Tolnavármegye, 1896 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1896-01-19 / 3. szám

TOLNA VÁRMEGYE. 1896. január 19. giteni és ezért sem pártprogram injától, sem ellenzéki álláspontjától nem tágíthat, ellen­kezőleg, fentartja magának a szigorú s tár­gyilagos kritika jogát. Gróf Apponyi Albert egy óra hosszat tartó beszéde sokkal inkább az ellenzéki párttaktika befolyása alatt áll, hogy sem csak részben is egy emlékezetes megnyi­latkozás magaslatára képes lett volna fel­emelkedni. Ellenben báró Bánffy, minisz­terelnök válasza, eltekintve néhány ellen­zéki közbeszólástól, egy nagy politikai be­széd bélyegét hordja magán, melynek ér­tékét semmiesetre sem csökkenti az a kö­rülmény, hogy rögtönözve, előkészület nél­kül lett elmondva Apponyi beszéde után. A kúriai bíráskodásról szóló törvényjavas­lat keretében Apponyi javaslatairól lehet beszélni, azokból sokat megragadni és csak keveset kihagyni. Kezdettől fogva egyik programmpontja e kormnáynak, hogy a vá­lasztások tisztaságát e törvényjavaslat által biztosítsa és az egyes pontozatok tekinte­tében a miniszterelnök egyetért Apponyival. Csak a modus procedendi tekintetében hiá­nyos az egyetértés és a sorrendet Apponyi követeléseinek megfelelően nem lehet meg­állapítani. — A kormány teljesíteni akarja programmját és ezt eddig is megtette. A mit báró Bánffy ezelőtt egy évvel Ígért, azt becsületesen teljesítette is, amennyire eddig az idő megengedte. Befejezte az egy­házpolitikai javaslatokat és programmjához képest óletbeléptette úgy, hogy som egy­házi, sem felekezeti megütközést nem kel­tett és közgazdasági tekintetben oly törvé­nyeket alkotott, melyekre öntudattal liivat- kozhatik. Ezután azt a kivánatát indokolta Bánffy, hogy előbb a közigazgatási bíróságokról szóló törvényjavaslat tárgyaltassék és kije­lentette, hogy csak az ellenzéktől függ, hogy a kúriai bíráskodásról szóló törvény- javaslat még ebben az időszakban tárgyal­ható legyen. — Kijelenti, hogy e javaslatot komolyan kívánja tárgyaltatni és törvény­2 ____________________ nyé tenni. Tessék az ellenzéknek a költség- vetést gyorsabban tárgyalni, mert közben a filloxera törvényjavaslatot is tárgyalni kell. A közigazgatási bíróságokról szóló javasla­tot úgy is vissza kell adni a bizottságnak és miután a milleniumi ünnepek áprilisban csak 3—4 napot, májusban csak 8 napot vesznek igénybe, a kúriai bíráskodásról szóló javaslatot junius elejéig nagyon jól el lehet intézni és Apponyi követeléseivel ellátni. Ha az ellenzék komolyan akarja a tár­gyilagos, békés tanácskozásokat, itt az al­kalom, hogy követeléseit teljesedve lássa, a kormány komolyságán, becsületes akara­tán nem fog múlni. A miniszterelnök okos, politikus beszéde a szabadelvű párt sorai­ban nagyobb lelkelkesedést keltett, mint Apponyi beszéde az ellenzéknél. Percekig nem juthatott szóhoz senki. A nagyobb si­ker a Háznak azon az oldalán volt, a hol nagyobb volt a megelégedettség. A nemzeti pártot nem elégítette ki Banff beszéde, mert a szabadelvű párt nem vetette alá magát a harakirinak. = Perczel Dezső beszéde, melyet a kép­viselőház csütörtöki ülésén a belügyi tárca költség­vetése alkalmából mondott: országszerte kelleme­sen fogja érinteni nemcsak a szabadelvű párt hí­veit, hanem minden higgadt, elfogulatlan embert, ki a közügyek iránt érdeklődik. A fővárosi nagy politikai lapok egyhangúlag elismerik, hogy a vita legkimagaslóbb pontját Perezel Dezső másfél óráig tartó sikerült beszéde képezte, melyben az ellenzék alaptalan állításait a maguk valóságára szállította le és a rosszhiszemű vádaskodásokat az igazság erejével semmivé törpitette. A „Pesti Napló“ a többi közt ezeket Írja: „A beszéd elejétől végig érdekes, itt-ott éles, mindig tartalmas polémia volt, tele ügyes fordulatokkal, meggyőző, elevenen cso­portosított argumentumokkal. Hatásának fokmérője egyfelől a jobb oldal meg-megujuló helyeslése volt, másfelöl az ellenzék folytonos, ideges nyugtalan­sága;“ Hasonlóképpen nyilatkoznak a „Nemzet,“ a „Pesti Hírlap,“ „Magyar Újság,“ „Szabadszó“ „Fő­városi Lapok,“ sőt az ellenzéki lapok közül az „Egyetértés,“ „Magyar Hírlap“ s több más lap mind elismeri azt, hogy Perczel Dezső beszéde a kabinet egyik fényes diadalát ké­pezte, mert számokkal, való tényekkel ezáfolta meg a légből kapott ellenzéki állításokat. — Beszédében a közigazgatás államosításáról is meg­emlékezett, s figyelmeztette az autonómia lelkes védőit, hogy jó lesz, hanem bántják olyan nagyon azokat a szegény 'összeíró küldöttségeket, hiszen azok végre is az önkormányzat közegei. Nyomós okokat hozott fel az állami közigazgatás mellett, amely argumentumok egy részét a legutóbbi tisztujitás szolgáltatta. _________________________________ VÁ RMEGYE. — A közigazgatási bizottság január havi ülése íolyó hó 14-én a gyöngélkedő főispán helyett Döry Pál, alispán elnöklete alatt tartatott meg, melyen a szokásos félévi jelentések nem olvastat­tak föl, mert egy újabb miniszteri rendelet folytán ezentúl évi jelentések terjesztendők fel a miniszter­hez március hó 15-éig. — A közigazgatási bizottság január havi ülésén a vármegyei pótadó egyéni kirovása elleni felszólamlást bizottság tagjaivá: Fink Kálmán, Bernrieder József, dr. Kramolin Emil és Orjfy Lajos; a fegyelmi választmány tagjaivá: Döry Dé­nes, Kramolin Emil, Fink Kálmán és Tihanyi Domokos, póttagokká-, dr. Szigeth Gábor és Markó Gusztáv; az erdészeti albizottság tagjaivá: lotth Ödön és Perczel Lajos; a II. fokú erdei kihágási bíróság tagjaivá: Döry Dénes, Orjfy Lajos, Hoff­mann Sándor és Günther Károly, póttagokká : Per­czel Lajos, dr. Szigeth Gábor, Fugerth Károly és Rinaldi Ottó; a gyámügyi felleöbviteli bizottság tagjaivá: Döry Dénes, lotth Ödön, póttaggá: Je­szenszky Andor; a börtön-vizsgáló bizottság tagjaivá: dr. Szigeth Gábor, lotth Ödön, Markó Gusztáv, Tihanyi Domokos, Perczel Lajos, Jeszenszky An­dor és Bernrieder Józef választattak meg. A kaszinó közgyűlése. Elénk érdeklődés jellemezte a kaszinónak múlt vasárnap lefolyt rendes közgyűlését; 9 óra után már nagy számban megjelentek a tagok, úgy hogy Förd’ós Vilmos, elnök nemsokára megnyithatta az ülést s felolvasta elnöki jelentését, mely ekként szólott: Tekintetes közgyűlés! Szívélyesen üdvözlöm a határozatképes számban összegyűlt tagtárs urakat s a közgyűlést megnyitottunk nyilvánítom. Van szerencsém a lefolyt évre vonatkozó el­nöki jelentésemet következőkben előterjeszteni: Egyleti életünk örvendetes fellendülését iga­zolja tagjainak folytouos szaporodása, a mi ta­núságot tesz a mellett, hogy egyletünk hivatásá­nak megfelelve tagjai részére úgy a szórakoztató, valamint a művelődés emelésére szolgáló eszközö­ket megadni képes. megint ellátogatott Frohleitenbe. Összeszedte a hű­béreseit (voltak vagy kétszázan) lóra kapott s éjjel elvágtatott, hogy még hajnal előtt odaérjen. Önök is tudják bizonyosan, hogy 1563. má­jusa milyen esős volt. Az ég felhőkbe burkolód- zott s Ottó lovagjai alig láttak tovább az orruk­nál. Az utón, ha jól emlékezem, Kapfenberg kö­rül találkoztak három szál lovaggal. Rájuk se he- deritettek ; nekik fontosabb volt jókor érkezni cél­jukhoz, mint néhány kóbor lovagot kifosztani. Az a néhány kóborlovag pedig nem volt más, mint a frohleiteni vár ur fia s társa. Titokban szökött meg a várból, én se árulom el a nevét. Az ifjú mind­járt fölismerte a nagy lovas csapatban Hohenvan- geni Ottó dandárát, azt is tudta, hogy hova men­nek ; elárultak a kémei mindent jó előre. Annyi leleményesség Frohleitenban amúgy is akadt, hogy a kellemetlen vendég elől eldug­tak minden rabolhatót, s a kincstárban rothadt krumplit halmoztak föl, a pincékben tavalyi vin- kót hagytak: de a fiatal várur még leleménye­sebb volt. Harmad magával útra kelt ugyanakkor, mikor Ottó hazulról, feleuton találkoztak, s mikor a rabló Frohleitenban ért, ugyanakkor jutott ő Hohenwang- ban. Az bosszankodott a rothadt krumplin s a ta­valyi vinkón : azalatt emez szépen kirabolhatta a hobenwangi kastélyt. Nem sokat vitt el, csak egyet­len darabot: a szép Hildát, a kegyetlen Ottó sze­líd leányát. Mire a lovag visszatért sziklavárába, Hilda Frohleitenben volt már. Mint szelíd, jó leányhoz illik, aki a negyedik parancsolatot könyv nélkül tudja, eleinte sokat sirt a papája után és átkozta a rablóját; hanem aztán eszébe jutott sok mese az elrablott kisasszonyok­ról, akiket inkognito lopnak el a királyfiak és tel­jes cimmel vesznek el. Ettől megnyugodott, csak arra volt kiváncsi, hogy az ő három lovagja kőiül melyik a bujdosó királyfi ? Mikor hazaértek, a három lovag gyöngéden leemelte a lóról Hildát, bevitték a kápolnába, s az udvari káplán hamarosan megeskette az egyikkel, a frohleiteni gróffal. Nem volt ugyan királyfi, de ilyen csinos szőke bajusz, ilyen szelíd kék szem mellett az ember a grófi címerrel is megelégszik. Hilda is belepyugodott az uj helyzetbe, csak azt kötötte ki, hogy az ő kedvenc macskáját hozassák utána. A férje adott neki aztán egy egész cica családot, két kandúrral, három cica mamával és nyolc kis macska trónörökössel. — Hildának ez is elég volt. Azonközben Hohenwangi Ottó is hazatért és a vén várnagytól hallotta, hogy elrabolták a leá­nyát. A kegyetlen rablóban mégis volt annyi apai érzés, hogy mindjárt rászánta magát a keresésre, mihelyt megtudta, hogy leányánál maradt a kin­cses kamra kulcsa. Csak azt nem tudta, merre ke­resse. Találkozott ugyan három lovaggal, de ón j Istenem, mikor ott annyifelé ágazik az ut. A vár- 1 nagy, a ki elég babonás volt, sorshúzást ajánlott, j Gyufát húztak, a fejes gyufa Frauenbergnól jött I ki, a kétszáz hűbéres tehát oda indult Ottó úrral. Frauenbergben azonban semmit se tudtak a kisasszonyról. A várurnak volt hót eladó leánya, a kiket sehogyse tudott főkötő alá juttatni; fölaján­lott hát egyet Ottónak, vigye el. Az visszautasí­totta az ajánlatot s a hót leány talán még most is az apja nyakán van, várva egy-egy rettenhetet- len lovagot, aki oltárhoz vezeti őket. Ez a frauenbergi kirándulás két napot vett igénybe és semmi haszna se volt. Két nap múlva Ottó megint gyufát húzott várnagyával; most Froh- leitenra esett a sor. Ottó felkacagott : Az lehetetlen. Az a gyámoltalan nép nem meri a szemét az én lányomig emelni. Menjünk inkább a neubergi barátokhoz ; azokról hamarább íölteszera a nőrablást ! Látni való, hogy Ottó lovag nem sokat tar­tott a barátok erkölcséről ; az igaz, hogy ezeknek kisebb gondjuk se volt, minthogy Ottóban jó véle­ményt ébresszenek maguk iránt. Neubergbe meg is érkezett a nemes lovag, csakhogy nem lovon, hanem hordágyon. Kapellen körül megcsúszott a paripája, s beledobta lovasát a Mürz sziklás part­jába ; persze, hogy kitörte a lábát. A neubergi barátok aztán egyszerre elfeled­ték, hogy mennyit szenvedtek ettől a pernahajder­tol. Lefektették puha ágyba, borogatást tettek a lábára, s páter Hyacinthus, a legokosabb köztük, rendes kúra alá vette. Hanem a gyógyulás azért belekerült teljes három hónapba. S mikor Ottó ur először talpra állhatott, jött a lovas statófa, hogy tessék azonnal

Next

/
Oldalképek
Tartalom