Tolnavármegye, 1899 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1899-08-13 / 33. szám
2. TOLNA VÁRMEGYE. 1899. augusztus 13. óráiban. És nem hangosan, de lopva, suttogva csepegteti a munkás leikébe a szocialista tanokat. Ez a fajta veszedelmes, ezen fajta ellen kell a mai állami és társadalmi rend őreinek harcolniok. A harc a szocialisták e fajtája ellen közvetlen és közvetett lehet. Közvetlenül szembeszállhatni velük olyképen, hogy meg kell gátolni működésüket. Sokkal áldásosabb, sokkal üdvösebb, gyakorlatibb és célravezetőbb a közvetett ut, más szóval annak a bemutatása, hogy a munkások jobb sorsa a mai társadalmi és állami rend keretén belül is megszerezhető. A mai társadalomnak és az államnak ezerféle módja volna e bemutatásra. Nekünk egyelőre egyebet sem kell tennünk, mint a külföldön bevált munkásvédő intézményeket megteremteni. Elvégre a haladás útját semmiféle intézménynyel elzárni nem lehet és ha, mi tudományos meggyőződés kérdése, a mai társadalmi rendnek egyszere át kell alakulnia, semmiféle sem közvetett, sem közvetlen utón azt megakadályozni nem lehet. Sőt, mit vallani szintén tudományos meggyőződés kérdése, ha e nagy átalakulásnak forradalmi utón kell megtörténnie, annak sem lehet gátat vetni, mert a társadalmi bonyadalmak mindig elemi erővel hatnak. De igenis, feladata és kötelessége a társadalmi és állami rend mai őreinek, a nagy társadalmi forradalom mesterséges, időelőtti előidézését megakadályozni', mert az a gyümölcs, melynek neve társadalmi átalakulás, éretlenül nem hullhat alá a világrend fájáról. _________VÁRMEGYE.______ Ny ári rendes közgyűlés. Múlt kedden tartotta meg vármegyénk törvényhatósága nyári rendes közgyűlését gróf Széchenyi Sándor főispán elnöklete alatt. A gyűlésre a nagy meleg és munkaidő dacára is szép számmal jöttek be a bizottsági tagok, köztük Perczel Dezső, a képviselőház elnöke is. Pontban 10 órakor nyitotta meg a főispán a közgyűlést s a tárgysorozat megkezdése előtt ke- gyeletes szavakkal emlékezett meg a vármegyénket ért nagy veszteségről, Perczel Móricról a szabadságharc hős honvédtábornokáról, ki egész életét hazánk boldogitásánák szentelte, a szabadelvüség rendithetlen hive volt, s a magyar alkotmány védelmében halhatatlan érdemeket szerzett magának. Indítványozta tehát a főispán, hogy a törvényhatóság is intézzen részvét feliratot az elhunyt családjához, érdemeit pedig a vármegye jegyzőkönyveiben hálás kegyelettel örökítse meg. Az indítványt a gyűlés közhelyesléssel elfogadta. Ezután bejelentette a főispán, hogy Rozmanits Kálmán allevéltárnokot, 23 évi hasznos szolgálatai elismeréséül, tiszteletbeli főlevéltárnokká nevezte ki. A tárgysorozat első pontjaként Simonisits Elemér főjegyző, a szabadságon levő alispán helyettese fölolvasta időszaki jelentését, mely a múlt közgyűlés óta közállapotaink körül fölmerült nevezetesebb mozzanatokat és a közigazgatás működését foglalja magában. A tolnai templomi tüntetésről a tetszéssel fogadott jelentés ekként emlékezett meg: De meg kell emlékeznem tek. törvényhatósági bizottság e helyen egy más esetről, mely a menynyire egyedül álló a vármegye területén, épp any- nyira megdöbbentő, s a mennyire kihívja a büntető igazságszolgáltatás legkeményebb szigorát, éppen annyira felháborítja a hazafias érzületet! A tolnai tüntetést értem, mely a húsvéti ünnepek alkalmával a róin. kath. templomban folyt le. Az eset szárazon előadva nem egyéb, mint hogy azért, mert a lelkész a szokásos szent beszédet nem német, hanem magyar nye'ven akarta előadni, a hallgatóságon olyan szenvedélyes felháborodás vett erőt, hogy a beszéd megtartása ellen botrányt keltő ki- fakadások között tiltakozván a templomot tüntetőleg elhagyta, s a beszéd megtartását megakadályozta. Az izgatok késedelem nélkül kinyomoztattak s ellenük a kir. törvényszéknél a büntető eljárás folyamatba tétetett, a törvényes megtorlás tehát nem maradt el ; az én szerepem azonban ez esettel szemben mindezek puszta bejelentésével véget nem érhet, mert én — a ki ez esetben nem egyedül a büntetendő egyének botlását ismerem fel, hanem a felháborodásnak és cselekvésnek lélektani rugóit boncolva, annak minden túlzás nélkül közérdekű és komoly jelentőséget tulajdonítok és igenis meglátom benne Tolnán azt a hitvány göröngyöt, melyen a magyar nemzeti eszme diadalszekere e vármegye területén egy pillanatra megdöccent, hogy utjának egyengetésére fordítandó összes erőinknek annál buzgóbb kifejtésére ösztönözzön bennünket, tartozom úgy a magam, mint a tekintetes törvény- hatósági bizottság hazafias érzületének azzal, hogy ezek a vakmerőségek, azt a felfogást s azokat az érzelmeket, melyek a vármegye területén a magyar nyelvnek azon szent joga elé, hogy e haza minden zugában érvényesülhessen, erőszakossan gátot vetni merészelnek — jogos felháborodással és megvetéssel megbélyegezzem. S midőn azt teszem nem méltathatom eléggé a tek. törvényhatósági bizottságnak azon előre látó bölcsességét, melylyel a magyarosítás céljaira hazafias áldozatkészséggel egy tekintélyes alapot létesített, s nem hangsúlyozhatom elég nyomatékkai e példa világitó ereje mellett abbeli meggyőződésemet, hogy ez alap rendeltetésszerű felhasználására csakugyan szükségünk van. A főjegyző ezen hazafias kijelentését a bizottság tagjai helyesléssel fogadták. Jelentésében továbbá a Petőfi ünnepről ekként emlékezett meg : A Segesváron rendezett «Petőfi-ünnep» alkalmával az alispán ur felkérése folytán vármegyénk nevében Rátkay László országgyűlési képviselő ur jelent meg, s élővirágokkal ékesítve a sirt, mely e nemzetnek örök ékessége marad, s annyi honszerelmet takar, a magyar névre annyi fényességet lövel, méltóképpen szőtte bele vármegyénk kegyeletét az országos ünnep magasztos hangulatába» Ugyancsak a jelentésben foglalt javaslat értelmében a közgyűlés Tihanyi D. tanfelügyelőnek, ki legközelebb közhasznú és hazafias működésének 30-ik évfordulóját üli meg, vármegyénk javára kifejtett céltudatos és ügybuzgó tevékenységéért elismerést szavaztak s ezt vele jegyző- könyvi kivonaton tudatni határozták. Az esküdtbiróságokról szóló törvény értelmében alakítandó bizottságokba bizalmi férfiakul megválasztanak : Butin Gusztáv Pakson, Rátkay László Dunaföldváron, dr. Kiss Ernő, ifj. Tóth István Tamásiban, Marhauser Imre, dr. Müller János Bony- hádon, Paál József, Lexa Zenó Dombóváron, Boda Vilmos Szegzárdon, Tenczlinger Lajos Tolnán, Mayer F. Andor Kétyen és Fördős Dezső Bonyhádon. A tárgysorozat többi pontjaiból megemlítjük, hogy a paksi második gyógyszertár felállítását nem javasolják; a hidegkúti jegyző fizetését 160 írttal fölemelték, a községi segélyalapok szervezéséről és kezeléséről szóló szabályrendeletet átdolgozás végett kiadták a közigazgatási bizottság közigazgatási szakosztályának, Tolna községet katonai betegápolólök többen kinyitott bicskákkal álltak körülem . . . azt hallották, hogy, a mint ők nevezik a kaprosokat, a farizeusok le akarnak engem beszédem közben rántani ... El voltak határozva, hogy aki hozzám nyú1, irgalmatlanul legyilkolják. Szerencséjükre moccanni sem mertek, a népgyülés a leg- nagyobb renddel oszolt szét, s az egész város köznépe mellém esküdt, és azóta tántorithatlan hívem a mai napig. Délután áfrándultam Szabadszállásra egy kis körülnézés végett. Egy tanácsbelitől magától hallottam, hogy a nép csaknem kivétel nélkül részemen van, valamint a lacháziak és fülöpszállásiak is. Nyugodtan mentem vissza Szentmiklósra, semmi kétségem nem lévén többé felőle, hogy én leszek a követ. Isten látja lelkemet, miért örültem a megnyerendő követségnek: dicsvágyból és haszonle- sésből-e, vagy egyedül azért, hogy a nép boldogságáért és jogaiért küzdjek ? Mire visszaértem Szentmiklósra, elleneim újra szaporiták az ócsárlásokat, rágalmakat ellenem, többek között, hogy az én délelőtti beszédemet egy újságból loptam, hogy most délutáu Szabad- szállásba be sem eresztettek, hanem a város végéről visszakergettek stb. tegnapelőtt délután egy barátomhoz, kinél itt szállva vagyok, egy levél érkezett a szabad- szállási várospecséttel s «Szabadszállás városa bírái» aláírással. Ez becsületére válnék a legutolsó kanásznak, a legelső jezsuitának és Metternichnek. Tartalma többek között: «Ezen fenyegető veszélyt a fanaticus izgató Petőfinek követünkkül magát feltolni akaró erénytelensége (???) okoza, kinek nálunk is voltak ugyan nehány' követői, kik elámittatva lévén, nem tudták, hogy milly viperafajt akartak keblükbe rejteni ; de hála a nemzetek nemtőjének, ezen polgárok felvilágosodva átlátták, sőt elismerni készek, balvéleményeikből könnyen lehető végveszélyét kedves nemzetünknek. Petőfi egy po'gártársunk azon kérdésére, hogy mikor leend már béke honunkban, azt feleié, hogy sohasem, mig ezen ország vissza nem száll azokra, kiké volt, t. i. a tótokra ; — ebből átláthatui, hogy milly veszélyes lenne ily alacsony jellemű egyént több jeles hazafiak mellőztével személyünk országos képviselőjéül küldeni követnek, kiről fölteszi már minden polgár, hogy bennünket kész lenne eladni a legcsekélyebb árért. Illyetén állásában a dolgoknak, ma nálunk közgyűlés tartatván, elhatároztatott, hogy tisztelt polgártársunk által tudtára adni kívánjuk Petőfinek, hogy ha személyes bátorsága és élete kedves, igen jól tenné, ha a jövő nemzeti gyűlésre menő követ választására a jövő csütörtökön köztünk meg nem jelenik, mert a nép ingerült s nem állhatunk jót, méltó haragja felger- jedésiben lehető dühéért» stb. stb. Barátom, kihez e levél intézve volt, átadta nekem. Azt gondoham, hogy e terroristicus levéllel csak elakarnak engem onnan ijeszteni, de elhatároztam, hogy ha igazán akármilyen ingerült is a nép ellenem, a rám árasztott becstelen rágalmak következtében, meg fogok a választáson jelenni, s az ingerülteket fölvilágosítom és lecsillapítom ... de ha ezt el nem érném is, ott leszek csak azért is, nehogy párthiveim méltó boszankodással azt mondják, hogy elhagytam őket, kik olly tántorithatlanul ragaszkodtak hozzám. Tegnap estefelé átmentem Szabadszállásra. Egy ismerősömhöz szálltam. Midőn ott megláttak, az egész háznép iszonyú rémületbe esett, alig voltak képesek ennyit mondani: — Az istenért, távozzék el tüstént, ebben a szempillantásban, mert mindjárt agyonverik. Tegnapelőtt majd éjfélig tartottak népgyülést ön ellen, s a népet felbőszítették. A pap, kinek fia akar követ lenni, azt mondta: mihelyt be jön ön a városba, azonnal félrevereti a harangokat. Távozzék, ha élete kedves 1 Egy rokonom lélekszakadva futott hozzám, s ugyanezeket beszélte, s én már hajlandó voltam a visszafordulásra, nem a magam személyét féltve, hanem feleségemet ki velem volt. Gondolám, hogy agyon csak nem vernek, még bántani sem fognak, azt hiszem de tudja isten, milyen scandálosus jelenet történik, s hogy lássa, hogy hallgassa azt végig feleségem? Mondám neki, hogy menjünk vissza, de ő határozottan azt felelte, hogy nem megyünk, itt kell maradnunk ; ha agyon akarnak bennünket verni, jól van, verjenek agyon, hanem azt ne mondhassa senki, hogy te hátráltál. így szólt feleségem, s én beleegyeztem, hogy maradunk, sőt azonnal fölmentem a városházhoz. Ott nagyon meghökkentek váratlan, ingyen sem remélt megjelenésemen. Leesztt az álla valameny- nyinek. A főjegyző, ki egyetlen jó emberem Szabadszálláson, elbeszélte az ellenem tartott népgyülést, mellyben őt az érdemes tanács arra akarta erővel kényszeríteni, hogy engem hivatalosan rágalmazzon, becstelenitsen, mire ő mint becsületes ember természetesen rá nem állt. Néhány je'enlevő siheder szörnyükép mentegetőzött, hogy ők sohasem támadták meg jellememet, hanem csak elveimet. Oh ti ..........tudjátok is ti, mi az a jellem, mi az az elv !
