Tolnavármegye, 1898 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1898-04-10 / 15. szám
TOLNA VÁRMEGYE. 1898. április 10. 5. — Matinéé. Ritkán volt alkalmunk arra, hogy oly élvezetes órát töltsünk el, mint a minőt a polgári leányiskola volt növendékei folyó hó 3-án szereztek. Valóban fájlaljuk, hogy ily a'akban ez volt az egyedüli nyilvános fellépésük és igazán a közvéleménynek adunk kifejezést, midőn kérve kérjük az ott működött bájos nőszereplőket, hogy állandósítsák meg a matinéek rendezését, ezzel önmaguknak csak nagyobb gyakorlottságot és a fellépésben rutint, nekünk pedig élvezetet, kedves órákat szereznek. — A műsor első piece Alexandra Stradella Flotowtól, egy terzett volt. A hegedűt Tárók Sára, a zongorát Schmidt Margit kisasszony, a gordonkát Márk Géza játszotta A kisasszonyoknak ez volt az első nyilvános szereplésük. És mindjárt kijelentjük, hogy az a zajos taps, melylyel az egyébként csekélyszámu közönség honorálta őket, a meg- érdemlett sikernek szólt, török Sárika kisasszony ezt a különben nehéz darabot bravúrral játszotta meg. Oly biztonsággal, annyi precizitással huzza vonóját, mintha hosszú időt töltött volna a nyilvánosság előtt alapos készültsége után. Csakugyan- ezt mondhatjuk méltó partneijéről, Schmidt Margit kisasszonyról is. Distingvált játéka meglepő volt és mi csak biztatjuk a kisasszonyokat, hogy zeneérzéküket fejleszszék, tudásukat fokozzák. Ezután Krim Matild kisasszony szavalta el Makai Emilnek *Izé kisasszonyt cimü monológját. A kisasszonynak kitűnő szavalási képességét ismerjük még »igazi növendék« korából és konstatáljuk, hogy képessége azóta csak izmosodott és e különben nem alkalmas darabba annyi életet lehelt, amit tán a szerzője sem hitt. Előadását zajos tapsokkal köszönték meg. Schmidt Margit kisasszony Zimaynak egy magyar rapsodiáját mély érzéssel, nagy tudással játszotta el. Utána Komáromy Mariska kisasszony kísérete mellett Varga Margit kisasszony Doniseti »Barka- rollá«-ját és magyar dalokat énekelt. A kisasszony tisztán csengő sopránja, édesen lágy hangja, az a virtuóz tisztaság, mely különösen a felső regiszterekben nyilatkozik meg, oly frenetikus tapsvihart idézett elő, hogy piégét megismételni és megtolda- nia kellett. Rácz József ur szavalata után Komá- romy Mariska kisasszony Gaál magyar rapsodiáját játszotta el annyi készültséggel és oly virtuozitással, aminő dicséretére válna egy hírneves művésznek is. Meg kell emlékezni a működő urakról is. Márk Géza ur zeneképzettségét itt nem méltatjuk. Szeretnők őt hallani azon a hangszeren, amelyet a legszélesebb tudással kezel és reméljük, hogy a legközelebbi matinén produkál egy hegedű kvartettet tanítványaival. Rácz József ur is rászolgált a tapsokra Peterdy *Orr«-ával. Végezetül szeretnők hinni, hogy a bájos szereplőkkel a viszontlátás nemsokára megtörténik egy újabb matinén. — A pécsi kereskedelmi és iparkamara elnökei. A kereskedelemügyi miniszter Litike Józsefnek, a pécsi kereskedelmi és iparkamara elnökévé, Ratkovics Ferencnek és Ullmann M. Károlynak pedig ugyanazon kamara alelnökeivé történt megválasztatását megerősítette. — Potvásár Szekcsőn. A kereskedelemügyi miniszter megengedte, hogy a március 7-én elmaradt dunaszekcsői vásár helyett május 2-án pótvásár tartassák. — A paksi ipartestületi betegsególyző pénztár alapszabályait a kereskedelemügyi miniszter némi változtatással jóváhagyta ; igy tehát megyénk területén most már két betegsegélyző pénztár fog működni. — Eljegyzés. Lukács Emil csongrádi állami hivatalnok eljegyezte Szegzárdról özv. Kamer Arminné úrnő leányát, Ernesztin kisasszonyt. — Nincs hiány pályázóban. A paksi kir. járás bíróságnál üresedésben lévő irnoki állásra nem kevesebb, mint 54, a bonyhádi segédtelekkönyvvezetői állásra pedig 45 pályázati kérvény érkezett a kir. törvényszék elnökéhez. — Szőlőoltási tanfolyam fog tartatni a szegzárdi szőlőtelepen a folyó hó 14., 15, és 16-án, a gyönki szőlőtelepen pedig a folyó hó 16, 17 és 18-án. A tanfolyamon minden résztvevő megtanit- tatik a fás oltványok készítésére, az oltvány készítés azonban csak annak lesz megengedve, aki megfelelő oltókést hoz magával. — Elveszett takarékpénztári betétkönyv. A szegzárdi elöljáróság által múlt évi julius 1-én »//<?- gytlegelő fübet címen a szegzárdi takarékpénztárba betett 68 frt 55 kr tőkéről való betétkönyv elveszett ; ennek bírói megsemmisítése végett a szegzárdi törvényszék a hivatalos körözvényt közzétette a »Budapesti Közlöny«-ben. — Alapszabály jóváhagyás. A dunaföldvári első házassági segélyegylet alapszabályait a belügyminiszter jóváhagyta. — Eltűnt vincellér. Több rendbeli büncse- lekménynyel terhelt Vásárhelyi Lajos 33 éves vincellért, ki Madarász János dusi szöllőtelepéről még január havában megszökött, s azóta ismeretlen helyeken bujdosik, a gyönki járásbíróság országszerte körözteti. — Ünnepi isteni tisztelet. A szegzárdi izr, templomban 1848. április 11. félszázados évfordulójának megünneplése alkalmából holnap, hétfőn délelőtt fél 12 órakor isteni tisztelet tartatik, melyen a különböző hatóságok is részt vesznek. — Az országos orvosszövetség tolnamegyei fiókja április 14-én tartja alakuló gyűlését dr. Hangéi Ignác, közegészségügyi tanácsos elnöklete alatt a Ferenc kórház nagy termében. — Színészet. Kunhegyi Miklós jól szervezett társulata ma kezdi meg előadásait az »Ördög mátkája« cimü jó hirü népszínművel. A társulat igen jó tagokkal és külön zenekarral bir; bérlete is meglehetősen sikerült s igy remény van rá, hogy néhány kellemesen szórakoztató estében lesz része a közönségnek. Május elsőfelében szándékozik befejezni előadásait, addig a legkiválóbb újdonságokat ígéri bemutatni. Kívánatos lenne, hogy a közönség is kellőleg látogassa az előadásokat, mert jó társulat úgyis ritkán vetődik városunkba. — Tanítói kinevezés. A közoktatásügyi miniszter Faur Tivadar okleveles tanítót a szakadáthi elemi népiskolához tanítóvá nevezte ki. — Uj segédorvosi állást engedélyezett a belügyminiszter a szegzárdi Ferenc kórházban 500 frt fizetéssel és élelmezéssel, s a már alkalmazott segédorvos részére is megállapította az élelmezést. Az elmebeteg osztályon 3 uj világi ápoló alkalmazását is engedélyezte, az apácák létszámát pedig 4 uj irgalmas testvérrel emelte föl. A napi ápolási dijat ápril 15-től 67 krba állapította meg. — Adomány a múzeumnak. Özv. Müller La- josné a vármegyei múzeumnak egy 1774. évből való díszes kötésű emlékalbumot ajándékozott szép festésekkel, Holub Jánosné pedig egy a finn és magyar nyelv rokonsá át tárgyazó s 1799-ben Gyar- mathy Sámuel által Írott s Göttingában nyomatott latin művet. — Anyakönyvvezetők kinevezése. A belügyminiszter a tolnai anyakönyvi kerületbe szervezett anyakönyvvezető helyettesi állásra Dlochinger Károly szegzárdi ügyvédet, vármegyei tiszteletbeli tiszti ügyészt, a mórágyiba pedig Molnár József segédjegyzőt nevezte ki; Pakson szervezendő külön anyakönyvvezetői állás állami segélyezésére 500 forintot engedélyezett. Huny Béla a tolnai anyakönyvvezetői helyettesi tisztségtől fölmentetett. — Adomány a 48-as honvédeknek. A szegzárdi kaszinó tudvalevőleg ápril 11-én, a negyven- nyolcas nagy alkotások ötven éves jubileuma alkalmából ünnepi lakomát akart rendezni, melyre a Szegzárdon élő 48-as honvédeket is vendégül szándékozott meghívni. Minthogy azonban ezen lakoma — a főispánnak ugyanekkor tartandó diszebédje miatt elmarad, a negyvennyolcas honvédek szegényebb tagjai részére a kaszinói tagok közt gyűjtést indított, s eddig majdnem 100 frt gyűlt össze az agg honvédek számára. A begyülendő összeget a kaszinó átadja az itteni honvédegylet elnökének szét osztás végett. Mint halljuk, a tisztviselői társas egylet és polgári olvasókör kebelében is gyűjtenek a 48-as honvédek részére. — Betöréses lopás Öreg Szigeti Simon Mihály és fia Szigeti Simon István dunaföldvári lakosok már hosszú idő óta a dunaföldvári üzletek rendszeres betörői voltak. Sokáig nem derült ki, hogy ők a tettesek, de most hogy legutóbb is Bo- romts testvérek cégtől és Sterk Mórtól az elzárt raktárból mintegy 600 frt értékű vasat és ruhaneműt éjszaka idején elloptak, tettük kiderült. A betöréseket úgy követték el, hogy az ablak keretén lyukat fúrtak, az ezen bedugott görbe sodronynyal a závárt eltolták s az igy kinyitott ablakon hatoltak be. A lopott tárgyakat azután Szigeti Simon Mihályné szül. Johancsik Mari, Bordán Ferencné, Szigeti Simon Istvánné, Bordán Ferenc, és Szigeti Simon Mihály orgazdákhoz vitték el. A mikor a csendőrök kutatást tartottak, az elhordott anyagokból csak 130 frt értéküt találtak meg. A betörőket átadták a dunaföldvári kir. járásbíróságnak. — Elgázolta a vasút. Sárközi Mihály mágocsi lakos egy zsák lisztet vitt egy lovas fogaton Kelemen Józsefnek, a Döbrököz és Uj-Dombovár állomások között levő 92. számú pályaőrnek. Megérkezve az őrházhoz, kocsiját a pályatest mellett hagyva, a lisztet átvitte a pályatest másik oldalán levő őrházba, s ott beszédbe ereszkedett üallos János és Csizmadia János mágocsi lakosokkal, mikor látta, hogy a közel jövő gépvonat lármájától lova megbokrosodva, futni kezd, lovát elfogni akarván, a már 5—6 méternyi távolban s teljes mozgásban levő gépvonat előtt akart átszaladni, de szándékát ki nem vihette, mert a vonat elütötte. Fején és mellén oly súlyos sérüléseket szenvedett, melyek rögtöni halálát okozták. Az azonnal értesített hozzátartozói holttestét Mágocsra szállították. A vizsgálat megindittatott, — Uj felügyelő-bizottság. A «Szegzárdi kér. betegsegélyző-pénztár» e hó 3-án tartott közgyülé; sén a felügyelő-bizottságot választotta meg ; a munkaadók sorából: Seiner Lipót és Búday Gusztáv; az alkalmazottak sorából: Ellmann Béla, Grósz Dezső, Schelesznik Gyula és Csikós Mihály választattak meg. — Tüzek a vidéken. Múlt hó 21-én délután egy óra tájban Fejt György bátaszéki lakosnak mintegy 330 frt értékű háza ismeretlen okból ki- gyuladt és úgy a ház, mint a benne levő 435 frt értékű gazdasági felszerelés és élelmi cikk a tűz martaléka lón. Szerencse, hogy szélcsend lévén, a tüzet hamarosan lokalizálhatták. Ugyanakkor Frank Ábrahám bátaszéki lakosnak 400 frt értékű háza is leégett. Az oka alkalmasint vigyázatlanság volt. — Kis-Mórágyon Kalmár Pál ottani lakosnak 125 frt értékű háza múlt hó 18-án éjjel ismeretlen okból kigyuladt és a gyorsan terjedő tűz a házban felhalmozott összes gabonanemüt hamuvá tette. — Erdőégés. Múlt hó 21-én délután 4 és 5 óra között a grábóciak előtt irtózatos látvány tárult. A község keleti irányában fekvő Milovácz erdőben a fenyvesek közepén mintegy 600 négyszögöl területen a fiatal 5—6 éves csemeték lángra gyultak és rövid idő alatt az egész ültetvény elégett. Szerencse, hogy a csemete ültetvényt minden oldalról pázsit különítette el az erdőtől, különben az egész erdő elég. Mentésre gondolni sem lehetett. — Sok a pályázó. A tamásii kir. járásbíróságnál üresedésben lévő albirói állásra tizennégy pályázati kérvény érkezett Selcz József kir. törvény- széki elnökhöz. — Utóállitások. Székesfehérvárott a katonai utóállitások május 5. és 20-án, junius 6. és 20-án, julius 5. és 20-án, augusztus, szeptember, október, november, december és jövő évi január 5-én, valamint február 6-án fognak megtartatni az ott székelő állandó sorozóbizottság előtt; ez a simontornyai és dunaföldvári járásbeli hadköteleseket érdekli. — Fővárosi Újdonság! Aki ezelőtt néhány évvel járt utoljára Budapesten, ma bizony alig ismerné meg rohamosan fejlődő fővárosunkat. A szomorú emlékű újépület utolsó falmaradványait most bontja felvidéki tótjaink csákánya, másutt egész házsorok tűntek el, helyükb) pompás modern paloták emelkedtek s különösen az óriás forgalmú kerepesi- ut, melynek apró rozzant házikói bántották valaha a keleti pályaudvaron Budapestre érkezők szemét, épült ki már csaknem teljesen teljes pompában. De nemcsak építkezési szempontból haladt a kerepesi- ut oly csodálatos rohamos módon, kereskedelmi haladása sem maradt amannak mögötte s aki megtekinti például a Népszínház átellenében épp most megnyílt »Párisi nagy áruházát*, mely a Kerepesi- ut 38. számú külön e czélra épült nagy sarokpalota összes földalatti, földszinti és e’sőemeleti helyiségeit foglalja el, ugyancsak bámulni fog a műipar kincseinek ezen minden eddig létezett háttérbe szorító halmazatán. A legszerényebb, valamint a legtúlzóbb igényeket egyformán kielégítő ezer meg ezer a száma a mindenfajta diszmű, játék, porcellán és bőrárunak, lámpáknak, vasbutoroknak, a férfidivat cikkeknek, az üvegféléknek s a jó Isten tudja milyenféle és fajta áruknak, melyek mindegyike számára külön osztály van berendezve. Az egész rengeteg üzlet, mely néhány.milliónyi értéket tartalmaz és melynek több mint 200 tőnyi személyzetéből egy fél zászlóalj kitelnék, a hires párisi »Bon Marché» mintájára és elvei szerint készült’ és összes osztályainak megtekintésére egy nap aligha volna elég. Az az ország, melynek kereskedelmi vállalkozó szelleme 2—3 évtized alatt ennyire tudott fejlődni, határozottan halad felülmulhatatlanul a boldogulás célja felé. — A legjobb háziszer. Vannak népszerű háziszerek, melyek oly kitűnő hatásúak, hogy kisebb bajoknál a legjobb szolgálatot teljesitik, sőt gyógyító tulajdonságokkal bírnak. De csakis a valóban jónak bizonyult háziszerek méltók a közbizalomra. Ezek közé tartozik első helyen Brázay sósborszesze, mely rendkívül jó hatással van a fül-, szem-, fogós torokbaj ellen, megszünteti a szaggatást, fejfájást, raigraint, a legjobb hajmosó szer; eltávolítja a kü- teget, pörsenést, kitűnő hatása van a gyenge szemre. Az orvosok négyféleképen javalják és pedig bedör- zsölésre, borogatásra, belsőleg és gyúró-gyógymódra, mint azt dr. Lőrinci Ferenc a használati utasításban különösen kiemeli. Kapható minden nagyobb fűszer- kereskedésben, de a számos utánzat elkerülése céljából ajánlatos csak az olyat elfogadni, melynek cimképén Brázay háza, alatta 19. vagy 20. számú védjegy látható és palackjai és kupakjai a Brázay cég felirattal vannak ellátva.