Tolnavármegye, 1897 (7. évfolyam, 1-44. szám)
1897-03-07 / 10. szám
Vll. évfolyam. 10. szám. Szegzárd, 1897. március 7. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Budai-utca 1066. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Segédszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL. SZÉKELY FERENC. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető ^közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Előfizetési ár: Egész évre . . 6 írt — kr. Fél évre . . , 3 » -— » Negyed évre . . 1 » 50 » Egy szám ára . . . 12 » Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. Korrupt világ. Az erkölcsi rendnek megint tyúkszemére hágtak és az erkölcsi rend fájdalmában főlsziszszen. Hát még nem kérgesedéit meg annyira, hogy holmi apróbb lábtaposásokat fölvegyen? Nem, sőt nem elégszik meg egy egyszerű pardonnal, hanem a fájdalom okozta düh egész szenvedélyességé- gével veti magát a sértőre, — egy csapással sújtja le és eltemeti kíméletlenül. Hát ez jól van igy s legyen is meg a társadalomnak az az eskölcsi elégtétele, hogy senki ellene nem véthet büntetlenül. Hogy pedig az utóbbi időkben nagyon sokszor és sokat vétettek és vétenek ellene, nem csoda, ha ez a közösség gyanakodóvá lett és figyel. Gyanús előtte mindenki, féltékenyen vigyáz magára és mind kíméletlenebb lesz a támadóval szemben. Megváltjuk Morzsányi esetében is ezt a kíméletlenséget látjuk, mely alkalmas arra, hogy őt a bűnbak színében tüntesse föl. Nem enyhíteni akarjuk azt az inkorrektséget, melyet Morzsányi elkövetett, mert, hogy ő átlépte azt a határt, mely a tisztességes pénzszerzés terrénumát körülzárja, az kétségtelen. De a megdöbbentő a dologban az, hogy ebben a mai korrupt társadalommban ez a határ nagyon ingadozó lett és mindenki a maga tetszése szerint beljebb vagy küljebb tolja a határkövet. Ez a mi társadalmunk úgy van nevelve, hogy nem igen birja a demarkacionális vonalat meghúzni a tiszta és erkölcsös, meg az erkölcstelen között. És hogy ez igy van, nem csoda, mert azok a jelenségek, melyeket az élet mutat, kétkedővé teszik az embereket. Ott van mindjárt az iskola. A gyermek lelkét tele teszik az erkölcsi igazságok egész arzenáljával, és mire az ifjú kijön az életbe, azon veszi magát észre, hogy azokat az útszéli igazságokat, melyeket annyi éven keresztül megdönthetetlen dogmaként hirdettek előtte, — lépten-nyomon pofoncsapja az élet. És itt már fölébred benne a scep- s sis, mely arra ösztönzi, hogy más meggyőződést, más világnézetet formáljon magának. Ez a mai átlag ember komplexuma. Van belőle valami még az iskolanevelte erkölcsös ifjúból, csakhogy ezt dominálja az eszközöket nem válogató stréber hajlam. — És hogy az egész társadalom ilyen, — nem véve ki természetesen a parlamentet sem, — ez az, a mi kételkedővé tesz bennünket a parlament ítéletének őszintesége iránt. Ez a parlament mintha csak igy kiáltana föl: Vakulj világ, lásd milyen erkölcsösek vagyunk, egy pillanatig sem tűrjük meg köztünk az erkölcsileg iníiciált embert. De hát az ilyen esetek valóban megzavarják-e a közvéleményt a tiszta látásban. Nem hisszük. A köztudatnak meg van az a helyes érzéke, hogy ilyen morális görögtűz- játék csak arra való, hogy a közvélemény jobb meggyőződést formáljon magának az iránt a testület iránt, mely fokonként sülyedt tekintélyben. Merő ráfogás azonban, mintha csak a képviselőház egyik pártjánál találkoznánk hasonló jelenségekkel, sajnos, a képviselők politikai befolyásának üzletszerű érvényesítése és gyümölcsöző kiaknázása az összes pártok soraiban helyet foglaló képviselők között egyaránt uralkodik. És sokan azok közül, kik ma Catoként foglalkoznak Morzsányival és őt erkölcsi felháborodásuk teljességével szétmorzsolják, csak annyiban különböznek Morzsányitól, hogy náluk még nem jöttek rá semmire. Valóban, az emberek — tisztelet a kivételnek — a jövőben két nagy csoportba lesznek oszthatók: azok, kiknek turpisságait és üzelmeit még nem fedezték fel, és ismét olyanok, a kikét már felfedezték. Hányán járnak közöttünk emelt fővel és a társadalom honorálja is őket, mint az igazán fed- hetetleneket, a kikre csak azért tűm mer senki követ dobni, mert a köztudat dacára ellenök notórius bizonyítékok nem jutnak nyilvánosságra. A méltán elitéit Morzsányi csak áldozat — egy a sok közül. VÁRMEGYE. — A tavaszi rendes közgyűlés folyó hó 30-án fog megtartatni, előző nap pedig az állandó választmány ülésezik. — A jegyzői szigorlatok ápril hó 2. és 3-án fognak megtartatni; eddig a vizsga letételére TÁRCA. —— A kis kanári. Kimúlt a kis kanári, Utolsót lihegett ; Ugyan szegény fejének Mi baja lehetett? Egyszerre szomorú lett, Bántotta valami, Egyetlenegy szavát sem Lehetett hallani. Kendermaggal, cukorral Etessük — hasztalan ; Látszott, hogy kis szivének Ugyan nagy baja van. Mit ér a szép kalitka, Ha ö rab, nem szabad, Jobb, ha így szárnyszegetten A szíve megszakad. Arany szabadság, érted Szakadt meg a szive ; Picike kis koporsót Csináltunk ízibe. Koporsójába tettük Annak módja szer ént, S rózsabokor (övében Temettük el szegényt. Hervadt rózsalevél hullt Sírjára csendesen ; Pipiske clsiratta Búsan, keservesen. Sántha Károly. _A_ Tisza.- A „TOLNAVÁRMEGYE“ eredeti tárcája. — Irta: Kari. Nagyon szeretek úgy néha napján a kiadó- hivatalba beköszöntem egy kis tere-ferére; a kiadó- hivatal főnökével diskurálni, — persze sokszor ganz sans-géne élvezetes mulatság. A minap is betoppantam hozzá; még 2 úri ember is vala ott, — ez tehát a titkárjával meg magammal együtt 5 persona. Igaz bíz az! még egy élő volt ott; — de az kutya volt. A főszerkesztő ur Tiszája. Igénytelen, kutyaközépnagyságu, barnasárga, fehér mezőkkel ékitett testtel, — vadászkutya áb- rázattal, — nyugtalan farokkal. Figyelmesen hallgatta társalgásunkat — és fogadni mernék, hogy megértett minden szót, mert néha vízszintesen jobbról balra, — majd pedig függőlegesen felülről lefelé verdeste a levegőt a farkával. Tehát ő is résztvett a társalgásban; néha helyeslőleg beszélt a tárgyhoz, majd tagadólag vitatkozott velünk, — habár csak én figyeltem meg. Borzasztó sivár tárgyról beszélt a fiatal nemzedék. Képzeljék csak — a szerelemről beszéltek ! Tisza, amidőn e szót hallotta »szerelem« fektében fejét két első lábára nyugtatta és mind a két szemét behunyta. Magasra feszitett füleit — leko- nyitva, farkát semmit sem csóválva feküdt ott, — szája körül keserű mosoly révedezett, — mintha agárnyelven mondaná : Zu dumm ! Aztán midőn a jelenlevő uracsok közül az egyik — íess barna, pelyhedző bajuszu Adonis — kezdte az ideális szerelem létezését tagadni — és vérszemet kapva az én helyeslésemtől, neki rohant a léha leány világnak — Tisza kerekre nyitott szemekkel, farkcsóválva, lihegve ugrott fel! — és barátságos rrrrm rrrrmm 1 morgással tetszésének adott kifejezést. Óh! gondoltam magamban — szegény Tisza, úgy látszik ő is csalódott szerelemben utazik. Hogy azonban biztos tudomást szerezzek cha- rakteréről egyrészt, másrészt arról, hogy milyen az elmebeli képessége — a hölgyvilágot védelmembe vettem.