Tolnavármegye, 1898 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1898-05-08 / 19. szám
2. TOLNAVABKEGTE. a selyemgyár mint ipartelep mind jobban bővült! A legközelebb múlt év pedig a város és megye százados kívánságát, a főgimnáziumot is meghozta aránylag nagy áldozatok mellett. Csak két nagy fontosságú kérdés: a világítás és fürdő talál makacs ellentállásra, vagy jobban mondva megoldás nélkül marad, bár mindkettőnek hiánya napról-napra fájdalmasan érezhető, azért ma is csak ott vagyunk e téren, a hol voltunk 30 év előtt. Szégyenletes ezen hátramaradottságunk, az bizonyos. Ezt sem a íillokszeravészszel, sem egyéb szokásos védekezéssel menteni nem lehet, mert a 80-as években, a jólét közepette ép oly kevéssé történt ezen két ügynek érdekében valami, mint napjainkban. Itt-ott megindul egy kis mozgalom, meg is élénkül, aztán megint csak elalszik és minden a régiben, vagyis semmiben marad. A villanyvilágítás ügyében már két év óta folynak a tárgyalások, első rendű cégektől érkeztek be ajánlatok, de a tárgyalások alig, hogy megindultak, máris megakadtak és a kívánt megoldás vagy kibontakozás érdekében nem történt semmi sem. A fürdő ügyében ezelőtt fél évvel volt egy értekezlet és aztán napirendre tértünk fölötte. Ebből a tespedésből és valóban pirulásra késztető helyzetből türelmetlenül várjuk a kivezető utat. VÁRMEGYE. — A központi választmány május hó 4-én Simontsits Elemér vármegyei főjegyző elnöklete alatt ülést tartott, melyen Fórdós Vilmos, Kurz Vilmos, Boda Vilmos, Török Béla, dr. Leopold Kornél és László Lajos, mint jegyző vettek részt. Az ülésen megalakították a'z egyes választókerületekre a jövő évben szavazóképességgel biró választók összeírását végző küldöttségeket, melyek munkálataikat junius 10-ig tartoznak beterjeszteni a központi választmányhoz. — A gróf Styruin-Lymburg alapítvány felügyelő választmánya múlt hétfőn D ö r y Pál alispán elnöklete alatt ülést tartott, melyen a választmány tagjai közül Kurz Vilmos, M ó d 1 y László és dr. É r y Márton jegyző, mint előadó vettek részt. A simontornyai menházban megüresedett helyre L a m p e r t Ferenc, simontornyai lakost vették föl. Ezenkívül egy kölcsöuügyet intéztek el és a menházfelügyelőnek drágasági pótlékot szavaztak meg. — A közigazgatási bizottság május havi ülését folyó hó 14-én fogja megtartani. — A községi jegyzőket érdeklőleg a belügyminiszter 1898. évi 10063. számú elvi jelentőségű határozatában kimondotta, hogy « elhunyt községi jegyző hagyatékából a vármegyei jegyzői nyugdíjintézetnek járó járulékok le nem vonhatók. A vármegyei jegyzői nyugdíjintézet igazgató-választmányát a kormányhatóságokkal szemben a közvetlen levelezés joga meg nem illeti.» A kath. klérusnak ismét gyásza van. Egyik kiérdemült seniora, a széles körökben ismert és kedvelt, jó tolnai prépost, Pécsy József, 86 éves korában elköltözött az élők sorából. Életrajzi adataiból fölemlitjük, hogy 1812. év május 20-án született Pécsett, s ott végezte iskoláit is. 1835. augusztus 29-én szentelte föl pappá báró Szepessy Ignác pécsi püspök, s először Szálkára tették káplánnak, honnan már a következő évben T o 1 n á r a helyeztetett át tanitó- káplánnak. 1848 december 6-án nevezte ki az akkori patronus gróf Festetics Rudolf tolnai plébánossá, mert már mint káplánt nagyon megkedvelte. — 1856-ban a Szent-Hubertről nevezett garábi címzetes préposttá és kerületi esperessé neveztetett ki ; 1860-ban a koronás arany érdemkeresztet kapta ; gyémántmiséjét, fölszentelésének 60-ik évfordulóját, 1895 szeptember 12-én tartotta meg Mária-Zellben. Csak az utóbbi években kezdett kissé gyöngülni az élénk kedélyű és agilis természetű prépost, kit életének egész története Tolnához fűzött. Fiatalabb éveiben nagy tevékenységet és önzetlen fáradozást fejtett ki a közügyek körül; — Tolna fejlődése és emelkedése körül el nem vitatható érdemei vannak. Minden társadalmi, jótékonysági vagy bármily üdvös célú egylet és intézmény alapításában tevékeny részt vett s lelkesedéssel karolt föl minden eszmét, amivel Tolna és hívei javát előmozdítani vélte. A megyei törvényhatósági bizottságnak legszorgalmasabb tagja voltel nem mulasztott egy ülést sem s a bizottsági üléseken is serényen kivette részét a munkából; szavazásoknál pedig ő volt a szavazatszedő bizottság elnöke; ez a functió már szinte kiváltságává vált. A kormányoknak mindig hive volt, s egy ízben, majd 30 évvel ezelőtt, föllépett képviselőnek a szegzárdi kerületben a szélbali S z 1 u h a Bencze ellen; a szegzárdi balpárti érzelmű polgárok azt danolták róla: »Nem kell nekünk Pécsy, mert ő igen bécsi», — s nem is sikerült a föllépése, mert a szeg/árdiak őt és tolnai meg mözsi híveit a sza- ! vázashoz sem eresztették, hanem az akkori Szent- János hídnál (a Széchenyi és Budai-utca közti, mostan vashid) megállították a tolnaiakat és kövekkel s egyéb szerekkel visszatérésre kényszeritették őket. Többet aztán nem vett részt az activ politikában ; \ csak legutóbb az egyházpolitikai törvények alkal- mával kissé renitenskedett, lemondott egyik megyei I bizottságban elfoglalt állásáról; de ezt is hamar megbánta s nemsokára megint csak elfoglalta helyét a gyülésteremben. Vendégszeretetéről, felvilágosult gondolkozásáról, jó szivéről, humánus gondolkozásáról és jótékonyságáról messze földön ismert volt; vallási tü- relmességének is régebben egyszer igen szép jelét adta; egy izr. polgártársát ő maga vezette a királyhoz audientiára s kérelmét ő Felsége pártfogásába ajánlotta. A színészetnek pártfogója volt; s ha Tolnára vetődött valami kóborgó színtársulat, s a közönség nem pártolta őket, a tolnai prépost szívesen látta őket tendégül és sokszor napokig élelmezte a társulatot. A katonaságnak is nagy barátja volt; a Tolnán állomásozó tisztekkel a legjobb viszonyt tartotta fönn s örömmel, kedvvel vett részt társaságukban. — A 80-as évek végén egy urnapi körmenet alkalmával a katonaság pompája és részvéte annyira föllelkesítette a derék prépostot, hogy a szentséggel kezében éltette a katonaságot és kö- ! szönte meg részvétöket. A tolnaiak is nagyon szerették derék prépost- i jukat, ki valóban nekik, értök és velők élte át hosszúra nyúlt életét; megosztotta mindenét a szü- j kölködőkkel, s gyakran ő nélkülözött, hogy mások nyomorán enyhíthessen. — A millennium alkalmával egy füzetet is bocsátott ki, melyben Tolna történe- I tének leírása mellett a maga életéről és működésé- ! ről is részletesen megemlékezik; de ezen soraiból már kiérzett az öreg ember naivsága és a mosolyt keltő öndicsekvés. A nagy kort ért derék prépostról mindenki kegyele tei emlékszik meg sokáig, mert csak tisztelőket hagyott hátra, ellensége aligha volt. Áldás lebegjen hamvai fölött 1 * Életének élményeiről lapunk egyik munkatársa a következőket Írja : — Sczitovszky érsek és Pécsy prépost. A most elhunyt Pécsy tolnai préposttal történt meg 1852 1898. május 8. zik azon, hogy még csak most jövök először, dacára annak, hogy már két éve itt tartózkodom, akkor önnek igazat adok, de — Eszem ágában sem volt ezen csodálkozni, de ezt a szívességet a nélkül, hogy szivókámat ki kellett volna fogaim közül csavarni, megtehettem — hát nem is haboztam. — Valóban én csodálkoztam, de — — De ! visszhangozza ő újólag. — De ? kérdem újra. — Elmondom önnek az egészet. Mikor én ide költöztem, — igen furcsa dolgokat hallottam önről. Igaza van, gondolám magamban s lehetőleg nagy füst felleget fújtam magamból, — lehetséges, hogy furcsa dolgokat hallott rólam. Semmi kétség benne, hogy furcsa dolgok hallatára nem igen érzett bizodalmát hozzám s nem jött el közölni velem olyasmiket, amiket csak oly emberre szeretünk rábízni, akiről nem hallani »furcsa dolgo«-kat. — Azt hallottam önről, hogy ön sokat fecseg! Mereven ránézek. — Igen, igen ! Ezt nekem Szeleverdi Haba- kuk mondá, a kiről utóbb meggyőződtem, hogy a fecsegő nem más, mint ö. Hál’istennek, — mormogám fogaim közt, ez a vád Szeleverdi Habakuk barátom részéről immár meg van cáfolva. — Továbbá azt hallottam önről, hogy öntől őrizkedni kell, mert igen gonosz nyelve van. — Valóban? kiáltám s kénytelen voltam az illatos megyfa-szivót kivenni a számból. — Igen, ezt nekem Rágódy Boldizsár mondá, akiről utóbb megtudtam, hogy minden embert rágalmaz. E szerint hát ez sem igaz, nyugtatám meg magam. Már mindenesetre jó, ha az ember tudomást szerez arról, hogy mikép vélelkednek róla barátai, mert Rágódy Boldizsár az én »jó« barátaim közé tartozik. Már örülni kezdtem annak, hogy Duzzogfly Jakab ur egyéb rosszat nem hallván felőlem, elmondja jövetele okát. — Aztán tudja még mit hallottam önről ? Ismét visszadugtam a szívómat, lehetőleg oly mélyen, hogy kidülledt arcizmaim megnyugtassák Duzzogfly urat kíváncsiságom nagy fokáról. — Azt mondta nekem Füllents Benő, hogy ön egy inkarnatus hazug ember. Annyira meglepett ez őszinteség, hogy majd lenyeltem a monstre-szopókát. Csak annyit tudtam dadogni ijedtemben, hogy : — De ké — kérem-------Ez még mind semmi, folytató nagy phlegmá- val Duzzogfly Jakab ur, a ki úgy látszik, szentül meg volt arról győződve, hogy nagy baráti szívességet tesz velem, ha mindazt tudomásomra juttatja, amit felőlem hallott. — Ismeri ön Jellemíi Tóbiást! — Nincs szerencsém, a nevét sem hallottam. — No hát ez meg azt mondta önről, hogy ön egy jellemtelen ember. Ejnye — gondolám magamban, ez már még is infámia, hogy ez a Jeilemíl így jellemezte jellememet, de hát mit tegyek én ezzel a Jellemíivel, akit nem ismerek ? Ördög vigye, ha jellemtelennek tart, ne igyék velem »bruder«-t! Ezeket halván ön (elől, nem csodálkoztam a fölött, hogy dr. Szindus Dani meg úgy nyilatkozott a »kör«-ben ön felöl, mintha ön egy »gazember« volna. — Mi —’mi — micsoda? Gaz — gazember! Dadogtam hüledezve s nagy kedvet éreztem magúmban a megyfa-szopókát rendeltetése ellenére botnak tekinteni s .végig nyújtani Duzzogfy ur hátán. De meggondoltam a dolgot. Hisz elvégre Duz- zogffy Jakab urnák fontos közlendői lehetnek, mikhez előzményül okvetlenül szükséges a személyem felöli vélekedések előrebocsájtása.-- Úgy van, uram ! sóhajtott föl tiszta szívből szellemes látogatóm, miközben nagy lelki megnyugvás tükröződött vissza arcán, hogy lelke terheitől megszabadult. —• Igen, gonosz világot élünk. Az embert jobbról-balról rágalmazzák s biztosíthatom önt, hogy még negyedrészét se mondtam el annak, amit ön felöl hallottam. Egy neme a rezignációnak vett erőt rajtam. Elgondoltam magamban, hogy ez a derék férfiú itt valóságos lelkiháboruban volt önmagával, mielőtt hozzam jött volna »fontos ügy'«-ében, — melyről egyébiránt még fogalmam sincs. Fáj neki bizonyára, hogy a vi’ág kigyót-békát kiált rám s lehetetlen elfojtani e fölötti indignációját.
