Tolnavármegye, 1899 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1899-09-17 / 38. szám

38. szám.

TOLNAVÁRMEGYE

POLITIKAI ES VEGYES TARTALMÚ HETILAP.

Szegzárd, 1899. szeptember 17.

Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Vár-utca 130. sz.

Felelős szerkesztő és lap tulajdonos :

Dr. LEOPOLD KORNÉL,.

Segédszerkesztő :

SZÉKELY FERENC.

Kéziratok vissza nem adatnak.

A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfize- I tések és a hirdetések is a szer- J kesztőséghez intézendők.

Hirdetések mérsékeljen megállapított j árszabály szerint számíttatnak.

■HBONBHBV

Két kulturegyesület.

A kulturegyesület speciális fogalom, a melyet csak azok a nemzetek ismernek, melyekben nem egységes a nemzetiség. Egyöntetű nemzetiségekből álló nemzeteknek nincsenek kulturegyesületeik, vagy ha vannak is, maguk e nemzetek körében nem teljesítenek hivatást, hanem ott, ahol e nemzeteknek kisebb expoziturái működnek. — Angol kulturegyesületről nem hallottunk, értve a kulturegyesületet a nálunk divó értelemben, franciáról még kevésbé, német kulturegyesület pedig van ugyan, de nem a német birodalomban működik, hanem legszívesebben nálunk.

Viszont a magyar nemzetnek nagyon is szüksége van kultúr egy esteietekre. Bár állami életünk teljes egésze hamisítatlan magyar jellegű, féltenünk kell a saját nemzetiségünket hazánk nem egy vidékén, ott, -a hol a nemzetiségek, ha nem is túlnyomó de jelentékeny számban leledznek. E helyeken kulturális tekintetekben támogatást kell nyújtani a magyar nemzetiségnek és oda kell hatni, hogy az idegen nemzetiség minél könnyebben asszimilálódjék a magyarral és ne fordítva történjék. Különösen ez utóbbi szempont a jelentős, mert a magyar faj nemzetiségekkel vegyes vidékeken sajátságos jelenséget tanúsít. Megvan a magyar fajban e vidékeken az a szinte eredendő tulajdonság, hogy inkább asszimilálódik maga a nemzetiségekhez, semmint a nemzetiségeket vonzaná magához. Sok része lehet ebben a magyar faj alkalmazkodó voltának és annak a túlontúl való loyalitás- nak, melylyel a magyar faj az egyéb nemzetiségekkel szemben viseltetik. Valóságos küzdelmet kell a kulturegyesületeknek kifejteniük, hogy a nemzetiségek közt elszigetelten élő magyarságot megtarthassák a magyar nemzet számára. Mintha önmagától e vidékeken nem volna semmi ellenálló ereje a magyarságnak. Még ott is, hol a magyarság a legközelebbi szomszédságban erős támaszt lel, még a hol épp a nemzetiség képez elszigetelt csoportot még ott is veszedelem fenyegeti a magyarságot, az asszimilálódás veszedelme. Hogy csak a Békés vidékekre utaljunk, ott az aránylag maroknyi tótság képes volt számos magyar családot magához hasonlítani, a helyett, hogy az ott túlnyomó magyarság magába olvasztotta volna régesrég a tótságot.

Ismerve a magyar fajnak ezt a sajátságos tulajdonságát, százszorosán kell becsülnünk a kulturegyesületek működését, kivált mikor e kulturegyesületek oly vidékekre terjesztik ki működésűket, amely vidékeken a magyarság éppen nincs kedvező helyzetben.

Különösen két kulturegyesület tölt be valóságos nemzeti missziót: az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, másként Emke és a Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület. E két egyesület az évek folyamán oly arányokat öltött, hogy mint nemzeti kulturális tényezőkről lehet róluk beszélni.

Az Emke milliókkal rendelkező egyesület, melyet hazafiak bőkezűsége tett gazdaggá ; hazánk csak nemzeti és nemzetiségi tekintetekben legexponáltabb területén működik tisztán a kultúra fegyvereivel, kizárván kebeléből minden politikát. Hivatása kettős: első sorban a meglevő erdélyi magyarságot kultúrában gyarapítani, azután a nemzetiségekhez bevinni a magyar kultúrát. Az egyesület vezetőinek minden buzgalma, a hazafiak minden áldozatkészsége dacára, az Emke eddig még csak az első hivatásra munkálkodhatik. Egyelőre még dúsan elég munkát ád az erdélyi magyar elemek kulturális nevelése, mert minden idők óta elhanyagolt állapotban volt az erdélyi magyarság kultúrája; mintha a kultúra állami vezetői ügyet sem vetettek volna az erdélyi magyarság veszedelmeztetett művelődésére. Épp ezért abban a terjedelmes és érdekes jelentésben, melyet az Emke mint működésének foglalatját és eredményét az idei közgyűlés elé terjeszt, a legtöbb helyet az erdélyi magyarok kulTARC A.- -KgS* Dalaimból.

i.

Még forrón pezsg a vér eremben, Agyam is eszme-tűzben ég;

Háborgó vulkán ifjú lelkem,

Mit S7étlövel csak láva, törmelék !

De ha kiforrt ez égő vulkán :

Virágos kert virul helyén . . .

Tán hír s dicsőség fénye hull rám,

Ha véghez értem, mint e költemény.

II.

Szép rózsás szinben lát az mindent,

Ki szeret s van ki érte ég :

Sötétnek az, ki elhagyatva Romok közt tölti életét.

Mitől napfény gyűl ki az éjben, Homályba vész a nap maga !

Nem más mi volt, van s lesz örökké... — Szép Vénus hajnal-csillaga.

III.

Hogy elboruljon a napnak fénye,

Eső szakadjon nagy hirtelen :

Nem hosszú évek, pár röpke perc kell, Vihar csatázzék csak bősz felleggel S a földön tikkadt hőség legyen.

. .. Hogy elboruljon üdvünk napfénye,

Villám cikázzék éltünk felett:

Egy szó vagy tett kell, — nem is tűzvészek, Aranyvetésünk hamuvá éghet S le porba sújtva könyünk pereg.

Szendrői József.

„A régi jó idők!“"

Irta: Busbaeh Péter.

Gyermekkoromtól vezetett naplójegyzetekből i állítom össze e korrajz két első részét, egész 1849. augusztus közepéig . . . E jegyzetekből természetesen sok subjektivitás fog előtűnni.

De adom a hogy találom és a hogy éreztem.

H: &

Elsárgult sorok! egy félszázad erőlködött el- enyésztetni fekete betüitöket, tanúit egy viharos korszaknak, mely trónokat tört össze és nemzetek életét tette kérdéssé. Halvány lapok ! melyek, mint a megőszült fürtök, már csak annak vagytok bizonyítékai, hogy a ki hasábjaitokra irt, egykor szintén lelkesülni tudott nagy tettek felett ! Megfakult, szinehagyott e napló, mintha szégyenkeznék a benne foglalt eszmék és felfogások miatt. És tán nem ok nélkül. Az idealizmus is kivénül ; ma megmoso- lyogják azon eszméket és eseményeket, melyek

* Busbaeh Péter volt országgyűlési képviselőnek «Egy viharos emberöltő'» cimü két vaskos kötetü, nagyon érdekes és sok helyen történeti nevezetességű korrajzából közöljük a fenti előszót.

minket egy félszázad előtt lelkesítettek. A mai nemzedék azokat, mint elavult lomot tekinti és a szánakozás egy nemével megy el mellettük. Idealisták voltnnk, ideálok eléréséért küzdöttünk ; ideálokért, nem ügyelve az anyagi előnyökre, melyeket e küzdelem közben elszalasztottunk vagy elvesztettünk. A mai világ ezt — naivitásnak nevezi. S igaza van ; mert az ellenkező eljárás a legmagasabb állásokhoz, nagy tisztelethez, dús jövedelmekhez nyit utat, mig az idealizmus: megviselt — uraságok által levetett — öltönyben jár és éhgyomorral ir lelkes strófákat — a sajtosok számára...! A realizmus képezi a jelen század végén az emberek össztörekvését. A realizmus uralkodik a parlamentben, uralkodik a nyilvános életben, az egyházban, a színházban, a társadalomban, a családi életben.

Több egy íélszázadánál, hogy figyelemmel kisérem a változásokat, melyeken állami és társadalmi intézményeink keresztül mentek ; azon átalakulásokat, a melyek az ország szervezetét gyökerestől felforgatták ; s végül azon az egész világot megrázkódtató áramlatokat, melyek esetről-esetre az emberek kedélyét és szellemét világszerte mozgásba hozták. Az események sokszor összetorlódtak és megfejthetetlen, szétbonthatlan káosz gyanánt állottak előttünk; jött egy vihar és szétszórta e káoszt s ösvényt nyitott a történelemnek a kibontakozáshoz, a tovább fejlődéshez ; másszor szinte a századot megelőző ugrásokat mutattak a felvetett eszmék, melyeken az eseményeket követni,