Tolnavármegye, 1897 (7. évfolyam, 1-44. szám)

1897-01-03 / 1. szám

TOLNA VÁRMEGYE. 7. 1897. január 3. Előfizetési felhívás A HÉT POLITIKAI ÉS IRODALMI SZEMLE NYOLCADIK ÉVFOLYAMÁRA. SZERKESZTI ÉS KIADJA : IKIISS JÓZSEF. Belső dolgozótársak: Ambrus Zoltán, Tóth Béla, Kozma Andor, Kóbor Tamás, Ignotus, Heltai Jenő. A HÉT hetenkint egyszer, vasárnap jelenik meg. Most hét éve, hogy e lapot megindítottuk, hét éve, hogy irodalomban, művészetben, társadalmi és politikai kérdésekben a legszabadelvübb eszmék és irányok szóvivői vagyunk. Hogy olvasóink a mi nézeteinket vallják és eszméinken lelkesednek, ar­ról tanúság lapunk térfoglalása, hét évi fennállásunk. Anyagi eszközök nem állottak és ma sem állanak rendelkezésünkre és a rohamosan megnövekedett verseny elsöprött volna bennünket, ha a közönség­ben nem találtuk volna meg fentartó támaszunkat. Ezt a támogatást a munkánkkal szereztük meg és ezentúl is munkánkkal akarjuk kiérdemelni. Azoknak, a kik lapunkat még nem ismernék, tájékozásul ennyit: A Hét hű visszatükröztetője akar lenni annak a hullámzó áramlatoknak, melyek egy-egy hót keretén belül nyilvános életünkben észlelhetők. Eószrehajtatlan krónikásai vagyunk a hét eseményeinek és a nagy általános tanulságokat próbáljuk kivonni a hét eseményeiből. A ki miveit ember és figyelemmel kiséri a váltakozó áramlato­kat, az élvezettel fogja olvasni lapunkat, melyet gondolkozó elmék és a styl mesterei hordanak össze hétről hétre. Mikor nyolcadik évfolyamunkat megindítjuk, kérjük az olvasó közönség bizalmát jövőre is. Hivek maradunk önmagunkhoz — ez minden, amit ke­csegtető, csalogató ígéretek helyett fogadunk. Akik ismernek bennünket, nem fogják ezt keveselni. Budapest, 1896 decemberben. (1906. 1-1.) KISS JÓZSEF. Előfizetési ár: egész évre 10 frt, félévre S frt. negyedévre 2 frt SO kr. Mutatványszámokat ingyen küldünk. j&l. „EE HÉ] Tcc szerkesztősége és kiadóhivatala Budapest VII., Erzsébet-körut 6. szám. •A AAAAAAfAAAAAAAA Becsky János férfi-szabó, Szegzárdon, Szóchenyi-utca Mayer János-fóle házban, 1085. sz. alatt Nagy szövetraktár! Ajánlom a n. é. helybeli és vidéki közön- f ség becses figyelmébe dúsan fölszerelt angol ^ és francia, valamint kül- és belföldi nagy- v választékú ^ ruhaszöveteimet; » »1 A i Hirdetmény. A Nádor-csatorna társulat 1897. évi szükségletére 12.000 kéve dunai fűzvessző fasina, és 1500 kéve 7—8 cmtr. erős, karónak való fasina vé­telét elhatározván, felhivatnak ezen anyagot szállítani kész vállalkozók, Írásbeli [f zárt ajánlataikat a Nádor-csatorna-társulat igazgató mérnöke dinére né 1897. évi január lió 15-ig Székes-Feliérvárra benyújtani. L Szállítási feltételek : A fasina 1897. évi március hó 31-ig a taplósba a dunaág partjára kirakva szállítandó. Az ott átvett kifogástalan anyag elszállítás után havonként utólagosan lesz kifizetve. A fasina hossza legalább 3 méter, és minden kéve átmérője 2 gúzsba szorosan kötve, 27 cmtr. vastag kell lenni. A szállítási ajánlathoz 200 frt kaució csatolandó, kaució nélküli, vagy fá a határidőn túli ajánlatok figyelembe nem vétetnek. Az ajánlat tevő vállalkozók ajánlataik elfogadása iránt 8 nap alatt érte­sítve lesznek. Székes-Fehérvár, 1896 december 22-én. * (1904. 1—1.) n Igazgató mérnök. Pályázati hirdetmény. Tolnavármegye központi járásához tartozó DECS községben üresedés­ben lévő és 400 forint évi fizetéssel javadalmazott községi irnoki állásra Q ezennel pályázat nyittatik. 0 A pályázni kívánók felszerelt folyamodványaikat 1897. évi január hó 0 5-éig alulírotthoz nyújtsák be. A választás 1897. évi január hó 9-én fog Decs község házánál q megejtetni. Szegzárdon, 1896. évi december hó 19-én. el téli éva.d.ra_ A legkényesebb igényeknek is megfelelve, oda törekedem, hogy a vevő közönség nem­csak finom szöveteket, hanem tartós ruhákat is szerezhet be nálam, és egyúttal olcsóságuk­nál fogva bárkivel szemben kiállhatom a versenyt. (1908.1—52.) Kiváló tisztelettel: BECSKY JÁNOS, férfi-szabó. > * > > > > > 8 Nunkovits Ferenc, ^ főszolgabiró. V Életnagyságul arckép krétarajzban. Legszebb szobadísz. Legkedvesebb emlék. Legalkalmasabb ajándék Egy legújabb módszer segítségével 24 óra alatt életnagyságu mellképeket készítők művészies kivitelben, eddig még soha el nem ért tökéletességgel és olcsó árban. Tessék: árjegyzéket kérni. __________________ KOHI DÁVID Budapest, Károly-körut 17. (1910. 1-5.) Ügynökök mindenütt kerestetnek. IT'W * 4T. 1 f ♦ Vajgazdaság;. Vósei Sándor fűszer- és csemege-keres­kedő Kaposvárott, hajlandó oly gazdasággal, ^ hol kizárólag tehénvaj' állittatik elő, vajszálli- ^ tás céljából szerződésre lépni. Évi szükséglet körülbelül 1200 forint. Ajánlatok “a fenti céghez intózendők. Kaposvárott, 1897. évi január 1. Vései Sándor, (1914. l—l.) kereskedő. ♦ f ♦ ♦ ♦ ♦ t ♦ ♦ + ♦ ♦ f ♦ Hirdetmény. 1564. szám. qj 1896: ^ #1% Agárd község elöljárósága közhírré teszi, hogy néhai Sághy Iái agárdi A .»*»1 J . 1 t ! nanrsX Aláír /oiíAUoV»nfA»»lvIr ÍaIo'I Al'rt Cl 0 volt esperes plébános hagyatékához tartózó ingóságok (szobabútorok, felszere- q lések, hintó, rosta, trieur stb.) Agárdon, a plébánián 1897. évi január hó £ Q 14-én délelőtt 9 órakor nyilvános árverés utján el fognak adatni. (J Kelt Agárdon, 1896. évi december hó 30-án. 0 Vikkert Károly, Fekete Mihály, 0 (J) jegyző. (isié. i-i.) biró' ü &0 ÖOÖG ööv

Next

/
Oldalképek
Tartalom