Tolnavármegye, 1898 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1898-06-06 / Rendkívüli kiadás
0 TOLNA VÁRMEGYE. J 898. junius 6. együttlétnek az éjféli órák vetettek véget, mikor a vendégek egy része hazament, a művészek java része pedig átvonult Abbázia helyett a «Szegzárd- Szálló» kávéházába. Az ünnep reggele. Már a kora reggeli órákban kezdődött a mozgalmas élet. A tűzoltó zenekar riadója korán jelezte az ünnepély kezdetér és sietett mindenki, hogy helyet biztosítson magának. Bevonult az egész vidék, különösen a Sárköz speciális ruházata tette tarkává az utakat és tereket. A tegnapi lobogódísz még fokozódott és a szobor környékén nem is volt diszitetlen ház látható. A kaszinó táján élénk élet uralkodott. Kívülről a rend fenntartása nem csekély dologba került és a rendezőségnek valóban nehéz feladata volt, hogy megtarthassa a már előzetesen programmszerüen megállapított tervet, a mi első sorban B u d a y Gyula térrendező biz. elnöknek az érdeme. A teret a tűzoltóság, csendőrség és községi rendőrség segítségével tudták szabadon tartani. A tribü nőkre, páholyokra mindenki sietett, hogy jó előre feljuthasson a neki kijelölt helyre, a hova a vendégeket a térrendező bizottság tagjai kalauzolták. Ez alatt bennt a kaszinó udvarán összejöttek a küldöttségek s a szoborbizottság tagjai és mire 10 órára kivonultak a Garay térre, a tribünökön s a páholyokban már mindenki elfoglalta helyét, a teret pedig a vármegyeház felöli és a vasúti oldalon levő részen beláthatatlan tömeg lepte el, sőt a. közeli házak teteje is tele volt nézővel. — Végre a meghívottak és a küldöttségek feljutottak a hivatalos emelvényre. Alul pedig az újságírók foglaltak helyet. Néma csöndben vette kezdetét az ünnep a dalárda Hym- nuszával. A közönség áhitatos lelkesedéssel hallgatta végig a magyar nemzet eme remek imáját és hogy elhangzott az utolsó akkord is, F ö r d ő s Vilmos, a szoborbizottsági elnök lépett a hivatalos emelvényre és elmondotta a következő megnyitó beszédjét. Fördős Vilmos elnök megnyitó börzédé. Tisztelt ünneplő közönség ! Mint a szobor-bizottság elnöke szívélyesen és örömmel üdvözlöm a Garay János szobrának leleplezési ünnepére összegyűlt díszes közönséget. Egy rég magára vállalt kötelességet teljesít ma Tolnavármegye és Szegzárd lakossága, midőn szeretett költőjének, Garay Jánosnak, Szegzárd szülöttjének szobrát a nyilvánosságnak átadja. Nagy lelkesedéssel karolta fel közönségünk a szobor állítás ügyét, mert Garay költeményeinek hatása, mint a virágzó fának illata, közvetlen környezetében terjedt el legáthatóbban. A költő által ébrentartott hazafias érzelmek keresték a tettben nyilvánulást, az elismerés és hála kifejezését, az érdem megörökitését. Ezen érzelmek vezették közönségünket a szobor állítás elhatározására. 1857-ben, tehát +0 év előtt kezdte meg a szegzárdi értelmiség a szobor-alap gyűjtését. 1860-ban megyénk kitűnő fia és akkori alispánja B a r t a 1 Györgynek buzdító indítványára a gyűjtés egész megyénkre kiterjesztetett, s az alaptőke kezelésére és a szobor létesítésére a szegzárdi kaszinó kéretett fel. A kaszinó közgyűlése örömmel és készséggel vállalta el a megtisztelő megbízatást, s választmányát szobor létesítő bizottsággá alakítván, azóta az ügyet, mint a közönség bizományosa önállóan intézi, ; A gyűjtés félbeszakítás nélkül folytattatott, de szerény eredménnyel, úgy, hogy évtizedek kellettek, mig a szoborlétesités ideje elérkezett. Jelentékeny összegekkel járultak az alap növeléséhez : a szegzárdi polgárság borok adományozásával, a kaszinó és nőegylet estélyek rendezésével, a Garay-család egyes tagjai, a szegzárdi takarékpénztár ; mint gyűjtök kitűntek eredményes fáradozásaik által megyénknek kedves emlékű volt alispánja P e r c z e 1 Dezső ur ő nagyméltósága, B o d a Vilmos képviselő ur, mint a Tolnamegyei Közlöny szerkesztője, néhai P á p é Gyula, és csak nem rég elhunyt szeretett tagtársunk, dr. Szigeth Gábor és többen. Megyénkén kívül lakó egyénektől 116 frt folyt be a szoboralapba. A megyei kormánvzat élén álló férfiak folyton jóakaratu támogatásban részesiték az ügyet, igy gróf Széchenyi Sándor főispán ur ő nagyméltóságában ezen ünnepély rendezésénél is nagyrabe- csült maecenásunkat tisztelhetjük. A szobor-bizottság 1882-ben emléktáblával látta el Garay szülő házát, s fényes ünnepély rendezésével igyekezett a figyelmet és érdekeltséget a szobor ügye iránt fokozni. Végre 1894. évben elérkezettnek láttuk a szobor felállítás idejét. Pályázatot hirdettünk, melyre beérkezett 11 pályamű. A zsűri, melynek tagjai voltak Budapestről Zala György, Strobl Alajos és F i 111 e r Kamii urak, úgy a szobor-bizottság 4 tagja, Szar- novszky Ferenc szobrász urnák munkáját Ítélte a kivitelre legméltóbbnak, tehát vele kötöttük meg a szerződést 1895. január havában 24000 korona díjért. Ugyanekkor elhatározta a szobor-bizottság, hogy a leleplezés emlékére egy albumot ad ki, melynek szerkesztésére Bodnár István szoborbizottsági jegyző ur kéretett fel. A szoborleleplezés a millenáris ünnepélyek idejére 1897. május havára lett kitűzve, de közbejött akadályok miatt kénytelenek voltunk azt a mai napig elhalasztani. Meg kell még említenem, hogy eredetileg a a szobor helyéül a sétatérnek a főgimnázium előtti része volt tervbe véve, miért a szobor-alapból 1200 frtért 1 holdnyi területet az alapítványi urodalomtól megvásároltuk, de később ezen köztér találtatott alkalmasabbnak a szobor elhelyezésére. Ki kell emelnem Szarnovszky Ferenc szobrász ur érdemeit, ki sikerült alkotásával igazolta fényes művészi tehetségét, — a nagyon is szerény díjazással arányban nem álló költséggel, és kitűnő eredménnyel érvényesité. — A szobrot Párisban önteté, az alapzat haraszti, a géniusz pedig pátyi kőből lett faragva. A szobor felállításával tehát a szegzárdi kaszinó megfelelt a reá ruházott megbízatásnak, hogy j minő sikerrel, azt a tisztelt közönség lesz hivatva1 megbírálni. Kérem R a t k a y László ur ő nagyságát, hogy ünnepi beszédét megtartani, és a szobor leleplezését elrendelni méltóztassék. Lelkesen, többször meg-megujuló éljenzés hangzott föl e beszédre, melynek elhangzása után R á t k a y László országgyűlési képviselő, a szobor-bizottság tagja tartotta meg örökké feledhetetlen, gyönyörű beszédét, a szónoklás eme valóságos mesterművét. Itt közöljük a beszédet teljes nagyságában: Rátkay László ünnepi beszéde : Felettünk a kék ég... körülöttünk illatos virág ! A földnek költészete teljes erejében, pompájában hozza legszebb alkotásait, néma dalait, az arany kalászt és a piros rózsákat! A legszebb keret a mai ünnepélyhez, mely szintén virágzás .... a nemzet nagy szivében ma nyílik ki újra egy nagy költőjével szemben a hála, az elismerés és szeretetnek régen bimbódzó virága ! Garay János emlékezetét megünnepelni jöttünk össze. Negyvenöt éve, hogy sírját behantolták. Majdnem egy félszázad ! 1853. november j. Ezen a borús szomorú őszi napon szállt le a halál fehér angyala, hogy a dalnak elnémult lelkét felvigye az «örök tűz» melegéhez, a honnan lelkezett! Borús, szomorú nap mindenképpen ! A szabadságjában letiprott nemzet orcáján amúgy is a kétségbeesés könnyei csurogtak ! A költő halála hírével csak több, fájóbb lett a könny, és kevesebb a remény és vigasztalás ! Majdnem egy félszázada már! Az elmúlás napjától visszaröppen emlékezetem a bölcső első ringásáig. Nézem a két évszámot 1812 — 1853 és borongva mélázok a közbeeső 41 évi pályafutáson ! Mennyi szenvedés és mily kevés öröm ! Az Istenkéz Garaynk homlokára is e két szót irta fel: «dicsőség* és * koldusbot h Tépelődve keresem a rejtély kulcsát. És most nézzük a költőt. Hallgassuk meg lantjának zenéjét. Jó Garay Jánosunk, ki immáron ott járdalsz Csokonai, a Kisfdudiak, Vörösmarty, Petőfi, Arany és Tompa és sok más jeleseink oldalán, kinek szelíd lelke e pillanatban bizonyára itt szárnyal felettünk, ki imádtad az igazságot és maga voltál a szerénység — ó ne félj, hogy a túlzás vagy a hízelgés illat nélküli virágjait dobáljam emléked talapzatára. Jövel bátran és hallgass ide ... lelkedet a tiszta önérzet édes melege fogja beragyogni. Garay költői pályafutása nem az üstökös szárnyalása, inkább hasonlatos a bimbók fesléséhez, mely a természet örök törvényei szerint lassan nő, szirom sziromhoz, levél levélhez simul, de kifejletten mégis a tökéletest mutatja. Nem tüneményszerüen bukkant fel. Hiszen első versei és delelése közé majdnem 15 év esik. 0 maga dallá: A művészet örök trónja előtt hol az Ihlett lelkesedés zöld koszorúja leng Esztendőkég epediem, imádkozom! 0 maga pásztortüzhöz hasonlitá tehetségét. Lantjának alaphangja a borongás. A szerelem, a szeretet, honfiérzés és a mély vallásosság húrjaival. De ezen a négy húron művész kezekkel játszott, és egy-egy dala élni fog, mig e hazában a költészetben gyönyörködni tudók lesznek. «Arany pohárban méreg italt, mondja a szerelemről Petőfi. Az érzelmik óceánjának gyöngye zengi Garay. «Hold ragyogta est vidék Alkony illat, rózsalég Szerelem ittas érzetek Lágy szoritásu kezek» Mennyi üdeség e négy sorban ! Mintha most tépték volna le a költészet fájáról! Vagy az «/Emlékezet*, «Kék szemek», «Találkozó», «Pályalomb» cimü dalokban. Még bensőbbek, igazabbak lesznek e dalok, midőn a hitvest, a gyermekét, az édes családi kört koszoruzza meg velük Garay. Kétszer hódolt meg e hatalmas érzés előtt, és a kiválasztottat mindkét Ízben szive királynőjévé tévé. Az elsőt Pap Máriát, fél évi egygyütt lét után ő temette el, a második feleség Babocsay Mária ma is él! Hála és köszönet'e hűséges hitvestársnak. Az ő szerelme adta a sokat szenvedett költőnek az igaz boldogságot, az ő csókjaiban fogan ak gyermekei, ő volt a házi tűzhely angyala, eszményképe az igazi magyar hölgynek, kinek születni nagy és szép gondolat, — ő ápolta Garaynkat, midőn minden elveszett, a haza szabadsága, a feltámadás reménye, a költő önbizalma, ő volt vérének forrósága, a világtalannak világossága, és azután sem dobta el az özvegyi fátyolt, nem akasztotta a fejfára, hanem hordta hűségesen, szegényül is, tűrve, némán, szótlanul, fenséges lelki erővel.... Áldás e nőnek, dicsőség az özvegynek ! «Szent hazaszeretet« mondja Petőfi. Maoyar dalosnak lelke és hazája mint Kagylóval a gyöngy együtt nőltenek susogja Garay. Amaz mint a fergeteg, villámos nyelveken szól s mint a földrengés, gyökeréig rázza meg a honfi kebleket, tüzet markol a napból, gyújt, perzsel és véres kézzel pengeti a vérbe mártott lantot — emez a csöndnek embere, a csendes holdas éjben szólal meg, mint a csalogány. Azután előveszi tárogatóját és a múlt sirkert- jéből előlépnek a hősök, fehér méneken, bársonyos ruhában, kócsagos forgókkal, Árpád a honalapító, Szent István, az első magyar király, Szent László a daliák eszményképe .... nemzeti királyaink mind, és a fényes alak mind glóriát hord, a mit a költő keze irt oda, a hazaszeretet glóriáját 1 Hallják panaszát a szépséges Zrínyi Ilonának, Bosnyák Zsófiának és mint hal hősi halált Zrínyi Miklós Szigetvárnál! Ez a húr, a hazaszeretet húrja szólt legszebben és legércesebben Garaynál. Bátran elnevezhetjük őt a «hazaszeretet lantosának». Majd minden dalában felcsillan e gondolat. Kisebb költeményeink két kötete a honfi érzések bibliája marad mig magyar szív les', mely a hazáért dobog ! I
