Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1894-08-12 / 33. szám
ff. évfolyam. 33. szám. Szegzárd, 1894. augusztus 12. Előfizetési ár: Egy évre . . 6 frt — kr. Fél évre. . . 3 „ — „ Negyedévre . I „ 50 „ Egy szám .... 12 „ Elfifizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főmunkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL. BODNÁR ISTVÁN. Eéziratok vissza nem adatnak. I A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az eléfize- I tések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendök. Hirdetések mérsékelten megállapított | árszabály szerint számíttatnak. Ha a jobb módban éló művelt társadalom a nép sorsát igazán szivén hordozza, foglalkozzék vele ne csak poharazás közben, vig cigányzene mellett, hanem olyankor is, midőn szenvedélyét a nem ritkán önzó célú izgatás föl nem ébresztő s midón az, nyomorúságos állapotát igaz mivoltában tudja előadni. Ha ilyenkor keressük föl a népet, föltárul előttünk ügyes-bajos helyzete, ráakadunk az előhaladását gátló bajok forrásaira s eltaláljuk azon biztos orvosszert, mely ten- gődésszerü életének kedvező fordulatot adhatna. Szegzárd népe oly foglalkozási körben küzd a mindennapi falatért, melyet a megváltozott viszonyok leginkább halmoztak el nehézségekkel, s melynek hajdan sima s könnyen célhoz vezető utjai már annyira telvék akadályokkal, hogy azok félretolásá- nál az ősi szittya erő gyöngének bizonyul, azokat csak a mindennél hatalmasabb szellemi erő képes elhárítani; s ezen szellemi erő fejlesztése megyénk művelt társadalmának iegsizebb hivatása. A megyénk kisebb birtokosainál honos gazdálkodás oly óriási elmaradottságban van az előrehaladott agriculturától, hogy ezt utolérni már nem könnyű, de nagyon is érdekünkben álló feladat. Földmiveseink nem szorgalmuk hiánya miatt maradtak el a mezőgazdasági tér különböző ágainak gyors előre haladásától, hanem mert el nem sajátíthatták a manapság már nélkülözhetlen, fejlettebb gazdasági ismereteket. Az még nem elég, hogy az állam létesíti a szakiskolákat, az alsóbb műveltségű népet föl kell világosítani az ily iskolák hézagpótló voltáról, mert különben üresek maradnak, s fogyatékos szakbeli jártassággal gazdálkodó földmiveseink érdekében semmiféle szolgálatot nem tehetnek. A műövéit társadalomnak kötelessége a szakiskolákba nem járt földmi veséinket a gazdasági téren már régóta váltakozó s a gazdálkodást hasznosabbá tevő reformok iránti közönyükből fölóbreszteni, s általuk kézzelfoghatóvá tenni, hogy azon újítások, melyek az előrehaladottabb gazdák birtokain már hasznosnak bizonyultak, az ő kis telkeiken alkalmazva, ugyanazon eredményt idéznék elő. A művelt külföldi államokban mindenütt s hazánk igen sok megyéjében is nagyon célszerűnek s a kisebb föld míves primitiv gazdálkodására fejlesztő hatással levő tényezőknek bizonyultak a mezőgazdasági társaskörök, vagy amint őket nálunk nevezik : gazdakörök ; ezek, ha tagjai között szé- lesiátkörü s á kisebb íöldmives tengődés- szerü állapotának okait ismerő, tevékeny férfiak vannak, igen sokat tehetnek a gazdasági műveltség színvonalának emelése ügyében. Ily körök a társulástól különben idegenkedő főldmives gazdák által rokonszenves fölkaroltatásban részesültek s ez által létesítésük is indokolttá tett. A gazdakörök célja népies előadások s felolvasások által közvetlenül hatni azon földmivesekre, kik a közgazdasági viszonyok megváltozását indokolt újításokat ösmertetö Mezőgazdasági társaskörök. Dacára annak, hogy Magyarország népe a mezőgazdasági téren találja kenyerét, még sem történik meg minden arra nézve, hogy az újabb gazdasági eszmék és vívmányokról nem értesült, alsóbb műveltségi fokon álló főldmives, a mezőgazdasági kultúra fejlődésével lépést tartani serkentessék. A kisebb gazda elmaradottságában teljesen magára van hagyatva, s a felsőbb — anyagi és szellemi javakkal megáldott — társadalom, mit sem tett azon homály eloszlatására, melyben földmiveseink a tisztességesebb megélhetés s a jövedelmezőbb gazdálkodás módjai után tapogatóznak, de szellemi elmaradottságukban azokat önmaguk- tól megtalálni nem képesek. Már pedig az a társadalom nem végzi kötelességét, mely a nép bajait csak a választások alkalmával szokta észre venni, s csak akkor szereti azokat, — de akkor kelleténél túl is — feszegetni. A társadalom művelt részének ezen érdeklődését a nép már úgy is gyanús szemmel tekinti s abban a legtöbb esetben csak önzést keres és gyakran talál is, s arról már csekély műveltsége mellett is meggyőződött, hogy a menyországba jutást ígérő nagyhangú választási programmbeszédekből neki semmi haszna nincs s hogy vele a felsőbb társadalom csak azért foglalkozott s ölelkezett, mert mint eszköz saját önző céljai érdekében nagyon jól fölhasználható volt. TÁRCZA. Régi nóták. i. Csak járjatok hintón, robogva, Gyorsan, ti „szegény gazdagok“ ... Hintón járni még nem boldogság, Százszor jobb igy, lassan, gyalog! ... Szőllőjüktől az ut hazáig, Öt perc csupán, kocsin, szekéren — De gyalog Pl — óh áldom a sorsot: Kitárhattam szivem egészen! II. Az az, hogy hát a kocsikázást Megirigyeltem mégis egyszer, Vig társaság hajtott el mellettem S én bandukoltam gyalogszerrel. Tudtam, ők is hozzátok mennek, Nem lehetünk magunkba, — ketten! — Ördög vigyen minden gyalog járást: Hány édes csókot veszthettem P! Egy anyósjelölt keservei. Levél a Szerkesztőhöz. — Irta: Mártonffy Imre. — Tisztelt Szerkesztő ur! A sorssal éppúgy vagyunk, mint az időjárással. Eeméljük, hogy végre valahára derült lesz, lapozzuk a naptárakat, figyelemmel kisérjük az égen lebegő felhőket, folyton arról beszélünk, hogy megváltozik, olvassuk hűségesen a meteorológiai jóslatokat és azt mondjuk gyermekeinknek: — Kedveseim, ha holnap szép idő lesz, felöltjük ünneplőinket és sétálni megyünk. De másnap aztán zuhog a zápor, mintha a káposztásmegyeri vizvezeték csapjai az égben volnának. így állunk a sorssal szemben is, úgy alkalmazkodik hozzánk, ahogy akar, reménykedve és vágyva, fáradva és iparkodva s mint a költők mondják, a világ sarkait megmozgatva; de mindez mit- sem használ, mert végül át kell látnia képtelenségét és az örök őstörvényt kimétlenül széjjelmor- zsorlja. Azaz, Szerkesztő ur, én felvettem a harcot az öröktörvénynyel szemben, ezért vagyok oly elszánt és ami Berkes doktort illeti, csak még egyszer mondja, hogy mely részen van az őstörvóny, az enyémen, vagy az övén, akkor: jaj neki 1 Szükségtelen talán mondanom, kedves Szerkesztő ur, bogy a legforróbb óhajom Emma leányomat Berkes doktorral, a szerelem három szent kötelékével az oltár előtt egyesítve látni. Senkinek se adnám oda szívesen a leányomat, csakis egy jeles orvosnak, kinek vagyona és meglehetős prak- szisa van. Vájjon nem gondolkozom helyesen? Az én Emmám különben nagyon takarékos. A régi ruhát a derékkal és acélkék bársonynyal oly pontosan modernizálta, bogy gyönyörűség volt íánézni. A műveltségéről nem is beszélek, okos férj csakhamar átlátja, Emmában mily kincsre tett szert. Mindez okból önkénytelenül dr. Berkeb jut eszembe, mert képzeletben folyton Emmám jövőjével foglalkozom. De a doktor házunkat szándékosan kerüli, úgy, hogy a nagybácsi meg is jegyezte már, hogy: „Az a csuka, mely már horogra került, másodszor nem harap bele 1“ E megjegyzést természetesen az emberi méltósággal össze- egyezhetetlennek és illetlennek tartom. Egész igyekezetem abban összpontosult, hogy a doktort ismét magamhoz láncoljam és ez volt az a pont, midőn a sorssal összetűztem. Minden embernek vannak gyönge oldalai és ezek elsősorban: a kedvenc ételek. Dr. Berkes Kálmán gyönge oldala volt, hogy nagyon szerette a borjusültet, hiszen sokat evett nálunk ebből.
