Tolnavármegye, 1896 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1896-01-19 / 3. szám
TOLNA VÁRMEGYE. 1896. január 19. giteni és ezért sem pártprogram injától, sem ellenzéki álláspontjától nem tágíthat, ellenkezőleg, fentartja magának a szigorú s tárgyilagos kritika jogát. Gróf Apponyi Albert egy óra hosszat tartó beszéde sokkal inkább az ellenzéki párttaktika befolyása alatt áll, hogy sem csak részben is egy emlékezetes megnyilatkozás magaslatára képes lett volna felemelkedni. Ellenben báró Bánffy, miniszterelnök válasza, eltekintve néhány ellenzéki közbeszólástól, egy nagy politikai beszéd bélyegét hordja magán, melynek értékét semmiesetre sem csökkenti az a körülmény, hogy rögtönözve, előkészület nélkül lett elmondva Apponyi beszéde után. A kúriai bíráskodásról szóló törvényjavaslat keretében Apponyi javaslatairól lehet beszélni, azokból sokat megragadni és csak keveset kihagyni. Kezdettől fogva egyik programmpontja e kormnáynak, hogy a választások tisztaságát e törvényjavaslat által biztosítsa és az egyes pontozatok tekintetében a miniszterelnök egyetért Apponyival. Csak a modus procedendi tekintetében hiányos az egyetértés és a sorrendet Apponyi követeléseinek megfelelően nem lehet megállapítani. — A kormány teljesíteni akarja programmját és ezt eddig is megtette. A mit báró Bánffy ezelőtt egy évvel Ígért, azt becsületesen teljesítette is, amennyire eddig az idő megengedte. Befejezte az egyházpolitikai javaslatokat és programmjához képest óletbeléptette úgy, hogy som egyházi, sem felekezeti megütközést nem keltett és közgazdasági tekintetben oly törvényeket alkotott, melyekre öntudattal liivat- kozhatik. Ezután azt a kivánatát indokolta Bánffy, hogy előbb a közigazgatási bíróságokról szóló törvényjavaslat tárgyaltassék és kijelentette, hogy csak az ellenzéktől függ, hogy a kúriai bíráskodásról szóló törvény- javaslat még ebben az időszakban tárgyalható legyen. — Kijelenti, hogy e javaslatot komolyan kívánja tárgyaltatni és törvény2 ____________________ nyé tenni. Tessék az ellenzéknek a költség- vetést gyorsabban tárgyalni, mert közben a filloxera törvényjavaslatot is tárgyalni kell. A közigazgatási bíróságokról szóló javaslatot úgy is vissza kell adni a bizottságnak és miután a milleniumi ünnepek áprilisban csak 3—4 napot, májusban csak 8 napot vesznek igénybe, a kúriai bíráskodásról szóló javaslatot junius elejéig nagyon jól el lehet intézni és Apponyi követeléseivel ellátni. Ha az ellenzék komolyan akarja a tárgyilagos, békés tanácskozásokat, itt az alkalom, hogy követeléseit teljesedve lássa, a kormány komolyságán, becsületes akaratán nem fog múlni. A miniszterelnök okos, politikus beszéde a szabadelvű párt soraiban nagyobb lelkelkesedést keltett, mint Apponyi beszéde az ellenzéknél. Percekig nem juthatott szóhoz senki. A nagyobb siker a Háznak azon az oldalán volt, a hol nagyobb volt a megelégedettség. A nemzeti pártot nem elégítette ki Banff beszéde, mert a szabadelvű párt nem vetette alá magát a harakirinak. = Perczel Dezső beszéde, melyet a képviselőház csütörtöki ülésén a belügyi tárca költségvetése alkalmából mondott: országszerte kellemesen fogja érinteni nemcsak a szabadelvű párt híveit, hanem minden higgadt, elfogulatlan embert, ki a közügyek iránt érdeklődik. A fővárosi nagy politikai lapok egyhangúlag elismerik, hogy a vita legkimagaslóbb pontját Perezel Dezső másfél óráig tartó sikerült beszéde képezte, melyben az ellenzék alaptalan állításait a maguk valóságára szállította le és a rosszhiszemű vádaskodásokat az igazság erejével semmivé törpitette. A „Pesti Napló“ a többi közt ezeket Írja: „A beszéd elejétől végig érdekes, itt-ott éles, mindig tartalmas polémia volt, tele ügyes fordulatokkal, meggyőző, elevenen csoportosított argumentumokkal. Hatásának fokmérője egyfelől a jobb oldal meg-megujuló helyeslése volt, másfelöl az ellenzék folytonos, ideges nyugtalansága;“ Hasonlóképpen nyilatkoznak a „Nemzet,“ a „Pesti Hírlap,“ „Magyar Újság,“ „Szabadszó“ „Fővárosi Lapok,“ sőt az ellenzéki lapok közül az „Egyetértés,“ „Magyar Hírlap“ s több más lap mind elismeri azt, hogy Perczel Dezső beszéde a kabinet egyik fényes diadalát képezte, mert számokkal, való tényekkel ezáfolta meg a légből kapott ellenzéki állításokat. — Beszédében a közigazgatás államosításáról is megemlékezett, s figyelmeztette az autonómia lelkes védőit, hogy jó lesz, hanem bántják olyan nagyon azokat a szegény 'összeíró küldöttségeket, hiszen azok végre is az önkormányzat közegei. Nyomós okokat hozott fel az állami közigazgatás mellett, amely argumentumok egy részét a legutóbbi tisztujitás szolgáltatta. _________________________________ VÁ RMEGYE. — A közigazgatási bizottság január havi ülése íolyó hó 14-én a gyöngélkedő főispán helyett Döry Pál, alispán elnöklete alatt tartatott meg, melyen a szokásos félévi jelentések nem olvastattak föl, mert egy újabb miniszteri rendelet folytán ezentúl évi jelentések terjesztendők fel a miniszterhez március hó 15-éig. — A közigazgatási bizottság január havi ülésén a vármegyei pótadó egyéni kirovása elleni felszólamlást bizottság tagjaivá: Fink Kálmán, Bernrieder József, dr. Kramolin Emil és Orjfy Lajos; a fegyelmi választmány tagjaivá: Döry Dénes, Kramolin Emil, Fink Kálmán és Tihanyi Domokos, póttagokká-, dr. Szigeth Gábor és Markó Gusztáv; az erdészeti albizottság tagjaivá: lotth Ödön és Perczel Lajos; a II. fokú erdei kihágási bíróság tagjaivá: Döry Dénes, Orjfy Lajos, Hoffmann Sándor és Günther Károly, póttagokká : Perczel Lajos, dr. Szigeth Gábor, Fugerth Károly és Rinaldi Ottó; a gyámügyi felleöbviteli bizottság tagjaivá: Döry Dénes, lotth Ödön, póttaggá: Jeszenszky Andor; a börtön-vizsgáló bizottság tagjaivá: dr. Szigeth Gábor, lotth Ödön, Markó Gusztáv, Tihanyi Domokos, Perczel Lajos, Jeszenszky Andor és Bernrieder Józef választattak meg. A kaszinó közgyűlése. Elénk érdeklődés jellemezte a kaszinónak múlt vasárnap lefolyt rendes közgyűlését; 9 óra után már nagy számban megjelentek a tagok, úgy hogy Förd’ós Vilmos, elnök nemsokára megnyithatta az ülést s felolvasta elnöki jelentését, mely ekként szólott: Tekintetes közgyűlés! Szívélyesen üdvözlöm a határozatképes számban összegyűlt tagtárs urakat s a közgyűlést megnyitottunk nyilvánítom. Van szerencsém a lefolyt évre vonatkozó elnöki jelentésemet következőkben előterjeszteni: Egyleti életünk örvendetes fellendülését igazolja tagjainak folytouos szaporodása, a mi tanúságot tesz a mellett, hogy egyletünk hivatásának megfelelve tagjai részére úgy a szórakoztató, valamint a művelődés emelésére szolgáló eszközöket megadni képes. megint ellátogatott Frohleitenbe. Összeszedte a hűbéreseit (voltak vagy kétszázan) lóra kapott s éjjel elvágtatott, hogy még hajnal előtt odaérjen. Önök is tudják bizonyosan, hogy 1563. májusa milyen esős volt. Az ég felhőkbe burkolód- zott s Ottó lovagjai alig láttak tovább az orruknál. Az utón, ha jól emlékezem, Kapfenberg körül találkoztak három szál lovaggal. Rájuk se he- deritettek ; nekik fontosabb volt jókor érkezni céljukhoz, mint néhány kóbor lovagot kifosztani. Az a néhány kóborlovag pedig nem volt más, mint a frohleiteni vár ur fia s társa. Titokban szökött meg a várból, én se árulom el a nevét. Az ifjú mindjárt fölismerte a nagy lovas csapatban Hohenvan- geni Ottó dandárát, azt is tudta, hogy hova mennek ; elárultak a kémei mindent jó előre. Annyi leleményesség Frohleitenban amúgy is akadt, hogy a kellemetlen vendég elől eldugtak minden rabolhatót, s a kincstárban rothadt krumplit halmoztak föl, a pincékben tavalyi vin- kót hagytak: de a fiatal várur még leleményesebb volt. Harmad magával útra kelt ugyanakkor, mikor Ottó hazulról, feleuton találkoztak, s mikor a rabló Frohleitenban ért, ugyanakkor jutott ő Hohenwang- ban. Az bosszankodott a rothadt krumplin s a tavalyi vinkón : azalatt emez szépen kirabolhatta a hobenwangi kastélyt. Nem sokat vitt el, csak egyetlen darabot: a szép Hildát, a kegyetlen Ottó szelíd leányát. Mire a lovag visszatért sziklavárába, Hilda Frohleitenben volt már. Mint szelíd, jó leányhoz illik, aki a negyedik parancsolatot könyv nélkül tudja, eleinte sokat sirt a papája után és átkozta a rablóját; hanem aztán eszébe jutott sok mese az elrablott kisasszonyokról, akiket inkognito lopnak el a királyfiak és teljes cimmel vesznek el. Ettől megnyugodott, csak arra volt kiváncsi, hogy az ő három lovagja kőiül melyik a bujdosó királyfi ? Mikor hazaértek, a három lovag gyöngéden leemelte a lóról Hildát, bevitték a kápolnába, s az udvari káplán hamarosan megeskette az egyikkel, a frohleiteni gróffal. Nem volt ugyan királyfi, de ilyen csinos szőke bajusz, ilyen szelíd kék szem mellett az ember a grófi címerrel is megelégszik. Hilda is belepyugodott az uj helyzetbe, csak azt kötötte ki, hogy az ő kedvenc macskáját hozassák utána. A férje adott neki aztán egy egész cica családot, két kandúrral, három cica mamával és nyolc kis macska trónörökössel. — Hildának ez is elég volt. Azonközben Hohenwangi Ottó is hazatért és a vén várnagytól hallotta, hogy elrabolták a leányát. A kegyetlen rablóban mégis volt annyi apai érzés, hogy mindjárt rászánta magát a keresésre, mihelyt megtudta, hogy leányánál maradt a kincses kamra kulcsa. Csak azt nem tudta, merre keresse. Találkozott ugyan három lovaggal, de ón j Istenem, mikor ott annyifelé ágazik az ut. A vár- 1 nagy, a ki elég babonás volt, sorshúzást ajánlott, j Gyufát húztak, a fejes gyufa Frauenbergnól jött I ki, a kétszáz hűbéres tehát oda indult Ottó úrral. Frauenbergben azonban semmit se tudtak a kisasszonyról. A várurnak volt hót eladó leánya, a kiket sehogyse tudott főkötő alá juttatni; fölajánlott hát egyet Ottónak, vigye el. Az visszautasította az ajánlatot s a hót leány talán még most is az apja nyakán van, várva egy-egy rettenhetet- len lovagot, aki oltárhoz vezeti őket. Ez a frauenbergi kirándulás két napot vett igénybe és semmi haszna se volt. Két nap múlva Ottó megint gyufát húzott várnagyával; most Froh- leitenra esett a sor. Ottó felkacagott : Az lehetetlen. Az a gyámoltalan nép nem meri a szemét az én lányomig emelni. Menjünk inkább a neubergi barátokhoz ; azokról hamarább íölteszera a nőrablást ! Látni való, hogy Ottó lovag nem sokat tartott a barátok erkölcséről ; az igaz, hogy ezeknek kisebb gondjuk se volt, minthogy Ottóban jó véleményt ébresszenek maguk iránt. Neubergbe meg is érkezett a nemes lovag, csakhogy nem lovon, hanem hordágyon. Kapellen körül megcsúszott a paripája, s beledobta lovasát a Mürz sziklás partjába ; persze, hogy kitörte a lábát. A neubergi barátok aztán egyszerre elfeledték, hogy mennyit szenvedtek ettől a pernahajdertol. Lefektették puha ágyba, borogatást tettek a lábára, s páter Hyacinthus, a legokosabb köztük, rendes kúra alá vette. Hanem a gyógyulás azért belekerült teljes három hónapba. S mikor Ottó ur először talpra állhatott, jött a lovas statófa, hogy tessék azonnal
