Tolnavármegye, 1898 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1898-11-27 / 48. szám
1898. november 27. 5. — Hét testvér - hét aggastyán. Bony- h á d r ó 1 írja tudósítónk : Megható jelenet játszódott le Bonyhádon. A napokban hunyt el életének 76-ik évében Wolf András bádogosmes’er és sir- j jánál egymást átkarolva, hat testvére zokogott, mindmegannyi aggástyán, a kik derék iparosok voltak egész életükön át és forró szeretettel ragaszkodtak egymáshoz. Mind a heten Bonyhádon születtek. Egy derék szabómesternek voltak gyermekei. A legidősebb, János most 78 éves szabó Bonyhádon, öcscse András, a kit most temettek el nagy részvét mellett, 76 esztendős, utána következett József, ki most 74 éves, szintén szabó, a fiatalabb Ádám, lakatos Pakson. Azután következett István, a ki 68 éves, szintén Bonyhádon szabó, Ferenc 66 éves, egy ausztriai faluban bá- dögös és a legfiatalabb Antal 64 éves és derék lakatos Bécsben. Katona egyik sem volt. Mindig egészségesek voltak, nagy szeretettel csüngtek egymáson, mig most a halál ketté nem szakította ezt a testvéri szeretetet. Az aggastyánok megtörve zokogtak annak sírjánál, k’ megkezdette az utat oda, a honnét nincs visszatérés. — A vasúti podgyász-szállitási dij fölemelése. A jövő év január elsejével megdrágul a Magyar Államvasutak vonalain a podgyász szállítása. Első sorban az utazó közönséget érdekli és érinti ez a díjszabás, mely ugyan tekintettel van a bel- forgalom érdekeire s kétszáz kilométeres távolságon belül érintetlenül hagyta a régi díjszabást, de azontúl hatszáz kilométerig folyton emelkedik s végül háromszorosára jut a régi dijaknak. Az uj díjszabást különben ez a tábla mutatja: Szállítási díj forintban dirabonkint Vonalszakasz 1-50 kg. 51—100 kg. 100 kg. fölül I. 1- 50 cm. 0-25 050 1 — II. 51-100 » 0-50 1— 2__ II I. 101-200 » 1 — 2 — 4 — IV. 201-300 » 150 3'7-— V. 301-450 » 2-_ 4 — 8 — VI. 451-600 a 2-50 5 — 10 — VII. 651> 3.6.12.— A díjtételek emelésére állítólag bizonyos visz- szaélések adtak okot. Kereskedők ugyanis áruikat nagyobb távolságra gyakran nem adták fel teher- podgyásznak, hanem úti podgyászként szállíttatták rendeltetési helyükre valami utassal. Már pedig a teher-podgyász szállítása sokkal drágább, mint az uti-podgyászé. Például egy ötvenkilogrammos podgyász Kolozsvárról Budapestre (400 kilométer) személy , vagy gyorsvonaton való szállítás mellett 1 forint, ugyanennek gyorsáruként való szállítása 2 forint 33 krajcárba s még mint közönséges teher- áru is 1 forint 28 krajcárba kerül. Most pedig mint ■tipodgyász is két forintba fog az kerülni. — Ellenállt a csendirnek. Laki imre bátai fóldmives minapában a piacon gesztenyét akart venni. Állítólag 10 krt adott a kofaasszonynak, 3 krért vett gesztenyét és mégis 47 krt követelt vissza, azt állitván, hogy egy koronát adott oda. A perlekedésből civakodás, ebből pedig csendőri beavatkozás történt. Csakhogy Laki Imre nem ijedt meg a szuronytól, mert amikor feléje szegezték, szépen megfogta a szurony élét, s igy a csendőrnek oldalfegyveréhez kellett nyúlnia, ezzel aztán úgy vágott Laki Imre kezéhez, hogy az menten eleresztette a szuronyt. Ráadásul bűnvádi följelen- : tést is tett ellene. — A Dunába esett. Életével fizette meg Poly andy József szegzárdi illetőségű hajós Mohácson vigyázatlanságának az árát. Szorgalmasan dolgozott egy hajón és eközben nem ügyelt magára eléggé. Egyszer megcsúszott és beleesett a Duna vizébe. A hullámok azonnal elnyelték és nem is vetették fel többé. Holttestét napok múlva Gombos község alatt fogták ki a Dunából. — Tolvaj cseléd. Dorkó István dunaszent- györgyi lakos Schwarz Szilárd gazdájától 8 forint készpénzt és egy levelet veit át azon célból, hogy azt a postára vigye. Útközben azonban megszállta a rossz szellem és a pénzt a helyett, hogy rendeltetési helyére vitte volna, elköltötte a korcsmában. Gazdája feljelentésére a kir. ügyészség vádat emelt a tolvaj cseléd ellen. — Királysériö paraszt. Vaskó János tolnamegyei paraszt a korcsmában összeszólalkozott Süttő Józseffel, akivel valami határkiigazitási pőre volt s e kökben sértő szóval Lelte a király személyét. Minthogy a beidézett tanuk a budapesti törvényszék előtt, amely elé \ askó királysértés miatt került, kivétel né'kül terhelőén vallottak, a korcsmahős egy havi fogházat kapott. A kir. ítélőtábla három havi fogházra emelte föl a vádlott büntetését s ezt az ítéletet Székács Ferenc kúriai biró előadása mellen a kúria is helybenhagyta. — Megmérgezett gyermek. Zier János kis- tamásii lakos mezei munkáját elvégzendő, gyermekét Lindentattn Henrikné szül. Rokr Margit őrizetére bízta. Lindemannénak a padláson valami dolga akadt, a másféléves kis gyermeket is felvitte magával, a hol egy őrizetlen pillanatban tömény karbolsavat ivott és ettől rövid szenvedés után meg j TOLNA VARMEGYE. is halt. Lindemantié ellen gondatlanságból okozott gyermekülés miatt a bűnvádi eljárást folyamatba tették, de most a kir. ügyész az eljárás megszüntetését indítványozta, mert nem az ő gondatlanságán mult a gyermek halála. — Öngyilkossági kísérlet. Szekeres István bátai lakos a feletti elkeseredésében, hogy va- gyonilag tönkrement, múlt hétfőn bezárkózott szobájába, a gerendába erős szeget vert, a szegre kötelet húzott s felakarta magát akasztani. Már a nyakában volt a kötél, mikor István fia észrevette s az ablakon bemászva, megakadályozta atyját sötét tervében. — Verekedés a korcsmában. Merk Miháiy tolnai lakos azt a panaszt tette a bíróságnál, hogy folyó hó 2-án Szekeres Lajos korcsmájában Ganzer Mihály tolnai lakos, régi haragosa borközi állapotban összevagdalta és egy széket oly erővel dobott hozzá, hogy hosszú időig munkaképtelen lesz. A bűnvádi eljárást megindították. — Gyilkos tamburás. A szegzárdi kir. törvényszék szándékos emberölés bűntettével terhelt, ismeretlen helyen tartózkodó, illetőleg szökésben levő Németh János nevű, csurai születésű, 37 éves lamburást országszerte körözteti. — Megugrott kőmives. A szegzárdi kir. törvényszék súlyos testi sértés bűntettével vádolt, tolnai születésű és illetőségű Wiedemann Ádám 19 éves, kőmivest, ki szökésben van, országfzerte körözteti. — Piaci idill. Épületes látványnak volt szemtanúja folyó hó 22-én a bevásárló közönség a szegzárdi hetipiacon. Két zöldségárus kofaasszony összeveszett, kezdetben csak egymás áruit gyaláz- ták, később mind hevesebb mérveket öltött az amazonok harca, majd rövid fegyverszünet után ismét folytatták, hajba kaptak, egymást alaposan megtépázták és talán véresre is verik, ha a bevásárlók közbevetése nem csendesíti le a háborgó kofái Szenvedélyeket. Csakhogy a verésen kívül egyéb kölcsönös bajnk is támadt. A mig egymásnak családjuk történetét mondogatták el pergő nyelven, azalatt valaki zöldségüket emelte el. — Tánctanfolyam. Dobos Adolf tánctanitó megérkezett városunkba, már a jövő héten megkezdi tanítását az alapnevelési' egylet által föntar- tott óvodában. VIDÉK. Dombóvár. Hosszas vajúdás után valahára dűlőre ért a helybeli községi leányiskola kérdése. Éveken át húzódott ez az ügy ; évről-évre szorult ki helyszűke miatt vagy 100 tanköteles a helybeli róm. kath. iskolából, mig végre megyénk erélyes és buzgó tanfelügyelőjének községünk intéző köreivel egyetemben sikerült a községi elemi leányiskolát életbe léptetni. Egyelőre ugyan bérhelyiségben van elhelyezve az intézet, de a jövő őszszel már az újonnan épült leányiskola fogja hirdetni a kultúra haladását Dombóváron. A közigazgatási bizottság kilátásba helyezte a községnek, hogy a leányiskolát a vallás- és közoktatásügyi miniszter államosítani fogja és ennek reményében készséggel hozta meg a község mindazon anyagi áldozatokat, melyekkel ily intézmény felállítása jár. Az iskola berendezése és felszerelése kifogástalan ugyan, de a bérhelyiség kissé szűknek bizonyult a beiratkozott tanulók (150) befogadására. Nehéz munka hárul az alkalmazott két tanítónőre, mert mig egyrészt a tanévnek majdnem 3 hónapja elmúlt meddőén, másrészt nem csekély akadályt képez az a körülmény, hogy a növendékek egy része fél éven át éppenséggel semmi, vagy csak csekély oktatásban részesült. A szülők azonban örömmel fogadták az uj intézet megnyíltát, mert nem kell attól tartaniok, hogy tanköteles gyermekeik künn rekednek az iskolából. Folyó hó 20 án lett ünnepélyesen megnyitva az uj intézet, mely alkalommal Sckréter Károly, a községi iskolaszék elnöke, a következő szép beszédet intézte az egybegyült vendégekhez : «Mielőtt a községi iskolaszék tagjaival egyetértőig ezen tanintézet rendeltetésének átadnók, helyén találom : O-Dombovár tisztelt közönségének azon áldozatokért, melyeket az iskola létesítése érdemében magára vállalt, köszönetünket nyilvánítani. A községünkben régóta létező, szép fejlődésnek és virágzásnak indult két tanintézet intéző köreit, tanítói karát és a nevelésügy barátait kérem: részesítsék a megnyitandó leányiskolát, mint társintézetet, mely a tanítás fáradságos, de magasztos feladatát velők megosztani kész, jóakaró támogatásukban. A társiskola túlzsúfoltsága folytán ide, a községi leányiskolába kerülő gyermekek nevében a tanitótestületnek az eddigi oktatás és nevelésért hálás köszönetét mondunk és kijelentjük, hogy a tanítás és a nevelés itt is az állami tanterv szellemében, illetve szorosan az áll. tanterv szerint lesz életbe léptetve. Nem kétlem, hogy ezen leányiskola a hozzá fűzött várakozásnak képes lesz megfelelni, miután szerencsések voltunk ezen községi iskola részére jeles tanerőket biztosítani. Mitiőn községünk szellemi tőkéjének ezáltal elért gyarapodását ezen ünnepélyes alkalommal örömmel jelezni van szerencsém, a mélyen tisztelt közönség nevében is kimondhatom, hogy a társadalom a tanítónőket, a kik a tanügy terén a haza javát előmozdítani készek, éppen oly megbecsülésre méltó munkásainak tekinti, mint milyen munkása mindegyik közöttünk saját hatáskörében — a haza javára. Minél általánosabban hódit tért jelzett kölcsönös megbecsülés, annál inkább valósulnak meg az 1848-as törvényekben lefektetett dicső alkotások. Ezeknek ezidei 50 éves fordulóját az egész nemzetnek osztatlan örömére Ő Felsége legalkotmányosabb királyunk törvényben szentesi tette. Éljen a király ! Éljen a haza ! Midőn megnyitó intézetünk tanerői és tanítványai működésére a Mindenható áldását kérjük: a községi leányiskolát ezennel megnyitódnak kijelentjük.» Simontornya. Véres gyilkosság történt Simontornyán csütörtökön reggel. Szántó János ottani téglásmester lakásába berontott reggel 8 órakor segédje és az asszonyt, ki egyedül volt honn, a nála levő fejszével úgy vágta fejbe, hogy az asszony vérbe borulva eszméletlenül rogyott össze. A gyilkos pedig a náluk levő 50 frtot magához vette és tovább állott. A gyilkos kilétét az által tudták megállapítani, hogy az asszony kis leánykája látta, a mint a gyilkos véres ruhával jött ki a szobából. Az esetről azonnal jelentést tettek a csendőrségnél, mely a gyilkos felkeresésére megindította a legszélesebb körű nyomozást. A szerencsétlen asszony még nem tért magához és életben maradásához kevés remény van. Mórágy. Egy szövetkezet segítsége. Mórágy lakossága körében valóságos lelkesedést keltett a földmivelésügyi miniszternek egy nem jelentékeny, de a kisgazdákról való gondoskodás szempontjából határozottan figyelemreméltó cselekedete. A miniszter ugyanis a mórágyi tejszövetkezet tagjainak közönséges baromfiaikért nagyobbszámu fajbaromfit adatott cserébe, minden fizetség nélkül, csak azért, hogy a község baromfi-állománya megnemesiltessék. A község köszönőfeliratot küld a miniszterhez. A fajbaromfit a gödöllői baromfi tenyésztési telepről kaptuk. Nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy Hreblay Emil állattenyésztési felügyelő ur valóban lekötelező előzékenységet tanúsított gazdaközönségünk iránt. Hiszszük, hogy rövid idő múlva községünk baromfi állománya egészen más képet fog mutatni a kapott baromfival való keverés folytán. Müller Imre. TÖRVÉNYKEZÉS. \ szegzárdi kir. törvényszéknél végtárgyalásra kitűzött bűnügyek: 1898. évi november hó 29 én. Steiner József ellen lopás miatt. Gungl József ellen lopás miatt. Kadarkuti Imre és Balogh József ellen lopás miatt. Savanyó János ellen halált okozott súlyos testi sértés miatt. 1898. évi december hó l-én. Pap Gábor ellen hatóság elleni erőszak miatt. Jankovits István és Drimovis István ellen lopás miatt. Stenger Bálint ellen lopás miatt. Id. Kő Mihály és ifj. Kő Mihály ellen hatóság elleni erőszak miatt.