Tolnavármegye, 1898 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1898-06-05 / 23. szám
Ezen emléktábla létrejöttének történetéről akarunk ez alkalommal röviden megemlékezni. 1879 telén boldogult Várkonyi Endre, volt szepsiszentgyörgyi gimnáziumi tanár, akkor egyetemi hallgató a «Tolnamegyei Közlöny*-ben fiatal hévvel és lelkes hangon irt buzdító cikket közölt, melyben a költő szülőházának emléktáblával leendő megjelölésére hívta föl a közfigyelmet, mert a szoborra szükséges összeg még mindig nem gyűlt egybe, s a költő emléke iránti kegyeletnek valamikép már előre is kifejezést akartak adni. A lelkes fölhívásra a csak néhány héttel ezelőtt elhunyt Péchy József, tolnai prépost-plébános, ki minden nemes eszmének mindig hive, és pártfogója volt, azonnal fölajánlott egy vörös márványlapot, hogy azzal a költő szülőházát megjelöljék. E hírre Várkonyi Endre maga mellé ve vén Wosinsky Istvánt, akkor orvosnövendéket, jelenleg soproni ezredorvost, Wosinsky Mór közszeretetben álló, tudós esperesplebánosunk testvéröcscsét és e sorok íróját, mint tolnamegyei egyetemi hallgatókat, nem várva külön megbízatásra, a fiatalságukból folyó lelkesedéssel és gyors elhatározással elmentek Szász Károlyhoz és fölkérték, hogy a márványtáblára írjon emléksorokat. A jeles költő készséggel és örömmel eleget tett a kérelemnek és két epigrammot készített, melyekből a szoborbizottság a fentebb ismertetett feliratot választotta ki. A másik mellőzött epigramm ekként szólott: »Itt született Ga/ay; lelkében az isteni szikra Itt lobbant föl előbb, majd magasabbra kelő Csillagként egy egész országra vetette világát S távoli hunytéban visszamosolyga ide.« A szoborbizottság a Szász Károly által irt epigrammok hatása alatt elhatározta, hogy megvalósítja az eszmét és emléktáblával örökíti meg a költő szülőházát; mert már fait accompli-val állott szemben s az elől kitérni — a fővárosi lapok is közölvén már az előzményeket — nem lehetett. A kiválasztott emléksorokat aztán bevésették a Péchy József által ajándékozott vörös márványlapra ; de mivel az kevésbbé szilárd állapota és vésésbeli hiánya miatt nem felelt meg a követelményeknek : Gcrenday Autal pesti szobrásztól jobb minőségű szürke márványlapot hozattak s erre vé- sették rá Szász Károly szép epigrammját; a Péchy- féle márványtáblát pedig elhelyezték a vármegyei levéltárba, ahol az jelenleg is is őrizteteik. Az emléktábla ünnepélyes leleplezése 1881. szeptember 4 én ment végbe a szegzárdi dalárda és tűzoltók zászlószentelési ünnepélyével egyetemben. Hármas ünnepet ült akkor is Szegzárd, aminő most is tervbe volt véve a főgimnázium és vármegyei muzeum megnyitásával, de időközben e két utóbbi őszre halasztatott. Az ünnepélyre az akadémia, a Kisfaludy társaság s egyéb irodalmi társulatok képviselőket küldöttek le, s Perczel Dezső elnöklete alatt az ünnep impozánssá fejlődött, s lefolyása sokáig emlékezetes maradt városunk történetében. Ifj. Eötvös Károly akkor szegzárdi ügyvéd, most kir. tanfelügyelő, 8 oldalra nyomott szerény emléklapot adott ki, Garay János arcképe, a szegzárdi újvárosi templom, a Garay-tér, a költő budapesti kerepesuti siremléke, és a szegzárdi apátsági gimnázium 17. századbeli pecsétje jól sikerült illusztrációival. Az emléklapba Szász Károly, Beöthy Zsig- mond, István bácsi [Mayer István püspök), Garay Alajos, Ballagt Mór, Ney Ferenc, Várkonyi Endre, Kenézy Csatár, Lanka Gusztáv, Komócsy József, Frankmbutg Adolf, Tolnai Lajos, Hőke Lajos és maga a szerkesztő ifj. Eötvös Károly Írtak közleményeket. Irodalmi viszonyaink nagy fejlettségét és haladását jelzi a most Bodnár István szerkesztésében megjelent díszes Garay-album, melyhez képest az akkor 8 oldalra nyomott »Emléklap« nagyon szerény, kezdetleges kísérletnek tűnik föl most szemeink előtt. A történelmi hűség érdekében megemlítjük még, hogy az emléktábla leleplezésével egyidejűleg tartott dalárda és tűzoltó zászlószenteléseknél zász4. _________________________________ lóan yaként megyénk két kiváló úrasszonya gróf Apponyi Sándorné szül. Essterházy Alexandra grófnő és a mostani belügyminiszter, akkori alispánunk neje Perczel Dezsőné szül. Perczel Julia, Perczel Mór honvédtábornok leánya szerepeltek. A mai szobor leleplezésnek a szülő házon elhelyezett emléktábla előfutárja volt; létre hozta a helyi hazafiui kegyeletből folyó türelmetlenség, mely a hosszú idő óta lassan fejlődő szoborügy kimenetelét már nem tudta bevárni, s Garay emlékét minél hamarabb megörökítve óhajtotta látni. Most már ime előttünk áll a művészien sikerült szobor is, mely a helyi hazafiság egyik legszebb vívmánya, s büszkén tekinthetünk rá mindenkor, mert művészi kivitelre nézve is az ország hasonló szoborművei között az egyik legelső helyet foglalja el. Sz. F. '4ÜL Dr. Váradi Antal. — -A. Garay-óda pályanyartea Iröltöje. — Büszkeséggel tölthet el bennünket az a jól eső tudat, hogy megyénk jeles költőjének szoborleleplezési ünnepélyén a pályanyertes szép óda szerzője ugyancsak megyénk szülötte, ki a mai irói nemzedék egyik legjelesebb, legnagyobb tehetségű és sokoldalú tagja. Hogy életpályájáról és eddigi sikereiről nagy közönségünk is bővebb táiékozást szerezhessen magának, megemlítjük, hogy dr. Váradi Antal, drámai és lyrai költő, a színművészeti akadémia igazgatója, megyénkben Závodon született 1854. évi május hó 2-án. Atyja Weber Ferenc hosszabb ideig volt tanító Budán és orgonista a tabáni róm. kath. templomban; később megyénkbe költözött, ahol T e v e 1 és Z á v o d között egy kis birtoka volt. Itt, az atyja tulajdonát képező malomban született Váradi, s a rá következő évben, 1855 november havában itt hunyt el váratlanul édes atyja. Korán özvegyen maradt édes anyja kis fiának neveltetése és iskoláztatása miatt beköltözött Pécsre; ott végezte Váradi az elemi iskolát, s a gimnázium nyolc osztályát. Kiváló költői tehetsége már itt is feltűnt s tanárai nagy reményeket fűztek a geniális fiúhoz, ki minden osztályban az első eminens volt. Egyetemi tanulmányait a budapesti tud. egyetem bölcsészeti karán végezte, hol T o 1 d y Ferenc, G r e g u s s Gusztáv, Heinrich Gusztáv legkedvesebb tanítványa volt; — 19 éves korában már bölcsészettudor lett a magyar és német nyelvből, irodalomból és esztétikából s egyszersmind ugyanezen szakból tanári oklevelet is nyert. Már mint egyetemi hallgató tanított a Müller- Haupel-féle kereskedelmi iskolában, később a Szőnyi- féle magángimnáziumban s a tanárképző gyakorló iskolájában. Nemsokára helyettes tanár lett a VI. kér. főreáliskolában, majd 1875 ben rendes tanárrá nevezték ki a budai II. kér. főreáliskolához. Innen hét évi szolgálat után az V. kér. reáliskolához helyezték át, a hol 13 évig működött. Már budai reáliskolai tanár korában P a u 1 a y Ede ajánlatára a szinészeti iskolához (a mostani színművészeti országos akadémia) nevezték ki tanárrá; később titkára lett ezen intézetnek, 1895. év óta pedig igazgatója. Költői működését már gimnazista korában megkezdte s a pécsi irodalmi önképzőkörben nyerte el az első pályadíjakat; elnöke volt az önképző körnek, melynek évkönyveiben jelentek meg első verses és szépirodalmi dolgozatai. Már Pécsről küldözgetett verseket Tóth Kálmán lapjának, a «Fővárosi Lapok»-nak, hol azok mégis jelentek. Egyetemi hallgató korában 3 évig járt a szinészeti iskolába, s e pályára mintegy utalták alakjának és hangjának előnyei és nagy ábrázoló képessége; azonban a sors úgy akarta, hogy ne színész legyen, hanem d r á m a i r ó. Országos hírnevű költői működése 1874. év óta kezdődik, amidőn 20 éves korában tlskariót» j cimü nagy hatást keltő drámájával elnyerte az Akadémia Karátsonyi díját. Iskariótot 1875. szept. 22-én adták először a nemzeti színházban, ahol azóta is műsoron van állandóan, mert még mindig ! szívesen látja a közönség az erős drámai és lyrai tólnaváemegyti részekben bővelkedő szinművet. Később négyszer nyert még akadémiai pályadijat: Tamóra, A t ő r, (vígjáték) Charitas (szo- morujáték) és legújabban 1897-ben «Szent Margit asszony« cimü darabjaival. Pályadijat nyert művein kívül színre kerültek még a nemzeti színházban nagy és maradandó hatást keltve: Az eredendő bűn, Rafael, Ahunn utódok, A szent korona, Az úttörők cimü eredeti színmüvei és számos külföldi darab kitűnő forditásai. Ezen termékeny és sikeres színműírói munkásság mellett egyik legnevezetesebb élő lírikusunk Váradi, ki eddig négy kötet költeményt adott ki, Költemények, Újabb költemények, Az én világom és Legendák Könyve cim alatt. Éppen a legenda egyik specialitása Váradinak, ki a vallásos elemhez minden modern költőnk között legjobban hajlik; lírájának az érzelmes és patétikus hang a legerősebb jellemvonása; feltétlenül mestere a nyelvnek és formának. Váradi a szépirodalom minden ágában kimagaslik s maradandó becsű alkotásokkal gazdagítja irodalmunkat. A festett világ. A hamis istenek, A láthatatlan irás és Szent Ágatha levelei cimü regényei kiváló elismerésben részesültek kritika és közönség előtt egyaránt. Tehetségének sokoldalúságát mutatja az, hogy ezenkívül irt Aesthetikát, Költészettant Szavlókönyvet, Jelmeztant, szerkesztett Szinműtárat, mindezeket a színművészeti akadémia használatára. 0 fordította le továbbá a Nürnbergi mesterdalnokokat, Jean de Nivel- let, a Szöktetést a szerailból. A Kisfaludy társaság megbízásából lefordította Moliere »Szerelem mint orvos« cimü vigjátékát és Goethe Faustjának második részét, melyet commentárokkal is ellátott, ezenkívül Aischyllos Oresteiaját, mely- lyel a Kisfaludy társaságnál dicséretet nyert. Eredeti opera szövegeket irt: István király (Erkelnek), A t a 1 a (Sárosinak), T a m ó- r a (Elbertnek), A c c a (Mihálovits Ödönnek) F a- lu rossza (Hubaynak). Ezenkivől igen sok apró munkája jelent meg. Ezen nagy irodalmi munkásága mellett 25 év óta munkatársa számos napi- és hetilapnak és folyóiratnak, sőt néha a nevesebb vidéki lapokat is megajándékozza nagybecsű műveivel. 1893. év óta szerkesztője az »Ország Világ« c. képes hetilapnak. Váradi ritka termékenységének bámulatos technikai készsége áll szolgálatában, mint rögtönző talán páratlan ma nálunk. Tartalmi szempontból kiváló vonása költészetének a vallásos elem kultusza mellett az általános emberi érzelmek rajza. Tagja a Kisfaludy és Petőfy társaságnak, a nagyváradi Szigligeti társaságnak és 1895. év óta dramaturgja a nemzeti színháznak. 1886-ban a francia akadémia tisztje cimét nyerte; 1890-ben koronás arany érdemkeresztet kapott, 1892-ben pedig a szerb Szent Száva rend commandeur keresztjét; 1896. óta a vaskoronarend lovagja. A költő gyöngéd lelkének igen szép jellemvonása a fiúi szeretet, melylyel néhány év előtt elhunyt édes anyját övezte. Rajongásig szerette édes anyját, s a legnagyobb figyelemmel és gyöngédséggel igyekezett életét örömteljessé és nyugodtá tenni. A fővárosi intelligens közönség sokszor szemtanúja volt annak a megható jelenetnek, midőn V á r a d y valamelyik színművének előadása alkalmával a költőt éljenző és tapsoló közönség a földszinti székekben látta örömében, boldogságában könnyezni a gyermekéért élő anyát, ki fia dicsőségének sok éven át szerencsés szemtanúja lehetett. Váradi a Garay-óda pályázaton elnyert pályadíjat is édes anyja áldott emlékének szentelte, midőn fölkérte a bizottságot, hogy a neki szánt pályádéból tegyen alapítványt s ennek kamataiból édes anyja halála napján koszorút helyezzenek Garay János szobrára ! Így egyesitette Váradi, a mi megyénk hir neves költője, az édes anyja iránti kegyelet szép érzését Garay János emléke iránti hódolattal. 1898. junius 5.
