Tolnavármegye, 1896 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1896-02-09 / 6. szám
VI. évfolyam. 6. szám. Szegzárd, 1896. február 9. Előfizetési ár : Egész évre . . 6 frt — kr.I Fél évre . . . 3 » — » Negyed évre . . I » 50 » Egy szám .....................12 > E1 5flz«té.0k.t 4« hirdetS»ek«t & kiadd- ; hiratftlon kirfll elfogad Kramraer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. | POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Segédszerkesztő: Dr. LEOPOLD HOR1TÉL. SZÉKELY FERENC. Kéziratok visiza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Politikai sülyedés. A magyar parlamentarizmus még csak iljukorát éli. Hazánk nagyjai és bölcsei sok tudással és politikai ihlettséggel rakták le a magyar alkotmány talajából fakadó magyar parlamentáris élet talpköveit. A magyar parlamentarizmus egy szabad ország szabad intézményeinek szellemében fejlődött és ért meg. És mit látunk ? Váljon alaptalan-e, túlzott-e az a vád, hogy a magyar parlamentarizmus lejárófélben van. Váljon indokolatlan-e ama hazafias aggodalom, a melyet bennünk parlamenti és politikai életünknek figyelemmel kisérése önkénytelenül előidéz. Már ötödik hónapja, hogy a képviselőim az állami költségvetés tárgyalásával foglalkozik. Minő erkölcsi haszon háramlik az országra e hosszú vitából, ha annak eddigi eredményeit taglaljuk ? Hisz a szakszerű és közérdekű felszólalások, a tárgyilagos bírálat és vita csak a ritkán tapasztalt kivételek közé tartoznak. Személyes motívumok uralták eddigelé az egész vitát. A szónokok egy része haza beszélt, jelentéktelen helyiérdekek szolgálatában, a másik része évenkint megismétlődő ugyanazon tárgyú általános rekriminációkkal foglalkozott, a legtöbben azonban többé vagy kevésbbé ügyes szellemeskedéssel, személyes okokból kizárólag a személyes ügyek kicsinyes és érdektelen körébe tartozó vitákat provokálnak. Nem az elvek és az eszmék nemes, közérdekű, tanulságos harcát láttuk ezen hosszú vita alatt, hanem a személyes támadások és gyanúsítások mérges fegyvereit, a melyek izgalmas jelenetek és botrányok előidézését célozzák. A pártszenvedély, még ha gyűlöletté is fajul, ha nem is menthető, de legalább érthető kitörése és elfajulása az emberi gyöngeségnek, de a gyanú és rágalom már a gonoszabb indulatok kohójából kerül napvilágra, mert megmételyezi azt, a mi a legszentebb, az egyéni becsületet, a melyre a legtávolabbról eső gyanú is már árnyékot vet, miként a leggyengébb lehellet is megtöri a tükörnek fénylő zománcát. Mindig akadtak egyesek, a szentségtörők, akik a legnemesebb intézményeket is kiforgatták és saját alantas önző céljaikra használták fel. Azt már megszoktuk, hogy a Polonyi Gézák nem élhetnek vádaskodások és gyanúsítások nélkül, hogy a parlament tekintélyét semmibe sem veszik. Az sem volt szokatlan, hogy a sajtó némely kérdésben a túlságig féktelenkedett. De mindez nem öltött nagyobb ará- I nyokat. Ámde most úgy látszik, hogy a a politikai erkölcsök hatalmas dekadenciájával állunk szemben. A visszaesés, a sülyedés, az elsüppe- dés napról-napra szélesebb tért foglal. Az a tonus, mely a mi parlamentünkben és a sajtó egy részénél kezd uralkodni, tisztességtudó és illemszerető magán társaságban sincsen megengedve. És ennek a parlamenti modornak ter- terjedése annál veszedelmesebb, mert kihathat a művelt társadalmi rétegekre is, a melyeket szociális kapocs köt a parlament tagjaihoz és a mi rossz a parlamentből kiindul, az törvényes útlevéllel bir az ország népének gondolkozását tévedésbe ejteni. Azért, mert akadt egy főispán, aki hivatalos állásával és hatalmával rút visszaélést követett el, a képviselők egész légiója nem átallotta, hogy az egész föispáni kart, mely legnagyobb részben a magyar közélet kitűnőségeit, érdemekben gazdag hazafiakat csoportosít körében, mint egy korrumpált és haszontalan testületet mutatta be a világnak, olyan jellemzéssel és fotográfiával, a mely nemcsak minden önérzetes és tisztességes emberre nézve sértő, hanem mintha a kormány csak léha és megbízhatatlan férfiakkal töltené be a föispáni állásokat. Olyan szavak röppennek el a’ magyar képviselőház üléstermében, a melyeket a jó ízlés a legszigorúbban elitéi és száműz. Mit szóljunk hozzá, ha olyan tisztes, régi parlamenti alakok, minő például Beöthy Ákos közbekiáltja egy szónoknak: „rühes birka.“ Avagy tessék elolvasni a „Magyar- ország“ csütörtöki vezércikkét, micsoda hang, minő kifejezések, melyeket reprodukálni vétek volna. Azt a cikkelyt pedig nem irta más, mint az Ugron-párt elnöke és első publicistája : Bartha Miklós, aki be nem várvr a vizsgálat eredményét, a szállongó hirel alapján egyszerűen „gazembernek“ nevezi Pulsz/cy Károlyt, a szerencsétlent. Ha a parlamentben és a sajtóban eme elvadulás és elfajulás még tovább tart és halad előre, nem-e kell attól tartanunk, hogy közéletünk legjobbjai vissza fognak TÁRCZA. Zavart alom . . . Irta: PETRI ARTHUR. Olykor, olykor büskomoran Nekiülök . . . gondolkodom! — És azután félálomban Azt az angyalt csókolgatom — Csókolgatom I Álmodozók — — hajh! de mégse! Felriaszt harang verése — — — Majd meg zugó koositábor! — —-------Újra csend lesz 1 újra álom, Szem pillámon ! Álmodnék én sokat . . . szépet 1 Hallik is már bűvös ének. Félbeszakad ! ■— szánva, bánom; Mert még álomban som látom: Boldogságom. 4 'Sfí* Karriér. — A „TOLNAVÁRMEGYE“ eredeti tárcája. — Álba Petrunak nagyon sok baja volt a katonaságnál. Nyakas, ellenkező természetű oláh gyerek, minduntalan valami összeütközésbe került a káplárjával, vagy éppen az őrmesterrel. Haszontalan, földhözragadt koldus fiú, soha se volt olyan jó módja, mint itt; hanem azért nem tudta megbecsülni magát. Az előtt hetekig nem látott meleg ételt; most a kincstári koszton jól megszedte magát. Telni kezdett, izmosodott., még arcának az a fakósága is, a mit a bányákban szedett föl, lassanként pirosra vált. A duhaj tempóit mind magával hozta a kaszárnyába. Örömest ivott, leginkább pálinkát; sokat verekedett, még többet káromkodott. A biográfiája, egész addig, mig katonának el nem vitték, nagyon egyszerű. Hat éves koráig az anyja körül lődörgött. Ha útban volt, elverték, ha sirt, elverték, ha enni kért, elverték. Hat éves korában kiküldték a kecskékkel, hogy ügyeljen fel rájuk. Volt akkor a faluban összesen tizenkét kecske, azokra vigyázhat egy ilyen ökölnyi gyerek is. Megesett ugyan egyszer, hogy egy gödölye elveszett; akkor Petru úgy kikapott, hogy egy hétig nem tudott járni utána. Mikor meg volt tizenhat éves, be ment a bányába. Attól fogva mindig ott dolgozott, mig csak be nem kellett rukkolni. A mit keresett, az elment munka közben pálinkára; a maradék néhány krajcárt vasárnap délután elverte. Iskolába soha se járt, betűt nem ismert. Imádkozni nem tanult, hogy a templom mire való, azt nem tudta, de nem is sokat törődött vele. Katonáéknál megtanították keresztet vetni, írni, olvasni. Nehezen ment, de csak azért, mert Álba Petrunak nem tetszett ott ülni óraszámra a papiros előtt; egyébként elég jó feje volt és köny- uyen tanult. Mikor aztán önfejűségével mindig több áris- tomot szerzett magának, unalmában is többet bíbelődött az Írással. Addig-addig hallgatta a tisztek beszédét (a legénység merőben oláh volt), hogy lassacskán megtanult valamit magyarul is, németül is. Hanem azért a verekedés, duhajkod is volt a legkedvesebb mulatsága. Mikor egy széklábbal kiverte a többi bakákat mind a kantiuból, akkor a
