Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1894-07-01 / 27. szám

4. TOLNAVÁHMEGYE. Hírek. — Halászati társulat. Simontsits Béla Tolna vármegye alispánja e hó 27-ére gyűlésre hívta ösz- sze a Duna-Földvár, illetve Solttól Tolna- és Bács- Bodrogmegye határáig terjedő Dunaszakasz viztu- lajdonosait, hogy az 1888. évi XIX. t. c. értelmé­ben halászati társulattá alakuljanak. Az elnöklő alis­pánon kívül hivatalból Landgráf János orsz. halá­szati felügyelő és dr. Novák Sándor tb. főjegyző, mint jegyzőkönyvvezető voltak jelen s a viztulaj- donosok majdnem valamennyien képviseltették ma­gukat. — Simontsits Béla alispán a beérkezett vét­kekből konstatálván, hogy az összes viztulajdono- sok értesítést nyertek, felkérte Landgráf János orsz. halászati felügyelőt, hogy a társulattá alakulás cél­ját fejtse ki. A halászati felügyelő ur érdekes fej­tegetést tartott a társulat fontosságáról s mivel Dé­vénytől le a Dráváig szintén kilátásban van a ha­sonló társulatok szervezése, itt is kérte annak meg­alakítását. A viztulajdonosok képviselői erre hossza­sabban kifejtették nézeteiket s mivel az érdekeltek közül többen oda nyilatkoztak, hogy halászati jo­gukat önállólag akarják gyakorolni, az elnöklő alis­pán a gyűlést bezárta s az iratokat a halászati tör­vény végrehajtási rendelete 57. §-nak értelmében átteszi Tolnavármegye közigazgatási bizottságához. — Eskütétel. Schneider Gábor kir. alügyész e hó 26-án tette le a hivatalos esküt, mert bár két hónapja, hogy ki van nevezve — csak most kapta meg albirói állásától való felmentését. Ugyan­ekkor tett hivatali esküt utódja, Pataky Gyula kir. albiró is. — Elnökválasztás. A szegzárdi népbank ügy­buzgó és tevékeny elnökének, Goldberger J. Mór­nak leköszönése folytán, a múlt pénteken történt meg az elnökválasztás s az elnöki tisztre Boda Vil­mos országgyűlési képviselő választatott meg. — Hivatal átvétel. Pesthy Elek helyettes fő­szolgabíró múlt hó 25-én vette át a központi járási főszolgabírói hivatal vezetését. — A szegzárd-báttaszéki vasút segé­lyezése tárgyában Báttaszék község képvi- selő-testülete vasárnap, junius hó 24-én tar­totta meg közgyűlését. A képviselő tagok nagy számban jelentek meg és élénk megbe­szélés tárgyát képezte Leopold Lajos engedé­lyes által 30000 frtnyi részvény vásárlását kérelmező beadványa. Hoszszabo eszmecsere utánrAZ elöljáróságnak terjedelmes és szépen megindokolt javaslata 25 szavazattal 10 ellen fogadtatott el, mely szerint tekintettel arra, hogy Báttaszóken egyesek is már 20000 frtot írtak alá, a község szintén 20000 frt segélylyel járuljon a vasúthoz. A kisebbség 10000 frt hozzájárulást indítványozott. — Fényes esküvők. Módly Béla dunaföld- vári kir. aljárásbiró, a bírói karnak e jeles készült­ségi! és közszeretetben álló tagja, e hó 26-án az örömszülék nevenapján tartotta esküvőjét Hinka Mariska kisasszonynyal, Hinka László, pécsi püs­pöki jogtanácsos leányával. A fényes esküvőn nász­nagyok voltak a vőlegény részéről: Blaskovics Ist­ván kir. táblai eluök, Bánfay Simon kamarai el­nök, kir. tanácsos. A menyasszony részéről: Sávéi Kálmán törvényszéki elnök, kúriai biró és Dulanszky Adolf püspöki jószágkormányzó. Nászasszony volt: Szemenyey Hinka Ilka, Szemenyey budapesti ügy­véd neje. — Nyoszolyólányok: Módly Ida — vő­félye Angyal Pál; Módly Flóra — vőfélye Hinka Miklós. — Az esküvő a székes egyházban, Pécs nagyszámú intelligens közönségének jelenlétében, déli 12 órakor volt s az esketési szertartást — a betegsége miatt távol levő püspök helyett Valter Antal apát kanonok, püspöki helvnök végezte, a belvárosi plébános segédkezése mellett. — Délben fényes ebéd volt. melyen a fentieken kívül a Módly és Hinka család tagjai vettek részt. A fiatal pár 6 óra után nászutra kelt Veldenbe, a Wörihi tó mellé. — Zavartalan boldogság kisérje őket egész éltükön keresztül, szívből kívánjuk mi is. — Bodó Alajos zongoraművész, kit a mi közönségünk is is­mer az itt harmadéve taitott Reményi hangver­senyről, múlt héten vezette oltárhoz Platz Irén kisasszonyt Budapesten. Az esketési szertartást Wo- sinsky Mór szegzárdi esperes-plébános, a menyasz- szony unokatestvére végezte. — A Mayer-Arlow-féle magánnevelőintézet­ben Szegzárdon junius 25- és 26-án voltak az év­záró vizsgák. Az évi vizsgálat ez alkalommal is fényes tanúbizonyságát adta annak, hogy ez az intézet a modern nevelés magas fokán áll, s hogy az ott képzett gyermekek szellemi neveléséről kellőeu gon­doskodva van. A gyermekek szabatos, bátor felele­tei a nagyszámban jelen volt hallgatóságot látható­lag kellemesen érintették s az iskola széki biztosok kifejezést is adtak a vizsga eredménye fölötti tel­jes megelégedésüknek. — TŰZ Dombóvárott. Varga János, dombó­vári lakos biztosítatlan háza ismeretlen módon ki- gyult és leégett. A kár 400 frt. — Kinevezés. A pécsi kir. ítélőtábla elnöke Molnár Béla pécsi lakos végzett joghallgatót a szeg­zárdi "kir. törvényszékhez díjas joggyakornokká ne­vezte ki, ki állását már el is foglalta. — Pályázat. A szegzárdi kir. törvényszéki albirói állásra 12, a szegzárdi kir. járásbirósági újonnan rendszeresített albirói állásra pedig 15 pá lyázati kérvény érkezett. — Továbbá a nyugdíjazás folytán üresedésbe jött jegyzői állásra 14 napi le­járattal pályázat hirdettetett. — Papi installáció A múlt hét vasárnapján fog­lalta el állását a paksi kath. hitközség uj lelkésze Köhler Ferenc, ki eddig a pécsi szemináiumnál volt mint tanár. A lelkész urat, ki szülőföldjéről, Duna-Földvárról jött, megszámlálhatatlan sokaság várra — bandériummal ólén — Kömlőd határán, hol Popovits Gyula főjegyző üdvözölte a város ne­vében. Pakson pedig a gyönyörűen feldiszitett plé­bánia-épület előtt Szentpétery kir. járásbiró fogadta szép beszéddel. — Délben 150 teritékü bankett volt a nagyvendóglőben, melyen a város értel­misége, felekezeti különbség nélkül, részt vett. — Előmunkálati engedély meghosszab­bítása. Leopold Lajosnak, a szegzárd-bátta­széki vasút előmunkálati engedélye folyó évi augusztus hó 9-én jár le. Minthogy azon időpontig legfeljebb a közigazgatási bejárás lesz megtartható, — inig az országgyűlési tárgyalás a szünet miatt az ősznél hamarább nem lehet meg, az engedélyre meghosszab­bítást kért. A kereskedelmi miniszter 40560 sz. a. kelt rendeletével az előmunkálati en­gedély érvényét a lejárattól számítandó to­vábbi egy évre meghosszabitotta. — A liberális Tolna. Tolnán nem csak fal­ragaszokkal hirdette a liberális polgárság a polgári házasság megszavazását, hanem múlt hó 28-án ennek ünneplésére egy bankettot is tartottak. Magátó 1 ér­tetődik, lelkesült tosztok mondattak : Az igazságos királyra, a derék kormányra és mindazokra, kik a katholikus Tolnában is híveket szereztek az es.-r»énekr — Zárünnepéiy- Múlt vasárnap délelőtt volt a szegzárdi polg. fiú- s leányiskola zárünnepélye. Reggel 8 órakor a gyermekek templomba mentek Te Deum-ra. Onnan visszatérve, a polg isk. torna­termében gyűltek össze, a hová csakhamar annyi vendég érkezett hogy felének sem jutott hely, úgy hogy sokan a folyosóra, sőt még az udvarra is szo­rultak. De nem is csoda; mert a zárünnepély 25 pontból álló programjának minden egyes száma vonzó volt. ügy a fiuk és leányok szavaia'ai, mint a zongora- eimbalomjátók stb. mind igen tetszettek. Az ünnepélyt Krammer János igazgató ismert ékes- szólással elmondott alkalmi beszédével nyitotta meg. Aztán következtek az ünnepélynek múlt számunk­ban már közölt prograram szerinti pontjai, melyeket a megjelent díszes közönség a majdnem elviselhe­tetlen hőség dacára igazi élvezettel hallgatott. A végén előbb Kapitány M. VI. oszt., utána pedig Sárközy Etel IV. oszt. tanuló mondott a tanuló­társak nevében meghatott hangon köszönetét a tan­testületnek, mire Krammer J., majd Kovácsné N. Lujza igazg. szívélyes búcsúszót intéztek a gyerme­kekhez, mire a programm utolsó pontja, a jutal­mak kiosztása után, melyet lapunk egy másik he­lyén egész terjedelmében ismertetünk, a szép, meg­ható s emlékezetes ünnepély véget ért. Ezután a gyermekek kikapták bizonyítványaikat. A történeti igazság kedvéért meg kell itt még jegyeznünk, hogy a zárünnepély is lefolyt anélkül, hogy az iskola­szék benne képviselve lett volna. — Iroda megnyitás. Dr. Darányi Ferenc és dr. Madarász István ügyvédek irodájukat Tamási­ból Pécsre helyezték át s itt társügyvédi irodájukat Sörház-utca 5. sz. a. (a Scholz-fóle sörházzal szem­közt) nyitották meg. — Tűz Bonyhádon. Junius 24-ón Bonyhádon ismeretlen módon tűz ütött ki, mely alkalommal Engel Áron és Dávidovics testvérek 2370 frtig biztosított háza s poreellánnemü egy része 9300 frt értékben a lángok martalékává lett. A tűzoltók és csendőrök valóságos önfeláldozó buzgalmának köszönhető csak, hogy a tűz továbbterjedésében megakadályoztatott s hogy nagyobb károk nem történtek. — A szegzárdi izr. népiskola záróvizsgái ju­nius 27-, 28- és 29-ón voltak. A zárünnepély pe­dig ma délután lesz. A vizsgálatok, a hogy ennél az iskolánál már megszoktuk, minden tekintetben kielégítők voltak, s a mostani vizsga csak újra meg­erősítette azt a jó véleményt, melyet ez intézetről már eddig is mindenki táplált. — A Flóbert. Több szegzárdi iskolás fiú kiment a mezőre egy Flóbert-puskával. Az egyik föl­mászott egy eperfára, midőn véletlensóg, vagy ügyet- lenségből-e (mert szándékosság esete kizártnak látszik) a puska elsült és a golyó a fán javában eprészö társ, Alliquander Tamás combjába fúródott. A go­lyót még nem sikerült kivenni. Szerencsére a seb nem életveszélyes. — Tornavizsga. A szegzárdi polg. leányiskola tornaviz^gája múlt szombaton délután 5—7-ig men* végbe apóig. isk. udvarán. Az érdeklődés a tornavizsga iránt most is ép oly élénk volt, mint a múlt években úgy, hogy a közönség, csak úgy szorongott a rendelke­zésére álló kis helyiségen. A gyakorlatok legér­dekesebbje most is a kötélugrás volt, mert abban nem az erőkifejtés, hanem inkább a tánchoz ha­sonló kecses mozdulatok, női könnyedség és ügyes­ség jut kifejezésre. De azért érdekesség dolgá­ban nem igen álltak e mögött a többi gyakorla­tok sem. — Wágner Károly, szegzárdi rézöntő műhe­lyét az utolsó időkben számosán látogatják, hogy gyönyörködjenek a nála megrendelt s szép kivitel­ben már jórészt elkészült harangokban. Dicséretére válik a derék iparosnak, hogy a megrendelők közt nem kisebb ember, mint a kalocsai érsek is talál­ható, ki Wágnernél 3 kisebbszerü harangot készít­tet. — Kajdacs község református lakói meg 2 hatalmas harangot rendeltek nála egy 350 és egy 180 kilósat. Az eddig elkészültek úgy külső kiál­lításra, mint hangzásra nézve igen becsületére vál­nak a derék, ügyes és szorgalmas iparosnak. — Véres párbaj. Kolossá és Kraft tolnai huszárhadnagyok közt múlt hó 28-án reggel a Bar tál féle pusztán véres pisztoly párbaj volt. Kraft hadnagy oly veszélyes sebet kapott, Hogy alig van életbe maradásához remény. A párbajra összeszólal- kozás adott alkalmat. — Jutalmazások. A szegzárdi polg. isk. zár­ünnepélye alkalmával a következő szorgalmas ta­nulók kaptak jutalmakat: A »Bezerédj«.-féle alapból 13 frt 65 krt Szabó Károly V., és Klein Mór III. oszt.; a »Tolnamegyei iskolatanács «-féle alapból 12 frt 57 krt Safáry László III. és Velosy Ödön I. oszt. tanulók. Jutalomdljban részesültek: Laskó Dezső VI. oszt. tan. szorgalmáért és jó magavise­letéért, úgy a tornászásban tanúsított ügyességéért 10 koronát. Breiner Béla YI. oszt. tan. az ifjs. énekkarban kifejtett buzgalmáért, nemkülönben szor­galmáért és jó magaviseletéért 10 koronát. Kapitány Már!on és Liszkay Géza VI. oszt. tanulók 6—6 koronát, Schwarcz Mór és Herzog Zsiga IY. oszt. tanulók 5—5 koronái, - Sc-J:zvar:r Szécskás Gyula II. oszt. tanulók 4—4 koronát, Schmidt Jó­zsef és Szeitz József I. oszt. tanulók 5—5 koronát szorgalom és jó magaviseletért; az utóbbi kettő kü­lönösen a magyarnyelvben tanúsított előmenetelért. Jutalomkönyvet nyertek: Bencze János, Nyirő Sán­dor, Schmidt József, Szabó János, Szeitz József és Vingert György I. oszt. Fábly Ferenc, Béda Benő, Madarász Elemér, Pollák Gyula, Scheleznik Károly és Szécskás Gyula II. oszt. tanulók. Ausch Gyula, Goldgräber Samu és Grossmann Kornél III. oszt. tanulók. Dicenty Dezső, Fridrich Antal, Gazda Ede és Guttmann Vilmos IV. oszt. tanulók. Grosz De­zső, Öllé Mihály, Perler Mátyás és Springmann Antal V. oszt. tanulók. Podgorelacz Mór YI. oszt. tanuló. — A polg. leányiskolában ösztöndíjban ré­szesültek Mutschenbacher Mari I., és Sárközy Etel IY. oszt. növendékek. A juniális alkalmával befolyt tiszta jövedelemből jutalomdíjat kaptak Deák Erzsi III. oszt. és Szűcs Etel IY. oszt. tanulók. Ugyancsak jó viseletűk és az egyes tárgyakban tett szép előmenete­lük miatt jutalomkönyveket kaptak : Braun Irén, Szi- geth Margit és Scheleznik Paula I. osztályú, Török Sa­rolta, Horváth Irma, Schmidt Margit, Ellmann Erzsi és Friedmann Irma II. osztályú, Mehrwerth Erzsi és Mayer L^nke III osztályú, Csukly Gizella, Fischer Irma és Pimitzer Stefánia IY. osztályú ta­nulók. Mint szorgalmas és jóviseletü növendékek nyilvános dicséretben részesültek: Berger Teréz, Daróczy Mari, Daróczy Sarolta, Dömötör Erzsi, Lunova Mariska, Vargha Jolán, Várkonyi Margit, Hirschfeld Mari és Mattióni Angella I. osztályú, Tóth' Mari és^ Wohl Gizella III. osztályú, Pimitzer Cornelia és Lőnnczy Crescense IY. osztályú tanulók. Pályázat. Mucsfa (u. p. Apar) evang. anyaegyház okleveles vagy képezdevégzett segéd­tanítót keres. Tanítási nyelv német-magyar. Pályáz­hat protestáns férfi és nő. Fizetés 350 korona kész­pénzben, egy öl kemény tűzifa felaprózva, s bútoro­zott szoba. Pályázók levélben jelentkezhetnek Szö­rényi Sándor lelkésznél. ______________________1894. jnlins 1 t-Mupu u luycu. uomeny istvan, szedres) lakos még a múlt óv szeptemberében 2 szép lo­vat vett, hozzá uj szerszámokat csináltatott, vógn pedig egy kis könnyű kocsival a fogatot telj esst tette. Nagy gyönyörűsége is telt benne; de nen sokáig. Mert a mint Szél András, magyarherte- lendi lakos meglátta, rögtön tisztában volt vele, hogy a fogat az övé lesz. El is lopta csakbamai s atyjához vitte, ki a lovakat, járlatok nélkül, el­adta Hetest Jakab, husztóti lakosnak, a kocsit pe dig, mely eredetileg zöld volt, sárgára festette. D( hiaba volt a csalárdság, mert a dusnoki őrs a szeg­zárdi őrssel a tetteseket kinyomozta és Szél And­rást, meg Hetesit letartóztatta s átadta a szegzárd: kir. ügyészségnek. . ~ Lopás. Ae^Vier Mártonná, mözsi lakosnő nyitott szobájából nemrég egy csomó ruhát ellop- tettest a csendőrök Rác Anna ugyanottani illetőségű csavargó cigányasszony személyében ki­derítették es letartóztatták. A ruhákkal együtt át­adatott a szegzárdi kir. járásbíróságnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom