Tolnavármegye, 1898 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1898-01-09 / 2. szám

TOLNA VAEKSSTHiJ

3.

1898. január 9.

a szokásos kérelmet, hogy: »hunc presbyterium ad dignitatem episcopalem elevare digneris« (ezt az ál- dozárt a püspöki méltóságra emelni kegyeskedjél), mire a prímás viszont azt kérdezte: habetisne mandátum apostolicum? (Van-e apostoli meghagyástok') mire az érsek azt felelte: Utique. (Igen.)

A prímás ezután elrendelte, hogy a pápai bré- vét, mely a felszentelésre engedélyt ad, felolvassák:

Az ismert curiális irályu okmányt, mely 1897. december 15-ikéről van keltezve, dr. Klmda Teofil olvasta fel, mit valamennyien állva hallgattak végig.

Ezután a püspök-kandidátus a prímás kezeibe letette az ünnepélyes hitvallást, majd az előirt eskü szavait mondotta utána, a melyben az egyház feje a római pápa iránt törhetlen hűséget fogad és feltétlen engedelmességet igér.

Erre az examen (idei következett s a primás az előirt módon kérdéseket intézett a jelölthöz, hogy az anyaszentegyház hitágazatait illetőleg kivegye a konfessziót. Minden egyes kérdésre igenlő feleletet kapván, megkezdődött a mise, melyet a felszentelendő püspök, külön e célra készült oltárnál végez a ké.t segéd püspök oldala mellett a felszentelő püspökkel (prímással) együttesen, mig csak az epis- tolát el nem végzik.

Ennek elolvasása után kezdődnek meg csak a püspökszentelés tulajdonképeni szertartásai, melyet a Mindenszentek litániájának elmondása vezet be, utána a szentelést végző primás és a két segédkező püspök mindkét kezöket a felszentelendő fe- ; jére tették, együttesen hangoztatva: »Accipe Spi- ritum Sanctum !« (Vedd a Szentleiket.)

Majd a hercegprímás hosszabb imádságban segítségül hívta a Szentleiket s megkente a fel- szentelendőnek egész fejét khrismával (a három szentelt olaj egyike), minek megtörténtével a vörös capuciumot (kicsiny fejföveg) helyeztek a fejére. Ez után áldó ima következett, melyben a fölszentelő az Isten kegyelméért esdekszik, hogy az uj püspököt áraszsza el szent malasztjával, hogy minden cselekedete Istennek tetsző, egész élete pedig erényes legyen, s ilyen képen mindeneknek mint igazi jó pásztor tettekre buzdító példájával tündököljék. Az áldás végszavai ezek : A ki téged megáld, legyen áldott, aki téged megátkoz, legyen átkozott. Légy isten-félő, bölcs, nehogy a sötétséget világosságnak s a világosságot sötétségnek, a rosszat jónak, a jót rossznak mond !

Az áldás elhangzása után a primás ugyancsak chrismával megkente az uj püspök mindkét kezét és tenyerét. A szentelt olajnak letörlése után egyenként átadta neki a püspöki hatalom jelvényeit : a pásztorbotot, a gyűrűt és az evangeliu- mos könyvet.

A misét ezután a Gradualétól az Oflfertoriu- mig (felajánlás) folytatták, amikor is az imént con- secrált püspök két nagy, a paschalishoz hasonló viaszgyertyát, két megezüstözött és aranyozott tisz- tabuzakenyeret és két, szintén ezüstözött és aranyozott hordócska bort oíTerált ősrégi szokásként.

A mise innentől fogva megszakítás nélkül folyt egészen a communióig. Ezt megelőzőleg a szokásos békeölelés helyett csókot váltott (osculum pacis) az uj püspökkel úgy a primás, a felszentelő, mint a két másik segédkező püspök.

A postcommunió orációinak elvégeztével a primás ünnepélyes áldást adott s megszentelve az uj püspök fövegét, nemkülönben a keztyüit, azt a fejére helyezte, illetve a kezeire felhúzta, majd a pásztorbotot is kezébe adva, ünnepélyesen a részére felállított trónszékhez vezette, mire a »Te Deum Iaudamus« hálaadó himnusnak intonálása következett. Erre az uj püspökért még néhány könyörgést mondott el, melynek befejeztével az uj főpásztor végig haladva a kápolnán, első püspöki áldását osztotta s visszatérve az oltár legfelső részéről ünnepélyes áldást is adott a megjelentekre.

A püspökszentelés lélekemelő szertartásai a felszentelt köszönet nyilvánításával értek véget, melyet háromszor egymásután, folyton emelkedő hangon ismételt a hercegprímás előtt, áldást és kegyelmet kérve a Mindenhatótól s igy fetezte be :

Ad multos annos !

A hercegprímás a felszentelt püspök tiszteletére fél 1 órakor 24 teritékü diszebédet adott, a melyen résztvettek a püspökön kívül: Csúszka György kalocsai érsek, Bollizár József fülszentelt püspök, az esztergomi és pécsi káptalanok képviselői, az udvari és asszisztáló papság, továbbá Hanny Béla jószágigazgató és Lóskay Jeromos, a primási javak főkormányzója.

Az ebéd folyamán legelőször a hercegprímás köszöntötte fel latin nyelven az egyház »legifjabb püspökét,« mire Helyei válaszolva, hálás köszönetét mondott a bibornoknak a felszentelésért.

Helyei Sámuel, az uj pécsi püspök, már néhány nap múlva búcsút vesz Esztergomtól s uj otthonába, Pécsre költözködik át. Itt egyelőre magánházban rendeznek be számára s udvari papjai ré- j szére lakást, mintán a püspöki rezidencia javítási munkálatai még folynak, s lakható állapotba való helyezése még jó ideig elhuzódhatik.

VÁRMEGYE.

— A közigazgatási bizottság január havi ülését folyó hó 15-én fogja megtartani.

Hírek.

— Szerényi Kálmán volt szegzárdi kir. ügyészt, jelenleg budapesti főügyészi helyettest legközelébb a kolozsvári kir. ítélő táblához tanácselnökké nevezik ki.

— A püspök Nádasdon. Püspökünk Dombovár-Hidasdon át érkezett Nádasára. A bonyhádi vasúti állomáson Perczel Béla főszolgabíró fogadta s üdvözölte Tolnavármegye és a bonyhádi járás nevében a pécsi püspököt, a ki szívélyesen válaszolt. Nádasdon az uradalmi tisztek élén a plébános: Romeisz Ferenc intézett a főpásztorhoz üdvözlő szavakat. A kastély — uj berendezésével teljesen megnyerte ő méltóságának tetszését és megelégedését. Itt fog időzni a püspök, legközelebb meghatározandó székfoglalásáig.

— Változások a vármegyében. A »Magyarország*.: egyik múlt heti számában hirt adott vármegyénk tisztikarában a legközelebbi jövőben végbemenő változásokról. — A »jól értesült« lap D'óry Pál alispánt megtette miniszteri tanácsosnak, Simontsits Elemér főjegyzőt miniszteri titkárnak és miután ilyen körülmények között az alispáni állás is megürül: Perczel Béla völgységi járási főszolgabírót alispánnak. Illetékes helyen minderről mit sem tudnak és ezen a »Magyar- ország« élénk fantáziával megáldott tudósítójától származó hírek teljesen alaptalanok, aminek kijelentésére fel vagyunk hatalmazva. — A »Magyarország« által előléptetett vármegyei tisztviselők jelenlegi állásukban, a melyet a vármegye közönségének bizalmából foglalnak el és ambícióval párosuló ügybuz- gósággal töltenek be, igen jól érzik magukat és a »Magyarország« által tervezett változásokról mit sem tudnak.

— Egyházi hírek. Kirschanek Ödön | vaszari segédlelkész a szentistváni plébániára adminisztrátorrá neveztetett ki; a dárdai plébánia vezetésével páter Polykarp, eszéki kapucinus-rendű szerzetes bízatott meg.

— Búcsú bankett. Závody Albin Rózsahegyre kinevezett kir. törvényszéki elnök tiszteletére Szeg- zárdról való távozása alkalmából tisztelői és barátja! a szegzárdi kaszinó helyiségeiben folyó hó 14-én este bucsu-bankettet rendeznek.

— Egy állomásfőnök jubileuma. Az ó- és uj- j dombóvári vasúti hivatalnokok e hó 8-án ünnepel- ; tek meg állomásfőnöküknek, Singer Benőnek, 25

éves hivatali jubileumát. Ez alkalomból valameny- nyi alkalmazott tisztelgett az ünnepeknél.

mert figyelemmel kellett kisérnem a mama sóhajtásait: vájjon nem ébredt e föl s nincs-e valamire szüksége?

— Szereted?

— Szeretem. Ó is engem.

— De nem vesz el?

— De igen. Csakhogy mégnem lehet semmit sem tennie.

— Miért ?

Hosszú hallgatás volt a válasz. Csak egyszer, későre szólalt meg Nelli. Fojtottan, rekedtesen, a mint a hangja elfulladt a hosszas hallgatásba, párnái közé szorítva boldog zsongással teli fejét.

— Nem tudom, — mondta. — Különben én ilyeneket nem szoktam tőle kérdezni.

— Miért?

— Mert szeretem, és ő is szeret. Már négy hónapja, s ez elég.

— Nem elég.

— Nem? Nem? Haha. Miért?

— Nem. Mert te gyerek vagy, és szép vagy. Légy okos.

Nelli gúnyosan nevetett:

— Te már vén vagy, Mari. Hadd el. Nem értesz hozzá.

Csend lett újra. Órák hosszáig tartó. Véghe- tetlenül fájt Nellinek minden szava. A párnába fúrtam arcomat, hogy ki ne törjön belőlem a zokogás. A mellem úgy hullámzott, hogy majd megfulladtam. Nelli egyszer nyugtalankodva szólt a sötétben :

—- Nos ? kérdezz ! Felelek.

Összeharaptam az ajkam, és végtelen erőfeszítést téve, zokogás nélkül ki tudtam mondani:

— Mára elég volt. Majd . . .

Újra csend lön. Hallottam, hogy Nelli több- ! szőr nyugtalanul emelkedik föl ágyában. Hallgatózott, nem sirok-e ? Tettettem, hogy alszom. Pedig már pitymallott. és az esőfátyolon át világos ködöket láttam átszüremleni, kitekintve a félig bezárt ablaktáblákon.

IV.

Reggeledett.

Mama sóhajtva ébredt. Megszidott, hogy nem szeretem én már őt, kezdek Xellihez hasonlítani és csak a kezem fehérségét ápolom Siránkozva mondta el, hogy az éjjel többször felébredt, hivott és nem mentem. Szeretem-e ?

Mondtam, hogy igen. De panaszai nem tudtak meghatni. Bágyadt és végtelen tulfinomult ideg- j zetü voltam az átvirrasztott éjszaka után. Szavak,

: sirás csengett a füleimbe és veres szemhéjaim égtek, az arcom pedig egykedvűen halovány vala, a mint azóta mindig. És mama, hogy sóhajtozott egész délelőtt. És én nem tudtam szenvedéseivel együtt érezni, mert untalan Xellin járt az eszem. Láttam képzeletben a tanárt, a mint édes szavakat sugdos az én kis húgom fűiébe és a neki tüzeseden orcával hallgatja. Remegőn, szerelmesen.

És szegény szürke, leányfejemmel azt gondoltam ki, hogy ezen a do'gon én fogok segíteni.

Délután leültem és levelet Írtam a tanárnak. Mint beteg anyám helyettese szóltam kis húgom érdekében, komolyan és azt hiszem kissé nevetségesen is. A vén Lédi elsietett a levéllel. És én dobogó szívvel vártam, nyilatkozatra várom a tanárt, vagy kinevet, és azt feleli : kisasszony, ha a férfiak mindazokat a leányokat elvennék, a kiknek szerelmet vallanak, feleségük száma sok-sok százra rúgna.

Nelli, a kicsi, révedezőn és szomorúan ült az ablaknál rendes helyén. Ah, ez a gyerek, ah, ez a gyerek !

Ez járt a fejembe. — Édes istenejn, én soha sem voltam ennyire szerelmes. No egy kicsit, egy petynyit. Mért tagadnám ? Jégszürke fürteimet megsimogattam a tükör előtt és mosolyogtam arra a gondolatra, hogy Nelli soha sem lesz ilyen,{mint én.

A délután is más volt, mint a többi. A vén asszonyok nyara még nem múlt el és a napsugár előkacsintott a tetők és kopaszodni induló fák fölött, oda a mama karosszékébe és ő derülten nyi otta föl hamvas-szürke szemeit. A nap, az édes nap ! Mosolygás játszott beteg arcán és csodás szép volt ismét a szeme, mint a fiatalkori arcképein. Mint a Nellié. De a Nellié még leányosan hamvas-szürke és megvilágosodni csak asszonyéveiben fog.

Az utón, az ablakok előtt, egy félvállu kis törpe vén ember igyekezett által, iszonyú görbe lépéseket téve. Szürke és csapott, de a szemei akár az egéré és a bajusza egyenesre pödörve. Ez Guzgó, a pedellus.