Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1894-09-16 / 38. szám
IV. évfolyam. 3$. szám. Szegzárd, 1894. szeptember 16. Előfizetési ár: Egy évre . . 6 írt — kr. Fél évre. . . 3 „ — „ Negyedévre . I „ 50 „ Egy szám .... 12 „ Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főmunkatárs: Dr. LEOPOLD KORNÉL. BODNÁR ISTVÁN. | Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az elöflze- | tések és a hirdetések is a szerkesztéséghez intézendék. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Dőreségek. Rossz a társadalmi szervezet. Egész osztályoknak megnehezíti a megélhetést, lehetetleníti nekik a törvénybe iktatott jogok élvezését s igy azok rájuk nézve tartalmatlanok. Le kell rombolni ezt a szervezetet, mondják a túlzók, fokozatosan átalakítani, r hangoztatják a mérsékeltek. Es már nem csak a munkás gyűléseken, meg a világosságot kerülő röpiratokban terjesztetnek ezek a jelentős tanok, hanem nagy politikai pártoknak létalapját képezik és az egész művelt világra kiterjedő, eszközökben nem válogatós propaganda hódit számukra mind nagyobb tért. Dőreségek, nyilvánvaló dőreségek! — Rossz a szervezet. Az egész világon-e, vagy csak Európában, vagy talán csak ennek is bizonyos országaiban ? íme a gyógyítás első kérdése, mennyire redukálja azokat a nagyhangú kijelentéseket. Tehát csak a nyugot- európai társadalmak szervezete rossz és beteg. És miben áll a betegség ? Egyes osztályok nem érvényesülhetnek a mostani társadalmi tagozat kereteiben. De hátha épp ez egyik jelensége az egészségnek t. i., hogy az érdekek és az ezeket képviselő osztályok az emberek együttélhetésének feltételei gyanánt megállapított korlátok között harcolnak egymással a vezérszerepért, a hatalmi túlsúlyért. Ez a harc végelemzósben nem egyéb, mint az egyes emberek létérti küzdelmének egyik nyilvánulása, többé kevésbbé hasonló érdekek szerinti csoportosulása, és valamint az egyes embernél ezt a küzdelmet másnak, mint természetes életjelenségnek nem tarthatjuk, a mint hogy a nélkül még a magára maradt emberi lény sem képzelhető el, úgy a társadalmi osztályok harcát sem lehet a betegség biztosítéka gyanánt szerepeltetni. Meg volt ez mindig, és a változás ezen a téren el sem is képzelhető. Lehetséges a haladás az embernek a természeti erők az anyagi világ fölötti uralkodása tekintetében. De már nagyon szűk korlátok közé van szorítva a haladás a szellemiek terén és egyenesen ki van zárva az erkölcsi világban. Jól értsünk, nem azt értve a szellemi haladás alatt, hogy tudomást szerzünk oly dolgokról, amelyek eddig ismeretlenek voltak, mert ez csak kifolyása annak, hogy a természeti erők fölötti hatalmunkat mind jobban kiterjesztjük, sem azt, hogy a már meglevő ismeretek szélesebb körökben elterjednek, hanem értve azt, hogy az elvont dolgok fölötti vizsgálódás határai változha- tatlanul adva vannak, hogy a szép, a kellemes, a fenséges, a rút határát mindig ugyanazon tényezők fogják előidézni és hogy épp ennek folytán a szellemi termékek csakis a már adott dolgok és fogalmak különböző változatai lehetnek. Teljességgel ki van pedig zárva a haladás lehetősége az erkölcsi világban. Itt sem az erkölcsök terjesztését értve alatta, hanem azok absolut változását. Az emberek együtt élésének elemi föltételei — ezek és nem mások az erkölcsök — pedig, minthogy az ember ösztönei mindig azok maradnak, amelyek a történeti idők óta voltak — nem változhatnak. Amivel azután meg van adva a felelet arra is, hogy a jelenlegi társadalmi szervezetet le kell rombolni, úgy mint le lett rombolva száz évvel ezelőtt a politikai szervezet. Ez a dőreség. A politikai szervezet a szellemi életben gyökerezik. Amott bizonyos íi.&. pontoknak érintetlenül hagyása mellett — épen azoknak, amelyek belenyúlnak a társadalmi organismusba — képzelhetők változatok, de a társadalmi szervezetet, az egyénnek az egyénhez való viszonyát másra, mint a változhatatlan erkölcsi alapokra fektetni nem lehet. Kezeljük tisztán és szigorúan eme erkölcsi alapokat, akkor megszűnik a panasz a társadalmi betegségről — meg a dőreségről. TÁRCZA. Rossz napokban. Beestem lanyha csüggedésem Vermébe, mint már annyiszor; De a kiutat nem találom, De fényt nem látok most sehol. Milyen sötét a világ inneni Én is, mi fekete vagyok! Nem férek hozzá senki máshoz, S magamra félve gondolok. Ha szólok, meg nem hallja senki, Jobb is, hiszen nem értené; Fejet csóválna tán szavamra, S nevetne a szemem közé. Fenn járnak ok a napvilágon, S csak árnyat lát az én szemem. Az 8 világuk érthetetlen Csodás világ ma énnekem. De a mi engem kínoz egyre, A sok kisértet, látomás, Sötét kétségem, csüggedésem . . . — Oh ezt sem érti senki más! Buday László. Megcsalták egymást. (Megjelent a „Pesti Hirlapu-ban is.) Bogyai Bálintné asszony — a szliáesi évad legszebb asszonya — mikor a távirda kihordó az ajtón kopogott, még ágyban feküdt. Felugrott duzzadó, hímzett párnái közül, magára dobott egy nyersselyem hálóköntöst; kinyitja az ajtót, átveszi a táviratot s reszketve olvasá: „Nagyságos ur éjszaka távol.“ — Tudtam, tudtam, hogy engem ez az ember megcsal! Azért küldött fürdőbe. Alig egy hete, hogy itt vagyok és máris megcsalt. De ilyenek a férjek ! Megunják az asszonyt s változatosságot keresnek. Most 9 óra. Háromnegyed tízkor indul a vonat, éppen elég idő reggelizni .... Felöltözött, megreggelizett, női kupéba vetette magát, harmadik csöngetés, egy fütty s a vonat tova robogott. Egy óra múlva Bogyai Bálintné ajtaján egy csinos, elegáns ur kopogott. Semmi válasz. Újra kopogtat. Egy hang sem! Dörömböl, az ajtó csak nem nyílik! — Még aludnék? Hiszen nincs oly erős álma ! vagy talán ... oh szemtelen gondolat, félre tőlem! Újra megzörrenti a kilincset. — Én vagyok, édes lelkem: a férjed. Nyisd ki drága Milcsikéra ! Hát nem ismersz meg hangomon ? A te Bálintod vagyok l S a férfi nekivadulva a sikertelenség miatt, ki akarta emelni az egész ajtót, amikor a szobaleány közeledik. — Kit méltoztatik keresni ? — Bogyai Bálintnét. — Már nincs itthon. — Akkor megvárom. — S a jó férj bejárt minden fürdőt, minden sétányt, minden vendéglőt, majd minden zugot, bokoralját, rejtekhelyei és a feleségének hült nyomát se lelte, de senki nem is tudott hirt róla mondani. Este lett, ott várta őt szobája ajtaja előtt — s nem jött. Öreg este borult a fürdőre, elcsendesült a zaj, elnémult a zene, üres minden sétány s a feleség csak nem jött haza. — így bízzék az ember az asszonyban, — dünnyögött Bálint ur s lefeküdt szobájában. Éjfélkor megint kopog* atott, hajnalkor újra dörömbölt, a feleség csak nem került meg I — így bízzék az ember az asszonyokban! — Szent isten, mily botrány! Egész éjjel nem volt otthon! Milyen világra szóló botrány! Mire a szép Bogyainé hazaért az ő falusi ott- ' honába, már szintén este lett. Amint a szobaleányt megpillantotta, hangosan rivalt reá: — Itthon van már férjem ? — Nem bizony! Tegnap este óta nem is láttam őt 1 I az asszonyka lázas türelmetlenséggel várta haza férjét. Minden percben nyúlt az óra után,
