Tolnavármegye, 1899 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1899-07-23 / 30. szám
IX. évfolyam. 30. száll). Szegzárd, 1899. julius 23. Előfizetési ár: Egész évre . . 6 frt — kr. Fél évre . . . 3 » — » Negyed évre . . I > 50 » Egy szám ára ... 12 > Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Dr. LEOPOLD KOHUÉL. Segédszerkesztő : SZÉKELY FEHENC. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mórsókeEen megállapított árszabály szerint számíttatnak. A házi iparról. A nemzetek gazdasági életét kutatók nagy mestere: Smith Ádám proklamálta a szabad verseny elvét s ennek nyomán fellendült a gyáripar és kereskedelem. A gyárak mellett azonban a kisipar visszalejlődik, annak egyik-másik ága teljesen megsemmisül, vagy legfeljebb javító munkára szorítkozik, a házi ipar pedig a végső pusztulással fenyeget. Pedig a házi iparnak a nemzetek gazdasági életében óriási fontossága van. Minden erőt fel kell használni, minden nyers anyagot fel kell dolgozni 1 A munkát bíró kéz ne legyen soha tétlen, csak az elvesztett erők visszaszerzésére szánt idő alatt; ne veszszen kárba egy szál nád, vagy egy szál fűzfavessző, mert annak értéke van. És dacára annak, hogy a házi ipar fontossága elismert dolog, annak fellendítése érdekében alig történik valami. Azok az okok, a melyek e fontos kereseti ág, vagy legalább mellékfoglalkozás pusztulását vonták maguk után, általában ismertek s ezek meg is világítják azokat a rendkívüli nehézségeket, a melyekkel a házi ipar megteremtése, fentartása és emelése jár : de másrészt a kezünkbe adják a fegyvert is, a melylyel a népek gazdasági érdekeit e téren védelmezzük, a mezei munkások helyzete s agrár érdekeink pedig követelik, hogy tegyünk is valamit. A szabad verseny, a technika haladása a tőke és befektetés nélkül dolgozó iparost leszorította a verseny teréről, mert a gépek termékeivel olcsóság tekintetében még a házi ipari termék sem állja ki a versenyt, pedig a kinek az ipari készítmények előállítása csak mellékkeresetet nyújt, legfeljebb munkabérre tart számot és vállalkozói nyereséget nem óhajt; nem is kockáztathat, mert tőkéje nincs, a szükséglet és a divat változásaihoz nem alkalmazkodhatik, mert ezeket nem ismeri. A nagy piacokat a házi ipar nem keresheti fel; raktárokat nem tarthat, reklámot nem csinálhat, mert ezekre sem intelligenciája, sem tőkéje nem képesíti. Addig, mig a gyárak, az óriási válla- í latok mind nagyobb területeket hódítanak : meg, a földmivelő házából kiszorul a szövőszék, mert a kender úgyszólván drágább, mint a kész, silány szövet; a faipar, gyékény, a kosárfonás, sajtkészités, a hímzés j stb. stb. mind a gyárakban összpontosul. Voltak dunántúl is oly vidékek, a melyek lakói a házi ipart — különösen a szövést — elég intensiven űzték s a kevesebb földdel biró falusi gazda télen át iparából keresett annyit, hogy kielégítő életmódot foly- j tathatott, sőt sok helyen az asszonyok látták el vászonnal az egész családot, voltak : olyan községek is, a hol a gyapjúszövést is értették; ma már azonban a háziipar ezeken a helyeken is hanyatlik. Kétségtelen, hogy az állam hozott már áldozatokat a háziipar érdekében, de mindent nem nyújthat. E téren első sorban a társadalom tevékenységére van szükség, a melyet megindítani a közigazgatási hatóságok feladata volna, ha a mai közigazgatási rendszer mellett egyáltalán gondolni lehetne arra, hogy a hatóságok ne csak akták elintézésével foglalkozzanak, hanem megfigyeljék a népnek életmódját, szükségleteit, hajlamait, tanulmányozzák a gazdasági és kulturális viszonyokat, kezdeményezzenek, hozzák mozgásba az elernyedt társadalmi erőket s alkossanak a nép javára üdvös dolgokat. Mert erős és mélyreható tanulmányt, sokoldalú tevékenységet igényel pl. annak a megallapitása, hogy valamely vidéken minő házi ipar meghonosítása volna célszerű. Első és legfontosabb, hogy a nép által készítendő iparcikknek piaca, fogyasztó közönsége legyen s hogy olyan készítmények kerüljenek piacra, a melyek olcsóság, tartósság, vagy külcsín tekintetében a versenyt kiálhatják; végül fontos a nyersanyag kérdése, mert ha ez elég mennyiségben a népnek rendelkezésére nem áll, vagy nehezen hozzáférhető, az ipar nem hasznot; hanem veszteséget okoz. Általánosan forgalomban levő állítás az, hogy a magyar nép a liá'i ipart s a téli munkát nem szereti, inkább őstermeléssel foglalkozik. — Ott, a hol az állatT A R C A. —i SS i-— Utón. Utón vagyok, de lelkem nincs velem, Ott nálad hagy am, édes mindenein. Tied meg i t van, — érzem is, amint Langy szellő szárnya lágyan meglegyint. Ragyog az égbolt, zöldéi a halár, Iratos légben zeng száz vig madár; Távolba csak egy árnyas lomb alól Kis csalogány zokogva sir, dalol. . . . A te bús ajkad zendült tán amott, Mert énekárja ielkemig csapott! Te reszketsz értem, féltesz engemef, — Hogy hátha, hátha elfelejtelek! ? . . . Dalok az éjben. i. Lázban ég a testem, lelkem, Nem nyughatom, nem alhatom ; Száz gondolat száz alakban Villanik át az agyamon. És szivembe bús érzelmek Nyílt tengere zúgva tombol: Tört sóhajok, röpke dalok Születnek a fájdalomról. Titokzatos csöngők gyanánt Csilingelnek, de reggelre . . . A sok dalból, tört sóhajból Már egy hang sem jut eszembe. 11. Éjfélt üt az óra, Megint ébren vagyok; Zokogó szivemben Sirnak megtört da'ok. A papírra ve'em, Hogy mindenkor lássam : . . . Rejtekében most mily Zaklatott világ van ! . . . Szcndrői József. A költők szerelméről Költő és szerelem, e két fogalmat nem is lehetne tán elválva képzelni ? A szív az, a mi a költőknél az ész mellett előtérbe lép, a szív világa az, melynek légkörében éllek mindig a költők. A ki a költők életrajzait figyelemmel olvassa, az a mondottakról meggyőződhetik ; sok érdekes apróságokat találhatni azokban, a hajdan kor költőiében ép úgy, mint az alig múltéban. A lesbosi dalnoknő, Sappho egész életét szerelemnek áldozta s öngyilkos is lett boldogtalan szerelemből. Ovidius nagymester volt a szerelemben, a mit az «Amorum ii ri» is mutat, az ő életének folyamában is a szerelem képezi a katasztrófát, a mennyiben Augusztus császár leánya, Julia miatt száműzi ék. Horatius is csak a szerelemnek élt, a mi ki üiiik kedveseinek hosszú sorozatából. Catullus szerelmi költeményeiből szinte kiviláglik, hogy egész életét udvarlásban 1 ö té el. Hogy e korban más nézetek uralkodának a szerelmet il'e- tőleg, mint most, azt tán fölösleges mondanom, plane a köztársaság utolsó századában s a császárok alatt, hol az erkölcs, a hitvesi erény fogalma kitöröltetik a szótárból s a ledérség és kéjelgés töltik be helyüket. Eme bűnöket a költőkben sem lehet megróni, mert ők is csak koruk gyermekei valának. A középkori költő nőimádása meg épen nevetséges ; a troubadourok és a minnesängerek a nőt egy rangra helyezik az Istenséggel s tömérdek ostobaságot követnek el vak szerelmükben. Elég lesz ezekből csak egyet említenem, Lichtenstein Ulrikot, a lichtensteini hercegek ősét, a minnesäu- gerek királyát, ki rendesen megszokta inni kedvesének mosdóvizét s még verset is irt róla, mely igy kezdődik: «Boldog az, ki kedvesének mosdóvizét megihatja.» Dante, a költők legnagyobbika, már 9 éves korában szerelmes lett Beatriceba, akit később 17 év múlva mint 8 gyermekes anyát látott viszont, de ez nem ábránditá ki, sőt e regényes szerelmét megtartá haláláig.
