Tolnavármegye, 1899 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1899-07-02 / 27. szám

Kiemeljük még a szavalok közül Tóth Pál, Lunova Jenő, Holub József IV. oszt. és Selcz Gyű'a 111. oszt. tanulókat, utóbbi ügyesen megválasztott darabjával és kiváló előadásával megkacagtatta a közönséget. Jól sikerült a tárgysorozat zenei része, valamint az ifjúsági énekkar előadása is, amely ve­zetőjében : Dali Sándor énektanárban kiváló erőt nyert. — Az ünnep végével az igazgató szép és tartalmas beszéd kíséretében osztotta ki a jutalma­kat a szorgalmas és jó magaviseletü gyermekeknek. Jutalmakat a következők kaptak : A tanév végén osztályonként tartott helyes­írási (a IV. osztályban stilistikai) versenyben, mint a kik legjobban Írtak vagy dolgoztak: Csötönyi János IV. o. t. 8 koronát, Stég er Kálmán III. o. t. 4 koronát, a II. osztályból Német Pál és Szondi/ István 3—3 kor., az I. osztályból Szabó Dezső és Tóth Gyula 2—2 koronát (Tóth Károly ur adomá­nyából). Jeles előmenetelükért és kiváló szor­galmukért: Csötöm/i János IV. o. t. (Orffy L. ur adományából) 1 drb 10 koronás aranyat; Hédin Béla III. o. t. (az ifjúság egy barátjának adományá­ból) 1 drb 10 koronás aranyat. A junius 23-iki tornaversenyből folyó- lag (a nmlt. minister ur és Buday Gy. ur adomá­nyaiból) : Tóth Béla IV. o. t., mint a testgyakorlás minden irányában legkiválóbb, egy emléktárgyat; Horváth Andor III. o. t. a futóverseny első győz­tese jutalom könyvet, Fövenyessy Pál IV. o. t. 3 koronát, Fáy János I. o. t. a futóverseny másod­győztese 2 koronát. Csötömji János, mint aki úgy a testgyakorlásban, mint iskolai tanulmányokban és magaviseletre nézve egyaránt kiválik, 20 korona díjat kapott szünidei tourista- és tanulmányútra. Könyvjutalomban részesültek még : Berényi B. I., Fáy Henrik II. o. t, mint a futóverseny egyes cso­portjaiban győztesek. Továbbá mint a kik a test- gyakorlásban váltak ki (a tanulmányokban kevésbbé) : Háry E., Hellebrand B , Wendl I., Linhardt A., Steiner K. IV. o. t.; Szeyedy I., Lászlóczky K., Lipovszky F., Métám K. III. o. t. ; Vörös J., Mül­ler K., Berzsenyi L. II. o. t. ; Wertheim S., Ka­szás J. I. oszt. tanulók. Könyvjutalomban részesültek még (a nmlt.minister ur fenti adományából, a szegzárdi taka­rékpénztár, hitelbank, Casino, Latnpel R. adakozásá­ból) mint a kik úgy a tanulmányokban, mint a test- gyakorlásban, vagy részben csak tanulmányi előme­netelre nézve váltak ki: Unterminier F., Dúzs S., líradele F., Eichardt J. IV. o. t.; Simon Gy., Goldstein I., Mohai S., Fischhof E, Haiiszknecht J., Lestyán L., Selcz Gy., Silling I., Stéger K., Selesznik F., Pátz I. Ill, o. t.; Schmidt PSzondi/ I., Pekly P., Kardos L, Mart J., Német P., Tsup- pile Á., Weisz Á., Pirnitzer 0., Várkonyi S., Fáy H. II. o. t.; Szabó D, Őrffy L, Ijeopold E., Tóth Gy., Mácsik J., Somogyi Zs., Klein J., Kut- tyáin I, Leicht V., * Pirnitzer T., Fischhof K., Doszpod I, Máthis A. I. oszt. tanulók. — A szegzárdi polgári iiuiskola érte­sítőjét közzé tetle Krammer János igazgató. A 47 oldalra terjedő, igen csinos kiállítású értesítő rész­letesen és hiven beszámol a jó hírnévnek örvendő tanintézet múlt évi működéséről. Fölvétetett 195 rendes és 14 magán tanuló. A tanítási eredmény teljesen kielégítő volt. A tantestület a hitoktatókkal együtt 11 tagból á'lott. A tanulóknak 3 02 száza­léka kapott elégtelen osztályzatot, kitűnőt ellenben 2248 százalék. Lakóhely szerint a tanulók közül helybeli volt 87, vidéki 107. Ösztöndíjat és jutalmat kaptak. Szorgalom- és jó magavisele ért: a Bezerédj-alap kamataiból 27 korona 30 till. Szikora József IV., a «.Tolna- megyei Iskolatanács» féle alapból 25 kor. 14 fillért Sziver Lajos és Spauszta Nándor V., az «Amizoni»- féle alapból 20 kor. 20 fillért Tupi János II. oszt. tanulók. A magyar nyelvben tanúsított előmenetelért és példás magaviseletért Michéli Mihály IV. oszt. tanuló 1 drb 10 frankos aranyat, Brukmann Ádám és London Ferencz II. oszt. tanulók 5 — 5 koronát nyertek. Az éneklésben kifejtett buzgalmukért és tanúsított előmenetelükért Pappert László VI. oszt. tan. 1 darab 10 frankos aranyat és Pápé László IV. oszt. tanuló 5 koronával jutalmaztattak. A test­_6 ____________________________­gy akorlásban való ügyességért Ozanics Victor VI. oszt. tanuló 1 drb 10 frankos aranyat; Dezső Antal VI. és Ezer Ferencz II. oszt. tanulók 5—5 koronát nyertek. Szorgalom- és jó magaviseletért : Madarász István I. oszt., Keleti Márton III. oszt. és Klein Ármin IV. oszt. tanulók 10—10 korona, Kovács Pál III. oszt. tanuló 5 korona jutalomban részesültek. Jutalomkönyvet nyertek : Gerstl Ignác, Mang János, Fóhl János, Horváth György, Fauszt Ádám, Nagy Dezső és Weltmann Lajos I. oszt., Török István, Perler János, Simon Géza, Hága Mihály és Geiger János II. oszt., Eberling Rezső, Fejér Gyula és Friedländer Jenő III. oszt., Puck János, Dittrich Ferencz, Pápé László és Schmidt Gyula IV. oszt., Ferner Sándor V. oszt., Dezső Antal, Gállik Kálmán és Kristofek Géza VI. oszt. tanulók. A «Garay-Kör»-ben kifejtett működésükért: Krausz Lajos I. oszt., Loboda István II. oszt., Strasser Zoltán, Bergl József III. oszt., Fischof Izidor, Puck János IV. oszt., Ferner Sándor, Grünfeld Dénes V. o., Reich Miksa, Ozanics Victor, Pleszky Jenő, Dezső Antal és i Kristofek Gáza VI. oszt. tanulók. Az 1899—1900. tanévben a tanulók fölvétele szeptember hó 1 — 4 napjain délelőtt 8—12-ig tör­ténik. Ugyanazon napok délutánjain ejtetnek meg a javító- és fölvételivizsgák és szeptember 5- és 6 án a magán vizsgák. Szeptember 7-én leend az iskolai év ünnepélyes megnyitása. A beiratásra megállapított időn túl szeptember 15-ig a tanulók csak a késedelmet igazoló alapos ok mellett vétet­nek föl. A polgári iskola I. osztályában csak oly tanuló léphet be, ki életének 9. évét betöltötte és a népiskola IV. osztálya számára kiszabott tárgyak­ban elegendő jártassággal bir s ebbeli ismereteit bizonyítvány nyal vagy fölvételi vizsgálat utján igazolja. Első fölvételre a tanulók csak szülőik vagy azok helyettesei kisére'ében jelenhetnek meg s kö­telesek az iskolai bizonyítványt, illetve születési bi­zonyítványt benyújtani. Iskolai illetékek : Beiratási dij 1 írt, tandíj 4 frt, könyvtári illetmény 50 kr, nyomtatványok dija 50 kr, hittanitási dij 2 frt : francianyelv oktatásáért félévenkint 5 frt. Azon tanulók, kik javító vizsgát óhajtanak tenni, kötelesek ebbeli folyamodványukat legkésőb­ben augusztus 15-ig az igazgatósághoz benyújtani. Tandijelengedésben részesülhetnek oly szor­galmas és jó magaviseletü tanulók, kik szegény­ségüket községi bizonyitványnyal igazolják. Taná­rok és tanítók mellőzhetik ezen bizonyítvány csa­tolását. Kérvényező csak a tanuló szülője, vagy ennek helyettese lehet. A kérvény az iskolaszékhez czimezve a beiratás alka'mával az igazgatónál nyúj­tandó be. A kérvényhez csatolandó az előző tan­évről szóló bizonyitvány és egy évnél nem régibb keletű szegénységi vagy vagyontalansági bizonyit­vány. A kérvény bélyegmentes, ha hiteles szegény­ségi bizonyitványnyal van ellátva, ellenkező eset­ben bélyegköteles. Az iskolaszék határozata szerint a beiratási és tandíj kétszerese fizetendő jövő évtől kezdve 2 félévi részletben. Ha ezen határozatát a nagyméltó- ságu vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium jóváhagyja, akkor beiratáskor fizetendő 9 frt 15 kr és február 1-én 4 frt. Vagyontalan szülők gyermekei tankönyvekben és egyéb tanszerekben is nyerhetnek segélyt, ha arra szorgalom- és jó magaviselet állal magukat érdemesítik. Figyelmeztetnek a t. vidéki szülők, hogy gyer­mekeik szálláshelyeinek megválasztásában az igaz­gató kellő útmutatással szolgál és szivesen ajánl megfelelő és megbízható szállást adó családokat. — A dombóvári izr. elemi népiskola értesítőjét is kiadta Somogyi Dávid igazgató. Ösz- szeseu 107 tanulót vettek föl az intézetbe. A ta­nulók közölt 19 más vallásu is volt, mert a dom­bóvári izr. iskola igen jó hírnévnek örvend, s a más vallásu szülők is szivesen adják oda gyerme­keiket. Á beiratások augusztus 31-én és szeptem­ber 1-én tartatnak. Az iskola tanítóit a tanfelügyelő is elismeréssel tüntette ki, mert kiváló szakérte­lemmel és buzgalommal végzik feladatukat. TOLNA VÁRMEGYE. — A Majer-Arlow-féle tanintézet ér­tesítője ismét tanúságot tesz ezen jóhírnevü iskola sikeres működéséről. Az intézetben a hitoktatókkal együtt hatan tanítottak, köztük a megyeszerte is­mert és köztisztelet- és szeretetben álló Majer néni, ki 35 év alatt már egy egész generáció gyerme­keit vezette be az elemi ismeretekbe. A tanítás a miniszteri tanterv szerint folyt le, s az intézetnek 37 növendéke volt. Többször tartottak iskolai ün­nepélyt, melyek közül főleg a koronázási évforduló alkalmával tartott hazafias ünnepély emelkedett ki. A beiratás szep'ember első napjaiban történik. Az intézetben a benlakó növendékek teljes ellátásért 250 frtot fizetnek, a mi 3 részletben előlegesen ro­vandó le. A bejáró növendékek a havi díjakat min­den hó elsején előlegesen fizetik. A rendes tár­gyakért : a) Az I. és II. osztály növendékei fizet­nek egy hóra 2 frt 50 krt. b) A III. és IV. osz­tály növendékei fizetnek egy hóra 3 frtot. c) Az V. és VI. osztály növendékei fizetnek egy hóra 3 frt 50 krt. Francia nyelvért egy hóra 1 frt. Oly növendékek is vétetnek fel teljes ellátásra, kik a helybeli polgári leányiskolába járnak. — A bonyhádi gimnázium értesítőjét Gyalog István igazgató adta ki. Bevezetésül Rolh Aladár 27 lapon értekezik «A török hódoltság ter­jedéséről Magyarországnn 1541 — 1566-ig.» A régi, jóhirnevü gimnázium 4 osztályába 145 tanulót vet­tek föl, a mi a megyében levő két polgári iskola és két másik gimnázium mellett, elég tekintélyes számnak mondható. A tantestület a két hitoktató­val együtt 10 tagból állott, a tanítás eredménye pedig teljesen kielégítő volt. A tanári kar az ifjú­ság testi és szellemi fejlődésének előmozdítására lelkiismeretes gondot fordított s a közönség is élénk érdeklődést tanúsított a derék intézet iránt. 21 féle ösztöndíjat és jutalmat osztottak ki a növendékek között. A lápintézetben 56 tanulót élelmeztek, tel­jes ellátással 21-et, csak étkezéssel 35-öt; az előb­biek 67, az utóbbiak 56 frtot fizettek egy évre. Az ifjúsági segélyző egylet is igen szép gyarapodást mutat. A jövő iskolaév szeptember 1-én kezdődik. Tandíj félévenkint 15 frt ; nyugdíjintézeti illeték 3 frt. Tandíjkedvezményben és az egyesület segélye­zésében a tanulók valláskülönbség nélkül része­sülnek. — A paksi polgári iskola értesítőjét Nagy Bálint igazgató adta ki. A 40 oldalra ter­jedő füzet részletesen beszámol az intézet múlt tan­évi működéséről, a tanulmányi eredményről és a közönséget érdeklő tudnivalókról. Fölvétetett a tanév folyamán 114 rendes és 10 magántanuló. Gyakor­lati útmutatást közöl az értesítő arról, hogy mire képesít a polgári fiúiskola. A tanári testület 12 tagból állott; a jövő évben használandó tanköny­vek jegyzékét is közli. Jutalomban részesültek: a) jó magaviselet- és szorgalomért: Hoffmann Ádám, Polacsek József, Steigerwald Mihály, Krómer Jó­zsef, Rauch Konrád, Grünfeld Ignác, Goldstein Géza, Lovodics Imre, Schwarcz Sándor, Reich Samu, Szabó János, Krausz László, Kurcz Ármin, Dankó Dezső, Krausz Mór és Matern Nándor; b) jó sza­valásért : Matern Nándor, Mandl Manó, Reich Samu és Szabó István ; c) mint nem magyar anyanyelvű­ket a magyar nyelvben tett kiváló előhaladásukért: Wilhelm Tivadar, Rauch Konrád ; d) a torna vizs­gán mint legmagasabb ugrók : 1 — 1 ezüst forintot nyertek jutalmul, tekintet nélkül az illetők más tár­gyakban való szorgalmukra és magaviseletükre, — mint legmagasabb ugrók : Hirsch Ferenc és Hagy- mássy Lajos IV-ik ozztálybeli tanulók. A beiratá­sok szeptember 1 — 5-éig tartatnak. IRODALOM.-- Párisi Divat. Mind a főváros, mind a j vidék hölgyközönsége belátta már rövid idő alatt, hogy a divat dolgaiban a Párisi Divat a legjobb tanácsadó. Ez a lap az, melynek a legtöbb eszköze van arra, hogy olvasóit igazán reásegitse a párisi | eleganciával való öltözködésre, mivel képei csupa eredeti francia mintaruhákat ábrázolnak. S még hozzá jutányos módon tehetik ezt a hölgyek, mert a lap szabásmintái, magyarázatai nyomán a leg- I szebb ruhák otíhon is elkészíthetők. A lap cikkei 1 beszámolnak mind arról, a mi a kézimunka, butor­1899. julius 2. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom