Tolnavármegye, 1898 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1898-08-14 / 33. szám

6 TOLNAVÁIUtEGTR 1898. augusztus 14. — Megjelent a „Protestáns Pap“ cimü lap XIX-ik évfolyamának 7-ik száma Lágler Sán­dor és Kálmán Dezső szerkesztésében Köleseién, a következő tartalommal: Garay János szobra lelep­lezésekor. Borzsák Endrétől. — A szedresi protes­táns leányegyház egyesülési oklevele. — A népne­velés fontossága. Fejes Györgytől. — Egyházi be­széd. Módra Imrétől. — Jellemkepek a bibliából. Bocsor Lajostól. — Esketési beszéd. Bachat Dá­nieltől. -r- Különfélék. A Y. egyház lelkészétől. — Egyházi tiszti választások. — Papválasztások. — Halálozások. A lapra előfizetni a szerkesztőknél lehet 1 évre 4 írttal, félévre 2 forinttal, negyedévre 1 forinttal. — Kaphatók még régibb évfolyamokból teljes pék dányok, a XVII. évfolyamból azonban az 1., 2., 3-ik számok teljesen elfogytak. — A „Magyar Könyvtár,“ melynek szá­mai már meghaladták a félszázat, most küldi szét júliusi füzeteit. A sort Cavallottinak, a nemrég oly tragikus módon elhalt nagy olasz költőnek legszebb és leghíresebb munkája nyitja meg, az »Énekek Énekei c. bájos verses dramolett, mely Radó An­tal magyarosításában bizonynyal a mi színpadain­kon is hosszú életű lesz. Követi ezt Fáy András­nak válogatott meséi, melyeket kivált az iskolára való figyelemmel, Badics Ferenc, a kiváló iroda­lomtörténész válogatott össze és látott el magyar bevezetéssel. Az 55. szám Szalagubnak, a nagy orosz elbeszélőnek, egy kis regényét tartalmazza. »A medve« — ez a cime az Ambrozovics Dezső­től kitünően fordított munkának — egy a társa­dalmi formáktól idegenkedő, érdekes karakternek megkapó szerelmi történetét mondja el. A magyar elbeszélő irodalmat e sorbzatban Ambrus Zoltán képviseli, ez a mélyen érző, finom megíigyelésü novellistánk, a ki »Hajótöröttek« cimmel nyolc leg­szebb elbeszélését adja itt ki. Végre az 57. szám egy nagy modern német Írónak, a nálunk már is­mert Meyer Konrádnak egy kis remekművét nyújtja, melyet úgy a lelki élet analysisénél, mint a meg- kapóan festett történeti hátterénél fogva mindenki gyönyörrel fog olvasni. Mind e füzetek 15 kr.-jával kaphatók a kiadó cégnél : Latnpel Róbert (Wodiá- ner F. és fiai, Andrássy ut 21.) és minden könyv- kereskedésben. — Az eddig megjelent füzetek tel­jes jegyzékét a kiadók kívánatra bárkinek ingyen küldik meg. KÖZGAZDASÁG. — A gyárfelügyelet szigorítása. A leg­utóbb ismételten előfordult építési, szerencsétlensé­gek alkalmából azok elháritása végett a kereske­delemügyi miniszter tudvalevőleg erélyes rendsza­bályokhoz nyúlt. A miniszter azonban nemcsak az épitési szerencsétlenségekre szorítkozott, hanem i n- tézkedéseit a különféle gyárakra és műhelyekre is kiterjesztette, hogy az eddigi ellenőrzést eredmé­nyesebbé tegye. Gyakran megtörtént, hogy az ellen­őrzéssel megbízott közegek a gyár- és műhelytu­lajdonosokat a vizsgálat napjáról előzetesen tudó­sították, a mit most a miniszter a legszigorúbban megtiltott. Az elsőfokú iparhatóságokhoz intézett rendeletében kiemeli, hogy a gyárak és műhelyek- felülvizsgálata, nevezetesen az egészség és bizton­ság szempontjából, minden esetben a legnagyobb alapossággal végzen lő és a tapasztalatokról kime­rítő jelentés készítendő. A munkások esetleges pa­naszai nem csupán a helyszínén a főnök jelenlété­ben hallgatandók meg, hanem az illetékes elöljáró­ságnál is elintézhetők. A miniszter szigorú rende­leté abban leli indokát, hogy egyes gyárakban, a hol ismételt vizsgálat alkalmával mindent rendben találtak, közvetlenül azután könnyen elhárítható balesetek történtek. A -szegzárdi anyakönyvi hivatal értesítése, folyó évi augusztus 7-től 14-ig : Született : 3 fiú és 2 leány gyermek. Meghalt: Kuhinkó Józsefné szül. Kovács Julia, Szűcs György, Földi István, Bokk Lászlóné szül. Deli Éva, Pappert Anna, Mészáros Éva, Jó Jánosné szül. Nagy Erzsébet, Mészáros La­jos, Till József, Takács István, Czéh Erzsébet, Madaras Zsu- zsánna, Szigeth Antal, Susák Anna, Mozolány János, özv. Csö- tönyi Józsefné szül. Kocza Zsuzsánna, Majsai Julia, Tallos Ka­talin, Topler Elvira, Támer János, Varga Erzsébet, özv. Fleich Mihályné szül. Kovács Katalin. v Ilii rr I, ti 1 Ilii If Hűl Ki. ind. érk 822 8°° 3°° y Budapest t ( 1® 822 8® 1121 U°i 451 || érk. ind. íi35 5°° 512 52 ll55 510l Sárbogárd T ind. érk. i0m 40* Ilii 2-1 6 2! Nagy-Dorogh ftCKI OU5 921 718 3ÜU 71* > Kölescl-Tengelic 817 1® 912 l38 3:i0 712 Hidja-Apáthi 8® 12M 821 gOO 4.05 '74D Tolna-Müzs 801 121« 812 g.8 4“ 822 érk. ind. 7« 11*° 822 830 4:i9 812 Szegzárd ind.- érk. 7:*) ll*7 7-21 8« 41 82? Öcsény 718 ll1* »J4 2 855 507 811 Decs 7OÜ HIS 730 911 5-ü 921 Bilis-Berek 6*9 10“ 712 9® 5W 912 Bátaszék 63ü 10® 7S2 1122 — 1122 Bonyhád A 522 — 501 1« — 1212 Dombóvár 322 — 030 iá 822 — 82° '' Budapest r 822 — 8°° érk Ind Az este 6 órától reggeli 6 óráig érkező és induló vo­natoknál az idő percei fekete vonallal vannak aláhúzva. __ NYILTTÉR.* ___ Felhívás Tolnavármegye jogász közönségéhez. »Anyaggyüjtemény a magyar jogi nyelvhez« cim alatt egy nagyobb szabású munkát készítek. Tisztelettel felkérem Tolnavármegye jogász közön­ségét, szíveskedjék e munkám megalkotásánál se­gítségemre lenni. A dolgozat két részből álland. Egyik magát a kuriális stílust tárgyazza, a másik az életben lévő törvények, rendeletek, határozatok nyelvi sajátságait. Az utóbbiaknál elegendő lesz, ha a kutató annak a törvényszakasznak, rendelet­nek, határozatnak pusztán a számát közli,, amely­ben bármi nyelvezeti félszegséget, hibás jelentés­tani, mondattani, szókötési rendezetet talál, a ku­riális stilust illető megfigyeléseknél már kérem az adatok pontos megjelölését. Hiszem, hogy a t. jo­gász közönség erkölcsi segítésben részesíti munkál­kodásomat, amely mintegy folytatása és gyakorlati irányban való fejlesztése fog lenni Bakosnak a ma­gyar jogi műnyelvről irt könyvének. Az adatokat 16-od ívnyi papirszeleteken írva kérem és azok vagy Simonyi Zsigmond egyetemi professzorhoz, (Budapest, Newyork palota) vagy hozzám (Szeg- zárd, igazságügyi palota) küldendők. | 2828. sz./tlkvi. 1894 Árverési hirdetmény. A szegzárdi kir. törvényszék. m:nt telekkönyvi Intő­éiig rész-röl közhírré tétetik, hogy Kiss G. József és az ezennel csatlakozódnak kimondott Kiss G. Péter, Savies János, Kiss G. József, Soós János és neje Katona Anna, Bozsér Erz.-e, Bozsér Anna, K. Balázs József végreha:ta­toknak, Bozsér Mihály és neje Soós Erzse és a szegzárdi takaréktár végrehajtást szenvedettek elleni 400 frt, 38 frt, 14 frt 90 kr, 400 frt, 48 frt 9G kr, 1150 írt, 14G frt, 18 forint 71 kr és 137 forint, 2 KJ forint és 200 frt tökók és járulékaik iránti végiéinjiasi ügyében, a szegzárdi kir. törvényszék területén fe-vö, hátai 189 J. sz. telekjegvzőbö.iy v- j 1. ben felvett f 2. sor, 2127/t. hrsz. kert középvö'gyben 2 frt, u. o. „ 13. „ 3360/6. „ szánté lankán . 77 „ „ „ f4. „ 5314/b. „ .. szőlők között 28 „ 2. 3348. sz. tjkvben f I. sor, 4478. hrsz. szántó egészben 3. 957. n n 1 1. „ 2931. hr. szántó higymásban 71 957. 11 n t 2 „ 3117. „ „ fürkin alul 117 n 957. n n t 3. „ 3li6. „ „ te'ekben . 33 ■ 17 957. n „ t 5. „ 4244. „ „ Alsó-Nánán 25 i> 957. M 11 t 6. „ 426G. „ „ szenegevölgy 36 » 957. u n t 7. „ 4773. „ „ soinó s borz is 163 n 957. n n t «. „ 53GG. „ „ szőlők között G8 n 957. »* n t 9. „ 5817. kendirföld vaknerben 7 n 957. 110. „ 7238. hr. szánló öreghegyen 62 •j 957. 11 n fii.. 723-1. „ kenderfóld „ 36 n 4. 1153. n t 1- „ 3494. „ szántó felső lánkán 151 n 5. 1219. 11 n t 1- „ 1203. „ rét nagyszigetben 258 1» 6. 3517. n t 1. „ 1369. .. rét nagyszigetben 19 frt kikiáltási árbtn, — mégis a 2—6. alatti ingatlanokból Bo­zsér Mihály és neje Soós Erzsét illető résznek 1898. évi szeptember hó 3-án délelőtt 9 órakor Bála község házánál megtartan ló árverésen eladatui fog. Figyelmeztetnek venni szándékozók, hogy az árve­rés megkezdése előtt a fenti kikiáltási ár 10%-át bánatpénz fejében letenni, és a vótelárt 2 egyenló részletben 6°/0 ka­matokkal e yiitt a szegzárdi kir. adihivaulinl, mint letét pénztárnál lefizetni kötelesek és végre, hogy az árverési feltételek a hivatalos órák alatt alulirt telekkönyvi li Új­ságnál, úgy Báta község elöljáróságánál mogtekinthetók. Szegzárdon, a kir. törvényszék telekkönyvi osztályá­nál, 1898. juuius 8-án. Gr erle Jaka b, kir. törvszéki bíró. 3781. sz. tlkvi 1898. Árverési hirdetmény. A szegzárdi kir. törvényszék, mint telekkönyvi h itosig részéről közhírré tétetik, hogy Kis G. Péter végrehajtóé iák, Ágotha Lukács József vég robaj ást szenvedett ellen 28 frt 10 kr, 3 frt és 2 firiit 80 kr tőkék és járulékaik iránti végrehajtási ügyében, a szegzárdi kir. törvényszék területén fekvő, bitó 2773. sz. tjkvben 889/a hrsz. rét nagyszigetben . . 28 frt, a bátai 1732. sz. tjkben 6360/b. hr. sz. kort szurdikban.....................................................80 frt Sándor József, kir. törvényszéki aljegyző. ÜST apónként friss Teavaj Vi> Va és 1 kilós csomagban kilogrammja 1 forint 20 krajcárért kapható : SALAMON TESTVÉREK fűszer-, csemege-, tea-, rum- és cognac-kereskedésében Szegzárdon, Dr. Hangel-féle ház. * Ezen rovatban közlöttekért felelősséget nem vállal a szerk. H1VATALOSJ-IIRDETÉSEK. 4295. sz. tlkvi. 1898. Árverési hirdetmény. A szegzárdi kir. törvényszék, mint telekkönyvi ható­ság részéről közhírré tétetik, hogy a kir. kincstár képvi­seletében Fördős Vilmos t. ügyész végrehij'atónak, Baranyai János végrehajtást szenvedett ellen 52 fit 22 kr tőke és járulékai iránti végrehajtási ügyében, a szegzárdi kir. törvényszék területén fekvő. Öcsény községi 1992. számú tjkvben felvett 220. hrszámu és 39. népszámu ház 415 fit kikiáltási árban 1898. évi augusztus hó 17-én délelőtt 9 órakor Öcsény község házánál megtartandó árverésen eladatni fog. Figyelmeztetnek venni szándékozók, hogy az árverés megkezdése előtt a fenti kikiáltási ár 10%-át bánatpsve fejében letenni és a vételárt 3 egyenlő részletben 6%-oé kamatokkal fgyiitt a szi-gzárdi kir. adóhivatalnál, mint le­téti pénztárnál lefizetni kötelesek, végre, hogy az árverési feltételek a hivatalos órák alatt alulirt telekkönyvi ható­ságnál,, úgy Öcsény község elöljáróságánál megtekinthetők. Szegzárdon, a kir. törvényszék telekkönyvi osztályá­nál, 1898. évi junius ho 2-an. GERLE JAKAB, kir. törv. biró. egészben; — iWy a bá ai 2138. sz. tjkvben 1015. hrsz. rét nagyszigetben .................................... ... 55 frt, 2138. s z. tjkvben 1025. hrsz. rét nagyszigetben 42 frt, 2138. sz. tjkvben 3044. hrsz. szántó telekben 151 frt, 2165. számú tjkvben 4218. hrsz. alsó mezőn 89 frt, 2165. sz. tjkvben 923. hrsz. rét nagyszigetben 2 frt. 2 65. sz. tjkvben 925. hrsz. rét nagyszigetben 18 frt kikiáltási árban, 1898. évi szeptember hó 7-ik napján d. e. 9 órakor Báta község hizánál megtartandó árverésen eladatui for. Figyelmeztetnek venni szándékozók, hogy az árverés megkezdése előtt a fenti kikiáltási ár 10 °!0-át binatp inz felében letenni és a vételárt 2 egyenlő részletben 6% Kama­tokkal együtt a szegzárdi kir. adóhivatalnál lefizetni köte­lesek és hogy az árverési feltételek a hivatalos órák alatt a telekkönyvi hatóságnál úgy Báta község elöljáróságánál megtekinthetők. Szegzárdon, a kir törvényszék telekkönyvi osztályá­nál, lb98. évi junius hó 15-én. <3- erle Jaka kir. trvszéki biró. j 333. sz. tk. 1898. Árverési hirdetményi kivonat. A tamásii kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság részéről közhírré tétetik, hogy Dr. Piringer József tam isii lakos végivhajtatón&k. Csizmadia József és társa vég­rehajtást szenvedett elleni végrehajtási ügyében. B. Kovái.s János regölyi lakos, késedelmes árverési vevó ellen, a fel­tételek nem teljesítése miatt, Dr. Piringer József jelzálogos hitelező és végrehajtató kérelmére az 1831. évi LX. t. c. 185. §-a értelmiben a szegzárdi kir. törvényszék, a tamásii kir. járásbíróság területén lévő, a regölyi 385. sz. tjkvbin felvett A. f 1. sorsz., 5355. hrsz. ingatlan 543 forint, — a | regölyi 829. sz. tj ívben itj. Osizinidu Jizsef nevére felvett \ A. f 1. sor, 4733 hrsz. ingitlan 78 frt kikiáltási árui, 1898. évi augusztus hő 18-ik napján d. e. 10 orator i Regöly község házánál végrehajtató vagy helyettesi Közbe í- jótte esetében megtartandó visszárverésen euditni fog Figyelmeztetnek venni szándékozók, hogy az árverés megkezdése előtt a fenti kikiáltási ár 10%-at bánatpénz j fejében letenni és a vételárt 3 egyenló részletben 5 “/o ka- ■ matokkal a tamásii kir. adóhivatalnál letizstin tartózta, vegre, hogy az árverést teltételek a hivatalos órák al itt alulirt tlkvi hivatalual, úgy R-göy ko/.seg elöljáróság m G ! megtekinthetők. Tamásiban, a kir. járásbíróság tlkvi hatóságánál, 1897. évi február bó 19-én. VÁRAD Y, I kir. járásbiró.

Next

/
Oldalképek
Tartalom