Tolnavármegye, 1897 (7. évfolyam, 1-44. szám)
1897-01-24 / 4. szám
2. TOLNAVÁRMEGYE. Az ilyen irányzatot a szabadságszerető magyar nép, mely a liberális eszmék segélyével nyerte vissza szabadságát és önállóságát, megvetett évszázadokon át és jogos gyűlölettel viseltetik azok iránt, kik a reactio karjai közé dobták a magyar nemzetet. A liberális eszmékért lelkesülő, s azok megvalósításáért verőket ontó hazafiak után indult mindenkor a magyar nép, mert ezekről tudta és tudja, hogy a magyar nemzet szabadságának, függetlenségének önfeláldozó harcosai. A konservativ irányzat Magyarországban a régi nyomokon és példákon meg nem valósítható. A jeudál-krelikál hitbizományos főurak reaktionäres törekvéseit konzervatív cégér alatt is perhorreskálni fogja, mert keservesen megtanulta már azt, hogy ezek a konzervativnek nevezett nagyságok még az összbirodalom eszméjével is kony- nyen meg tudnak barátkozni. A szabadelvű iránytól és haladástól ridegen el nem zárkózó és alkotmányos érzületű konzervatív irány ellen nem lehet kifogást emelni, mert ez a parlamenti ellenőrzés szempontjából nem rejt magában veszedelmet, ha gyökerét a fokozatos és hazafias haladásban bírja és az esetleges tulhajtások mérséklésére törekszik, sőt a sza- badelvüpárt mellett a fogalom nemesebb jelentőségében konzervatív párt üdvös szolgálatokat tehetne; de olyan konzervativnek keresztelt aknamunkát, mely a szabadelvű intézménynek tönkretételén mesterkedik, s a középkori reminiscentiákon élősködik : a szabadság vérrel áztatott talaján megerősödött magyar nemzet köztünk garázdálkodni soha meg nem engedhet. A szabad eszmék egészséges vérével táplált magyar ember természete nem veszi be a reakció keserű labdacsait, melyek több ízben már majdnem kioltották a nemzet életerejét. Az uj Magyarország talapköve a liberális eszmék erejével épült fel, s min— Jól de igen tisztelt főszerkesztő ur Ön nem igen mérlegeli e rideg visszautasítás kiszá- mithatlan következményeit I mondám szomorúan a meghatottságtól reszkető hangon. — Ej mit 1 ha nincs, hát nincs 1 maguknak nem főszerkesztő kell, hanem angol bank. — Uram 1 az angolokat ne említse, mert a ki a „Honi suit qui . . . — Hagyjon békén azzal a cimerpaizszsal — ha mondom nincs, hát akkor nincs. — Kérem ne heveskedjék 1 — Én nem heveskedtem 1 de ha . . . — Igen is, ez tiszta heveskedés — sőt többet mondok, ez nyerseség. — Uram 1 türtőztesse magát, ón nem . . . — Hisz Ön az, aki nem türtőzteti magát — hanem packázik velem, hogyan jövök ahhoz a szerencséhez . . . — Uram 1 most elég volt 1 Ön úgy latszik csak annyit tud angolul, mint amennyi a cimer- paizson vau; de azt nem ismeri: Times is money! — Uram 1 ön, miattam csinálhat az idejével, amit akar, — ón nem távozom, de az mégis furcsa, hogy egy férfiút, kinek szenytelen előélete és polgári erényei .... — Az Istenért, hagyjon már bókén . . . — Kérem, szívesen, hisz az előbb voltam oly szerencsés megjegyezni, hogy nem akarom zavarni, sőt miattam akár . . . — No de kérem akkor lehetetlen dolgoznom, ha ön itt folyton motyog. — Én motyogok ? Uram van-e önnek hal* den intézményünk erre a gránit-alapra van fektetve : a gyanús iotencióju konzervatív irányzat tehát nálunk be nem fészkelheti magát, mert hazánk történelme arra tanított meg bennünket, hogy az ilyen korcsszülötteknek valódi neve : reakció. POLITIKAI HÍREK. — Perezel Dezső belügyminiszter a kópvi- selőház szerdai ülésén rögtönzött beszédben válaszolt ifj. Zichy János gróf néppárti képviselőnek a konzervatív párt alakítására vonatkozó beszédére. A tömörségével és emelkedett gondolatmenetével, minden frázis nélküli, nagy hatást keltettt eszme g-zdag beszédből közöljük a következőket: Perczel Dezső belügyminiszter: T. ház! Az előadó urnák a részletekre annyira kiterjeszkedő beszéde után, nem szándékom a tegnapi napon bezárt általános vitában elmondottak összegére siierjeszkedni, sőt még azt is fentartom magamnak, hogy a szorosan vett beligazgatásra vonatkozólag itt, ezen több napi vita alatt elmondottakra nézve megjegyzéseimet a belügyi tárca költségvetéseinek legközelebb megtartandó részletes tárgyalása alkalmával tehessem meg; és igy talán fel se szólaltam volna ezen alkalommal, ha a tegnapi ülésen egy oly uj mozzanat nem merült volna fel, (Halljuk! Halljuk!), amelyet kissé figyelemre nem m Itatni és a mely fölött egyszerűen elsurranni, nemcsak mulasztás, de talán bizonyos tekintetben politikai hiba is lenne. Ezt az uj mozzanatot, a mely engem, mint mondám, egyedül késztet arra, hogy felszólaljak és hogy rorid időre a t. ház figyelmét kikérjem, gróf Zichy János t képviselőtársam nyújtotta tegnapi beszédében, mely már az első hallás alkalmával én rám azt az impressziót tette és azt hiszem, hogy e tekintetben nem vagyok izolálva, mert beszéde hiteles alakban elolvasva, csak megerősítette bennem azt a hatást, melyet tegnap bennen keltett, hogy ez a beszéd egészében nem más, mint a konzervativizmusnak panegirise. Én ebben a beszédben azt az irtózást minden iránt, a mi liberális, nem tartom újnak, mert ez az irtózás, hogy úgy mondjam ez a borzalom a liberalizmus iránt, kétségkívül benne vau a néppárt minden egyes szónokának felszólalásában, vagy minden egyes Írójának vezércikkében, de a mi uj s a mire mondtam, hogy ez uj mozzanat, az az, hogy a konzervativizmusnak dicsőítése, a konzervatív elveknek ilyen burkolatlan, teljes nyíltsággal kifejezett hirdetése még a néppárthoz tartozó és úgy e házon belül, valamint a házou kívül néppárti érdekből beszélt szónokok beszédeinek egyikében sem volt található. Én nem osztom nézeteit e tekintetben; teljesen távol állok azoktól, liberális voltam mindig és maradok is, mert az ő kifejezését használva, teli tüdővel ifjú koromba szívtam magamba a liberalizmus elveit és elemeit. (Élénk helyeslés jobbfelől.) De dacára, hogy ez igy van, mégis elismeréssel fogadom őszinteségét vány fogalma arról, amit most mondott? — bir ön annak a tudatával, hogy amit most a szemem közé vágott, az sértés, olyan sértés mit csak . . . — Azt hiszem az ön elméje meghibbant; tudja meg azt is, ha most rögtön nem hagy magamra, kénytelen leszek .... — Ne folytassa kérem 1 — elég volt 1 Most kibújt a szeg a zsákból; igen, megyek, magára hagyom, hát igy bánnak a szerkesztőség beltagjával. Hála Isten, hogy elég korán rájöttem, — megismertem önt. Képes lenne rámsütni a forgópisztolyát — vagy rendőrt hivatni. Ez a szorgalom, a becsületesség, a hűség jutalma 1 — Ugyan ne bohóckodjék; hisz csak ismeri a modoromat ? — Igen ismerem, — most már csakugyan értem. Túl akar rajtam adni; — ezt sikeresen érte el. Megyek Uram; Oh! ha ezt előbb tudtam volna hisz már rég elmentem volna ; nem akarok megunt ember lenni. — De az Istenért, ne beszéljen igy, hisz nem kell komolyan venni, de lássa kedves barátom, annyi a dolgom .... — Igen, igen, köszönöm, hogy eddig is megtűrt a szerkesztőségben; 0! köszönetét kell mondanom annak a húsz forintnak; — ez segített ahhoz, hogy megtudtam, hogy mily hasznavehetetlen ember vagyok itt ... . — De hisz erről szó sincs 1 de végre az a sok előleg tisztán kiveszi az embert a rendes kerékvágásból. és nyíltságát, sőt neki köszönetét is szavazok érte. És ha elismeréssel konstatálom, hogy ő volt e tekintetben a legelső, a ki teljes őszinteséggel és nyíltsággal tárta fel elveit és eszméit, mégis ki kell emelnem, hogy végtelen tévedésekbe esett beszédének folyamán. Nem akarok e tévedések bizonyos sorozatáról szólni, a melyben vannak kicsinyek közepesek és nagyok. Nem is veszem tévedésnek, csak „lapsus linguae“-knek, hogy a magyar királyság ezer éves fennállásáról beszélt, mert t. képviselőtársamnak tudnia kell, hogy a magyar királyság nem téveszthető össze a magyar államisággal. E felett egyszerűen elsiklom, de van beszédének más nagy tévedése: az, midőn meggyőződését úgy adja elő, mintha konzervatív erőtől duzzadna a magyar föld és a konzervativizmus legnagyobb őre, megtartója pedig a magyar nép volna. Nem tudom, hogy micsoda szemüvegen át nézi a képviselő ur a közviszonyokat Magyarországon, hanem ón legalább is annyit vindikálok magamnak, hogy ismerem úgy, ha nem jobban a népet, mint t. képviselőtársam, mert már koromnál fogva is többet volt ajkalmam a nép közt megfordulni, mint ő neki. Én azonban úgy látom, hogy ez a dolog egészen máskép van. Hogy is lehetne ezt állítani ? Micsoda oka volna ennek a magyar népnek, hogy lelkesedjék a konzervativizmus mellett? Minek köszönhet mindent a magyar nép ? (Igaz 1 Úgy van 1 jobbfelől.) Méltóztassék a történet fejlődését tekinteni. Talán a konzervativizmus szabadította fel a földet a nép számárai Talán a konzervativizmus adta a népnek a tidajdonjogot a földhöz f Talán a konzervativizmus szüntette meg az urbért,a jobbágyságot ? (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Talán a konzervativizmus szüntette meg a botbüntetést, a derest ? mikor még huszonöt esztendővel ezelőtt is akadt épen a konzervatív táborban, a ki azt mondta, hogy • még erre sem érett a népi Vajon a konzervativizmus volt-e az, mely a népnek vállairúl levette a pénzadó egyedüli viselésének kötelezettségét ? A konzervativizmus volt-e az, mely a véradó szolgáltatását csak a nép vállairól levette ? Vajon nem a liberalizmus és különösen a magyar középosztály juttatta mindenhez a magyar népet? (Élénk helyeslés a jobboldalon ) Ezek után úgy állítani oda a dolgot, mintha itt Magyarországon a nép nem lelkesednék másért, mint a konzervativizmusért, vagy teljes félreértése a helyzetnek, vagy egy roppant nagy szubjektív tévedés. De tegyük fel — ón ugyan nem engedem meg, hogy úgy van — hogy a t. képviselő urnák igaza van, engedje meg, hogy én két őszinte kérdést intézzek hozzá. Ha csakugyan igaz az, hogy rendkívüli konzervatív erő nyilvánul a magyar népben, hogy a magyar népben találhatja fel legjobban a konzervativizmust s hogy nekünk annyira szükségünk van a konzervativizmusra, akkor miképen van az, hogy sem az ón tisztelt képviselőtársam, sem pedig mások nem egy konzervatív- pártot akarnak ebben az országban alakítani (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.), nem akarják megújítani a régi fennállott, de azóta teljesen elenyészett kon- zervativpártot, hogyha arra számítanak, hogy nemcsak a művelt osztályokban, hanem a népben ma1897. január 24. — Engem is kivett a szerkesztőségből ; no de most már tisztán látok. Tisztelt Uram! elérte célját, köszönöm szives jóindulatát .... ■— Ugyan ne mókázzék 1 hisz tréfa volt az egész; csak nem veszi komolyan e párbeszédet és aztán ón is tréfának vettem az ön előleg iránti kérését .... — Tréfának vette? Ah, Istenem 1 ha a feleségem ágyban fekszik. — Ágyban fekszik ? miért nem mondta azt mindjárt barátom? tudja mit, itt van 80 forint — tessék ; de felejtsük el e kis disputát. — Köszönöm 1 — és hamarosan zsebre gyűrtem a pénzt. — Apropos 1 mi a baja ő nagyságának ? — Kinek ? ? — kérdeztem. — Hát ő nagyságának. — Milyen ő nagyságának ? — Hát az ön nejének ? — Az ón feleségemnek ? — Igen hát. — Annak? nincs annak semmi baja tudtommal. — De hisz az előbb tetszett mondani, hogy ágyban fekszik ? — Persze hogy mondtam; minden ebéd után lefekszik. Divánunk nincs, hát az ágyba fekszik. — Úgy ? ? — Igen 1 — alázatos szolgája. A főszerkesztő ur valamit utánam kívánt; de nem értettem meg, nagyon siettem. «
