Tolnavármegye, 1895 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1895-12-15 / 51. szám
V. évfolyam. 51. szám. Szegzárd, 1895. december 15. TOLNAVÁRMEGYE Előfizetési ár: I Egész évre . . 6 frt — kr. Fél évre . . . 3 » — » Negyed évre . . I » 50 » 1 Egy szám......................12» I Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- 1 hivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. POLITIKAI ES VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. LEOPOLD KORNÉL. Segédszerkesztő: SZÉKELY FERENC. Kéziratok vUua nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérőé kelten megállapított árszabály sserint számíttatnak. Az utolsó restauráció. Azt hisszük, hogy ezúttal már csak- ugyan utolsónak nevezhetjük a most országszerte végbemenő megyei tisztujitáso- kat; mert tálán az ellenzékben is lesz annyi hazafiság, hogy a jövő országgyűlési ciklus alatt végre nagy kegyesen megengedi a közigazgatás államosításának megvalósítását! Hat évvel ezelőtt minden emberi számítás szerint valószínűnek tartotta mindenki, hogy az államosítás kereszlülvitele az uj választásokig okvetlenül be fog következni, mert az akkor magát mérsékelt ellenzéknek nevezett mostani nemzeti párt program injának egyik sarkalatos elvét képezte a köz- igazgatás államosítása; azonkívül a függetlenségi pjárt igen sok, komolyan gondolkodó tagja elvben szintén az államosítás híveként volt ismeretes. De hát győzött a kormány- buktalás meddő eredményű rendszere, s az ellenzék közös fegyverbarátsága révén a politikailag is kárhozatos obstructióval sikerült hat évre ismét visszavetni a. köz- igazgatás végleges megjavulásának és rendezésének alapkövét: az államosítást! Az ellenzék pedig ezzel a taktikájával is kudarcot vallott, mert dacára az obstruc- tiónak, A p p o n y i Albert még máig se jutott bele az annyira kívánatos bársonyszékbe, sőt azóta az egyházpolitikai küzdelmek alkalmából nagyratöró pártja ismét megfogyatkozott 1 A közigazgatás államosításának barátai pedig ez alatt a hat esztendő alatt csak megszaporodtak, s igy az ellenzék hiú akadékoskodásával akaratlanul is az eszme megerősödését segítette elő. A lefolyt hat óv nehéz küzdelmeinek gyümölcsei: az egyházpolitikai törvényjavaslatok pedig még jobban előtérbe tolták a közigazgatás államosításának szükségességét, úgy hogy a legközelebbi évek parlamenti munkája elkerülhetetlenül az államosítás megvalósítására van utalva. Mert emberi számítás szerint most már el sem képzelhetjük, hogy a közel jövőben vitálisabb és sürgősebb feladata akadjon a törvényhozásnak a közigazgatási reformok megvalósításánál. A most lefolyó megyei tisztujitások tehát bizonnyára a választási rendszer utolsó felvonását képezik, és néhány év múlva végre-vaiahára elérjük azt a rég óhajtott időt, midőn a közigazgatásban is érvényesül az állandóság, a rendszeresség elve, s egyúttal a fokozatos fejlődés és javulás lehetősége is biztosítva lesz. Mert a közigazgatás államosítása után a megyei tisztviselők eddig elhanyagolt dotációjának rendezése is okvetlenül fölszinre kerül; s igy meg fognak szűnni azok az anomáliák és abnormitások, melyek manap oly szembetűnően és kirívóan mutatkoznak az állami és megyei tisztviselők fizetésének aránytalanságában. Az ellenzék minden jóravaló törekvést megakadályozó manőverének köszönhetik a megyei tisztviselők, hogy fizetésük máig sinc3 rendezve, s hogy a mai kor igényeinek meg nem felelő javadalmazással kell beérniük. A sok hazafias frázis s agyonunt honmentő szónoklat árjába fulladt a közigazgatás rendezésére szolgáló minden törvényjavaslat : s a megyei tisztviselőknek meg kellett elégedniük a reménynyel, hogy a jövő országgyűlési cyklus talán végre-vaiahára az ő rendezetlen és orvoslásokra váró helyzetükön is segíteni fog. Csídc a közigazgatás rendezése illetőleg államosítása szüntetheti meg azt az anomáliát, hogy a vármegyei hatóságoknak aránytalanul csekélyebb munka erővel kell megoldani a közigazgatás nehéz feladatait s a tisztikar állásinak biztossága is a folytonos választások esélyeinek van kitéve. A most folyó megyei tisztujitásokkal tehát remélhetőleg örökre bezárulnak a régi megyei rendszer megkorhadt kapui, s az idei választásokkal a hagyományos múlt kegyeletes befejezést nyer, hogy helyet adjon a közigazgatás terén is egy jobb jöTÁRCZA. —KM®»Téli rege. — A „TOLNAVÍRMEGYE“ eredeti tárcája. — Megválasztottak Lepényesen altanitónak. Hogy megjöttem, első dolgom volt leendő főnökömnél, a rektornál jelentkezni. Éppen kegyetlenül be voltak állítva, ő meg a barátja, Torkol Márton, kiérdemült gazdag szücsmester és kurátor. Az asztalon egy öt literes korsó s az asztal előtt a két érdemes úri ember. Pipáztak és kártyáztak. A füstön keresztül két könyökömmel utat törtem magamnak s Ivóok Bendő rektor ur előtt elegánsan meghajtottam magamat. — Nevem Dallami Lehel. — Negyven a tökből. — Nem lehet az szomszóduram, a tök filkó itt van. Bántott a fogadtatás, s ez az inzultus kihozott a sodromból. Öklömmel az asztalra ütöttem. — No ezt már mégis kikérem magamnak. Én itt gentlemanlike módon bemutatkozom és az urak engem tökiilkonäk neveznek. Magyarázatot kérek 1 Rektor uram ijedtében a pipáját az orrába dugta, Törköl pedig a zavart felhasználva egy disznót s két tízest csent el partnerjétől. — Hát ki légyen az ur? kérdezte főnököm, most már haragosan. Újra meghajtottam magam. — Már vo't szerencsém mondani, hogy Daliami Lehel vagyok, az uj altanitó. — Te vagy ? Hát aztán te nem tudsz má- riásozni ? — Sajnálom--------— — Na hát akkor igazán tökfilkó vagy. Aztán gyere, igyál egyet. Megint meg akartam haragudni, hanem a rektor ur orra lefegyverezett. Bámulattá változott minden indulatom. Soha az életben ily remek orrt. Felülete a gubacsóhoz hasonlított, szine viharos felhők közt leáldozó nap haragos pirja volt, ragyogása pedig divatos sárga cipőm lakkjának csillogását jelentéktelen semmiséggé törpitette. Es azok a finom, végtelenül finom kék erecs- kék, mikkel e csodálatos alkotmány művészi szempontból — a szinbeli egyhangúság elkerülése végett — tarkítva volt 1 Hypnotizált állapotomból a szép Örzsike meg jelenése rezzentett fel. A rektor leányának ez volt neve. Neki is bemutatkoztam s úgy vettem észre, hogy sikkes modorommal itt nagyobb sikert értem el, mint a két pipázó gentlemannél. Nem is csodálom, mert mindent elkövettem, hogy meglássák rajtam a városi gavallér. Kabátom ugyan zsíros volt egy kissé, de viszont a nadrágom szélei rojtosak voltak, amiért fel is gyűrtem. Ez célszerű is volt és divatos is. Hanem igy is olyan különbség volt köztem és környezetem között, hogy Örzsikót egészén elbájoltam. Hosszasabban tudakozódott szegény a városi életről. Elmondtam neki, hogy képezdész koromban én voltam a jogász bál elnöke, hogy a Nemzeti Oasinóban gróf Koroghival összevesztem, vele megverekedtem, s hogy szerencséjére csak a jobb szemfogát vertem ki grófi álkapcájából, ugyanazt, amely már régóta kínozta szegényt s melyet kihúzatni mégsem mert. így aztán nyakamba borult, hálálkodott, s azóta barátom életre-halálra. Majd megszakadt a nagy sírásba, mihor megtudta, hogy a fővárost odahagyom. Örzsike, mint egy fél-istenre tekintett rám, s tudja az ég meddig beszélgetünk még, ha a vén rektor meg nem zavar. — Mit trafikál az a leányzó avval a maflával ? A mafia, az persze én voltam. Aztán kiküldte a leányát borért. Engem, a jogász bál volt elnökét, a „mafla“ szörnyen bántott. .— Tisztelt borcsap ur, kikérem magamnak ezt a titulust, s ha még egyszer mondani meri... — No hát aztán, mi volnál, rigó ? A lánynyal meg ne izélj, mert a kurátor úrral gyűlik meg a bajod. Különben js úgy tiszteld őt, mint leendő vömet. Egy lezuhanó negyedik emeleti erkély sem zúzhatott volna úgy össze, mint e felfedezés, mert Örzsikóórt már is lángoltam. Megsemmisülve rogytam a széken álló ba- gós tálba. Petsze, bogy a bagós tál is megsemmisült.
