Tolnavármegye, 1896 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1896-09-27 / 39. szám
TOLNA VÁBMEGYE. nemcsak atyjuk, hanem öregatyjuk idejében is volt már Ocsényben a reformátusoknak prédikátoruk és mesterük és soha senkitől nem háborgattattak vallásuk szabad gyakorlatában. Legmesszebb menő időről tesz tanúságot e tanuk közül Szabó György, 80 éves őcsényi lakos, a ki azt vallotta, hogy 60 éves korában meghalt atyjától és 120 éves korában meghalt nagyanyjától is hallotta, hogy mind az ő élőtökben, mind pedig azőelejik életében Oesény- ben kálvinisták laktak és szabad exercitiumot tevő prédikátort tartottak. Az egyes tanuk vallomásából azt is megtudjuk, hogy a XVII. század végétől kezdve kik voltak a prédikátorok Ocsényben. Erre nézve legteljesebb Sárk'ózy János, 60 éves szegzárdi lakos vallomása, ki elmondta, hogy őt a kurucvi- lág előtt Kolosváry György, őcsényi prédikátor tanította az írásra és olvasásra, mert a szegzárdiak- nak akkor nem volt sem papjok, sem mesterük ; Kolosváry után Kecskeméti György lett az őcsónyiek papja, kit Ordasról hoztak. A kurucvilágban s akkori mirigyes (pestises) időben Mogyorosy Márton, ezután Fóldváry Mihály, Poroszlay, Debrecenyi István, Sallay András voltak a kálvinisták lelkipásztorai; 1751-ben, a tanúkihallgatás idejében pedig Szecsey Albert. 1754-ben folyamodtak a vármegyéhez, hogy roskadozó oratóriumukat kijavíthassák; 1766 ban pedig ismét kérték, hogy renoválhassák megromlott templomukat, mely folyamodásukból kivehető- leg nagyon kezdetleges építmény volt; mert abban az időben a házaikat is akként építették, hogy a földbe karókat vertek,#s azokat sövénynyel körülfonták és betapasztották; akarók 1766-ban már nagyon elkorhadtak és talpakat akartak alá tenni, hogy össze ne dőljön, erre kértek engedélyt folyamodásukban a vármegyétől, Bonyllád. A bonyhádi „helvót confession levő megszomorodott gyülekezet“ panaszkodik 1752-ben a főispánnál, Klimó György pécsi püspöknél, hogy Szent-György nap óta uj papjuk van. a kit azonban nem engednek ott letelepedni, pedig, mint instanciájukban mondják: „mi szállottuk meg szegény magyarok elsőben e helyet, és mi huztuk itt a terhet mindeddig“, és hogy mikor megszállották Bonyhádot, az akkori földes uraság Kun Ferenc „szép szabadságot“ adott nekik, s kezdettől fogva volt templomuk és prédikátoruk. Kun Ferenc ézt a szabadságlevelet 1720. ápr. 30-án állította ki Hidason, s ennek bekezdése ekként szól: „Én alább megirt reeognoscálom per praesentes egyszersmind adom tudtára mindenkinek, az kiknek illik, ez levelemnek rendiben, hogy Bonyhád nevű pusztámat szállottáin meg, s illeaformán és conditiókkal egyeztem meg és contraháltarn, Szűcs András szabadosommal iránta. Primo. Említett Szűcs András uramnak fáradságáért holtig való szabadságo adtam, úgy hogy mindennemű uraságnak járandó ceususból exemtus 1896. szeptember 27. — Csuhaj ! kiáltotta bétyárosan Laci és egy tizes bankót húzott a prímás vonója szőrébe. — Most húzd! Szörnyű kedv lett, — hatalmas, hömpölygő, tánc, kurjantás, pohárcseugés, kacagás, — egész chaos 1 Fülledt lett a levegő a szobában ; kihordták az asztalokat, székeket, a holdvilágos, csillagos udvarra. Laci sem táncolt többet; — összeültünk többen, és énekeltünk. Egy fiatal ember, honvédkáplár, gazdánk rokona, gyönyörű üde tenorban énekelte : »Lehullott a rezgő nyárfa aranyszínű levele.« Oly szépen énekelte, oly érzéssel, hogy mindenkinek feldobbant a szive. Laci nem ütött az asztalra. A honvédkáplár, tiszta véletlenül, ráadásul még azt is elénekelte: »Azt hittem én, azt gondoltam egykoron, Szélvész után, vihar után megnyugszom.« Éles ostorpattauás — és őrült vágtatással, szandlauferjában fennállva — repült ki Laczi a Márton gazdáók udvarából. Hová ! Haza ? A csillagok rengtek az égen és a hold oly szendén, nyugodtan mosolygott. lészen, ellenben tartozik ő kegyelme tovább is azon igyekezni, mentül jobb és több embereket szállíthasson, úgy Hogy száz gazda legyen mentül előbb. — Octavo: Engedtem nekik magok kitin lévő praedikátort és mestert tartani, oly conditióval miglen koronás király urunk ő felsége parancsolatja azt nem tartja, hogy azon religion lévő praedikátort semminemű földes ur maga jószágában meg ne szenvedjen, hasonlóképen országunktól is épen teljességgel meg ne engedtessék“. Gyönk. A gyönki „helvetiai confession levő magyar lakosok“ 1725. juh 18-án panaszos levelet adtak át Dalmata János szolgabirónak, melyben elmondják, hogy sok injuriát kell szenvedniök. Nemzetes Kőszeghy Mihály uramtól; folytonosan kálvinista kutyáknak nevezi őket s nem akarja megszenvedni egyiküket sem a faluban. Pedig már kifizették neki az árendát, minden szolgálatukat teljesítették, és most mégis azt mondta nekik: „a k ......................kv......................k sem kellünk, s reg gelre elpusztuljunk, a faluból, mert németekkel megszállatja a falut“ ; a házhelyehet is kimérte már nekik, azért kérik a szolgabiró válaszát, hogy bontakozzanak-e? Dalmata János az alispánhoz utasította őket, s figyelmezteti őket, hogy senki meg ne bontakozzék, hanem várja meg az igazságot. 1761-ben folyamodást nyújtottak be a vármegyéhez, melyben engedélyt kérnek arra, hogy az augusztus 10-én éjjeli villámcsapás miatt leégett templomuk tetejét kijavíthassák. Bölcske. A református templom eredete miatt 1762 ben tanúkihallgatást tartó"tak, mivel a templom falán régi festmények voltak láthatók s ennélfogva a katholikusok maguknak reklamálták a templomot- A tanuk egybehangzólag azt vallották, hogy 20—30 évvel azelőtt még jól látható volt a templom belső falán egy festmény, mely szűz Máriát akis Jézussal karjá \ ábrázolta; továbbá nyoma volt a régi oltárnak, s e mögött a falba volt illesztve az Üdvözitő kőből faragott képe; azonkívül Mária-szobor is volt a templomban, de mindezek a tanuk idejében már be voltak mázolva vagy meszelve; igy tehát valószínűnek látszik, hogy a reformátusok a régi kath. templomot használták imaházul. Fadd. A faddi reformátusok 1752. aug. 29-én folyamodnak a vármegyéhez, hogy düledező félben levő templomukat kioperálhassák, s hogy mesterük és diákgyermekeik részére egy kis chorust építhessenek ; ekkor már másodízben folyamodtak, de nem kaptak választ a megyétől. 1756-ban újra könyörögtek engedélyért, hogy „templomukat szárazzá tehessék és födél alá vehessék“. Végre 1756. szeptember 19-én megtartották a helyszínén a tanuk kihallgatását, kik mind azt vallották, hogy 22 évvel ezelőtt építették az akkori temp omot; az előtt pedig egy más helyen csak „tapasztatlan sövény kamrában“ tett nekik szolgálatot mesterük, mert akkor még nem volt prédikátoruk. Azt is vallják, hogy a haranglábukat is a maguk erejéből építették. Lápafő. 1753. julius 9-én kelt folyamodásukban panaszkodnak, hogy Zichy József főszolgabíró eltiltotta őket vallásuk szabad gyakorlatától, s kérik, hogy előbbi szabadságukba visszaállíttassanak, mert br. Babochay Pál, ki helységüket alapi: otta, 1729-ben contractuális levelet adott nekik vallásuk szabad gyakorlatára, s kezdettől fogva prédikátort is szabad volt tartaniok. Első papjuk Solti István volt. Elmondják, hogy a többi uraság is mind megtartotta a eontractust, s a mostani uraság Horváth László is meg kívánja tartani őket régi szabadságukban. Nagyszokoly. A nagyszokolyi reformátusok 1750-ben folyamodást nyújtottak be a Vármegyéhez, melyben azért könyörögnek, hogy a templomukban egy kis chorust építhessenek, mert mostani templomuk „szűk, a nép öregei egészen megtöltik, az ifjú renden levők és gyermekek a hideg és alkalmatlan időben a templom fala mellett, kívül szenvednek, ruhátlanul lévén szegények; örömest bemennének, de nincsen annyira való tágasság, hol magukat csak á lva is meghúzhatnák“. Duua-Szent-György. 1748-ban az ottani reformátusok a megyéhez intézett folyamodvánvukban azt kérték, hogy „oratóriumuk napkeleti oldalát megújíthassák s támaszokkal megerősíthessék, a tetejét kijavíthassák, az ajtó előtt lévő kis tor- nácocskát megigazíthassák és palánkból való kerítését megújíthassák. A templom napkelet felőli oldala fából volt, a teteje pegig náddal födve, mely a régiség miatt elkorhadt, a lécek és horogfák pedig már alkalmatlanok“. Madocsa. A madocsai reformátusok 1750 ben panaszkodnak a megyénél, hogy a bölcskei r. kath. plébános a köztük élő ágostai vallásnak gyermekeit nem engedi az ő kálvinista prédikátoruk által megkeresztelteim, a mit eddig békességben megtettek s ezt senki sem tiltotta nekik; igy aztán az ágos- gostai vallásu lakosok gyermekei keresztség nélkül múlnak ki, mert a r. kath. plébánoshoz a szülők nem viszik őket megkeresztelni, hozzájuk, a kálvinistákhoz pedig nem merik vinni. Medina. A medinai magyar lakosok (azaz kálvinisták) 176í-ben a következő instanciát adták be a vármegyéhez: Tekintetes Nemes Vármegye! Méltóságos alázatossággal folyamodni kényszerittet- tünk Nagyságtok és Kegyelmetek kegyes tekinteti eleiben e végre, mivel gyermekeink úgy neveltetnek, mint a vad szamárnak fiai, egyebet az utcákon az istentelenségnél nem tanulnak, hogy azért kegyességben inkább neveltessenek: oly praeceptórt (tanítót), a ki őket egy kis olvasásra és imádkozásra tanítaná, engedni méltóztassanak, melyben Tettes földes uraink is nem ellenkeznek, semmi publicum exertitiumot nem teszünk fel, csupán csak az egyet. Mely kegyes úri gráfiájáért a Tekintetes Nemes Vármegye Nagyságtok s Kegyelmeteknek minden hűséggel való engedelmességünket ajánlván, maradunk az Tettes Nemes Vármegye Nagyságtoknak s Kegyelmeteknek alázatos szolgái medinai magyar lakosok. Báta. A bátai reformátusok 1766-ban azt kérik a megyétől, hogy prédikátor és mester tartása engedtessék meg nekik, mert már a község megszállásakor 1709-ben meg volt engedve, hogy papot és mestert tarthatnak; 1760-ban azonban megfosztattak mindkettőtől. Folyamodásukban a többi közt azt mondják: „az oktalan állatoknak is vagyon pásztoruk, minekünk. Isten képére teremtett embereknek még csak Istenünk tiszteletére sincsen szabadságunk“. Dorog. A dorogi reformátusok 1756-ban folyamodnak a megye akkori püspök-főispánjához, hogy oratóriumukat renoválhassák, vagy bevakolhassák, és pedig a Mária-Teréz;a által 1745-ben a Helvetica és Augusztana Oonfessiókon levők iránt kegyelmesen einanalt resolutió alapján. Keszi. A keszi kálvinista lakosok 1755-ben panaszkodnak a megyénél, hogy a nyolcz esztendővel ezelőtt keservesen szerzett harangjokat a mostani róm. kath. plébános nem engedi használni s elvette tőlük; kérik tehát, hogy újat vehessenek. Szent-Lőrinc. A sárszentlőrinci reformátusok 1754-ben azért folyamodnak a vármegyéhez, hogy a helységük megszállásakor fölállított haranglábukat újra megcsináltathassák, mert már teljesen elkorhadt és düledező állapotban van ; 1755-ben újra folyamodtak, mert még mindig nem kaptak engedélyt. Pálfa. Apálfai kálvinisták 1753-ban szintén rossz karban levő haranglábjuk kijavításáért folyamodtak. ❖ 1752-ben a megye Czompó József főszolgabírót és Gaál László esküdtet küldte ki, hogy az akkori dunafóldvári járás területén levő községekben a református templomok állapotát vizsgálják meg, constatálják, hogy mikor épült a templomuk ki engedélyezte annak építését és milyen mérvű javításra szorul. A kiküldöttek által beterjesztett latin szövégü jelentésből kitűnik, hogy Pakson a török járom alatt épült a kálvinista oratórium, melyet a közbejött zavaros időkben a horvátok fölégettek, de a Rákóczy-kor után Daróci István akkori földesur engedelmével ismét fölépítették; 1752-ben északi falának fölemelése vált szükségessé; Puna-Szent Györgyön 1722. január 28-án kelt örmónyesi Fiáth János és Fördös Mihály föl____________________ _______________8.
