Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1894-05-13 / 20. szám
Szegzárd, 1894. május 13. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főmunkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL. BODNÁR ISTVÁN. IV. évfolyam. 20. szám. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten meMÜlapitott árszabály szerint számíttatnak. Előfizetési ár: Egy évre . . 6 frt — kr. Fél évre. . . 3 „ — „ Negyedévre . I „ 50 „ Egy szám .... 12 „ Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kivül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. Széchenyi lelke. Megbolygatták a múltak árnyát, Felpattanja a kriptazár, Múlt századoknak vak homályát Érezzük ránk borulni már. Kiszállt démonod vad gyülölség S itt jár közöttünk szerteszét, Család, hit, hon, óh, szent szabadság Mind, mind érzi fojtó lehét. Törpévé nyom csontkeze mindent, Aminek nőni kellene, Társadalom, közélet sinylik, Áll a haladás szekere. S nem szünn a szellem idézők, Kezük mindég mélyebbre ás, S nő a kisértetek száma, itt már: Fanatizmus, honárulás! Igen, karöltve jár e kettő: Most már miénk a hatalom I Kiállják és orgiát csapnak A feldúlt régi sírokon. S ím megnyílik legmélyebb kriptánk, Mely szabadságunk elfedi: Béos gyülölsége, vad haragja Epéjét ránk most önti ki. Lejöttetek dicső főrendek, Lefújt az udvarnak szele, Itt volt mind a tányérnyalóknak Hajlongó, copfos serege. Mehettek már, vár Béos reátok, A zsibvásár áll, tart tovább, Áruljátok, míg eladjátok Végkép ezt a szegény hazátI Siessetek, jó lesz sietni I Most még elvisz a gyors vonat; De már ég a pünkösdi tüznyelv: Szégyenünk s szél zug a: harag S nem láttátok a villámfényét, Mely az éjjelbe fényt vetett ? Egy Széchenyi jósolt már egyszer S beteljesült, — rettegjetek I Ji bolygattátok meg a sírt, A szellem im idézve már S most féltek ? mert sötét kell nektek, Nem pirkadó fény, napsugár, Sötét kell, mely napunk befedje, Takarja a Kossuth nevet... S a fény, fényt szült: Kossuthnak lelke Széchenyivel ölelkezett l Buktunk, de Cenk sírja kitárva, — Fény tör ki, szabad levegő I Felzug a taps, miként mennydörgés — Suttogjátok ti is: ez öl Magyarország nem volt, hanem lesz / — Most értjük csak a jóslatot, Nagy Széchenyink áldott szent lelke: Fiában él, föltámadottI BODNÁR ISTVÁN. A fekete zászló. —lk. Lobog a fekete zászló, sutba tették a nemzeti trikolórt. Gyuljatok meg örömtüzei a szellemi és lelki sötétségnek — vigyorogjatok kaján irigyei és agyarkodó ellenei a magyar hazának, tiétek a győzelem — miénk a bukás. Ti magyar törvényhozóknak csúfolt magyar főrendek minő rést ütöttetek a magyar nemzet becsületén ! Mert szégyenitő és megbélyegző ez a leszavaztatás. A magyar főrendiház kimondotta, hogy neki nem kell egy egységes, erős, nemzeti Magyarország, hogy ő nem ad egyenlő jogokat és szabad intézményeket e haza fiainak; a nemzeti szabadságot leszavazták a reakció és ultramontanizmus dohos vitézei. Az álcázott önérdek diadalt ült a közérdek fölött. Népszabadság és népjog, állami tekintély és állami nagyság fölött halotti tort ülnek azok, kik hatalmukhoz görcsösen ragaszkodni és hatalmaskodni kívánnak és a kiknek nem kell jogállam, hanem jogbitorlás és a kik nem érezhetnek a magyar nemzettel, a mikor a nemzet nyelvét sem j értik. Fattyúhajtásai azok a magyar törvényhozó testületnek, a kik nem magyarok sem nyelvben, sem érzületben és miként a va- kandok ritkán bújik ki a föld alól, de ha kibújik, csak kárt okoz, úgy eme törvényhozó nagy urak, ritkán jelennek meg a haza földjén, de ha odújukból előkerülnek, kárhozat jár a nyomukban. Mit törődnek ezek a vakondok a nemzet jólétével, dicsőségével ; ósdi, elkopott jog alapján gyakorolják TÁRCZA. Pünkösd * Szent pünkösdöt ülne, vagy mi, Magyarország, Templomban ünnepi szemforgató orcák, Ajkak imádkoznak gyönyörűségesen: Verje meg az Isten mindközönségesen A sok istentelen pogány, eretnek-fajt. Mely a fülesbagoly-huhogásra nem hajt! Üdvözlégy, szent vakság, éjjeli sötétség, Maga a tespedés vagy te, — semmi kétség; Tengődós az élet, szépen teng nemzetünk, A középkor való törpéknek, minekünk, Virágzik a vakhit, a pünkösdi rózsa, Csak a szivet sérti tövise, szúrása; Ég a pünkösdi tűz, gyülölség máglyája, Rómából élesztő szól fujdogál rája; A pünkösdi galamb vércse fiat költött, Vájjuk egymás szemét, hizlaljuk e kölyköt; Kettős tüzes nyelv ül az apostolokra, Ég is — nem ugyan, mint Hóreb csipkebokra — Váltig mondja: Pax! Pax! Békesség! Békesség! Lángjai lobognak, hogy azt elégessék. * A magát sajnálatunkra megnevezni nem akaró kiváló szerzőnek a polgári házasság leszavazása alkalmával irt eme szép költeményére különösen felhívjuk olvasóink figyelmét. A szerk. Köszöntlek szent vakság, szenteskedő orcák, Siratlak, siratlak, szegény Magyarország!. No de „Lesz mégegyszer ünnnep a világon,“ Megmondta a költő s jóslata nem álom; Eljön még a Lélek, az a szent pünkösdi, S hatalma az egész világot betölti; Ez a vén épület akkor ketté roppan, S a gonoszság ottan hever a romokban; És az uj világ, mint szentegyház fölépül, Igazság kövébül, szeretet gyöngyébül, S kőfalaiban lesz csendesség, békesség, S a mennyből a földre száll le az üdvösség 1 — Törüld meg testvérem azt a könnyes orcát, Eljön p nagy pünkösd! Lesz még Magyarország! Özvegy leány. — A TOLNAVÁRMEGYE eredeti tárcája. — — Armand! Olyan gyakran kértem már önt, hogy mindent, mindent kérdezhet, bolygathat, csak azt az egyet ne kérje, ne említse, hogy neje legyek. Négy hónapja már, hogy önt hozzánk szállásolták és az a'att elég alkalma volt engem megismerni. Miért tagadnám ön előtt, hiszen tudja, hogy soha ellenszenvvel nem viseltettem ön iránt. Elvégre is nő vagyok, fiatal, fogékony szivü és az alatt a négy hó alatt mennyi kísértésnek voltam kitéve! Ön ismerheti lelkemet, szivemet; már kis leány koromban rajongni tudtam azokért a férfiakért, a kik elütőleg a mai divatbáboktól regényes, kalandos életet élnek, akik lovagok, vakmerők, — kikről hallottam, hogy a nőkért bátran sikra szállnak. Ön huszár főhadnagy igen jól tudja magáról, hogy lángaló szemével és hetyke bajuszával, könnyen meghódítja a nőket, s hogy a nőknél szerencséje van, s miért tagadnám, hiszen tudja ön, én sem idegenkedem öntől. Négy hó alatt sok kisértésnek voltam kitéve, de az a szivembe temetett titok elég erőt adott arra mindig, hogy győzzek önmagámon. S hogy belássa, hogy mennyire lehetetlenség önnek neje lenni, hallgasson meg kérem, elmondom önnek az én szerencsétlen történetemet. — Hallgatom önt kedves Eliz I — Szegény család gyermeke vagyok. Mondják, hogy fiatal koromban szép voltam. A megye ifjai imádtak, bálványoztak, és mégis akaratom ellen kellett férjhez mennem! Álig voltam 15 éves midőn egy gazdag földes ur: Hardek Armin megkérte kezemet. Kérőm a világ legsajátságosabb embere volt. Anyja, ki vallásos volt a vakbuzgóságig, egyetlen fiát valóságos remetének nevelte és 23 éves korában már meg kellett nősölnie, mert féltették a ledér, könnyelmű élettől. Szabad választást engedtek neki, elvehetett akármilyen leányt, akit szeretett, ha mindjárt szegény is; és ő engem választott. Hiába szibadkoztam ellene, ő gazdag: volt és ne- kém hozzá kellett mennem — akaratom ellenére is.
