Tolnavármegye, 1899 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1899-08-20 / 34. szám

TOLNA VÁRMEGYE. 1899. augusztus 20. Hírek. 2. A szegzárdi hadgyakorlatok. Szegzárd csöndes, nyugalmas képe tel­jesen megváltozott a múlt héten. Amerre csak lépett az ember, mindenütt jó kinézésű katonákkal találkozott; valóságos katona­város képét öltötte magára a poros utcáival országos nevezetességre vergődött megyei székhely. Múlt szerdán reggel már fess tartalékos tisztek voltak láthatók a kaszinóban, kiken a ritkán használt uniformis jól festett. Dél­után fél kettőkor megérkezett az 52. gya­logezred egyik zászlóalja Pécsről, a baranyai hegyeken és Szálkán át Szegzárdra a báta- széki utca felől; a Bezerédj-utca végétől a kórház végéig húzódó házak mentén álla­podtak meg s félórai pihenés után elszállá­solták őket. Félnégykor megérkezett aztán Buda­pestről a keselyüsi állomástól az ezred 1. és 2. zászlóalja a zenekarral együtt. Nagy­számú érdeklődő közönség várta a jó kon­dícióban levő, de poros katonákat, kik az­tán a Garay-téren szétválva, rögtön elszál­lásoltalak. Az ezredparancsnok, nagyjókai Udvarnoky Győző, s a törzstisztek jó része a «Szegzárd Szálló» 11 szobájában nyert elhelyezést, a többi tisztek és legénység pedig magánházakban. Az ezred zászlaját a városházán helyezték el zeneszóval és a szabályszerű tisztelgéssel. Az elszállásolás után a város eddigi képe egyszerre megváltozott. A tisztek a nagyvendéglőben s részben a kaszinóban tartózkodtak, hová állandó vendégül hívták meg a tisztikart; a legénység pedig az ut­cákon járt kelt a közönség kíváncsisága és érdeklődése mellett. Csütörtökön reggel a katonaság a tolnai országúton 726-kor már gyakorlatra vonult s csak délfelé érkeztek vissza a városba. Délután rég nem látott tünemény játszó­dott le Szegzárdon; a főteret és Garay-teret fellocsolták; a katonaság t. i. a Garay-szobor körül 6 órakor tél zenét óhajtott tartani, de mivel szégyenletes s a legelhagyatottabb falut is felülmúló portenger és piszok borí­totta a tereket, a város kénytelen volt sö- pörtetni és öntöztetni a területet. A kato­naság ittléte tehát bebizonyította azt, hogy Szegzárdon is lehet az utcákat öntözni, de csak úgy, ha muszáj! Öt óra után már gyülekezett a közön­ség a Garay-téren s pontban 6 órakor a katonazenekar megkezdte a térzenét, melyet nagy és elegáns közönség hallgatott s a kitűnő zenekar minden egyes darabját lel­kesen megtapsolta. A fővárosban is kedvelt s kitűnő hírnévnek örvendő zenekar több magyar darabot is adott elő, köztük a Rá- kóczy indulót, Szózatot, Hymnust, a Hunyadi László operából részletet, s több régi nép­dalt, a mi a közönség lelkesedését csak fokozta. Este 9 órakor, a király születésnapjá­nak előestéjén, a katonaság zenéstakarodót tartott; a városházától kiindulva a főbb utcákon lámpák vitele mellett zenekarral járták be a várost roppant nagy közönség jelenlétében. A takarodó befejezése után a közönség jó része a kaszinó nyári helyisé­gében időzött még éjfél után is. Pénteken, Ő Felsége születésnapján, díszmise és szemle volt, melyről lapunk más helyén emlékezünk meg. Délben a nagy­vendéglő dísztermében az ezredparancsnok ünnepi ebédet adott, melyre Wosinsky Mór esperes is hivatalos volt. Az ebéden Udvar­noky Győző ezredparancsnok felköszöntőt mondott Ő Felségére, a legfőbb hadúrra, amit a tisztikar lelkes éljenzéssel fogadott. Az ebéd igen kedélyes hangulatban 4 óra utánig tartott. Pontban hat órakor ismét térzene volt a Garay-téren ; nagyszámú intelligens közön­ség hullámzott ismét a téren, sőt vidékről is többen berándultak a pompás katonai zenekar kedvéért. Pénteken délelőtt a törzstisztek az ez­redparancsnok vezetése alatt látogatást tet­tek Simontsits Elemér vármegyei főjegyzőnél. Tegnap az esős idő miatt nem tartot­tak gyakorlatokat. Ma a szentistvánnapi nem­zeti ünnep alkalmából tartandó isteni tiszte­leten a polgári hatóságokkal együtt részt- vesznek az összes törzstisztek, minden zász­lóaljból egy kapitány és két alantas tiszt. Ma délben Simontsits Elemér vármegyei fő­jegyző a nála tisztelgő tiszti küldöttség ré­szére ebédet ad a kaszinó dísztermében este pedig Wosinsky Mór esperes vendégei lesz­nek. Ugyancsak ma érkezik meg Budapestről Czibulka altábornagy, hadosztályparancsnok, ki holnap megvizsgálja az ezredet. — A király születésnapja. Ó Felsé­gének, a legalkotmányosabb magyar király­nak születésnapját szokatlan fénynyel és ünnepélylyel ülték meg múlt pénteken váro­sunkban. Előző este 9 órakor a városunkban időző 52. gyalogezred zenekara dísztakaro- dót tartott. A város főbb utcáin végig vo­nult a zenekar óriási közönség kíséretében. A zenét hallgató közönség nagy része a takarodó után a kaszinó kerti helyiségébe vonult és éjfél utánig ott tartózkodtak. — Eleven, pezsgő élet volt a nyári helyiség­ben, mintha valami népes kaszinóestély volna. Pénteken hajnalban 4 órakor az ős Barti- náról megdördültek a mozsarak s nemsokára ismét a katonazenekar járta be a város utcáit. Félkilenc órakor a katonaság teljes díszben kivonult a főtérre s azt a Szent- Háromságtól a Fejősházig teljesen megtöl­tötte. Óriási közönség szemlélte a fényes katonai ünnepélyt. 9 órakor megkezdődött a belvárosi templomban a dísz isteni tiszte­let, melyet Wosinsky Mór esperes celebrált nagy segédlettel. Az isteni tiszteleten meg­jelentek: a tisztikar, a megyei és állami tisztviselők, utóbbiakat Simontsits Elemér főjegyző vezette fényes díszmagyarban; a nagy templomot teljesen megtöltötte a kö­zönség. Mise alatt a katonazenekar néhány tagja egyházi zenedarabokat adott elő, to­vábbá a rendes templomi énekkar is közre­működött. A mise egyes részei közben a templom mellett fölállított katonaság több­ször sortüzet adott, s a zenekar egyes da­rabokat játszott. Az isteni tisztelet befeje­zése után az egész három zászlóalj levonult a Garay-térre, s ott az ezredparancsnok előtt tisztelegtek s aztán szétoszlottak a városban csapatonként. — Anyakönyvi kinevezések. A belügyminisz­ter majosi anyakönyvvezetővé Hoff Henrik ottani jegyzőt, szálkai anyakönyvvezetővé pedig Pirkner János ottani körjegyzőt nevezte ki; Kaufmann Mórt pedig az értényi kerületben viselt anyakönyv- vezetőhelyettesi tisztsége alól fölmentette. — Szabadságolt főszolgabíró. Pesthy Elek simontornyai járási főszolgabiró folyó hó 20-án hat heti szabadságra megy. Távolléte alatt a főszolga­bírói teendőket báró Jeszenszky György központi járási szolgabiró végzi, mig a nyugdíjba ment báró Rudnyánszky István szolgabirót Grosch Károly Ist­ván gyönki közig, gyakornok helyettesíti. ®PP úgy éreznek, szeretnek, szenvednek s hogy minden embert egyformán kell megítélnünk. Ez va­lami egészen uj, egészen érthetetlen volt előtte. A társadalmi érintkezésben oly szokásos külszines- kedés ellen is kikeltem. Egy alkalommal témául tűztem ki neki: Írjon a mosolygásról. Eleinte nem tudta mit Írjon, mikor azonban néhány szóval meg- magyaráztam neki, mit akarok, villantak meg szemei a megértés tüzében. A dolgozatban azután az én gondolataimat oly szenvedélyes alakba öltöztetve adta vissza, hogy szinte meglepődtem. A feladat következőleg végződött: «Minden, a mi nemes és magasztos van az emberben, büszkesége, boldog­sága, szerelme, mind kihal belőle, ha a mosolygás, mely ajka körül játszik, hazug mnsolygás». Minden igen jól és szépen lett volna, de a tanításnak véget vetett. Két nappal azután, hogy Inez feladványát jó kalkulussal visszaadtam, a nagyságos asszony egy levelet irt nekem, melyben tudtomra adja, hogy nézeteink s fel fogasaink különbözősége miatt kényte­len további szolgálataim alól fölmenteni, * Evek múltak el azóta és sohasem találálkoz- tam az én kis tanítványommal ; végre uzután, egy diner alkalmával, L . . . . ur házában, véletlenül összekerültünk. Jöjjön csak, jöjjön, elvezetem a hölgyek­hez szolt a haziur s karonfogott; — 2L taná- csosné . . . hiszen ismerik egymást. — Nem volt még szerencsém ő nagysá­gához. — Ugyan dehogy nem. Hiszen ön tanitotta- ő nagysága maga mesélte el nekem. Meglepetten tekintetlem a hölgyre. Hátradőlve ült a karosszékben és legyezőjének elefántcsont­karikájával játszott. Telt de e mellett karcsú alak, — kissé sápadt, kerek, sajnos nagyon is rizspo­rozott, nagy fekete, fáradtan tekintő szemek — igazán szép nő volt. — S most is megszemlélt. Tetőtől talpig vé­gig nézett rajtam, valószínűleg azért, hogy meg­győződjék, szalonképes ember lelt-e az egykori házitanitóból, azután kissé hanyag mozdulattal kezet ny ujtott, miközben arcán mosoly játszott, — nos igen, mosolgás, mely úgy hason'itott a tizenötéves leány mosolyához, mint az északi fény a tavaszi napsugárhoz, egy félig udvarias, félig unott mo­solygás, oly hideg és erőltetett, hogy szinte dide­regtem. Azután elkezdtünk közönbös dolgokról be­szélgetni. Milyen régóta nem láttuk egymást?! Mit csinált azóta és más e fajtát. Végre jelentették a tálalást és én vezettem az asztalhoz. Néhány pohárka vöröst bort hörpintett fel gyorsan egymásután. A beszélgetés kezdett feszte­lenné válni, mint a hogy a magunkfajta régi isme­rősök között illik is. Beismerte, hogy akkor, abban az időben szerelmes volt belém s ezen eltréfáltunk. Lassacskán azután a jelenre igyekeztem te­relni a beszélgetést. Megengedi, ugyebár, nagyságos asszonyom, hogy én mint jóbarát, a ki élénken érdeklődöm az ön sorsa iránt, megkockáztassam ezt a kérdést: Boldog? — Hogy boldog vngyok-e ? Oh, igen ! — És megint az a szörnyű mosolygás játszott arcán. — Hol van a kedves férje ? Még nem is volt szerencsém vele megismerkedni. — Hisz itt ül velem szemben, az az ur, a ki most is bólintott felém — s poharával egy szemben ülő urra mutatott. Színtelen kiélt arc, pis­logó kis szemek, őszbecsavarodott kecskeszakáll — eleget tudtam. — Hol ismerkedett meg vele ? Hol szeretett belé ? — Hol szerettem belé ? — válaszolt saját­ságos hanghordozással, melynek hallatára önkény­telenül is azt kérdeztem magamtól: Talán bizal­masává akar téged tenni ? Inez pedig folytatta : — Mikor a férjem megkért, már rég kiábrán­dultam az álmokból. Ki is jelentettem neki, hogy nem szerettem s nem is fogom szeretni soha. — És ő ? — Nos, — hát belenyugodott. — Nem úgy értem. 0 szereti önt ? — Oh nem és ismét mosolzgott. Ez a nő szerencsétlen, vég'elenül szerencsétlen, gondo'tam magamban. — Hitetlenül néz reám ? — kérdezte. Azután. — Pedig nem csalódom. 0 maga szolgál'atta a legjobb bizonyítékot. Két héttel a mennyegző után — hisz önnek, mint régi jóbarát­nak elmondhatom — rajtakaptam, mikor a boudo- iromban barátnőim egyikének azt mondta: csak azért vett nőül engem, hogy az ő közelébe jut­hasson. Valószínű, hogy többeknek is elmondta ezt. — És mit tett ön ? — Semmit sem utálok annyira, mint a bot­rányt. Mit tehettem ? Mosolyogtam. Ebben a pillanatban egy hölgy szólt hozzá : «Inez, megkaptad már a várt küldeményt Worth- tól ? »

Next

/
Oldalképek
Tartalom