Tolnavármegye, 1898 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1898-05-01 / 18. szám

4. TOLNAVÁRMEGYE. Alapszabály-jóváhagyások. A paksi kath. kör, a madocsai olvasókör és a faddi olvasókör alapszabályait a belügyminister a bemutatási zára­dékkal ellátta. — Eljegyzés. Farda János eljegyezte Duna-Földvárott Falusy Mariskát, Falusy Mihály iparos leányát. — Aki a házát felgyújtotta. Duna-Földváron még a múlt hó 12-én Kispál Imre gazda ember háza ismeretlen okból kigyuladt. A gyanú mindjárt önmaga ellen irányult, mert az alig 150 frt értékű házat 500 írtra bebiztosította, ezen kívül a beszer­zett épületfákat, úgy a padláson lévő takarmány nemüt és élelmi szereket a tűz kiütése előtt eltá­volította. Már a tüzeset alkalmával gyanús módra viselte magát, de a vád akkor merült föl ellene ha­tározottan, midőn Német József Kiüti dunaföld- vári bírónak 5 irtot Ígért, hogy ez működjék arra, miszerint a csendőrök ne nyomozzanak nála ezen irányban. Az ellene felhalmozódott tényekkel szem­ben aligha fog kibújni tagadásával az igazságszol­gáltatás alól. — Aki a másét adja el. Gyenei József kö- lesdi lakost Engl Frigyes vállalkozó megbízta, hogy dereglyén szállítson Schmidek Mór szegzárdi tégla­gyárából 16000 drb. téglát Kölesdre. A dereglye elmerült és vele együtt a tégla is. Gyenei azonban szépen kihalászott a vízből 9000 drbot és azt Sághi János agárdi lakosnak 14+ írtért a múlt hó 17-én eladta és aztán íll’a berek, nádak erek, eltűnt. Most bottal ütik a nyomát. — Czigány karaván. Vigan ballagott múlt hó 18-án reggel Zichy pusztán három kocsi cigány. Azaz ballagott volna, ha a paksi csendőrség útját nem állja. Megmotozták szegényeket és a kocsikban nemcsak rongyos purdékat, szakadt ruhás asszo­nyokat találtak, hanem töménytelen mennyiségű férfi- és női, alsó- és felső ruhát, vég vásznakat, posztót, vasárukat és isten tudja, minő anyagokat. Hatalmas üzletet lehetne nyitni ebből a sok áruból. A gaz had vásárokon lopkodta össze és most vitték, hogy olcsó pénzen elprédálják. Milovics Mihály, Zurka Mihály, Mihajücs Fordik, Mátyás Mihály, Szu- ruü Mihály, Kardaücs Mari, Kezsa Mihajücs, Mihály Zsófi volt ennek a nagyreményű kompániának tagja, egytől egyig hirhedt vásári tolvaj, akiknek gaz mű­ködését sokan átkozták már. Most ott pihennek a paksi kir. járásbíróság fogházában, hogy elérjék méltó büntetésüket. — Tolvaj cseléd. Nem elég a gyakori panasz, ! hogy a cselédek nagy igényekkel lépnek fel és dől- j gukat nem végzik el rendesen, hanem néha még I az is megesik, hogy gazdájukat meglopják. Dobro- j vits Mari leányzó is Pulai István dunaföldvári pék- j tői apródonként 196 irtot lopott el és az elhordott [ pénz egy részét apjának adta. — Második magy. kir. osztálysorsjáték. Az előttünk fekvő sorsolási tervezet szerint a második osztálysorsjáték első osztályának húzása május hó I 11. és 12-én lesz és tisztelt olvasóinkat különösen 1 figyelmeztetjük a Tárók A. és 'lársa budapesti cég j hirdetésére. Ezen általunk ismert céget azért ajánl- i juk, mert ez szigorúan pontos és vevőit legjobban szolgálja ki. Úgy látszik, hogy Fortuna különös ke­gyével árasztotta el e céget, mert értesülésünk szerint az első sorsjáték alkalmával mintegy három­negyed millió korona nyereséget fizetett ki vevői­nek. A nyeremények száma, valamint a sorsjegyek árai az I. osztályhoz — és pedig egy egész 6 frt, egy fél 3 frt, egy negyed 1 frt 50 kr, egy nyol­cad 75 kr. — ugyanazok maradtak a második sors­játéknál is. Aki tehát a szerencsének kezet akar nyújtani, forduljon bizalommal Török A. és lársa főelárusitókhoz Budapesten. — Kiütött a veszettség. Harcon az ebek kö­zött fellépett a veszettség, amiért is negyven napi zárlat rendeltetett el. SZÍNHÁZ. A mi nehézkes közönségünk, méltányolva a színtársulat által produkált jeles előadásokat, végre kezd fölmelegedni és nagyobb számban lá­togatja a színházat. — így a múlt szombaton a Milöcker-féle uj operette, a »Boszorkányvár» , előadásánál teljesen megtöltötte a házat. Az előadás igen jó volt. Medgyessy Erzsiké, ezen élénk temperamentummal megáldott kedves kis subrette ! énekesnő szépen énekelt és szerepének legkisebb részletét is feldolgozva és érvényre juttatva kitünően játszott. Sz. Nagy Imre a »csordás» és Ferency ; a «bojtár» szerepében nagyon jók voltak. Mind­ketten azon ritka kivételek közé tartoznak, hogy nemcsak szépen és jól iskolázottan énekelnek, ha­nem pompás játékuk is van; Zoltán Ilona szin­tén szépén énekelt. Vasárnap a »Gyimesi vadvirág» legveszedelmesebb versenytársa: »Mária bátyja« cimü népszínmű került színre, amelyben F. Lányi Irma, Medgyessy és Kunhegyin é, a fér­fiak közül pedig: Ferency, Németh, Rajz, Nagy Imre és Tábori kitünően állották meg helyöket. Hétfőn Ferency jutalomjátékául a «Kornevillei harango k»-at adták úgyszól­ván üres ház előtt. Pedig kár, mert az előadás kitűnő volt, főleg Ferency valósággal exczellált Henri marquis szerepében; az ő gyönyörű bariton hangjával minden egyes énekrész előadásánál el­ragadta a jelenlevőket, játéka is gondos és dis- tingvált. F erencyhez hasonló bariton énekes kevés van az országban és neki nem a vidéken, hanem a népszínházban volna a méltó helye. Úgy látszik a közönség is tudta, hogy ez csak olyan j »névleges« jutalomjáték azért nem jött el nagyobb számban. Ferency mellett Nagy Imre Grenicheu szerepében az ő szép tenorját hatalmasan érvénye- ; sitette, nagyon sikerült alakítást nyújtott Németh is Gáspár apó szerepében. A hölgyek közül Medgyessy volt különösen elemében, pajkos, kedves és szeretetreméltó volt, mint Szerpolette, J úgy is mint szolgáló, úgy is mint grótkisasszony. Zoltán Ilona, mint Germaine szintén jó volt. — Kedden 3-szor adták a «Hadak útját.» Szerdán F. Lányi Irmának volt a jutalom­játéka. Színre került a Párisban óriási hatást kel­tett francia rémdráma: A két tacskó, melynek előadására most nagyban készülnek a népszínház­ban. A közönség teljesen megtöltötte a színházat és nemcsak tömeges megjelenésével, hanem egyéb­ként is zajos tüntetésekkel fejezte ki rokonszenvét a jutalmazott iránt, kit kilépésekor frenetikus tap­sokkal és virágcsokrokkal fogadtak, a színfalak mögött pedig a közönség ajándéka gyanánt csillogó aranyokat nyújtottak át neki. Lányi Irma ez este ismét csak azt bizonyította be, amit róla eddig irtunk, hogy művésznő a szó teljes értelmében, szép, előkelő színpadi megjelenése nagy intelligen­ciával és kitűnő tehetséggel párosul, úgy hogy az ország bármely nagy színpadján jól megállná a helyét. Szerepét, a méltatlanul gyötrő szenvedések­ben részesülő hitves és anya alakját, mindvégig igaz művészettel alakította és csaknem minden egyes nagyobb jelenése után a nyilt színen lelke­sen kitapsoltak. Kitünően játszottak a címszerepben: Kunhegyiné és Zoltán Ilonka. Kunhegyiné úgyszólván a szemünk láttára halad, a tavai még kezdő, bátortalan színésznő ma már egészen ott­honos a színpadon és nemcsak kedves külső meg­jelenésével, hanem értelmes, meleg, közvetlen játé­kával mindig figyelemreméltó, sikerült alakításokat nyújt, látszik, hogy ambícióval játszik ; nagyon jó partnerje volt: Zoltán Ilonka. Mellettük : Rajz, Németh és Tábori hasonlóképen igen jók voltak. A darab az ismert francia rémdrámák min­tájára készült, tele drastikus, hatásvadászó eszkö­zökkel, mint gyermekrablás, betörések, tüdővész, gyilok stb. és érzelgős jelenetekkel, (Lásd : „Egy katona története», »A két árva«, «A molnár és gyermeke» stb.) de azért érdekes fordulatokban igen gazdag és a színpadi teknika alapos ismere­tével van megírva. Az előadás egyike volt a leg­jobbaknak. Csütörtökön «Fanchon asszony le­ánya» került színre. Észrevehető volt a zenekar egy tagjának távolléte. Medgyessy Erzsiké, mint mindig, élénkséggel, üde kedvességgel játszott, fessen jár-kel, mozog és táncol a színpadon, hangja kellemes, szerepének legcsekélyebb részletét sem hanyagolja el, játéka élénksége mellett eléggé diszkrét, toilettjei csinosak és Ízlésesek. Zoltán Ilonka ez este nagyon szépen énekelt, úgyszintén Sz. Nagy Imre, jó volt továbbá a fáradhatatlan Németh. Pénteken az «Á11 a m t i tk á r»-t adták kitűnő előadásban. Sajnáljuk, hogy K u n h e g y i társulatával már a jövő héten elhagyja városunkat, de reméljük, hogy ezentúl minden évben fölkeres bennünket. A közönség is meggyőződött, hogy Kunhegyi törekvő, szótartó és ambiciózus direktor, ki a .legújabb darabokat veszi fel műsorába és első rangú társulatot tart, mely, a téli saisonra magát néhány taggal kiegészítve, bátran vonulhat be a szatmári színházba. Kívánjuk neki és társulatának, hogy körünkből távozva a legjobb siker kisérje fáradozásukat. TÖRVÉNYKEZÉS. A szegzárdi kir. törvény széknél véglárgjalásra ki­tűzött bűnügyek: 1898. évi május hó 3-án. Idősb Pfaff Péter, Pete János, ifj. PfaíT Péter, PfalT Henrik és Lencz Mátyás ellen súlyos testi sértés miatt. Musch Antal, Nikoücs Pál és Tar Imre ellen hatóság elleni erőszak miatt. 1898. évi május hó 5-én. Gold Mór ellen sikkasztás miatt. Kiss Illés Imre ellen orgazdaság miatt. Fein Lipót és Berger Izidor ellen súlyos testi sértés miatt. Orbán György és Közi Takács György ellen emberölés vétsége miatt. — Gyanús halál. Még a múlt esztendő nyarán történt, hogy Oszvald János és Balogh János őcsényi gyermekek kimentek a dinnye tőidre. Oszvald egy revolvert is vitt magával, a mit Balogh elkért tőle és avval játszadozott. Egyszerre lövés dördült el és Balogh halva rogyott össze. A tör­vényszék Oszvald Jánost vád alá helyezte, mert Balogh oly állapotban feküdt, hogy abból arra is lehetett következtetni, mintha Balogh gyilkosság áldozata is lett volna. Ez azonban nem bizonyult be és Oszvald Jánost a kir. törvényszék múlt hó 21-én a vád alól felmentette. — Vigyázatlan kocsis. Monyok Pál szakcsi lakos a múlt év május havában gondatlanságból neki hajtott Rab János kocsijának. Rab kocsiján ült Szabó Borbála, akinek lábában a kocsi erős zökkenése következtében az ott elhelyezett kasza oly mély sebet vágott, hogy hónapokra munkakép­telenné tette Szabó Borbálát. A kir. törvényszék a gondatlan Mányok Pált 8 napi fogházra és 10 frt pénzbüntetésre Ítélte. — Meglopta a volt gazdáját. Fáik Jakab kaposvári kereskedő Streicher Benő bonyhádi üz­letében volt mint segéd alkalmazva. 1897-ben ön­állósította magát és Kaposváron nyitott üzletet. Csakhogy üzlete rosszul ment és hogy némi anyagi támogatásban részesüljön, visszament korábbi főnö­kéhez Bonyhádra. Itt Vogl Ferenc volt kollegáját azon ígéret mellett, hogy viselt ruhát fog kapni, rábirta arra, hogy 15 frt 50 kr értékű okmány­bélyeget és egy üveg cognacot ellopjon. De Fáik Jakabnak ez nem volt elég. 1897. november 23-ra hajló éjjelen Streicher Benő udvarába, egy öl ma­gas kerítésen át a padlásra, onnan a bolt helyisé­gébe mászott és a feltört kézi pénztárból 1800 frt készpénzt és 3—400 frt értékű levél- és okmány­bélyeget ellopott. A kir. törvényszék a múlt hó 30 án tartott végtárgyaláson a vádlottat kilenc havi börtönre, három évi hivatalvesztésre és poli­tikai jogai gyakorlatának ugyanily időtartalmú fel­függesztésére ítélte. Az ítéletben vádlott és a kir. ügyész megnyugodtak. — Akinek nem elég a mestersége. Molnár Szabó József kéményseprő segéd ez a le­gény. Úgy látszik, az iparág, amelyet miveit, nem hozott eleget a konyhára és ezért lopásra adta fe­kete fejét. Stocking er Vincétől 1897. év márczius havában 50 frt értékű kéményseprő uniformist lo­pott el, 1897. december 11-én ismeretlen károstól egy kötelet és márciusban özv. Streng Jánosnétól egy kocsi felszerelést. A kir. törvényszék múlt hó 30-án akart Ítélkezni a fekete lelkű kéményseprőn, de mivel időközben újabb lopásokat követett el, a tárgyalást elhalasztotta. — Nem válogatott. Csépán Ferencnek mindegy volt, bármi jutott a kezébe, azt elemelte. 1897. szeptember 30-án a szegzárdi nagyvendég- ben ifj. Kórós Jánostól 24 frt 20 kr értékű ruhát, 1897. évi december 15-én egy 12 frt értékű klári- nétot, 1898. januar hó 24-én Csek Mihályné nagy- nénjétől 18 frt 32 kr értékű ruhaneműt, ismeretlen időben egy kabátot lopott el és ez volt a veszte. A kabátot Bencze Pálnak adta el és ez Landauer Géza üzletébe vitte, mint valódi uraságoktól leve­tett ruhát. A kir.. törvényszék a múlt hó 30-án tartott végtárgyaláson vádlottat 3 és fél évi fegyházra ítélte, a mely Ítéletben vádlott meg is nyugodott. Csak az volt a kérése, hogy mielőbb szállíttassák el Illavára, a hol nyilván jó cimborái tárt karokkal várják. 1898. május 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom