Tolnavármegye, 1898 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1898-09-18 / 38. szám
Vili. évfolyam. szám. Szefárd. 1898. szeptember 18. TOLNAVARMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Var-utca 130. sz. Előfizetési ár: Egész évre . . 6 frt — kr. Fél évre . . . 3 » — > Negyed évre . . I » 50 » Egy szám ára ... 12 > Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfotrad Kramraor Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. Felelős szerkesztő és laptukíjdonos : Dr. LEOPOLD KÖRME Cj. Segédszerkesztő: SZÉKELY FERENC. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések "és a hirdetések is a_szer- kesztőséghez intézendők. , Hirdetések mérsékcl'en megállapított i árszabály szerint saámittatnak. Eltemették. Az égbe röppenő fényes lélek porhüvelye immár oda tért nyugovóra százados csontok mellé, a kapucinusok templomába. A mi vágyunkat elcsitította a végzet, a mi akaratunknál erősebb volt az ö akarata. Mert csak az istenek élnek anyagban is örökké, a félistenek testét visszaköveteli magába a föld. Egy világ vitte fájdalmát a mi nagyasszonyunk utolsó útjára; a néperó ős megnyilatkozása volt ez, mindent lctipró és megsemmisítő fensége alatt, hogy összezsugoritotta a szivet, visszafojtotta a kitörő sóhajt és lenyűgözte minden életerőnket. Egy világ vitte fájdalmát a mi nagyasszonyunk utolsó útjára. A néperő borzadályát fölváltotta a síró szív panaszszava, aztán Klió feljegyezte krónikájába, nemzetek kegyelete ércszobrot emel neki és aztán? —-------Az tán egyedül leszünk árván maradt én édes nemzetem. Mi csak sírjuk tovább könnyeinket, mi még nem tudunk megválni a ravataltól, borongó lelkünk visszatekint a múltba. Azoknak lesz ott engesztelő könnye, jajszavukat majd elcsititja a feledés, de ki tudja, mit temettünk mi ? A mi szomorúságunknak félelmetes, búskomor története van . . . Márványlapok közé tettétek, nemzetek könnye omlott a ravatalára és minden bánatot feledtet az idő, de a mi sebünk sajogni fog örökre. Mi a múltat temettük. A mi nagyasszonyunk koronáztatása volt a mi történelmünk hasadó hajnala, megszentelt halála vájjon nem lesz-e rémes éjszakák kezdete } ... . ü több volt nekünk, mint uralkodónk asszonya! Hosszú századok szenvedéseit nyögtük, elbuktunk, felkeltünk, újra elbuktunk, ismét győzedelmeskedtünk, hadainkat, alkotmányunkat, minden erőnket elvették, felépítették a Golgothát, mi csak némán türtük fájdalmunkat és vágyva vágytuk az időt, hogy mikor jön csapásaink megváltója. Megjött 0 is, szent nagyasszonyunk. Megtanulta bongó nyelvünket, megismerte szomorú történelmünk véresre föstött lapjait, megismerte államéletünket, bánatunkat, örömünket. Óh, ha budai várkertjének harmatos lombjai szóra nyílnának, mi sokat mesélnének a mi szent nagyasszonyunk szeretetéről. Aztán mi az Övé maradtunk addiglan, inig gyilkos tőr át nem szúrta magyart szerető szivét. Ha bánat gyötörte és enyhét vágyott, ha nyugalmat nem talált és hazát sóvárgott, budai várkertjében a csörgő pataknak csendesítő zúgása enyhítette lelke fájdalmas érzését. Óh, hogy annak kellett meghalni, a ki legjobban szeretett bennünket! . . Szent nagyasszonyunk porba hullott teste, immár nyugalmat találtál szeretteid vártájában! Kit megdicsőült lelkednek annyi ihletével ápoltál, kinek leikébe oltottad ez érted rajongó nemzet iránti vonzalmadat, egyetlen fiad teste ott hamvadozik a Tied mellett. Minő szomorú viszonttalálkozás! . . Annak a kifürkészhetetlen sorsa ölte meg fiatal életét. Neked az örült fenevad szúrta szét oly nagyon szeretni tudó könyörületes szivedet. Ott suttogtok most már egymásnak a sírbolt sötétjében, a hol nyugalmatokat nem zavarja sem a viszály dobogása, sem a balsors rengése soha. Elmondjátok a földi lét keserveit, hol nagyoknak születtetek, hol szeretni vágytatok és a min- denség hatalmas Ura előtt megtörött a ti vágyatok is. Elmondjátok, hogy fölkeltettétek merengő álmából hű magyar népeteket, kebletekre szorítottátok, szerettétek, mint senki jobban nálatoknál s most már oly kevesen vannak, kik őket szeretik. . . . Ott áll örök nyugalmad vártájánál Mária Terézia rég pihenő teste. Elmondod annak is, hogy meg van még az a kard, amelynek oldalára a sanguinem pro rege-t írták, de Téged nem védhetett gyilkosod tőre elöl, mert nyugalmat nem talált lelkedre ott kerested a balzsamot idegenben. Óh, ha itt maradtál volna, hűséges magyarjaid között, de nem szállana most tengernyi könnyünk, siró sóhajunk............. Sz ent Nagyasszonyunk égbe szállott lelke, immár nyugalmat találtál hűséges csatlósaid között. — — Ott várt már, hogy megköszönje babérkoszorúdat, hogy százzal tetézze kihullott könnycseppedet: Deák. És ott várt a Te magyar néped bibliájának Lázárja, hogy sirva köszönje a te szeretetedet a közös édes anya iránt. 0 cipruslombot küldött Deák ravatalára, Te babért nyújtottál és most a Te halálod volt a szomorú idők engesztelödése. Szent nagyasszonyunk égbe szállott lelke, Hozzád fohászkodunk mélységes fájdalmunkban! Ahhoz a szeretni tudó lélekhez, a melynek miden szála hozzánk fűzött, a mely nem hagyja el azokat, akiket szeret. Neked pedig annyi szeretni valód van itten! Könyörögj érettünk . . . Légy a mi őrző angyalunk továbbra is................. Ve zesse a Te szereteted rajongó népedet a jövendők homályában . . A Te vágyad diadalmaskodjék azok lelkén, a kik sorsunk intézői lesznek............... Szent neveddel kezdjük és végezzük érette imáinkat...............
