Tolnavármegye, 1896 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1896-05-31 / 22. szám
VI. évfolyam. 22. szám. Szegzárd, 1896. május 31. TOLNÁVÁ RMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik, minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Budai-utca 1066. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Segédszerkesztő: Dr. LEOPOLD KORNÉL. SZÉKELY FERENC. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Előfizetési ár : Egész évre . . 6 frt — kr. Fél évre . . . 3 » — » Negyed évre . . 1 » 50 » Egy szám . . . . . 12 » Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- | hivatalon kívül elfogad Krammer Yil- i mos könyvkereskedése Szegzárdon. I 4 szatmári csalaliang. (S—r J—f.) Nemes Szatmár városában egykoron békét kötöttek, most háborút hirdetnek. A békét megkötötték azok, akik a harci zajban kifáradva, a kultúra nyugalmára vágyódtak, most csatát kiáltanak azok, akik megunták a nyugalom áldásait. Különböző idők, más vágyak. Ott a kuruc ellankadt, itt a kuruc felébredett. Ott a labanc tespedett, itt a labanc serényen munkálkodik, Nemes Szatmár városában háborút hirdet a magyar politikai élet aranyszáju vi- géce. Mig nemzete leikéből ég felé száll a megemlékezés hozsánája ezredesztendős ünnepén, mig nemzete a nemzeti dicsőség örömnapjait üli, a politikai élet vigéce ösz- szeszedi az ujvásártéren az uraságöktól (és nem is valódi uraságöktól) levetett eszméket és „ezekben“ utazik Szatmár nemes városába, kísérve a politika cirkuszának bizonyos Augusztáitól. Halleluját neki, az uj ezredesztendő küszöbén 1 Halleluját annak, aki meggyujtja a világosság fáklyáját és ennek fényében sütkérezik. — Panem et circenses!,— kiáltott az elnyomott plebs, miért ne lehetne vágya Ugronélcnak is, hogy kenyeret és vigalmat szerezzenek az istenadta népnek ? És hogyan ? A nemzetgazdászat legdurvább módja szerint. Akinek dörgedelmes hangja buborékként oszlik el a Sándor-utca palotájában, a kinek kíméletlen és otromba támadásai visszatetszést keltenek ország-világ előtt, most felkapja az Owen elméletét és propagandát csinál neki. „A terhek és földek egyenletesebb megosztását“ akarja és hirdeti a kommunizmus piszkos tanait, azt a tant, ami elől a yilág minden józan gondolkodója elfordul. De Ugrón Gábor megérdemli a tapsot. Valamelyik Eszterliázy mondta: „a tömeg tapsol ? Nyilván bolondot mondottam !“ Nos, Szatmárnak félrevezetett népe nem ok nélkül tapsolt a bátor székelynek, a világforgató eszmék hatalmas küzdőjének, aki előtt csak kevesen hirdették a kommunizmus eszméjét, Owen és iskolája. És amikor ezek az urak belátták, hogy tervük meddő, tanuk kárhozatos, akkor félrevonultak. Ara a fonalat Ugrón vette fel. Es ha csak ő hirdetné, nem jutna fel hangja a magasba, de im, hirdetik kísérői is, hirdetik anélkül, hogy felfognák szavuk súlyát. Teoretikus nemzetgazdák leülhetnek a felolvasó aszta! mellé és hirdethetnek veszedelmes tandkat, de a törvényhozó testület tagjai nem az elméletnek dolgoznak, vessenek is számba minden propagandát. De mit is akarnak Ugronék? A földbirtok egyenletesebb .elosztását. De nem, — nem ezt akarja Ugrón. Tudja jól, hogy a magánvagyon jogos szerzés eredménye ; tudja, hogy a földbirtok egyenletes elosztása újra és újra a jelen állapotjait idézi elő, mert a törekvés örökké meglesz a vagyonosodásra, — tudja jól, hogy a földbirtok egyenletes elosztásának kezdete az alapítványi javak elosztása lenne. Nem is ezt akarja. Hanem pezseg'a székely vére, érzi az uj választások közeledtét. Pártjának zászlója lekopott, nincs rajt egy fikarcnyi életre való eszme. Az ellenzék anyapártja kilökte, nincs hely a számára. Hát Ugronék zászlót, elvet és helyet akarnak, helyet a tömegben és az új- vásártéren, a tándlerek sátorában. Ami megvalósítható tisztes elvük volt, meg van valósítva. Kell valami uj, kell valami pikáns. És Ugrón megtalálta a vörös-zászló árnyában. Kezet fog a szociálistákkal és a kommunizmussal. Nem elég, hogy belevetette önmagát a néppárt karjaiba, küzd még mindig az egyházpolitika ellen, hanem még frázist is dob a nép közé, tetszetős, gyújtó és kárhozatos frázist. Még csak egy lépés kell neki, hogy ölelkezzék Luegerrel — a nemzetiségi agitátorokkal már kezd békepoharat inni — és akkor a büszke székely belehömpölyög az ellentétek árjába. így, tisztelt honatyák, nem érdemelnek önök mandátum levelet, legfeljebb most junius nyolcadikán amnesztiát mélységes bűneikért. Mert önök nem a nemzeti aspiTÁRCZA.-+w— 1 M A. Elimádkozva a pünkösdi istentisztelet alkalmával. Uram! Hozzád száll szivünk imája, Gyászban ül a magyarok királya ; Jő királyunk, a magyar nép atyja, Fejedelmi testvérét siratja. Mennyi bánat hasogatja szivét, Sírba téve sok szeretett hívót! Koronánknak sok a drága gyöngye. — A ki hordja, több annak a könnye. De mig vele sir hűséges népe, . Vigasztaló könny szökik szemébe ; Mig a nemzet az ő gyászát osztja, Bus fejét a nép ölén nyugosztja. ö megosztja velünk dicsőségét, Mi is osszuk meg keserűségét! Ha király és nemzet együtt érez, Még a gyász és bú is könnyebbé lesz. Uram ! Hozzád száll szivünk imája, Gyászban ül a magyarok királya, Oszlasd búját, óvjad koronánkat, S áldd meg, Isten, szép magyar hazánkat ! SÁNTHA KÁROLY. A robotos világból. Közli: Székely Ferenc. — A ‘„TOLNAVÁRMEGYE“ eredeti tárcája. Egyes elégedetlen, bus hazafiak gyakran visz- szasirják azokat a régi jó időket, mikor még nem nyögtek az átkos kormány elviselhetetlen adóterhei alatt. Persze nem tudják, vagy elfelejtik azt, hogy minő keserves helyzetük volt a régi jobbágyoknak, kik a dézsmán, roboton, meg mindenféle úri szolgáltatáson kívül, a melyeket az uraságtól nyert contractus erejénél fogva kellett nekik teljesíteniük : még más súlyos és igazságtalan zaklatásoknak és fosztogatásoknak voltak állandóan kitéve mindenfelől. A múlt századbeli jobbágyok sanyarú sorsára élénk világot vet az a panasz, melyet a dombóvári uradalom jobbágyai emeltek a megyénél 1748-ban az akkori gazdatiszek ellen. Nagy-Szo- koly, Gyula-Jováuca, Begöly, Döbrököz, Szakály, Értény, Bedeg és Tót-Keszi községek lakosai az akkori földesurhoz, herczeg Eszterliázy Pálhoz hiába fordultak sérelmeik orvoslása végett, a megyétől kérték tehát, hogy elviselhetetlen helyzetükön valamikép segítsen. A helytartótanácsig vitték ügyüket, de bajaik ott is csak részben nyertek orvoslást. A helységek tehát alázatos instanciát adtak be a megyéhez, s tizennégy pontban sorolták el azon általános pinaszaikat, melyek az uraságtól nyert kontraktuson kívül teljesített szolgálataikra vonatkoznak. A mai Írásmód szerint ezek a panaszok következők : 1. A méltóságos uraság szarvasmarháinak fogdozására, szaggatására (?) és bó.yegezóskor, hol gyalog, hol lova< embereket mindenkor adtunk, a mennyi kivántatott, azon marhák számára a kilenced szalmáját elhordottuk, amely háromszáz vagy négyszáz szekérbül álló. 2. Vad árendát, vad fort (?) inegfíizetjük, holott ez is a kontraktusban nem találtatik, mégis hét számra kell vadásznunk, súlyos költségünkkel mivel bort, húst, kenyeret kocsikkal visszük ki méltóságos uraság embereinek. Ez pegig semmibe sem számláltatik nekünk, holott minden embernek hét napot is el kell mulasztani. 3. A korcsma fólesztendeig a helységé, és akkor a méltóságos uraságnak szünetelni kellenek, de akkor is áruitatja a borokat. 4. A kilenced-szedés, mely harmadnapig véghez mehetne, nagy kárunkra és súlyos költségünkre sokszor egy hétig is eltart, azon alkalmatossággal pedigleu a méltóságos uraság hajdúi, katonái és más féle emberei nem a magok lovain járnak, hanem azokat istállóban hizlalván, a szegénség lovait kínozzák. Az elesett marhákat akaratunk ellen reánk osztják tiszt uraimék és fizetnünk kell érte. 6. Akárminéraü marháknak fölhajtására nyolc- nyolc garasért kell embereket fogadnunk, s ezek utáu az élelem vitelére kocsit 12 frtér, ezenkívül ilyen alkalmatossággal sok temérdek cselédet étellel itallal kell tartanunk.
