Tolnavármegye, 1899 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1899-07-30 / 31. szám
TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és lap tulajdonos: '** Segédszerkesztő: Dr. LEOPOLD KÖKNÉL. SZÉKELY FERENC. IX. évfolyam. 31. szám. Szegzárd, 1899, julius 30. Előfizetési ár: Egész évre . Fél évre . . Negyed évre . Egy szám ára 6 frt — kr. 3 » — » I > 50 » . . 12 » Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hiratalon kívül elfogad Kr&mmer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mértékeden megállapított árszabály szerint tzámittatnak. Petőfi ünneplése. A világszabadság költője hősi halálának félszázados fordulóját ünnepli ma a magyar nemzet. Az a nemzet, a melyet Petőfi és Kossuth Lajos feltűnése után és nevükkel kapcsolatosan nevez a világ a szabadság nemzetének. Mit akar a magyar? Petőfi nevének dicsőségét világraszóló ünnepségek keretében szerteszét hirdetni a nagy világban ? Dehát, hogy hirdethetné a nemzet annak a dicsőségét, a kitől annyi sok dicsősége eredt? Hát nem mindenütt, ott, hol a magyar nemzetet említik, az első jelző, a mi fülünkbe csendül, az, hogy a Petőfi nemzete. Az ünnepségeknek csakis itt benn az országban lehet az a haszna, hogy a tes- pedő közszellem a régi dicsőségen uj erőre kap, hogy a nemzet, melynek költészete visszafejlődőben van, újra visszatér nagysága régi forrásához, a nemzeti költészethez. De Petőfi emlékét méltón még ezzel mindig nem ünnepeltük. Az a kisszabásu szobor ott Pesten a Duna partján, hogy aránylik ahhoz a mérhetetlen hálához, mely titokban ott buzog a nemzet és hangsúlyozva mondjuk: a nép szivében ? Mert van-e nemzet, a mely költőjének, prófétájának afinyit köszönhet, mint a magyar Petőfinek? Az a szolgálat, a mit Petőfi csak a »Talpra ^nagyar»-jával tett a nemzetnek, több, mint a mit Göthe-nek, Shakespeare-nek, Heine-nak, Homer-nak, Viktor Hugó- és Puskinnak a maguk nemzetei köszönhetnek. Mindegyik világhírű, mindegyiket olvassák szerte a nagy világon az északi sarktól a déli sarkig, de még sem tett egyik sem olyan szolgálatot nemzetének, mint Petőfi a magyar nemzetnek, mert ő visszaadta, felébresztette a népszabadságot. Kőből és homokból épült alkotással, testi élete avatag és foszladozó ereklyéinek egybegyűjtésével akarják annak a nevét dicsőíteni, aki király volt, halhatatlan hegedős a nagy szellemek birodalmában. Hát elfelejtette volna a magyar ember, hogy azt, a kit a szellemek birodalmában az elsők közt említőnek mind a nemzetek, a ki a legdrágább szellemi örökség kincseit hagyta a nemzetére és a világra, hogy azt csak szellemi alkotással lehet ünnepelni ? Hol vannak a költők, a kik dicsőségét zengik? Ha mind elnémultak, hol a festők, akik halhatatlan alkotásaikkal dicsfénybe vonják ? Hol a szobrászok, a kik vésőjükkel oly műremeket alkossanak róla, mint a szépség istennőjéről. De hisz ezt mind meghozza majd az idő. Lesz még lantosa a hazának, kinek húrja oly elbűvölően zeng róla, mint ő mi- rólunk; lesz festő ki mithos-kort alkot róla, mint Rafael Krisztusról; feltámad még márványalakja is, melynek csodájára elzarándokolnak hozzánk a művelt nemzetek, csak az ő dalait nem fogják ösmerni még nagy német szomszédaink sem soha, mert lám, senkinek sem jutott eszébe, hogy a világszabadság költőjének legméltóbb ünneplése az volna, ha dalait ihletett toll, a maguk eredeti szépségében lefordítaná a kulturnépeh nyelvére, vagy arra a nyelvre legalább, a melyre az összes nemzetek nagy szellemi kincseit átültették, mert az irodalom a közvetítő irodalma az összes nemzeteknek. Azok, akik mcgkisérlették, azok részben nem voltak költők, részben nem értették meg őf, mert nem ismerték nyelvünk muzsikájának szent akkordjait, de nein csak keresni kell, csak kutatni kell, van még lelkes honíi-lélek, van még istentől megáldott olyan tehetség, aki e feladattal megbirkóz- hatik, csak fel kell keresni, csak buzdítani kell, csak jutalmazni kell ! Az összes világköltők meglelték volna műfordítóikat, csak a költők költője, Petőfi nem ? Kell, hogy legyen, aki ezt tudja, T A R C A. Petőfi. — 1899. Julius 30. — Élt egy költő. Szive a hazáért ege «Ott essem el én» — szólt — .a harc mezején!» A' ott esett el ifjan, most félszázad éve; E költő Petőfi. Áldás a nevén ! Esdekelj, magyar nép, áldást a porára, Égre kulcsolódjék milliónyi kar; Szálljon rá örökké szent emlékű hála, A ki Márciusban szólt: «Talpra magyar/» Lelkűnkből köszöntünk, oh szabadság napja, Mikor a magyarról a rablánc lehullt! Ma ünnepet ül e nép apraja-nagyja, S felragyogsz előttünk fényes, drága múlt. Lbredj föl, Petőfi, jeltelen sírodban, Te, magyar szabadság lelkes dalnoka! Gyujtó dalaidra ezrek szíve dobban, S a hol szíved hamvad, nemzet gyűl oda. Mi is e hazának kisded falujában Kegyelettel állunk ez «emlék» *) előtt; Itt, hol zsenge lelked érett hajdanában, S a hol sólyomszárnyad pelyhesedve nőtt. Szent nekünk e föld, mert itt járt fürge lépted, Szent a tiszta mennybolt itt Borjád **) felett: Csillagot választván, az égről itt tépted Ezt a dalf. «Szép csillag a honszeretet/» *) Petőfi és iSj2\j. isk. évben itt tanult a szentlóiinczi algunnátiuniban. E házat iS84~ben emléktáblával jelöl- tűk meg. **) Borjúdon, néhai Sass István dics dűlt barátjánál irta Petőfi a főbbek közt cA négy ökrös szekér> költeményt, mely a csillagfáilasztásra vonatkozik. Mi se válaszszunk mást, mely minket vezérel, Csak a honszerelmet, e szép csillagot; S csak a szabadságot, melyet könynyel, vétrel Ápoltak apáink, a dicsők, nagyok. Megdicsőült költő, nézz alá az égbül, És oszd szét közöttünk a te lelkedet: 5 törvény, jog, igazság temploma fölépül, Melyért lelked lángolt s szived megrepedt. Isten a magasban, mindenek Bírája, Te tudod, hogy mennyit szenvedett e nép : Küldj áldást egedből a magyar hazái a, Hogy áldhassunk Téged, népek Istenét! Kinek a honért folyt ki ifjúi vére, S kinek szolgaföldben sír nyugtot nem ad: Szálljon hír, dicsőség a költő fejére, S lássa, hogy hazája boldog és szabad! Sántha Károly. Petőfi emlékezetére. * 1849. jul. 30 — 1899. jul. 30. Üstökös csifagként tűntél föl az égen, S megvilágosítád ezt a drága hont ; Március Idusán villant meg a fényed S egy egész országot lángtengerbe vont. Nemzeti dalodnak visszhangja kelt nyomban, Visszazengfe ég, föld, bérc és rónatér ; «Talpra magyar»-odra talpra állt a nemzet. .. S a sajtószabadság, láncát tépve él! * Ennek a költeménynek szerzője 18 éves fiatal ember, a bonyhádi gimnáziumi igazgató unokaöcscse és fogadott fia, a soproni theologia hallgatója. Nemzeti dalodat egy ország dalolta, — Imaként rebegi most is a magyar — Gyújtó dalaidra válaszadásképen Kardot villogtatott minden honfikar! * * .*?: És miként az égen a vészthozó felhő, Egyre jobban gyűlt, nőtt a magyar sereg . . . Mint mikor vihar van készülődőfélbei), S tompa morajlással zúgnak az egek. A sereg megmozdult. Petőfi az élén ; Kezében tündöklő, fényes tiszti-kard. Feje fölé tarja s igy kiált harsogva : «Előre!» Vágd, a ki bántja a magyart 1 «Előre, előre!» mindegyre kiáltja, Csak nem veszi észre, hogy egyedül áll. Mind elestek immár a vitéz bajtársak, De őt még kerüli egyre a halál ! Szeldeli, vagdalja a törpe kozákot ... Egyszer csak fáradtan . . . véresen ledül . .. Állató lágy zene zendül a magasban, S a vitéz örökös álomba merül. .. Hí S: * , Üstökös csillagként hirtelen támadtál S észrevétlen’ hagytad itt hazád egét. Senki azt nem tudja, senki azt nem látta, Mikor hagytad itten ezt a földtekét. Ma van ötven éve, hogy elhunyt világod, Fényedtől azóta nem ragyog hazánk ; S mégis, hogy ma Hozzád hő imával esdünk ... Mintha a Te lelked ragyogna le ránk ! Ifj. Gyalog István.
