Tolnavármegye, 1899 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1899-01-01 / 1. szám

TOLNA VÁRMEGYE. 4. Szegzárdra címezve, természetbeni adományaikat pedig egyenest a szeg­zárd i rom. k a t h. gyermekmenhely és óvóhoz küldeni s ez utóbbi adományt né­kem csak pár szóval egy levelező lapon jelezni ke­gyeskedjenek : egyben legyen szabad ez ember- baráti intézményt újból is rész­vétteljes jóindulatába ajánlani t. közönségünknek, mely nemes- lelkű támogatását egy valóban jó és áldásos ügytől még soha meg nem tagadta. Szegzárd, 1898. december hóban. Hazafíu üdvözlettel BEZERÉDJ PÁL. — Áthelyezések a honvédséghez. A m. kir. honvédelmi miniszter rendelkezése szerint 1898. december 31-ével Simontsits Elemér gyalogsági hadnagy és Sduid Vilmos hadapród, valamint gróf Széchenyi Lajos, jobbaházi Dóry József és Sasj László lovassági hadnagyok áthelyeztettek a hon­védség tartalékába. — Adományok a múzeumnak. Vármegyénk múzeumát az elmúlt héten Hangéi Etel k. a. Szol­nokról és Mikos Melanie k. a. Kanizsáról igen szép női kézimunkával gazdagították; Nagy István dombóvári főszolgabíró pedig egy magyar moti- vumu rajzokkal ékesitelt pásztorfurulyát és igen sok juhász-birkarovásra szolgáló faragványt küldött Hírek. — Tárca-naptár. Tisztelt előfizetőink részére irántuk viseltető figyelmünk szerény jeléül mai szá­munkhoz kis tárca-naptárt csatoltunk. — Fényes hangverseny Szegzárdon. A szegzárdi r. kath. ovodát és gyermek- menhelyet föntartó egyesület január hó 18-án tánccal egybekötött fényes hangversenyt rendez a Szegzárd Szálló» dísztermében. A hangversenyen ritka, kiváló műélvezet­ben fog részesülni városunk és megyénk in­telligens közönsége, mert az egyesületnek sikerült megnyerni a budapesti nemzeti ze­nede három kiváló és hírneves tanárát a hangversenyen leendő közreműködésre. — Agházy Gyula hírneves zongoraművész, Kla- dyvkó Vilmos hegedűművész és Stark Ludo- vika kitűnő hangverseny énekesnő fognak lejönni hozzánk, hogy művészetükben gyö­nyörködhessünk. Stark kisasszony a nem­zeti zenede énektanárnője, régi előkelő olasz család sarja, atyja ezredes. A nagy- érdekű hangversenyre, mint halljuk, várme­gyénk legelőkelőbb családjai készülnek, s igy az estély sikere biztosítottnak látszik. A műsort lapunk jövő számában teszszük közzé. — A bíróság köréből. Dr. Szabó Gyula közpouti vizsgálóbíró két heti időtartamra szabad­ságra ment. Távolléte alatt a vizsgálatokat dr. Sonnewend Frigyes kir. törvényszéki helyettes vizsgálóbíró végezte. — Áthelyezés. Duschet Károly csendőrhad­nagyot, a veszprémi szakaszparancsnokot, e hó 15-én Dombóvárra helyezték át, s helyét Veszprém­ben Raddnyi Frigyes csendőrhadnagy foglalta el. — Adomány. Dóry Dénes, főrendiházi tag, az •■Egyesült szegzárd-tolnamegyei nőegylet» részére újévi köszöntések megváltása cimén 3 forintot; a nőegylet szegényei részére pedig 12 forintot ado­mányozott. a múzeumnak. — Bartal György-alapitvány. A magyar or­szágos központi takarékpénztár választmánya folyó évi december hó 16-án tartott ülésében töltötte be az 1899. évre a Bartal György-féle alapítványi helyeket. Négy kereskedő és négy iparos részesül fejenkint 800 frt segélyezésben. Mindezen helyekre nézve a Pesti polgári kereskedelmi testület, illető­leg az Országos iparegyesület kijelölései fogadtat­tak el, melyek szerint az 1898. évben segélyezet­tek az 1899. évre is a javadalom élvezetében meg­hagyatnak. — Tisztujitás. A szegzárdi kaszinó jövő va­sárnap délelőtt, a temetkezési egylet pedig ugyan­aznap délután tartja meg rendes évi közgyűlését, melyeken egyúttal a tisztujitás is végbe megy. A temetkezési egyletben — mint halljuk — Wosinsky Mór esperes-plébános nagymérvű elfoglaltsága miatt ezen állásáról lemondani óhajt; a kaszinóban is valószínűleg úgy a tisztikarban, mint a választmány­ban némi változás fog beállani. — Erzsébet-lobogó. Az lErdélyi Kárpát Egyesülete dicsőült Erzsébet királynénk emlékére a régi Mária-lobogók mintájára Erzsébet-lobogót ké­szít. A költségekhez való hozzájárulásra lelkes fel­hívásban Magyarország asszonyait kérte fel. Mint­hogy a gyűjtést az egyesület most számba kívánja venni, felkéri az ivtartókat, hogy gyűjtéseik ered­ményét az «Erdélyi Kárpát Egyesületi titkári hiva­talának Kolozsvárra beküldeni szíveskedjenek. Meg­jegyezzük, hogy a lobogó felavatása a Mátyás­szobor leleplezése alkalmával a jövő évben lesz Kolozsvárt és hogy zászlóanyának Auguszta kir. herczegasszonyt kérte fel az egyesület, ki remélhe­tőleg személyesen fogja az első Erzsébet-lobogót felavatni. — Ezüstlakodaiom. Pirnitzer Antal, a Pir- nitzer József és fiai nagykereskedő cég'egyik tagja, kereskedelmi ülnök, múlt vasárnapon ünnepelte meg 25 éves házasságának évfordulóját. A szép ünne­pély alkalmából a jubilánsokat a nagyszámú csa­ládtagok és ismerőseik szívélyesen üdvözölték. 1899. január 1. — Ügyvédvizsgáló bizottsági tag. A m. kir. igazságügyminiszter az 1899. év tartamára a Buda­pesten működő ügyvédvizsgáló bizottság tagjává dr. Iraiber Vince kir. ítélőtáblái cimmel és jelleg­gel fölruházott budapesti kir. törvényszéki bírót, és Tolnai Antal volt pécsi táblabirót is kinevezte. — A koronaszámitás elmarad. A kötelező korona- és fillérszámitás, a melynek a jövő év első napján kellett volna megkezdődni, bizonytalan időre elmarad. A pénzügyminiszter újabban ugyanis arról értesítette a pénzügyigazgatóságokat, vala­mint a városokat és megyéket, hogy 1899-ben to­vábbra is csak forintokban és krajcárokban szá­mítsanak, félretételével ama nyomtatványoknak, a mikben koronák és fillérek szerepelnek. — A szegzárdi főgimnáziumra megajánlott összegre Őcsény község 500 frtot befizetett Módly László, vármegyei főpénztárnoknál. — A szegzárdi Ferenc-közkórház 1899. évi költségvetését a belügyminiszter 76,450 frt szük­séglettel jóváhagyta s a napi ápolási dijat 68 krban állapította meg. — Karácsonyfa a Ferenc-kórházban. Múlt szombaton este a szegzárdi Ferenc-közkórházban is karácsony-ünnepélyt rendezett a kórház választ­mánya és igazgatója. A szerencsétlen elmebetegek osztályában megható jelenetek közt folyt le a szép, humánus ünnepély. A beteg nők között süteménye­ket, édességeket, levélpapírokat, írószereket és ruhanemüeket osztottak szét, a férfiak pedig ezen­kívül dohányt, szivart, pipát kaptak s igaz öröm­mel hálálkodtak a kapott ajándékokért. Egy kis fiú és leány köszönte meg szerencsétlen társaik nevében a megemlékezést. A legutóbbi két évben egy kiváló műveltségű, francia származású nevelőnő volt a betegek szónoka, ki mindenkit megható és kiválóan szép beszédben köszönte meg a választ­mány gondoskodását. Az idén azonban ő már nem lehetett társai tolmácsa, mert az ünnepek előtt né­hány nappal örökre megváltotta szenvedéseitől a reája nézve jótékony halál, mely az élő halottak szomorú köréből őt kiragadta az örök nyugalomra. — A pécsi ügyvédi kamara tiszlujitása. A pécsi ügyvédi kamaránál szerdán délutánra volt összehiva a tisztujitó közgyűlés, minthogy azonban a törvény szerint a választás az első Ízben egybe­hívott közgyűlésen csak úgy érvényes, ha a ka­marai tagoknak legalább a fele beadja szavazatát s igy a választás érvényességéhez legalább 89 sza­vazat lett volna szükséges, ennyi pedig a mai köz­gyűlésre nem érkezett be, Erreth János elnök az újabb tisztujitó közgyűlés határidejéül 1899. évi január 15-ik napjának d. e. 10 óráját tűzte ki, a mikor is a beadandó szavazatok számára való te­kintet nélkül fog a kamara választmánya és tiszti­kara három évre megalakittatni. A Bécsi választmány még nem jött vissza a hajója nincs signalisálva — mellyet már minden órán várunk — mire ment Bécsben fogod tudni — itt minő következést szül a Bécsi eredmény — nem lehet előre látni. Eddig legtöbbnyire — a constitutionális téren maradásra és a constitutionális hatalmak fentartására nyilatkoznak — bár mi következzék —- én mindent elkövetek — hogy ezen szándék győzzön. Csak a nádorban legyen erély — és nemes becsvágya ki­elégítve, állja meg férfiasán helyét — bízom, hogy eltávolíthatjuk az anarchiát szegény hazánktul. — Holnap írok ismét édes Palim! — bizzunk a jó Istenben. Etelkával, Gyurival egészségesek vagyunk. Tolnában rend és csend. Rólam edes Palim! ne aggódjál a tiszta jó szándékot megsegíti Isten és érzete annak, hogy legfőbb kötelességeket teljesítünk itt — most ád erőt. írjál, mert minél gyakrabban ölellek benne­teket telyes szivbül! Isten legyen velünk ! Szeressétek VI. Pistát. . Pest, September 13-án 848. Édes Palim! Hála Isten némileg jobb híreket közölhetek. Tegnap az országgyűlésben a forradalomra hajlandók az utolsó — reményiem — próbát tevék azzal, hogy a ház magát perraanentiában declarálja az az eloszlathatlanná és ezzel a király felosz- latási jusát megtagadja — azonban, ha nehezen is sikerült ezen lépést megakadályoznunk és igy a kép­viselő ház megmaradt az alkotmányosság terén. Este ismét ülés. tartatott a palatinussali diffe­rencia, melyrül tegnap emlékeztem, telyesen ki- egyenlittetett és Batthyányi Lajos mint az uj mi­nisztérium alakításával megbízott miniszter-elnök presentálta magát a háznak. Elég kielégitő módon fogadtatott. Kossuth is igen szépen nyilatkozott. Egyszersmind azonban azon szomorú hirt vet­tük Csányi courirja által, hogy Jellasich a Dráván átlépett. Ezen hir ellenében még is későbben StalTeta jött Bécsbül, hogy Jellasichhoz onnan parancsolat küldetett — mi szerint a Dráván költözzék vissza, s ne lépjen továbbra. Ebben van ugyan sok sértő jelenség — még is nem ollyan mely le ne győzettethetnék — és ne reperáltathatnék. Még az uj minisztérium nincs a'kotva — hiszem hogy azzal sikeresb lépéseket fogunk tehetni dolgaink jobb karba hozatalára. A publikum itt ma sokkal nyugodtabbnak, szabadabban lélekzőnek látszik. Batthyányi csak azon feltétel alatt vállalta el, hogy a király is törvényesség ösvényét szintén szorosan megtartsa, ezt a palatínus nékie meg is ígérte. Bizzunk, Isten megsegít, lám eddig a kö­rülményeinkben a legrosszabbat, a forradalmat, a véres kitörést feltudtuk tartóztatni szegény ha­zánktul . . . Igen jótékony érzéssel mondhatom magam — hogy ezen eredmény előidézésében legnagyobb részt vettem. Mást szóval, ha összejövünk. Tegnapi levelemet vetted. Egészségesek vagyunk. Isten hozzád édes Palim, ölellek benneteket mind telyes szivbül VII. Pest, Szept. 17. 848. Kedves Palim ! Ma vet em Berlinből irt utolsó leveledet — hála Isten jó hírekkel küldhetem levelemet t. i. tegnap este Batthyányi az egész ház legélénkebb kedvesség és bizodalom nyilatkozatai közt elvállalta az uj minisztérium alakitásá', ámbár az ő condi- tiója Bécsben az uj minisztetium személyeitül függ — mert itt minden vidámabb képet mutat. A Drávái táborbul is mindig jobb hírek jöttek a Nádor pedig tegnap e'ment a Jellasich elleni' hadat vezérelni — minek szintén bizonyosan lesz eredménye. A rácok elleni táborból nincs újság. A miniszterek, kiket Batthyányi proponál ezek : Szkirályi, Ghyczy — Vay Miklós, B. Kemény Dénes Erdélyből — Mészáros — Gr. Erdődé Sán­dor külügy, — Eötvös J. engem igen erőltettek minden oldalrul — de részerint a kétség — váljon Bécsben persona grata volnék-e ? mi most lényeges tekintet — mindazon hit, hogy a minisztériumon kívül több hasznot tehe ek e pillanatokban — arra határoztak, hogy Batthyányinak megígértem, hogy ha nem talál mást, vállalok tárcát — de addig másokkali próbát tegyünk. Deák ha elvállalja, megtartja tárcáját. Bécsbe ma ment el az ausztriai országgyűlés­hez választmányunk ; én is benne voltam — de a tegnapi történetek után itt maradni kötelességnek tartottam. Egészségesek vagyunk. Igen el vagyok foglalva csak ezt irom röviden máskor többet Isten áldjon öllelek benneteket. Szeressétek Pista. Pistát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom