páris közt. — A magtárépület átalakítása. A volt uradalmi magtárépületet tudvalevőleg a vármegye megvásárolta az alapítványi uradalomtól, hogy a megyeháznak a szükséges mellékhelyiségek is rendelkezésére álljanak. A belügyminiszter értesítette vármegyénk közönségét, hogy az épület átalakítására szükséges 2857 frt 53 krt állami pótjavadalmazásként kiutalványozta, s igy az épület megfelelő átalakítása most már foganatosítható lesz. — Névmagyarosítás. Kiskorú Weisz Sándor ódombovári illetőségű, budapesti lakos vezetéknevét «Vidá»-ra, kiskorú Kohn Móric tamásii lakos pedig «Kertész»-re változtatta. — A korcsmák és kávéházakra vonatkozólag egy miniszteri rendelet jelent meg a hivatalos lapban, mely igen körülményes és szigora intézkedéseket tartalmaz arra nézve, hogy miféle teendőkre köteleztetnek az említett nyilvános helyek köztisztasági és közegészségi szempontból. Városban a rendelet végrehajtását a rendőrség, falvakban a községi elöljáróság, csendőrség és pénzügyőrség fogják teljesíteni, illetve ellenőrizni. A miniszteri rendeletet az ijesztő mértékben terjedő tuberkulosis tette szükségessé. — Szökött katona. Tóth Pál tamásii legénynek nem jó sora lehetett katonáéknál. Október elején rukkolt be, de hamarosan megunta a mondur- ban érzett dicsőséget és visszavágyódott az ő csendes kis pátriájába. Folyó hó 19-én aztán végleg elhatározta, hogy inkább parancsoljon neki a tamásii biró, mint a császár. Megugrott a székes- fehérvári századtól és ment egyenesen haza. De még alig mesélte el a katonaélet küzdelmeit, már ott termettek lakásán a hatóság emberei és visszavitték a szökött katonát századához, a hol nem a legkellemesebb krisztkindlire lesz kilátása. — Ismeretlen holttest. Csibrák község határában november hó 17-én egy 55—60 évesnek látszó középtermetű, sovány, hosszúkás arcú, barna bőrű, cigány tipusu, középhosszu sötét-barna hajjal, barna bajuszszal, fekete erősen őszült kecskeszakál- lal, világosbarna szemöldökkel, mezítláb, piszkos magyar gatyáju, jel nélküli ingü, rövid kopott rongyos téli kabátu, koldus cigánynak látszó egyén hullája találtatott. A dombóvári főszolgabiró megkereste az összes hazai hatóságokat, hogy a hullának személyazonosságát hatóságuk területén nyomoztassák és eredmény esetén őt értesítsék. Nagy Képes Világtörténet. Róma lelkét nem sikerült kifürkészni kétezer év alatt sem. Varázslatos múltjához újra meg újra visszatér a tudós és a Cook-iroda utasa. A századvég legreálisabb elméje, Zola is úgy áll Róma előtt, mint egy még teljesen meg nem fejtett világtörténeti talány előtt. Rómába még mindig úgy megyünk el, mint egy titokzatos hárembe, a melynek rácsozatai mögött el van rejtve egy régi világ százféle ideálja. Római történetet olvasni tehát nem annyit tesz, mint adatokat gyűjteni és megtanulni, római történetet forgatni annyit tesz, mint rácsok mögé bepillantani, mint fátylat bontani, mint kémlelni és hallgatózni. A mohos feliratú kövek, a melyek Niebuhrnak és Mommsennek milliónyi tarka történetet megsúgtak, még ugyanennyi titkot megőriztek, még nem mondták el minden meséjüket. Az az ezüstszerü köd, a melyben a rómaiak története meghúzódik, adja meg ennek a világnak az örökifjú igézetet és avatja a rómaiak történetíróját a legérdekesebb mesemondóvá. Mint az olasz pályaházakban és kikötőkben a ciceronék megrohanják az utast, úgy rohanják meg az irodalomban is már évszázadok óta az olvasót a tudós kalauzok, a kik hajlandók nekünk mutogatni egy darab régi Itáliát. Nehéz eldönteni, vájjon kicsodával barangolunk legszívesebben a vén falak között. A Goethe és Byron úti jegyzetei ép olyan mélységes hangulatokban adják vissza e virágos romok miszticizmusát, mint a hogy visszaadja Berlioz olasz karneválja. És . mentül jobban elkábitotta ez a mesevilág a müvészlelket, annál nehezebb lett a történetiró feladata. Ha szive nem itlasult meg attól a szent mámortól, a mely a római levegőben elfogta a költőket, senki sem figyelt szavára. Elméjének gazdagsága mellett a képzelem egész gyúlékonyságára volt szüksége, hogy az a szó, a mely a tudós odúkból, a levéltárak hideg celláiból a nagyvilágba hatol, épp úgy hevítsen, mint a költők dala. A józanságnak és a művészi hevületnek ezt a csudálatos vegyülékét érzem ki és szívom fel boldogan abból a vaskos kötetből, a melyben Geréb József elmondja a Rómaiak történetét. Bámulom, hogy kutató szemének szinte félelmetes élessége, elméjének kritikai szigora menynyire meg tudott férni lelkének finom rendüléseivel. Bámulom, hogy azon a 680 oldalon mennyire meg tudta építeni azt a világtörténeti kohót, a hol az emberiség szellemi és valláserkölcsi műveltségének lángjai meglobbantak. A Nagy Képes Világtörténet e harmadik kötetéhez a kiadók, a Frank- lin-társulat és a Révai testvérek a legpazarabb dekorációt készitették : Geréb doktortól, a mesteri előadótól át-átveszik a szót gyönyörű képek és mü- mellékletek, folytatva a mesemondást ugyanazzal az eleven ékesszólással, a melylyel ez a szerencsés tudós rendelkezik. És ha az imént még azt kérdeztük, hogy kicsoda tolmácsolja leghívebben mindazt az antik szépséget, a melyet a római történet magában rejt : a tudós-e, vagy a költő, vagy a festő, most azt mondhatjuk, hogy erről az antik világról a legtökéletesebben szónokolnak maguk az évezredes emlékek, a kövek és mozaikok, a templomok és diadalivek. Reprodukciójuk egy-egy önéletrajz, a melyben a holt anyag megszólal és ha fényes művészettel utánozva jelennek meg, mint a Nagy Képes Világtörténet-ben, némaságuk beszédessé és szívessé válik. Rendkívül érdekességet nyer ez a kötet az által, hogy a római történet magyar vonatkozásait is nagy apparátussal tárgyalja. Eltekintve a régi Pannónia és Dacia történetétől, végtelen sok szál fűz minket a hajdani és a mai Rómához. Csak a napokban hagyta el a sajtót egy kis füzetke ezen a cimen «Magyarok Rómában» ; egy nagyszerű tudósunk, Riedl Frigyes irta meg benne poétikus tollal és finom melancholiával, hogy az évszázadok során hány érdekes magyar ember kereste föl az örök várost. Volt közte fejedelem, vitéz, tudós és diák. Mind meglátta ott a régi romok közt bujdosó fényt, érezte a régi hantok fölött nyíló ciprusok és kaméliák sajátszerü illatát, a mely mintha régi elsülyedt villák kertjéből áradna felénk. Ez a meleg áram hatja át dr. Geréb könyvét is, de a mellett ez a munka minden sorában modern és friss. Nem kicsinyes adatokat halmoz egymásra ; a legmagasabb szempontból nézi az eseményeket, a melyeknek erkölcsi rugói ma ép oly időszerűek, mint akkor voltak. Igaza van, a mikor azt mondja, hogy a római császárság megalapítása — a pápaságot nem tekintve — a legnagyobb politikai mü volt, a melyet valaha emberi elme teremtett. Napoleon vagy Bismarck alkotásait nem lehet vele összehasonlitani. És igaza van akkor is, a mikor a régi mozgalmat és szereplőket oly dramatikus erővel és közvetlenséggel festi, mintha egy divatos színjátékot mutatna be. Mert Julius Caesar, Antonius és Kleopatra, Coriolanus jelleme, mint ezt Shakespeare kidomborította, örök életű, mert a közélet nagyjai ma épp oly mohó epikureusok, mint a milyen Cicero volt, mert a nép ma is tódul oda, a hol kenyeret és látványosságot kap, mert a társadalmi és gazdasági forradalmak folyton megújulnak, az augurok ma is keveset beszélnek és ravaszkodnak, a gladiátorok pedig ma is haldokolva köszöntik urokat. Nagy, igen nagy gyönyörűséggel követjük Geréb doktort hosszú Odys- seájában. Követjük, mert a római világ még soká nem fog összedőlni. Nero villájának romjai közt kétezerév múltán megtalálták egy tengermelléki fülkében sértetlen szépségben a belvederei Apollót; — ki tudja, még mit és mennyit fognak találni a roskatag falak mellett ! Ötödéve jártam utoljára Rómában. Éjszakánként a Via Corson sétáltam. A Colonna-téren hallgattam a zenét, a villamos ivlámpák alatt néztem a magas asszonyokat, a kik fénylő fekete hajukkal, nagy portiaszerü szemükkel, a mely a végtelenbe néz, úgy festettek, mint régi patrícius lányok és fehérbe öltözött pogány papnők. A Medi- ciek kertjéből pedig, ha csönd lett, elhallatszott a
