Tolnavármegye, 1899 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1899-07-16 / 29. szám
TOLNA VARMEGYE. meginvitálják a civilizált nemzetek képviselőit. — De ha már elmulasztottuk nemzetközi jelleget adni ennek a szép ünnepélynek, legyen legalább arra gondunk, hogy amit saját emberségünkből és a magunk örömére teszünk, méltó legyen a nagy költő dicsőségéhez és lángelméjéhez. Julius 30-án Petőfi halálának 50-ik évfordulóján az egész ország viszhangozzék azoktól a hozsannáktól, melyekkel a hálás nemzet legnagyobb költője emlékének adózik. Legyen ez az ünnepség igazán nagy és országos. Ünnepeljük Petőfi emlékét akként, hogy annak jelentőségteljes jellegéből a hazai nemzetiségek okulást és meggyőződést szerezzenek a magyar faj műveltségi szupremáciájáról. Vajha a nemzeti eszmének nálunk számos olyan képviselője lenne, mint a milyen volt Petőfi, akkor sokkal inkább imponálhatnánk a nemzetiségeknek. De épp azért, mivel Petőfi Sándor mint a nemzeti eszme képviselője utolérhetetlenül áll s mivel ő a nemzeti ideálnak mintegy inkarnációja, a Petőfi-kultuszt nálunk a legmagasabb fokra kell emelnünk. Örvendjünk, hogy a magyar nemzet oly szellemet szült, mely méltó képviselője lehet legeszményibb vágyainknak. Ne tekintsük tehát munkánkat befejezettnek a julius 30-iki ünnepséggel. A magyarnak amúgy is átka a szal- matüz lelkesedés. Hamar felbuzdulunk valamiért, de lelkesedésünk nem tartós és nem állandó. Ha azt hiszszük, hogy a julius 30-iki Programm pontos betartásával, hangzatos jelszavak és cifra frázisok hangoztatásával eleget teszünk a Petőfi ünneplésében rejlő mélyebb hazafiui intencióknak, úgy jobb, ha hozzá sem fogunk az ünnepléshez. Ne a likvidálása a hazafiui kötelességtelje- sitésnek, hanem kiindulási pontja nemesebb vállalkozásnak legyen a Petőfi halálának ötvenedik évfordulója. Hiszszük és reméljük is, hogy ez úgy lesz, hogy teljesedni fog 2 __________^______________________ a jobbak óhaja, vágyakozása. Ebben a felfogásban és ebben a reményben megerősít bennünket különösen az az örvendetes tény, hogy a Petőfi-társaság komoly mozgalmat indít a Petőfi relikviákat magába foglaló Petöp-ház létesítése céljából. A Petőfi-társaság csak önönmagát tisz- : teli meg azzal, ha ezt az eszmét a megvalósulás útjára tereli. A nemzet pedig saját exisztenciájának rakja le az alapját azokkal a kövekkel, melyeken a Petőfi-ház fog felépülni. Mert ez a ház, ha, mint hiszszük és reméljük, csakugyan létrejön, a tiszta hazaszeretetnek és nemzeti ideáloknak lesz a temploma. Magyar nemzet siess fölépíteni ezt a templomot, Petőfi szelleme őrködik majd fölötte és íölötted is drága hazám ! VÁRMEGYE. — A közigazgatási bizottság tegnap délelőtt D ö r y Pál alispán elnöklete alatt ülést tartott, melynek lefolyásáról az idő rövidsége miatt csak lapunk jövő számában referálhatunk. — Jelzálogos kölcsönköveteléseknek az 1895. L. t.-c. 2. §-ában említett átruházása alkalmából a telekkönyvi hatóságokhoz intézett kérvények bélyegmentesek. (A m. kir. közigazgatási i bíróság pénzügyi osztályának XII. számú döntvénye.) — Az izraelita vallás által előirt szertartás szerint a szárnyas- állatok is csak az arra jogosítottak által vághatok le. (M. kir. belügyminiszter 1899. é\i 900. számú határozata.) — Halászati kihágási ügyben a föllebbezési határidő nem 3, hanem 15 nap. Elkobzott háló megsemmisítése a marasztaló ítéletében kifejezetten elrendeldő. (M. kir. földmivelésügyi miniszter 1898. évi 72165. sz. elvi jelentőségű határozata.) — Mezőrendőri kihágási ügyekben az első fokon eljáró községi elöljáróságnak fellebe- zési joga nincs. (Földmivelésügyi m kir. miniszter 1899. évi 4140. számú határozata.) KÖZSÉGI ÉLET. Szegzárd nagyközség folyó hó 4-én tartotta meg rendkívüli közgyűlését a városháza nagy tanács termében. Felolvasták a vármegye közigazgatási bizottságának azon határozatát, hogy az alapnevelési egylet által fentartott ovöda államosi- tásásától, mivel a község az épület fentartását nem feltétlenül vállalta el, ily módon eltekint. A község most azt határoz'a, hogy magára vállalja az épület fentartását, biztosítását és a tantermek fűtését, ha az óvóhely államosiítatik. Elengedték Falusy Józsefnek 4 frt 50 kr tűzi pénztári járandóságát. Olvasták a közigazgatasi bizottság határozatát az u'cák öntözése tárgyában. A község erre csak úgy volt hajlandó, ha a közkutakból ezen célra elegendő vizet fog kapni. A törvényha'óság azonban feltétlenül kívánta ezen fontos tervnek megvalósítását. A közgyűlés most azt határozta, hogy az öntözés megvalósítását mindaddig elodázza, amíg az Artézi kút létesítése, vagy a hegyi források bevezetése megoldást nyer ? (Erre aztán várhatunk a 20. század végéig !) Jóváhagyták, hogy a vadászati jogot Horváth József szegzárdi lakos vette ki évi 210 frt bérért. Jóváhagyták továbbá, hogy a «Szegzárd Szálló« épületében a Kiss Ignác által bérelt helyiséget Alrrásy Károly cukrász vette ki évi 300 frt bérért. Felolvasták végül a közoktatásügyi miniszternek iskolai játékterek létesítése tárgyában irt határozatát. A közgyűlés ezen tervnek megvalósitá- sára Boda Vilmos, Fejős Károly és dr. Hirling Ádámból álló bizottságot küldte ki, akik érintkezésbe fognak lépni az iskolák igazgatóival, hogy ezt a nálunk lehetetlennek látszó tervet, tér hiányában meg ne valósithassák. Hírek. — Személyi hírek. Módi Kovács György táborszernagy gerjeni birtokáról 3—4 heti üdülésre Salzburg és a Kárpátok vidékére utazott, s csak augusztus elején tér vissza tolnamegyei birtokára. — Dr. Kämmerer Ernő, szépművészeti kormány- biztos néhány heti tartózkodásra a fővárosból Tolna- Szántóra érkezeit. — Lobkovitz herceg Gerjenben. A múlt hét vasárnapján Lobkovitz herceg hadtestparancsnok Gerjenben meglátogatta Mádi Kovács György tá1899. julius 16. — Fogd be azt a cápa szádat, te ökör ! Várj csak, i't jön a sorhajóhadnagy ur, majd megjelentem neki, hogy nem akarsz németül tanulni. — Mi az, már megint ez az ember ? kérdi az első tisztünk. Hát maga nem akar tanulni, maga szerencsétlen ? — Ik n:ksz tájcs. 1k melde — nem tudok ta- nunyi! — Mit mond? — kérdi a tiszt. Az instruktor átfordítja és egyidejűleg jelenti, hogy ezen emberrel nem boldogul, mert oly buta, hogy még a «Kriegsflaggét« sem tudja megtanulni, pedig már 3 hónap óta magoltatja vele. — Két nap háló-áristom ! S/.egény Bukovics Pistáf azonnal levezették az ütegfedélzetre és becsukták a dutyiba. Két napot leült, azután ismét előfogták a hadizászlóval, de hiába. Pedig szegény feltette magában, hogy meg fogja tanulni, de Így sem ment ! Sikertelen volt minden büntetés és koplaltatás, nem használt semmi. Ő ezt meg nem tanulja soha I Ez eredménylelenség már jó sorhajóhadnagyunkat is dühössé tette, nagyon természetes tehát, hogy iskola alatt folyton Pistánk mellett állt és igyekezett neki megmagyarázni, kézzelfoghatóvá tenni a dolgot. Hiába! A zömök gyerek ott állt a szigorú tiszt előtt és apró szemeivel folyton arcába nézett, de a száján nem adott ki egy árva szót sem. Nem használt nála semmi könyörgés, rimánkodás és Ígéret. Taszigálhafták, üthették, mindent eltűrt, de a «Kriegs- pflaggét« csak nem tanulta meg. Sorhajóhadnagyunk ekkor elhatározta, hogy magához veszi szolgának. Azonban Pistát igy sem hagyták nyugodni, mert uj foglalkozása dacára, az iskolában jelen kellett lennie. — Nem megy — sóhajt az instruktor — kutyából nem lesz parádés ló I Én megsajnáltam szegényt, mert láttam, hogy korlátolt elméjű és a hol csak lehetettmeg is védtem a kinzástól. Ezért aztán ragaszkodott is hozzám. Egyszer nagy sietve jön be az irodába és félénken kérdez, hogy nem háborgat-e, mert valamit szeretne tőlem kérdezni. — Jöjj csak be Pistikém ! — Kvátérmester ur kérőm alásan, mi az a «Schuft ?« — Miért kérded ? — Mert most mondta néköm a sorhajóhadnagy ur. — Hát ez bizcny annyit jelent Pistikém, hogy: cudar semmirekellő ! Erre megvakarja a matróz a füle tövét és elgondolkodva mondja : — Akkor bizony rosszu értöttem, mert ezalatt azt gondótanr, hogy vizet akar, oszt' vittem is ^re neki egy pohárral. Nem állhattam meg, hogy el ne nevessem magamat. — De hát Pista, nem akarsz te megjavulni, hisz ha igy folytatod, egy év alatt belehalsz ebbe a bánásmódba. — Tudom kvátérmester ur, de az én gyomrom csak nem vöszi be a németöt! Igyekeztem őt meggyőzni, de erre meg már röviden csak annyit felelt : — Ha azt akarja, hogy németü tanujak, akkor az ur se magyar ! Evvel aztán letorkolt. — Jól van Pista, hát ne tanulj németül! — Nem is ! és e kijelentésére apró szemei úgy csillogtak, mint az előárbóc villanyos lámpái ! El ment a dolga után. Másnap, a mint a tiszti-carré előtt elmegyek, féktelen hahotát hallok. Természetesen a Pistán nevettek a tiszt urak. Ez ott áll az első sorhajóhadnagy előtt és mentegeti magát : Ik nik tájcs ! A tiszt komoly arcot akar mutatni, de a nevetés rajta is erőt vesz. — Már meg mit csináltál Pista ? kérdezem a mint kijött az ebédlőből. — Na, azt mán én is szeretném tunyi! — De hát mégis ? — Hát kávét tőtöttem a tiszt ur bögréjébe, osztán egy kicsit nagyon sok lőtt. A tiszt urnák ez nem tetszőit és aszonta magyaru : sok. Lássa mán én mögtanitom az urakat magyaru is ! Tovább aztán nincs, mert mingyár mögértöttem, hogy azt akarta mondani, hogy ne tőtsem úgy teli a bögréjit. Hátvöttem a bögrét, leittam a kávébu egy kicsit és visszatöttem eléje. Isten ucscse, mást nem csinyátam! A hadizászlóval szemben azonban még most is a legdühösebb oppositiót képviselte. A sorhajóhadnagy kétségbe van esve, a tanítója pedig már öngyilkossági tervekkel foglalkozik, amennyiben kijelentette, hogy ha Pistát nem veszik el csapatából, úgy már nem is azt, hanem önmagát fogja felhuzatni a legmagasabb árbocra. Pista meg ott áll és úgy látszik, mintha nem tudna semmiről, mintha nem is ő lenne a borzasztó kétségbeesés oka. Szegény sorhajóhadnagy önkívületében már nem tud mást mondani :
