Tolnavármegye, 1895 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1895-12-08 / 50. szám
V. évfolyam. 50. szám. Szegzárd, 1895. december 8. Előfizetési ár: Egész évre . . 6 frt — kr. Fél évre ... 3 * — > (Negyed évre . . t > 50 > Egy szám......................12 » I Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó* ] hivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. LEOPOLD KORNÉL. Segédszerkesztő: SZÉKELY FERENC. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető köz* lemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetésok mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. A vidéki lapszerkesztők kongresszusa. Az ország fővárosában ma jönnek ösz- sze a vidék sajtójának képviselői, hogy megvessek alapjat a vidéki hírlapírók országos segítő és nyugdíj-egyesületének. Háromszáznál több vidéki hírlap lesz ezen az értekezleten képviselve s bizony- nyára hasznos eszmecsere fog kifejlődni köztük a vidéki sajtó helyzetéről, s a névtelen szellemi munkások jogos igényeinek megvalósításáról. Ma nap már az ország minden fejlettebb városában van képviselője a vidéki sajtónak s mindenütt figyelmet érdemlő mnnkát végez a politikai, társadalmi élet ellenőrzésével, a nyilvánosság terjesztésével s a nagy közönség érdekeinek megóvásával. Ezeknek szükségét érzik mindenfelé, ahol fejlettebb társadalmi élet észlelhető, azért a vidéki hírlapok alakulását a legszélesebb körben örömmel üdvözlik mindenütt, hol a közügyek iránti érdeklődés, a nyilvánosság erejében való tudat és a politikai, társadalmi élet ellenőrzésének szüksége a közvéleményben kellőleg megérlelődött. A vidéki sajtó tehát közszükséget, pótol, s igy méltán elvárhatja, hogy a közönség, melynek érdekében önzetlenül küzd, fárad és munkálkodik: némi elismeréssel és érdeklődéssel forduljon a vidéki hírlapírók mozgalma felé, mert a vidéki hírlapirodalom érdemes munkásainak ügye a nagy- közönség érdekével szorosan összefügg. A vidéki sajtó színvonalának hanyatlása, vagy a közérdekkel, a közvélemóny- nyel való ellentétbe helyezése a sajtót támogató közönségnek is kárával jár, s a közélet egészséges nyilvánulásának ártalmára van. Éppen azért hisszük és reméljük, hogy az arra érdemes lapokat támogató, intelligens vidéki közönség kellő érdeklődéssel fogja kisérni a vidéki hírlapírók mostani értekezletét és jóakaratulag méltányolni fogja azokat a törekvéseket, melyek megvalósítása esetén a vidéki hírlapirodalom helyzete is kedvezőbbé válik, s igy még hasznosabban lesz képes megfelelni közérdekű hivatásának. Közel negyven év óta küzd a vidéki hirlapirógárda a nemzeti géniusz és műveltség szolgálatában az elismerés jutalma és a munka gyümölcsének élvezete nélkül; sok helyütt valóságos missziót végez a magyarnyelv és nemzeti érzés terjesztésével: kivétel nélkül mindenütt azonban a nyilvános élet mozgalmaiba egészséges vérlüktetést teremt; a visszaélések, túlkapások és önkénykedések megfékezői még ott is, ahol talán nem mindig eléggé tapintatosan felel meg hivatásának. S ez a manap már jelentőséggel biró gárda mindeddig nem tömörült szerves egésszé, hanem szétszórtan, összekötő kapocs nélkül, saját önerejére támaszkodva iparkodott megvalósítani a nagyközönség érdekeit szolgáló célokat. A tömörülés eszméje már régóta megbeszélés tárgyát képezte a vidéki hírlapírók körében, s a fővárosi kollegák is örömmel üdvözölték a kihatásaiban eredményesnek ígérkező mozgalmat. Á millenium esztendeje végre testté fogja váltani az igét s reméljük, hogy a mai értekezleten válvetett erővel meg fogják alkotni a háromszáz tagból álló testület egészséges tömörülését. Az ügy a vidéki hírlapírók jövőjének biztosítása, tekintélyének emelése és munkájuk sikere érdekében nagyon kívánatos, s ha a különféle nézeteltérések megnyilatkozásait szerencsésen ki tudják egyenlíteni, akkor a kongresszusnak meglesz az üdvös eredménye. Mindenesetre buzditólag hat mindnyájunkra a fővárosi kollegák figyelmessége és jóakaratu támogatása, melyre a vidéki sajtó úgy a múltban, mint jelenleg is mindenkor reá szolgált; reméljük tehát, hogy a mozgalomnak meglesz a kívánt sikere, s a vidéki hírlapirodalom bajainak orvoslása szilárd alapokra lesz fektetve. Szükséges, hogy a vidéki sajtó munkásai önállóan szervezkedjenek, mert az üdvösnek és hatalmasnak Ígérkező nyugdíjintézet és segitő-egyesület elveszti életerejének legerősebb forrását, ha nem nyer teljes önállóságot mindjárt fogantatása percében. A fővárosi hírlapírók hasonló intézményeivel egyesítve a vidéki hírlapírók egyesülete csak oly ikergyermek maradhat, amelynek testvére fejlettebb, erősebb és életképesebb, noha nem élvez kedvezést a másik rovására. Tagadhatatlan, hogy a fővárosi hírlapírókkal való egyesülés elvét- valló pártnak TÁRCZA. —mm*— A TÜCSÖK. — Daumbach. — A tücsökről minden bokorba’ Tudják e bús históriát: Lírikus verseit dalolta Egy hosszú, hosszú nyáron át. Aztán a fosvény, kapzsi hangya Szegénynek ajtót mutatott; Éhezni, fázni, veszni hagyta A szenvedő kis dalnokot. A mint ott fekszik, fenn az ágon A holló bölcsen igy beszél: „Szegény tücsök, kedves barátom, Utad korán a sírba tér. Pedig élhettél volna szebben, Ha néhány nappal is tovább: Adtad ki volna csak kötetben A verseidnek legjavát I“ BUDAY LÁSZLÓ. Boszorkánypörök Tolnavármegyében. ii. Még egy dunaföldvári boszorkány. — A „TOLNAVÁRMEGYE“ eredeti tárcája. — Duna-F'óldvárnak a múlt század elején még egy boszorkányba akadt, akit ellenségei följelentése következtében szintén törvény elé állítottak, vallattak, meg is kínoztak; s csak kis híja múlt hogy hasonló sorsra nem jutott, mint az első közleményünkben részletesen megírt másik dunaföldvári boszorkány. A múlt században a vallatás természetesen csak kínzásból állott, és gyakran a legártatlanabb vádlott is elismert mindent, amivel vádolták, csakhogy a hajmeresztő kínzásoktól megszabaduljon, vagy hogy véget vessen annak a borzasztó állapotának, amelyben az akkori börtönökben sinlődött. A mai idők fölvilágosodott embere alig hiheti el, hogy minő állapotok uralkodtak akkor a börtönökben ! Ennek illusztrálására fölemlítem, hogy a simontomyai megyeház börtönében a köztisztaság olyan lábon állott, hogy az ott kínlódó rabokat naponként kétszer kieresztették az udvarra, hogy a rajtok ólesködő megnevezhetetlen férgektől megtisztítsák magokat. Az akkori bör- lönőrök pedig a tömlőében is vérlázitó módon kínozták arabokat. Ebben az időben történt Simontornyán, hogy a hajdukáplár észrevette, hogy az egyik rabasszony a ruhájában két forintot rejteget; a hajdúkkal szövetkezve erőszakkal elvették a nyomorult asszony pénzét és bort hozattak rajta a tömlöcbe, s az egész hajdú kompánia alaposan becsudálkozott a kél forint ára bortól, a mi abban az időben nem kis menynyiség lehetett. A rabasszony kiabált a pénzéért, erre aztán a részeg hajdúk véresre verték. De mivel annál jobban jajgatott: a két_ lábszáránál fogva felkötötték a tömlöc tetejéhez, a nyakára pedig hurkot vetettek és a földhöz erősítették, hogy ne kapáiódzhassék. Minthogy pedig a borzasztó kínoktól még jobban ordított szégény asszony, a hajdukáplár parancsára égő gyertyával sütögették az asszony testének meg nem nevezhető részét. Ilyen es hasonló kínzások és vallatások után természetesen beismertek mindent a vádlottak, ha nem is követték el sohasem a terhiikre rótt bűncselekményt, s ily vallatási mód mellett — nem csoda — ha boszorkányságot is rásütöttek néhány szerencsétlenre. A második dunaföldvári boszorkány Péntek Istvánná szül. Kis Jutka volt, kit 1717. tavaszán fogtak el boszorkányság miatt és szintén a simontornyai vár tömlöcébe zárták. Az első tanúkihallgatást 1717. március 19-én tartották meg ellene Duna-Fóldvárott. A tanuki-
