Tolnavármegye, 1895 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1895-02-10 / 7. szám
1895. február 10. TOLNAVARMEGYE. 5. — Bankett. Lelkes ovációkban részesölt Fink Kálmán kir. pénzügyigazgató a tiszteletére folyó hó 6-án a „Szegzárd Szálló“ egyik termében rendezett banketten. Pont 8 órakor egy küldöttség ment az ünnepeltért, ki csakhamar megjelent a teremben, hol együtt voltak a pénzügyi tisztviselők teljes számban. Jelén voltak a szegzárdi kir. pénzügy- igazgatóság tisztikara, ólén Szilágyi Gyula igazgatóhelyettessel, Freitag József adótáruok és Györkö Mór a dunaföldvári adóhivatal, Feresák József adótárnok a bonyhádi, Skultéty Miksa ellenőr és Hende Ferenc adótiszt a hőgyészi kir. adóhivatal képviseletében ; a m. kir. pénzügyőrséget Smerál Fábián tolnai pénzügyőri biztos képviselte, jelen volt továbbá a szegzárdi kir. adóhivatal egész tisztikara. A pecsenyénél felállott Szilágyi Gyula pénzügyig, helyettes és meleg szavakban üdvözölte az uj igazgatót, utána dr. Wodiáner Sándor toasztirozott, ki az ünnepelt igazgatót, családját és Szilágyi igazgatóhelyettest éltette. A számvevőség nevében Tóth József üdvözölte az uj főnököt; ezek után Fink igazgató meghatottan mondott köszönetét az őt ért ovációkért. Fel köszöntőket mondottak még: Tekus Vilmos titkár Szilágyi Gyulára, Kaszás Kálmán az igazgatóra,. Smerál tolnai biztos a pénzügyőrség nevében az uj főnökre, Haks Ferenc ellenőr a bonyhádi, Kemény Adolf ellenőr a szegzárdi, Skultéty Miksa ellenőr pedig a hőgyészi adóhivatal nevében köszöntötték fel az ünnepeltet. Az ünnepély, melyen mindvégig kitűnő volt a hangulat, másnap reggelig tartott. — Lemondott főszolgabíró. Orosz Endre, a dunaföldvári járás főszolgabirája, megrongált egészségi állapotára való tekintettel, beadta főbirói állásáról vaio lemon- dását. A lemondott járási főtisztviselőben vármegyei közigazgatásunk egyik kiváló képzettségű és munkaerejű, nagyszorgalmu és lelkiismeretes tisztviselőjét veszti el. — Áthelyezés. Metzner József primigyei adóhivatali ellenőr saját kérelmére, ha.1,on minőségben a szegzárdi adóhivatalhoz tétetett át. — A belügyminister párbaja. Ismeretes, hogy az egyházpolitikai viták során Perczel Dezsőnek párbaja volt gróf Szapáry Lászlóval. A budapesti törvényszék párviadal vétsége miatt vád alá helyezte őket. Múlt szerdán kellett volna ez ügyben Tóth Gyula táblai biró elnöklete alatt a végtárgyalást megtartani. Történt azonban, hogy néhány nap előtt az igazságügyminiszter azzal a megkereséssel fordult a törvényszékhez, hogy terjesztené fel hozzá a bün- pör iratait. Az ok nem volt megemlítve, de valószínű, hogy az igazságügyminiszter az abolitio okából kérte magához az aktákat, vagyis a pertörlósre akar a királynak indítványt tenni, nehogy megtörténjék az az eset, hogy egy miniszter a vádlottak padján ül. Mindjárt az iratok felküldése után dr. Halász Lajos alügyész, arra való tekintettel, hogy azok visszaérkezését az napra várni nem lehetett, a vádhatóság nevében a végtárgyalás elhalasztását indítványozta. A bíróság az indítványt magáévá tevén, elhalasztó határozatot hozott. — Pályázatok. A pécsi kir. ítélőtábla ehióke a kir. tábla területén üresedésben levő hat joggyakornoki állásra 2 heti lejárattal pályázatot hirdet. —- A szegzárdi kir. törvényszéknél előleptetes folytán megüresedptt bírói állásra 2 heti lejárattal pályázat hirdettetett. — Újabb adakozások a r. k. óvodára és népkonyhára. A tolnaraegyei takarék és kitelbank a r. k. óvodának 20 frtot, a népkonyhának 10 irtot, Abajfy Gyula a népkonyhának 5 frtot. Mely nemes adományokért köszönetét fejezi ki Simontsits Béláné elnök. — Halálozás. E hó 1-én hunyt el Gajdossik János mözsi aranymisés esperes-plébános, életének 80-ik évében. A boldogult csak rövid ideig betegeskedett s halála előtti napon magához kérette Péchy József tolnai prépost-plébánost, kinek meggyónt s másnap azután hajnalban meghalt. — Vonatkésések. Az elmúlt napokban az esti 8 órai vonat legtöbb esetben késéssel érkezett be Szegzárdra, — aminek az volt az oka, hogy a Fiume felől érkező vonatok a nagy hófúvások miatt csak késéssel érkezhettek meg. — Hangverseny és bál. A szegzárdi róm. kath. óvoda és gyermekmenheh javára múlt szombaton megtartott hangverseny nyel egybekötött táncvigalom minden tekintetben fényesen sikerült, a mi az egyesület faradhatatlan elnökének, Simontsits Béláné úrnőnek az érdeme. A hangverseny nagyon érdekes volt, a közreműködők egytől-egyig kitettek magukért. Első itteni fellépésük alkalmával részletesen foglalkoztunk a Káldy-féle zénetör- ténelmi haugversenyuyel; most ugyanazon érdekes és élvezetes előadásban volt részünk. A nagy termet szorongásig megtöltötte a közönség, a mely igen nagy számban jelent meg a vidékről. Már nagyon régen volt, a mikor ennyien és ilyen szép közönség táncolt a teremben. Az első négyest nyolcvan pár táncolta. Jelen voltak leányok: Bencsik Irén, Börzsönyi Irén, Börzsönyi Sárika, Diczenty Paula, Dömötör Mariska, Dömötör Ilona, Döry Erzsiké, Döry Alice, Eichardt Ilona, Fejős Emma, Fetter Mariska, Fördős Emma, Fördős Kata, Garay Jolán, Garay Margit, Garay Erzsiké, Grosch Karola, Gruber Flóra, Halász Emilia, Hauke Elvira, Hauke Edith, Halasy Gizella, Horváth Györgyike, Herczeg Mili, Kocsis Kata, Kocsis Jolán, Komáromy Mariska, Kontsics Irén, Kuroz Irén, Kurcz Margit, Laky Vilma. Lestyán Mariska, Madarász Mici, Mayer Meláni, Mayer Mariska, Mayer Olga, Martin Szidi, Martin Olga, Módly Sarolta, Pesthy Mariska, Pichler Gizella, Répásy Sára, Szendrődy Sarolta, Szigeth Alice, Treiber Ilona, Vargha Margit, Weber Malvin, br. Wimmersperg Flóra, Wilczek Ilona Asszonyok: Antal Pálné, Boda Cloti'd, Bodnár Istvánná, Döry Dénesnó, Döry Viktornó, Diczenty Gyuláné, Döry Lászlónó, Dömók Petemé, Eichardt Józsefné, Fejős Károlynó, Fördős Vilmosáé; Garay Antalné, Geng Józsefné, Hangéi Ig- nácné, Halasy Sánuőrűá^ Hilbert Istvánná, Horváth Ignácné, Horváth Gyuláné, Hagymásak Károlynó, Komáromy Gyuláné, Kontsics Jánosnó, KofböDÍts Dezsőué, Kramoliu Emilnó, Laskó Gyuláné, Leopold Lajosnó, Leopold Sándornó, Lévay Ignácné, Madarász Elememé, Mayer Károlynó, Martin Fe- rencnó, Matióni Gyuláné, Molnár Istvánná, Nagy Lászlónó, Nits Istvánná, Oszolyi Károlynó, Papp Józsefné, Pesthy Eleknó, Rácz Józsefné, Reisz Jó- zsefnó, Sass Lászlónó, Simontsits Béláné, Skigeth Gáboraé, Selcz Józsefné, Seiner Lipótnó, Szeghy Sándorné, Szenlpótery Józsefné, Tóth Károlynó, Weber Jánosnó; Wilczek Józsefné. Felülfizettek: dr. Hangéi Ignác 1 írt, Kramolin Emil 1 frt, Leopold Károly 5 frt, Leopold Lajos 3 frt, Leopold Sándor 2 frt, Selcz József 1 frt, Simontsits Béláné 3 frt, Simontsits Elemér 1 frt, Wosinsky Mór 2 frt. Jegyeiket megváltották: Abaffy Gyula 5 frt, Hanny Gábor 2 frt, dr. Leopold Kornél 5 frt, Ras- sovszky Julián 4 frt. — Esküvő. Éliás Armin mérnök Szegzárdon e hó 17-én vezeti oltárhoz menyasszonyát, Pimiizer Ella kisasszonyt. — Áthelyezés. A megyés püspök Kopári Gyula, a sajtóperéről ismert báttaszéki káplánt Zombára helyezte át helyettes lelkésznek. — A szegzárdi r. k. hitközségi tanács- és iskolaszék választása. E hó 4-án ment végbe a helybeli rom. kath. hitközség tanács- és iskolaszék választása, mely alkalomból a n á 1 u n k is most jelentkező néppárt lett a győztes. — Kibuktatta Boda Vilmos orsz. képviselőt, a hitközség volt világi elnökét azért, mert az országgyűlésen megszavazta a polgári házasságot; kibuktatták még: dr. Kramolin Emilt, Mehrwerth Ferencet, Adler Jánost, Udvardy Sándort, Takler József és Főglein János volt községi bírákat, — Sipos Márton, Mészáros Károly, Orbán József, Vesztergombi Ferenc községi elöljárókat. Meg választattak: Yesztergombi György (285), Grószbauer Ferenc (284), Ferger Mihály (280), dr. Szigeth Gábor (254), dr. Haidekker Béla (253), Dorogi István (240), dr. Morvay István (211), Tatai Mihály (204), Nagy György Hangonyi (200). Balázs János (197), Berta Ferenc (197). Czéh István (187) Farkas Imre (169), Hayt Gábor (166) Orffy Lajos (158), Nagy József Tar . 1148), id. Steiner Ignác (143), Mirth József (131). A régiek közüT a néppárt csak Orffy Lajos, dr. Szigeth Gábor, dr. Haidekker Béla s Grószbauer Ferencet vették be lisztájukba — akik pedig éppen nem tartoznak a néppárt kötelékébe; s valószínűleg őket is azért tartották meg. hogy a régi gárdából maradjon néhány intelligens elem a tanácsban. A mint halljuk, formahibák miatt a választást meg fogják támadni az illetékes körök. — Dunaföldvárott nagy közérdeklődés mellett folyt le a képviselő-testületi ülés. Az adony- szabolcs-paksi vasút engedélyese, Szeniczey Ödön és társai ugyanis a már megszavazott 60000 írthoz még 40000 frtot kívántak a várostól, hogy a tervbe vett vonal Dunafbldvár állomással létesülhessen. Hosszabb vita után, melyben Ragályi Lajos orszgy. képviselő, Szeniczey Ödön, Rátkay László, Hirsch Henrik, Bencze apát s még többen vettek részt, leszavazták 35 szóval 10 ellenében Szeniczey kérelmét a 40000 frtot illetőleg. A közvélemény ugyanis nem akarja megbocsátani Szeniczey s társainak, hogy már évek óta függőben tartják a vasutkérdést s nem viszik dűlőre. De azonkívül egy másik, életrevalóbb terv is merült fel, t. i. a sárbogtírd-duoa- íöldvári vasút, mely Dunafóldvár érdekeinek sokkal inkább felelne meg s melyre az előmunkálati engedélyt többen is szeretnék, de a miniszter nem adja meg addig, míg az adony-szabolcs-paksi vonal terve végleg nem ejtetett el. Kérdés már most, vájjon Szeniczey és társainak sikerülni fog-e március 1-ig — mert addig van idejük — a megfelelő törzsrészvényeket jegyeztetni. Ha ez Dem fog sikerülni, úgy — ha csak a minisztérium nem fogja megakadályozni — a sárbogárd-dunaföldvári terv kerül felszínre. — Halálozás. Alsóborsai Csorba Györgynó, szül. Düzs Mariska, élte virágjában, 18-ik évében Ó-Bányán elhunyt. — Csőd. Takler József Vesztergombi szegzárdi lakos, földmives, Szegzárdnak pár hét előtt lemondott községi bírája ellen a szegzárdi kir. törvényszék elrendelte a csődöt. Csődbiztos: ifj Závody Albin kir. törv. biró. Tömeggondnok: dr. Müller Ferenc ügyvéd. Helyettes tömeggondnok : dr. Fehér Dezső ügyvéd. — Templombetörő. A faddi rom. kath. templomban valaki nemrég leütötte a perselyek lakatjai, s azokból a benne talált pénzt, mintegy 15—20 frtot ellopta. Sokáig keresték a tolvajt, de nem találták. Végre a hir egy szomszéd község korcsmá- rosának is a füléhez jutott, kinek a felesége eszébe juttatta, hogy ép a lopás napjának estéjén Hero- nyányi József, faddi lakos náluk cigányzene mellett mulatott, a mi magában véve lényegtelen dolog . volna, de már akkor is feltűnt nekik, hogy úgy őket, míut a zenészeket aprópénzzel, csupa krajcárokkal fizette ki. Rágt-ön jelentést tettek a dologról, de a tettest nem kellett sokáig keresni, mert az már 2 hete a paksi járásbíróság börzében ^Jil, mivel azután, hogy a perselypénz elfogyott, egy újabb betörést követett el valamely magánháznál, a hol azonban szerencsésen elcsípték. Most tehát ebben az ügyben is folytatják ellene a vizsgálatot. — Jól őrzött község. Kocsola községben a múlt héten a marhák közt a száj- és körömfájás járványosán lépett fel. Ezt az elöljáróság a tamásii főszolgabírói hivatalnál azonnal bejelentette, mire Freund Lajos tamásii állatorvos a helyszínén megjelent s a ragály tovább hurcolását megakadályozandó, elrendelte, hogy a község főbejárataihoz megfelelő számú őröket állítsanak. — Az elöljáróság az őrséget azonnal meg is alkotta. Tagjai lettek: Jankó Imre, Schuszbach György, Schmidt Péter, Schmidt János, Fetter József, Eckert János, Stocker György és Keszte Ferenc, kiknek szigorúan lelkűkre köttetett az őrködés, hogy se ki, se be ne eresszenek egyetlen darab szarvasmarhát. Harmadnap a csendőrök, ezeket ellenőrizendő, kimentek Kocsolára, de egyetlen őrt sem találtak a község bejáratánál. A hanyag őröket feljelentették a tamásii főszolgabírói hivatalnál. — Térj meg János. Ez a cim sem nem tréfa, sem nem gúny, hanem egy becsületes s egy nem becsületes embernek a neve. A kettő közül a becsületes ember az apa, idősb Térjmeg János, ki fiában megbízott, a nerabecsületes pt-dig a fia, ifj. Térjmeg János, ki apja bizalmával rutul visszaélt s kinek fülében hiába visszhangzott a saját neve: Térj meg Jánosi—ő nem tért meg, — hanem ment előre a bűn ösvényén, mignem a nemezis végre utolérte. Az öreg Térjmeg János kis vagyonú, de szorgalmas gazdanmber Pálfán, ki, hogy sorsán valamit lendítsen, megtakarított pár száz írtját kukoricába fektette, úgy számítva, hogy tavaszszal jobb áron túl ad rajta. Fiát mindenbe beleavatva, minden utó- gondolat nélkül rábízta a kulcsokat. Ezt fel is használta az elvetemült lelkületű fiú, és egy cimborájával éjjelenkint, míg az öreg aludt, lehordták a kukoricát s zsákszám 40—50 krért eladogatták, a mi apjának 2 szer annyinál is többe került. A napokban egyszer az öreg megtekintvén a kukoricát, rémülve vette észre, hogy alig van már belőle valami. Hogy fia legyen a tolvaj, azt legtávolabbról sem merte volna hinni, tehát kétszeresen megrémült, midőn még azt is megtudta. Az ügy most a gyönki kir. járásbíróságnál folyik.