Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1894-05-27 / 22. szám
TOLNA VÁRMEGYE. 1894. májusST. hogy akkor nem kisebb férőik, mint Wekerle, Csáky, Szilágyi, Baross állottak mellette és nem magának, hanem épen ennek a törzskarának, mely még az ó gyengeséget is fedezni tudta, köszönhette fen maradását, ez a törzskar pedig I a szegény Baross kivételével - nem mellette, hanem vele szemben foglal majd állast. Ám Apponyi Albert hagyja ott az ó kisegítő polgári házasságát az Ugrón fakultativ javaslata kedvéért és ölelkezzék Ugrón- nal, Szapáry pedig hagyja ott az ő fakultativ javaslatát és csatlakozzék Apponyinak javaslatához, a kisegítő polgári házassághoz, 6 compromisszum által lehet belőlük compro- mittáló, lehet kisegítő, lehet ínséges kormány — de a magyar nemzeti akaratot képviselő nemzeti kormány sohasem ! A miniszter vármegyénkben. Nem szorul bizonyításra, hogy Magyar- országon a mezőgazdaság és ennek különösen egyik ága az állattenyésztés igen fontos nemzetgazdasági tényező. Földművelő nép és állam vagyunk első sorban és anyagi jólétünk és fejlődésünk életgyökerei mezőgazdaságunkban, az okszerű és céltudatos földművelésben nyugosz- nak. Ezen a téren, be kell ismernünk, még nagyon vissza maradtunk, a minek részben a közöny, részben az anyagi eszközök hiánya és a kormányzati mulasztások és hibák a múltban, az okai. Annál örvendetesebb ránk nézve ama rendkívüli előrehaladás, mely Tolnavármegyében a szarvasmarha tenyésztés terén az újabb időben történt és melynek jelentősége és méltatása mellett semmi sem szól inkább, mint az a tény, hogy Bethlen András gróf földmivelésügyi miniszter a múlt vasárnapon a tolnamegyei gazdasági egyesület által Zombán rendezett tehén- és üsződíjazást és kiállítást személyes megjelenésével tisztelte meg. A bonyhádi tájfajta szarvasmarha és a gazdasági egyesület által a földművelésügyi miniszter segélyezése és közvetítése mellett importált simmentháli tenyészfajjal való nemesítés Bonyhád, Kéty, Závod, Tormás, Vejke stb. községekben annyira el van terjedve a nép között is, hogy az csak örömmel tölt el bennünket. 2. _________________________________ férf i becsület dolgában igen finom disztinkcióhoz nem voltunk hozzászokva. Zoltán, látszott, hogy elkedvtelenedett, mikor első szavának se adtunk már igazat. Mintha félt volna elmondani a többit. Egy pillanatig habozott is, hanem aztán nagy kelletlenül mégis újra kezdte • — Osutornó — gondolom, ma egy hete volt — hozzám szegődik. Észrevettem, hogy valami beszólni valója van velem. Elkezdte az inőjáráson. Élvezet volt nézni, hogyan vérgődik szegóry nagy keservesen thómáról-thémára, mig végre megközelíti azt a tárgyat, a miról'tulajdonkópen szólni akart. Nos, az a tárgy Ilonka volt. Sajnálkozva említette a lányát, mintha tudja Isten, micsoda baj érte volna. Nem mertem kérdezi, azt hittem, hogy valami titkolni való lesz a dologban. 0 maga aztán megvallotta nagynehezen, hogy Ilonka szeret valakit, egy olyan férfit, aki egyre vele foglalkozik, reményt is ébreszt benne, de nyilatkozni nem akar. Ki tudja, szeszélyből vagy játékból bolonditja a szegény lányt. Most már nevettünk. Hiszen könnyű volt észrevenni a hálát, a mibe ez a fiú vakon belement. Zoltán abba akarta hagyni mondókáját. Csak akkor folytatta, a mikor megígértük, hogy egy hang nélkül, komolyan fogjuk végig hallgatni. — Én érdeklődtem a leány iránt nagyon is, hát meglehetősen felboszantott annak az ismeretlen férfinek az eljárása. Kifejtettem Osutornó előtt nézeteimet az ilyes ügyben. Tudjátok, miket mondA bonyhádi tájfajta egyedül áll az országban, és kitűnő minősége, mely által az alpesi tejelő marhák jó tulajdonságaival egyez, minden gazda csak magának használ, ha e tájfajta tenyésztésére súlyt fektet. Epen azért különösen örvendetes, hogy nemcsak a vármegyei nagybirtokosok, kiknek mintaszerű gazdálkodása egyébként is ismeretes, foglalkoznak e kitűnő szarvasmarhafaj tenyésztésével, hanem Bonyhád és vidékének kisebb gazdái és a nép között is e hasznos faj tenyésztése már igen szép arányokban el van terjedve. Ma már a bonyhádi, vagy mint Mayer F. Andor gazdánk helyesen mondja, tolnamegyei szarvasmarhának országos hire van és nem eléggé buzdíthatjuk vármegyénk gazdaközönségét, hogy a bonyhádi tájfajta tenyésztésének és nemesítésének, bár elein- tén némi áldozatok árán is, komoly figyelmet szenteljen, ezzel gazdaközönségünk saját anyagi érdekeit épúgy, mint a közérdeket istápolja. Lapunk mindenkor, sőt már első számában, reámutatott arra a fontos szerepre, melyet a bonyhádi tájfajta vármegyénk közgazdaságában játszani fog. Már akkor kimutattuk ezen hazai tájfajtának számos előnyét a külföldiekkel szemben, igy igénytelenebb, nincsen annyira kitéve a külföldi fajtáknál oly ijesztő mérvben pusztító ragályoknak, tuberkulózisnak, éghajlatunk alatt fejlődvén, nem kell attól tartanunk, hogy esetleg aklimatizalódik-e, azonkívül kitűnő tejelő, igavonásra és husképzésre is igen alkalmas, mely bár eddig is szépen el van terjedve, de kívánatos annak minél szélesebb körökben való tenyésztése és elterjedése. A zombai kiállítás bizonyságot tett a tenyésztők szorgalmáról és buzgalmáról és a miniszter legnagyobb elismerésének adott is kifejezést. Mi a miniszteri látogatásnak kiváló jelentőséget tulajdonítunk. Nemcsak az a tény szolgál örömünkre, hogy Bethlen gróf miniszter látogatásával tisztelte meg vármegyénket, hanem az is, hogy személyes meggyőződést szerezvén mahattam neki, hiszen épen most hallattátok ti is, hogyan gondolkozom. Az asszony egyre bólogatott; látszott rajta, mennyire tetszik neki a beszédem. Végre közbe szólt: — Tehát maga azt hiszi, hogy egy konüoly ember nem játszhatik ilyen dologban. — Azt. Ha az az ember tisztességes, megfogja kérni Ilonkát. — Mi önt eddig komoly és tisztességes embernek tartottuk. A nevetés újra kitört belőlünk. Nem, ezt már lehetetlen volt kacagás nélkül megátlani. Zoltán megharagudott. 0 tovább nem beszél, ha ilyen rosszul viseljük magunkat. Bántuk is mi. Hiszen mit beszélhetne tovább? Az ő becsületes lelke elbukott abban a veremben, a mit a férjvadászó anyának maga segített ásni ostoba pcdánt elveivel. S a mi a legeredetibb, nem vette észre, nem tudta elhinni, hogy őt megcsalták. Olyanformán okoskodott: ahárhogy akartam is titkolni, mégis észrevették modoromból, hogy terveim vannak. Felszólítottak, hogy vonjam le a következményeket: nos, én megtettem; nem volnék tisztességes ember, ha meg nem tenném. Elhitte azt a mesét is, hogy a lány szereti. S Ilonkának nem nagy mesterségébe került, hogy ezt a hitet valahogy ki ne hagyja aludni. Egy-egy virág, a mit gomblyukából elkért, s tüntetőleg tűzött gának vármegyénk gazdaközönségének és gazdasági egyesületünknek hasznos és céltudatos munkásságáról, bízvást remélhetjük, hogy ezen köröknek törekvéseit jóindulatú méltatásban fogja részesíteni. Hálás köszönettel tartozunk o nagymel- tóságának, hogy szerény körünkben megjelenni és vármegyei mező gazdaságunkat, miként nála tapasztaltuk, annyi kiváló figyelemben, jóindulatban és támogatásban részesíteni kegyes volt. Megjelenése és elhangzott, lelkesen biztató szavai buzdításul fognak szolgálni a további kitartó munkához. Mint a gyengéd szülő teszi gyermekeivel, úgy csupa őszinte benső jóakarat és a legmelegebb érdeklődés hangján szólott hozzánk magas vendégünk — Magyar- ország földmivelésügyi minisztere. De köszönet illeti a nyilvánosság előtt gazdasági egyesületünk vezérembereit, kik a bonyhádi tájfajta tenyésztését a legnagyobb buzgósággal felkarolták, kik azt a gazdaközönség között a simmentháli import, a kiállítások és díjazások rendezése által terjesztették, mely lelkes, fáradhatatlan tevékenységű férfiak között első helyen kell felemlítenünk, a bonyhádi kerület nagyérdemű képviselőjét, Perczel Dezsőt, kinek a miniszteri látogatásból is nagy rész jutott. * * * Bethlen András gróf földmivelésügyi miniszter e hó 19 én, szombaton délután a gyorsvonattal indult el Budapestről, hogy a megyénk gazdasági egyesülete által a bonyhádi tájfajtához tartozó szarvas- marhákra nézve Zombán rendezett tehén- és üsző- dijazásnál jelen legyen és hogy megszemlélje a múlt évben importált simmentháli tény ész anyagot, a mihez a miniszter jelentékeny segélyezéssel járult. Yele jöttek Perczel Dezső a képviselőház al- elnöke; Krisztinkovich Ede elnöki titkár és Pirk- ner János orsz. tejgazdasági felügyelő. Fél ötkor robogott be a vonat a simontornyai állomáshoz, a hol Széchenyi Sándor gróf főispán a vármegye közönsége nevében, Fonyó László gyöoki főszolgabíró pedig a járás részéről üdvözölte a minisztert. Si- monfornyáról az egész társaság négyes fogatokon Kajdacsra ment, a hol Orosz Endre járási főszolgabíró fogadta a minisztert. Kajdacson vármegyénk nagybirtokosaiból álló előkelő társaság várakozott a miniszterre. Ott voltak: Kovách László a gazdasági egyesület elnöke, Bernrieder József, László és János, hajába, néhány feltűnően meleg kézszoritás, aztán hosszú ábrándos pillantások: mind olyan csekélység, a mit nem nehéz megtenni, s a hatásuk legalább biztos. Boszantott mindnyájunkat ez a dolog. Hogy ez az ember igy el tudta veszteni józanságát, úgy el tudott vakulni! Hiszen lehet, hogy jól jár majd Ilonkával, az is igaz, hogy az egész história legföljebb csak olyasmit siettet, a mit előbb-utóbb úgy is megértünk volna; de mégis, tudja isten, nem igy kellett volna ennek történnie. — A szerelem kérdéséből becsiiletkérdóst csináltak. Oktalanul; itt még fölösleges volt a becsületet megszólaltatni. Egy hibásan felfogott, rosz- szul értelmezett becsületnek a mártírja lett Zoltán és . . . . És elment három szobás lakást keresni. Kitűzték már, úgy gondolom, az esküvő napját is. Csak úgy bizalmasan, szűk körben; jó sze- repcsé, hogy nem mondták el fűnek-fának. Jó szerencse, mert Ilonkának más kilátása akadt; valami gazdag fakereskedő. Egy erdő részletet vett meg a várostól, azért jött ide közénk; az öreg Gsutorral hivatalos dolgai voltak, úgy ös- merkedett meg aztán a családdal. A lány megtetszett neki, Ilonkának se volt kifogása ellene. Intelligens gazdag ember ; biztos, sokat érő parthie. Bolond volna, ha Zotánt el nem felejtené miatta.
