Tolnavármegye, 1899 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1899-04-30 / 18. szám
18, szám IX. évfolyam. Szegzárd, 1899. április 30. TOLNAVÁRMEGYE Előfizetési ár : Egész évre . . 6 írt — kr. I Fél évre ... 3 » — > Negyed évre . . I > 'i 0 » Egy szám ára ... ' ? » Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó, hivatalon kívül elfogad Krammor Vil- . mos könyvkereskedése Szegzárdon. j POLITIKAI ES VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulujdonos: Dr. LEOPOLD KORNÉL. Segédszerkesztő : SZÉKELY FERENC. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékel'en megállapított árszabály szerint számíttatnak. I Előfizetési ár : Egész évre . . 6 írt — kr. j Fél évre ... 3 » — > Negyed évre . . I » “íO » Egy szám ára ... ' ? » Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- | hivatalon kívül elfogad Krammer Vil- mos könyvkereskedése Szegzárdon. j A középosztály érdeke. Nem a közerkölcsök megprédikálása a szándékunk, hanem magyarázatát adni annak, hogy mi fakaszt a társadalmi életben olyan kelevényeket, a milyenek a múlt héten is fölpattantak. Egyebek közt a nagy aradi panamák utójátéka is a múlt héten játszódott le a bíróság előtt. Ez az eset is nem mint eset, hanem mint példakép érdekes nekünk. Mert képét tárja föl annak a nagy hálózatnak, mely a társadalmat és annak tagjait a romlottság fonalával körülfogja. Egy város és egy egész megye hivatalos apparátusa jelenik meg a bíróság előtt s kiderül, hogy az egész város, az egész megye, ha nem is tudott a vádolt bűnös cselekményekről, de érezte, hogy a kozhivatalnokok egy csoportja bűnből él, olyan uriasan, a mint él. Ki támadna a bűnös cselekmények ellen, kinek volna bátorsága ? Ki sértené meg halálosan a pertubarátját, a rokonát. Igen, az teszi a bűnöket leplezhe- tőkké, titkolhatókká, hogy kicsi a társadalom, kivált a vidéken, a hol a társaséletben az emberek mindig ugyanazokra a személyekre vannak utalva, a hol az emberek között az érintkezés általános és mindennapi. Vegyük hozzá, hogy a ki csak egy barátjával szemben is a köteles szigort alkalmazza, az magát örökre kitaszította abból a társaságból; mert a ki a puritánt adja és a félszegségek kérhetetlen üldözőjeként gerálja magát, attól mindenki fél; mert kinek-kinek a malma alatt megüllepedett az iszap. De tévedne, aki azt hinné, hogy mindezekből az következik, hogy a félszegségek, a romlottság, magyarán szólva, a korupció, csak a kisvárosi társadalmak privilégiuma. A vidéken a kis kör, a kimért környezet és az emberek sürü érintkezése termeszti és növeszti nagyra az erkölcsi züllést. A nagyvárosban épp a fordítottja van. Itt nagyobb a csábitó alkalom. Elkövetni a bűnöket a nagyvárosban könnyebb, leleplezni a már elkövetetteket viszont könnyebb kis városban. De a ki a társadalmi és közéleti fél- szegségeknek és bűnöknek forrását egyedül az alkalom kinálkozásában és a csábítások nagyságában keresi, az nem lát a dolog mélyére. Mert mindezek okát egy más forrásban is kell kutatni abban, hogy a közéletben domináló és leggyakrabban megjelenő osztály, a középosztály gazdaságilag nincs kellő biztonságban. A hol a közép- osztály gazdasági helyzete szolidabb alapokra épült, mint Angliában, ott a közélet szélesebb köreit érintő korrupció ritka és kivételes jelenség. Ott azonban, hol a középosztály vagy a pillanatból él és a pillanatból se kedvezően, ott nem kell csodálni, hogy e középosztálynak egyénei között gyenge jellemüek is számosabban akadnak. Elvégre oly kevés az, a mit a közélet és a társadalom a középosztály tagjainak Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékel'en megállapított árszabály szerint számíttatnak. nyújt, hogy sokan megkívánják az ennél többet. Se az állam, se egyéb közintézmények és magánvállalkozások nem elégítik ki a középosztályt annyira, hogy ez a talajt biztosnak érezné a lábai alatt. A megélhetésnél többet a középosztály a maga egészében nem várhat és nem is kivánhat; nem véletlenség tehát, hogy olyanok, a kik a megélhetésnél többet akarnak szerezni, ha nem egyenes utón is, itt is, ott is akadnak. Aztán meg ez a nem egyenes ut is olyan tág fogalom. Kicsit tágabbra bocsátott lelkiismeret is már görbe ut, de azért erkölcsbiróként fellépni az ilyen kissé tá- gabb lelkiismerettel szemben, a becsületességgel való hivalkodás lenne. Nem a mentegetés itt a célunk, hanem a magyarázás. Mert mi meg tudjuk érteni az uralkodó félszeg és bűnös jelenségeket ; de kárhoztatásnál egyébre is gondolunk : az orvoslásra. Az egyes emberek elkövette cselekményekre elég medecina a büntető törvény- könyv, de a társadalmi erkölcsök nevelőjéül inkább a társadalom egyes rétegei gazdasági helyzetének javítása tűzendő ki programúiul. És pedig a középosztály adja meg a társadalmaknak a jellegüket. Ha ez az osztály kedvező helyzetnek örvend, ez kedvező képet tár elő az egész társadalomról. Mert a mai társadalmi élet, a mióta a harmadik osztály kivívta magának a polgárjogok teljességét, csakugyan a középosztályon alapul nálunk. T A R C A. —*88*— Hiúság vásárja.-- A »TOLNAVÁRMEGYEc eredeti tárcája. — Irta: Sándor József. A tavasznak enyhe fuvalma valami régi fájdalmat lopott a szivembe ; fájdalmat, édes, csudás, múltat regélő fájdalmat. Megtörött világom nyugalomra vágyik és a bágyadt napsugár, a mely csak most törte össze a patakok jégcsapjait, kivonz a szabadba. Megállók egy magas domb tetején. Körülöttem az ébredező mindenség, most öltötte magára a zöld szinü köntöst. Minden uj és minden maga az őstermészet, a mely mintha mit sem akarna tudni vénülő századokról, halott reményekről, korhadt generációkról. Mintha ünnepelnék itt a magaslaton. Az a rég elaludt édes fájdalom lopódzik belém. Feledem, hogy ember vagyok, létért küzdő parányi féreg. Lelkem beleolvad az őstermészetbe, nincs itt bánat, nincs vágy, féktelenre törő idegzet. Most ébredek a tavaszszal, egy vagyok vele, mintha érteném a szellő suhogását, a remegő fűszálak titkos zsongását, hívogató madárdalnak sejtelmes regéit. Édes, édes nyugalom, hogy vágyók a te gondfeledtető öledbe! Aztán a magas dombtetőn csend lesz. Nem szálldos fejem fölött a madár, nem zümmög a dal. Fáradt idegeim pihenőt keresnek, elkalandoznak a zsibongók világába. És úgy érzem, hogy lelkem is magas hegy tetején áll, innét nézi át a hiúság vásárját. Ezt a szánalmas csoportot, a küzfcödők légióját. Apró parányi férget, a kit neveznek embernek, az őstermészet koronájának. A jajgató és kacagó alakok összetömörült sokaságát. A bűnbe fulladt embert, a küzdő, nagyratörő, nagyravágyó, j hatalmas embert. Ezt a föld porából kiemelkedett j érző kolosszumot. Milyen fönséges látvány ez itt a dombtetőn ! Kiszakítva lelkemet a világegyetemből, szemben állok a mindenség urával, a glóbus ha- | talmas homójával. És bűnben fogamzott, bűnben járó ember, itt a magas hegy tetején, a hol lelkem a csudás Budha bűbájos hitét álmodja át, érzem a semmiséget a te végtelen nagyságod előtt. Fönséges vagy, ki hatalmadba keríted az őstermészet erejét. Fönséges a te harcod, a mikor leküz- död az elemek viharját. Fönséges a te harcod, a mikor tengernyi csapások között végig gyötrőd egy élet küzdelmeit. Nagy, hatalmas, csudás vagy | a te összeségedben. Megalkotod véreid állandó kötelékét és összetett erővel vered vissza támadóját. Megizleled a tudás fájának édeni gyümölcsét és tudásra sóvárgó vágyad megdön'i előtted a mindenség kapuit. Előtted egy darócruhát öltött csudás jelenség és szeretetre parancsolj alakja fölvéteti veled az utca nyomorultját. Nagy, hatalmas, igazságos vagy te csudálatos tömeg! És hogy látom a te összesített erőid fönséges megnyilatkozását, mint száll szembe a féktelen őstermészet óriási erejével, mint hajtja hatalmába a mundus rengeteg csudáit, mint száll le mélyre rejtett világba, mint száll fel magasba az örök végtelenségbe, mint rombol bálványokat és mint épiti lelke ezredes sziklavárait, leborulok hatalmad előtt. Szomjazom a tömeg hitét és látom, hogy Pán, a nagy, a hatalmas Pán, ezredeken világ ura, Thamusnak egyetlen szavára elcsititja a najádok karát. Szomjazom a tömeg szereíetét és Pán, a nagy, a hatalmas Pán, félredobja fuvoláját az előtt a csudás istenember előtt. Szomjazom a tömeg igazságát és a szellő regét zsong a lelkemnek, a melylyel egybeolvasztotta az én mos'ani uram: Budha, áldassék az ő neve . . . Volt itt egy ember. Szerette asszonya, kivüle senkit. Szerette úgy, mint áhitatos beduin az Antharát, mint ember az Istent. És az embernek nem kellett az ő asszonya, hanem kellett a másé. Kellett azé, a ki Castorja volt, keblének, lelkének hivséges barátja, titkainak őrizője, fájdalmának megosztója. És a gyenge asszonyt leverte lábairól, a vékony cipruságat kiszakította tövében. — És az asszony ment, ment, mámoros szavára, altató, suttogó, regélő hangjára . . . ment a szédítő örvénybe. Lelke lett a szenvedések gyehennája. Uj hitvese az
