Tolnavármegye, 1895 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1895-03-10 / 11. szám
1895. március 10. TOLNAVÁRMEGYE 8 ténelmi kincs gyüjtetett egybe, aminővel az ország egy vármegyéje sem rendelkezik. Ha ez a műkincs most mind együtt volna, akkor az ország leggazdagabb provinciális múzeumával bírnánk. De megyei muzeum hiányában e megbecsülhetlen kincs ezerfeló forgácsolódott. Fél munkát végez csak a vármegye történetének megírásával, ha okulva az eddigi mulasztás okozta veszteségen, legalább a jövőben nem óvja meg egy vármegyei muzeum alakításával emlékeit. A magyar nemzet ezredéves múltja emlékének méltó megünneplésére nemes versenyre keltek az országban testületek épúgy, mint egyesek. E nemes versenyben nem csekély részt kért magának Tolnavármegye is. A szeg- zárdi főgimnázium, a kulturalap, a vármegye történetének nagy munkája, a kibővített kórház. a szülészeti képezde, a Garay- szobor, mindmegannyi millenáris alkotások lesznek. Mindezeket még egy vármegyei muzeum alakításával kérném megoldani. E célnak megvalósítására oda ajándékozom körülbelül 5000 darabból álló régiség gyűjteményemet s gróf Apponyi Sándor nevében bejelentem: hogy ö is itt helyezi el nagy - hírnevű lengyelt múzeumát, ha a vármegye e gyűjtemény megőrzése és gondozására vonatkozólag kellő garantiát vállal. Azon kéréssel fordulok tehát Tolnavármegye tekintetes törvényhatóságához, kegyeskednék a vármegyei muzeum céljára egy jelenleg 8 szobát felölelő, de idővel megtoldható száraz, világos helyiséget adni, s az ahhoz szükséges szekrényeket beszerezni.“ Azt hisszük, hogy Wosinsky urnák emez örvendetes elhatározását nem szükséges bővebb kommentárral kisérnünk ; a tudomány érdekében valóban becses áldozatot hozott a saját értékes gyűjteményének oda ajándékozásával és Apponyi Sándor gróf nagy hirü és nagy becsű gyűjteményének megszerzésével, s megyénk közönsége őszinte hála-érzettel fogadhatja ezt a ritka szép ajándékot, mely párját fogja ritkítani az országban s megyénk kultúrájára nézve is nagyfontosságu jelentőséggel fog bírni. VÁRMEGYE. — A vármegyei közigazgatási bizottság folyó hó 12-én délelőtt 10 órakor ülést tart. — A vármegyei monográfiái bizottság e hó 12-én délután 8 órakor ülést tart. — Kimutatás. Az 1895. évben érvénnyel bíró vármegyei legfőbb adót fizető és választott bizottsági tagok társadalmi állásáról és járások szerinti számáról. Belügyminiszter 1. Főispán 1. Alispán 1. Országgyűlési képviselő 4. Hadtestparancsnok 1. Miniszteri fogalmazó 2. Kir. törvényszéki biró 8. Kir. járásbiró 2. Megyei főjegyző 1. Megyei tiszti- ügyész 1. Főszolgabíró 4. Szolgabiró 8. Földbirtokos 82. Kir. közjegyző 3. Kanonok 1. Megyei aljegyző 1. Bőm. kath. plébános 20. Ev. lelkész 4. Ref. lelkész 6. Kir. főügyészi helyettes 1. Jószágfelügyelő 2. Uradalmi tiszttartó 3. Uradalmi számtartó 1. Gazdatiszt 2. Ügyvéd 27. Orvos 13. Gyógyszerész 9. Alapit, urad. felügyelő 2. Mérnök 3. Tanár 1. Tanító. 3. Építész 2. Községi jegyző 45. Községi bjró 6. Magánzó 4. Bérlő 25. Regale bérlő 2. Kereskedő 39. Házbii tokos 1. Vállalkozó 3. Biztosítási ügynök 1. Vendéglős 3. Iparos 6. Szeszfőző 2. Földmives 93. Összesen 440. — Járáson- kint: Központi legtöbb adót fizető 50, választott 54, összesen 104. Völgységi legtöbb adót fizető 25, választott' 25, összesen 50. Dunaföldvári legtöbb adót fizető 67, választott 46, összesen 113. Simon- tornyai legtöbb adót fizető 22, választott 35, ösz- szesen 103. Nem megyebeli lakos legtöbb adót fizető 9, választott 4, összesen 13. Összesen legtöbb adót fizető 222, választott 218. Mindkettő ösz- szesen 440. — Körrendelet valamennyi törvényhatóságnak. Budapest székes főváros tanácsa újból az iránt emelt panaszt, hogy dacára hivatali elődöm által 1889. évi junius hó 24-én 40995. sz. a kibocsájtott körrendeletben foglalt utasításnak, — a törvényhatóságok és főleg a községek pénzösszegeket posta- utalványon küldve rendszerint annak szelvényén egy szóval sem jelezik a küldemény rendeltetését, a miből igen gyakran zavarok és késedelmes intézkedések és ennek folytán a felek részéről panaszok származnak. Hivatkozással tehát a most idézett körrendeletre, újból felhívom a törvényhatóságot, hogy mindazon esetekben, midőn valamely hatósághoz pénzösszegek postautalványon küldetnek, annak szelvényén a péuzküldemény rendeltetését -és azon megkeresés számát, melynek alapján a pénz küldetik, jelezze. Egyúttal pedig felhívom a törvényhatóságot, hogy a területén fekvő összes rendezett tanácsú városokat és községeket is e tekintetben kellően utasítsa. Budapesten, 1895. évi február hó 9-én. A miniszter helyett Reiszig s. k. államtitkár. TÖRVÉNYKEZÉS. A szegzárdi kir. törvényszéknél végtárgyalás. 1895. évi március hó 12-én. Varsányi Imre ellen okirat hamisítás miatt. K. Dér János és Virth Jánosné ellen rágalmazás miatt. Bartakovics György és Tóth Antal ellen lopás miatt. Kapinya Mihály ellen sikkasztás miatt. 1895. évi március hó 14-én. Fülőp Ferenc és Kovács Jánosné ellen ’lopás miatt Ács Miklós, Túrós József, Blasovits Ferencz, Kocsis Imre, Örtner Lőriuc, Ács Mihály, Albert István és Farkas Mihályné ellen lopás miatt. Bodohelyi József ellen vagyon rongálás miatt. 7 Hírek" — Az uj tanfelügyelő, lihanyi Domokos Tolnavármegye uj tanfelügyelője e hó 23-án veszi át hivatalát. — Eljegyzés. Kelemen József dunaföldvári albiró eljegyezte Gruber Szeréna kisasszonyt, Gruber Iván tamásii járásbíró leányát. — Pályázat. A szegzárdi törvényszéknél megürüli bírói állásra 30 pályázati kérvény érkezett. Az entrefilet-vel soha se volt bajunk. Megállapítottuk egyszer s mindenkorra, hogy az entre- filet-re különös gondot fordítunk, — a terjedelme minden számban egy egész hasáb -leszen; de arra is megesküdtünk, hogy Írni, — azt nem fogunk sohasem. Az egyik számban petit betűkkel szedettünk egy kivágott vezércikket, a másikban ciceróval valami kiollózott újdonságot: az egy hasábot mindig pontosan megtöltöttük. A hírrovat, az már komolyabb nehézségeket okozott. Az öt előfizető valamennyi családos ember volt s az egész família állandó levelezésben volt velünk. A papa azt kívánta, hogy a piaci árakat mindig pontosan közöljük és el ne feledjük apróra kifejteni, miért szállt le a repce, minek emelkedett a gyapjú ? Mintha bizony nekünk kötelességünk lett volna még az ilyesmit is tudni. Egy másik papa professzor lehetett, mert a közoktatásról szeretett volna többet olvasni; a harmadik a törvényszéki csarnokért rajongott, a negyedik túlságos élénknek, az ötödik nagyon is komolynak találta újdonságainkat. A mamák lányaikra való tekintettel kérték, hogy olyan szerelemről, a melyik öngyilkossággal végződik és olyan öngyilkosságról, a melyik szerelemmel kezdődik, ne írjuk. A leányok pedig éppen erről szerettek volna részletesebb re- ferádát. Mindegyiknek teljesen eleget tettünk: irtunk a repcéről és a gyapjúról találomra, megénekeltünk képzelt törvényszéki tárgyalásokat, a közoktatást ciceróval szedettük, hogy többnek és fontosabbnak lássék, az öngyilkosságot és szerelmet külön tárgyaltuk. * Hogy miért leplezem én le magunkat? Mert megbuktunk. Az előfizetőink száma megháromszorozódott ugyan, de a szubvenciót, sajnos, elvesztettük. Az uj évnegyed elejét nagy nehezen még csak megvártuk, de az előfizetések fölszedése után mindjárt csődöt mondtunk. Meg kellett ezt tennünk annyival is inkább, mert a szerkesztőség feloszlott. A cseléd kórházba került, a szerkesztő elkergette a feleségét s igy nekem se volt már semmi keresni valóra nála. Megvárjuk, mig egy másik felekezet megint szubvenciót Ígér; akkor újra egyesülünk. BUDAY LÁSZLÓ. Az egyetlen gyermek. — Elbeszélés. — — A TOLNAVÁRMEGYE eredeti tárcája. — Halmai Ákos 40 éves korában nősült s a 20 éves Várady Magdát vette el. Benső barátságban állott volt a fiatal leány szüleivel (e barátsághoz részéről mély vonzalom is járult), s igy nőül vette a korán elárvult leánykát. Magda nem lángolt ugyan a nála oly annyival idősebb férfiért, de — örömest nyujtá neki kezét. Megfosztva minden egyéb támasztól, keblére menekült, mint madár a fészkébe. Egybekelésük után nyilvánult teljesen, mily bf-nsőséggel viseltetett a férj neje iránt. Nemcsak szerető gondos férj, de őrzője, támasza, földi gondviselője volt nejének. Tőle indult ki s rá irányult minden gondolata, tette; Magda képezte egész valóját, úgy érezte, hogy kötelességet vállalt magára vele szemben, midőn üde ifjúságát, tavaszát az ő őszéhez láncolá. Ezért aztán mindeu szavából végtelen gyöngédség, odaadás sugárzott, minden követ elhárított utjából. Nem volt szabad éreznie, hogy a lét küzdelemmel jár, férje rózsákkal hinté be számára az élet útját. Magda nem gondolkozott semmi felett. Férje mellett mintegy átálmodta az életet. Gyöngédségét, becéztetését megszokta egészen természetesnek találni/ mintha mind ennek úgy kellene lennie, mintha nem is lehetne másként. Ha a szürkülő hajú, de életerős férfi szeretetremóllóságban önmagát múlta felül, ő ezt gyermekes nyíltsággal fogadta. A szerencse, hogy szeretve, hogy bálványozva van, oly természetesnek tűnt fel előtte, mint a nap feljötte. Semmi különöst nem talált benne. A mézes hetek elteltével Ákos örömest beszélt a boldogságról, mely őket érhetné, ha az ég egy angyalkával áldaná meg frigyüket. S ilyenkor any- nyira belemerült a jövő képének festésébe, hogy Magda végre is szégyenkezve takará el biborpiros arcát. Még mindig inkább volt leány, mint asszony; sietett másra terelni a beszédet. Lassanként azonban ét is elfogta a gyermek utáni vágy. Estenden csendes otthonukban, vagy séta közben az Uj soron sokat beszélgettek — az eljövendőről. Teljesen beleélték magukat a várakozásba, elképzelték a kicsinyt a legapróbb részletekig: milyen lesz a szeme ? az ajka? el a kis pufók arcát, a gödröcskét az állón s igy tovább. Sok vita volt köztük a felett, hogy szőke legyen-e vagy barna? leány-e vagy fiú? Magda leányt akart, Ákos fiút. A neve felett is háborúskodtak egy ideig, hát még a hivatását illetőleg — ha fiú lesz — mennyit vitatkoztak. Ha lányuk lesz, Magda kikötötte, hogy katonatiszthez nem fogja adni, a folytonos garnisoncsere miatt feleségüknek mindig költözködniök kell.
