Tolnavármegye, 1899 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1899-01-15 / 3. szám
IX. évfolyam. 3, szám. Szegzárd, 1899. január 15. TOLNAVÁRMEGYE Előfizetési ár: Egész évre . . 6 frt — kr. Fél évre . . . 3 » — » Negyed évre . . I » 50 » Egy szám ára ... 12 » Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szefárdon. POLITIKAI ES VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Meg-jelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. LEOPOLD KORNÉL. Segédszerkesztő: SZÉKELY FERENC. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető köz- ' lemények, valamint az előfize- j tések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mértékeden megállapított ártzabály szerint számíttatnak. Népkönyvtárak. A történelem, az élet e nagy mestere azt tanítja, hogy csak azok a nemzetek tarthatják fönn magukat, csak azok biztosíthatják maguknak az európai népcsaládok közt az őket megillető helyet, melyek a folyton haladó korral lépést tartanak és államalkotó elemüket a nyugati polgáriasodás befogadására előkészítik s abba apránkint bevezetik. Tudatlan, műveltséget nélkülöző népek a kultúra fejlesztésére alkalmatlanok lévén, nem haladnak. Azok pedig, kik nem haladnak, visszafelé fejlődnek és a kezdetlegesség stádiumába jutva, nem képesek önmagukat föntartani, elenyésznek, megszűnnek. Okultak is ezen a nemzetek, odatörekedtek, hogy a népet fölvilágosítsák s a művelődés lehető magas fokára emeljék. — E célra szolgálnak első sorban az iskolák. De fontos szerepe van még a tanulni vágyó fiatalságnál az olvasásnak. Szükséges, hogy bővítse látókörét az ifjú az által, hogy hasznos könyveket olvas, hogy megismerkedjék a hazai, később a külföldi írókkal, azok gondolkodásmódjával s minden idők irodalmával, műveltségével. Ez nemcsak a tudományos pályára készülő ifjúnak szól, hanem minden bármely foglalkozást űző fiatalembernek — tartozzék bár a földmives osztályhoz — kell, hogy legalább általános ismeretei legyenek. Nem mondjuk, hogy mindenki művelt legyen a szónak szoros értelmében, mert ehez széles s alapos tudás kell, —• hanem igenis hassunk oda, hogy mindenki sajátítson el annyit a közismeretekből, hogy önállóan, helyesen s öntudatosan gondolkodni és cselekedni tudjon ; hogy legyen érzéke a jó, szép és nemes iránt, hogy tudjon szolgálatot tenni hazájának s annak a társadalomnak, amelyben él; hogy a napi események fölötti birátra képes legyen és általában szivvel és lélekkel bírjon. A közismeretek terjesztésére a nyilvános könyvtárak szabad használata a legalkalmasabb. E mellett bizonyít azon tény, hogy minden nagyobb és népesebb városban vannak úgynevezett ingyen könyvtárak. Itt mindenki, a mennyiben személyazonosságát és megbízhatóságát megfelelő módon igazolja, minden díjfizetés nélkül veheti a könyveket igénybe. A könyvtárak tulajdonosa község, jótékony-egylet vagy magán- személy évenkint százakat költ el könyvekre s egyedüli célja, hogy a nép vagyontalanabb része szellemi táplálékot nyerjen és ismereteit gyarapítsa. A művelt nyugaton már régen vannak községi könyvtárak minden egyes községben ; vannak olvasó-egyletek, önképző-körök s általában olyan társas-egyletek, melyek az önképzés nemes feladatát, a művelődés terjesztését tűzték zászlójukra. Mi, kik a külföld példáját követni szoktuk, utánozzuk ebben is. Állítsunk föl községeinkben kölcsön-künyvtárakat s az öu- képzést elősegítő egyesületeket, hol módjában lesz az ifjúságnak megszerzett ismereteit bővíteni, szóbőségét gyarapítani, tudását fejleszteni, szellemi tőkéjét növelni. És ha szórakozást nyújtunk itt a fiatalságnak, nem lesz kénytelen szabad idejét a korcsmák borgőzzel telt levegőjében tölteni, hol csak ocsmány dalokat, lelket ölő beszédeket hall, melyek fiatal életét megmételyezik. A községi könyvtárak beszerzése olyan csekély anyagi megterheltetéssel jár, hogy az a várható s elérhető haszonnal párhuzamba sem vonható. Évenkint 15—20 frtnyi könyvbeszerzéssel már lehet könyvtárat berendezni ; ennyi összeget pedig a legszegényebb község is megadhat annélkül, hogy az adófizető polgárokat távolról is megterhelné. A könyvtár kezelése alig ütköznék nehézségekbe; mert minden községben találkozik olyan lelkes, a közügyek iránt érdeklődő polgár, a ki a kezelést készségesen elvállalja s a könyveket gondozza, nyilvántartja. — Ilyen módon szórakozást nyújtunk, élvezetet szerzünk a község lakosságának s módot adunk arra, hogy üres idejét hasznosan, lelkét nemesitőleg töltse el. És ha megszokta a lakosság a könyvtár használatát, önként fog fölmerülni a gondolat, a vágy, hogy egyik-másik felolvasást rendezve önmagát képezze s a vele rokonérzelmü tagtársakat mulattassa. Minő nagy lépés lesz ez az általáuos művelődés . terén ! Megszűnnek az úgynevezett fonóházak, elmarad a sok korcsmázás, vége szakad a folyton ismétlődő s minduntalan megújuló verekedéseknek, mert a köznép T A R C A. —+88*-— Hajnal. — Francois Coppse. — Sajátos hajú hajnal órai'. Állami tevfltfr Biborfénynyel az ég tele. A tiszta, hűvös légbe szórva Hűl long a fáknak levele. S mindnek oly lassan hull a lombja, Hogy ráismerni könnyű most: A rézszinűt a cserfa osztja S a juhar, ott, a vérpirost. S a végső, rozsdabarna lombot Leejtik bár a puszta bokrok, Azért ez még sem téli nap, A tájon szőke fénysugár van S a rózsás légben könnyen, lágyan Arany pehelykék szállanak. SZALAY FRUZINA. Egyed/üil. — A »TOLNAVÁRMEGYE« eredeti tárcája. — Régi emlékeim között kutatva, egy ironnal jegyzett vázlatra akadtam ; azt egészítem ki e pár sorral. Szórakozás vetette papirra, s szórakoztatásnál egyebet nem keres, sőt túlhaladja célját, ha végig olvasóra talál. Pusztán vagyok. Magány és csönd vesz körül, köröskörül. A nap már lassan nyugvásra száll, de búcsúzó sugarai még fenn aranyozzák az eget, biborfényben úszik a táj. Egy külön kis világban érzed magadat, nem látsz senkit, nem bánt semmi. Messze vagy a nagy- zók zajától, csak a távolban kimagasló kékes hegyekről lerohanó viz moraja hallatszik hozzád, s olykor egy-két csengő kolomp rezgő-búgó dalia- i mát röpiti feléd a fuvalom, a mely azonban a fák leveleit is csak alig hogy mozgatja. Szemed a végtelenbe tekint, s ha festő volnál, megrajzolnád az igazi nyugalom képét, úgy a mint fekszel, fejjel a földön, hanyatt a pázsitos fűben. Előtted a rét, feletted madárdal, a mező virágain dönög a bogár, zümmög a méh, egymást űzi, hajtja a lepke, s nem messze csörgedez a patak és álmosan forog egy kis malom korhadt kereke . . . Egyszerűség fogad mindenütt, őszinteséget lelsz mindenben. Álnokság, tettetés itt nem honol, hálátlan a talaj reá, mert a vallásosság és erköl- csiség közé a hitetlenség mételye még idáig nem furakodott. A járvány csak az emberek tömegében pusztít, erre felé pedig több a madár, fű, fa, virág, mint az ember. De azért még sem puszta itt minden. Az az egy két lélek, kiket a sors a röghöz köt, itt az Isten szabad ege alatt sokkal szabadabb, mint a városok halavány lakója; s mig ez sajnálkozva nézi a földet-művelőnek érdes, durva kezét, mely versenyt dolgozik barmaival, addig maga nem veszi észre szegény, hogy inkább őt szánja a napsütötte arc, az é'etvidor szem, a csattanó egészség. Őseredeti itt minden. A valódi természetesség — az igazi természetben. Mily rövidke szó, s mily végtelen gondolat ; milyen óriási titok s mily hatalmas nyíltság. Természet, Téged bámulva elnémul az eddig beszédes ajak és benned élve beszélni kezd az eddig némán gondolkozó. Alkotó erőid titkain Istenbe mélyed a hitetlen, s romboló hatalmad előtt megtántorodik a jámbor hivő. . . . Egyedül bolyongtam keresztül az erdőt ; csak gondolataim követtek, nem zavart meg ebben
