Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1894-01-07 / 2. szám
6. TOLNAVÁRMEGYE. 1894. január 7. — Az egyházmegyéből. Zsinkó István kanonok, a Miasszonyu okról nevezett zárda gyóntatói állásától saját kérelmére lölmentetvén, helyébe Hanny Gábor kanonok neveztetett ki. Károly Ignác apátplébános és Wurster József címzetes kanonok az egyházmegyei templomi és alapítványi számadások felügyelő bizottságába tagul neveztettek ki. — Jókai előfizetők. Vármegyénkből újabban B i s c h i t z Mór és D ö r y Jenő fizettek elő J ó- kai műveinek nemzeti diszkiadására. Immár 16 példányra történt előfizetés Tolnavármegyóből. — Hymen Sánta József daruvári gépész folyó hó 9-én tartja esküvőjét Scheleznik Károly szegzárdi iparos leányával: Antóniával. — Öngyilkos rab. Tamás Ferenc, ki nejével és leányával egyetértve vejót megölte, mely bűncselekmény miatt ellene e hó 9-ére már ki volt tűzve a végtárgyalás, lelkifurdalások következtében pénteken öngyilkostágot követett el a fogházban. Az öngyilkosságot úgy követte el, hogy kanalát ki- élesitve azt szivébe szúrta, a mi azonnali halált okozott. Temetése tegnap ment végbe. — Születések és halálozások. 1893-ban a szegzárdi belvárosi r. k. egyházban született 306 (158 fiú és 148 leány): meghalt 282 (46 kórházi és 1 fegyházi egyén) : egybekelt 69 pár. — A s z e g z á r d-u j v á r o s i r. k. egyházban szül. 94, meghalt 74. házasságra lépett 19 pár. Azev. ref. egyházban született 69 (27 fiú, 42 leány): meghalt 68 (32 férfi, 36 nő) : a meghaltak közül 23 kórházi halott volt; egybekelt 11 pár. Az izraelita felekezet anyakönyve szerint született 23, meghalt 14, egybekelt 3 pár. — Az 1894 ik év kritikus napjai. Falb Rudolf, az ismert vibarpróféta 1894. évre már megállapította a kritikus napokat. A legerősebb nap augusztus 30-ika lesz, ezenkívül elsőrangú kritikus Dapok még szeptember 29-ike, február 20, március 21, április 6, január 21, május 5 és október 28; másodranguak: március 7, október 14, április 20, julius 3, szeptember 15, november 13, julius 4, december 12, február 5. Minthogy szeptember 15-re holdfogyatkozás esik, Falb azt hiszi, hogy e nap az elsőrangú kritikus napok egyikévé lesz. Harmadrangú kritikus napok: augusztus 16, november 27, május 19, január 7, julius 17, december 27, julius 18. — A városi hatóság figyelmébe ajánljuk azt a dísztelen korlátot, a mely a díszes szálló és uradalmi épület sarkán pár napja okvetetlenkedik és a mely ebben a szép utcában nagyon sérti a szemet és az ízlést. Ajánljuk ismét annak a csatornának befödetését és ennek a csúf korlátnak eltávolítását. — Helyreigazítás. Múlt heti számunkban dr. Mészöly József úrról a hymen rovatban, mint ügyvédjelöltről, emlékeztünk meg. — Ezzel szemben arról értesülünk, hogy dr. Mészöly József ur nem ügyvédjelölt, hanem orvostudor, ki az egyetemi II. belgyógyászati klinikán Kétly egyetemi tanár mellett, mint segédorvos működik. — Meghalt huszárőrmester. P o 11 á k L. hus/árőrraester Székes-Fehérvárról Tolnára küldetett, hogy az altiszteket betanitsa. Útközben azonban meghűlt, mire a szegzárdi kórházba szállították, a hol tegnapelőtt meghalt. — A szegzárdi népkonyhára újabban adakoztak: Széchenyi Sándor gróf 2 birkát. Módly Lászlóné 10 1. babot s 10 1. kukoricalisztet. — Január 2-től 5-ig 930 szegény kapott meleg ételt a népkonyhában. Özvegy Thodorovits Lajosné úrnő a szegzárdi r. k. óvodában fennálló népkonyha részére egy nagy zsák lisztett és két nagy zsák burgonyát adományozott. — Rátkay László „Csillaghullás“ című darabjának előadási jogát ez ideig 14 vidéki színigazgató szerezte meg. — Uj óvónő. A dunaföldvári óvoda megüresedett állását Répási N. kisasszonnyal töltötték be, ki működését már megkezdette. Elődje Kecskeméti Katica k. a. férjhez ment. — Eljegyzés. Vettük a következő eljegyzési tudósítást: Bitter Katicza Apar, B á t e r János Tót-Ujfaíu, jegyesek. — Vandalismus. Több ozorai legény a karácsony ünnepeket azzal akarta megszentelni, hogy a korcsmában magukat leitták, azután abban kerestek s találtak mulatságot, hogy a házak előtt levő padkákat szétrombolták, nyitva maradt utcaajtókat s könnyebb kapukat sarkaikból kiemeltek s az udvarba dobálták .vagy az utca közepére kihordták, vagy pedig a szomszédok portáját boldogították. A merre mentek, ott nyomokat hagytak, mint a sáskajárás. Egy ház nem maradt megkárositatlan, egy kerítés sem megrongálatlan ; szóval, igen sikerült kis mulatság volt. Sőt hogy a mulatság tökéletes legyen, Blazsovits Ferenc és Ács Mihály titkon összesúgva a többiektől elmaradtak, bementek a temetőbe, ott több sirkövet kiemeltéit s azokat össze-visszahányták, végre pedig egyet ki is vittek az útra s 6 darabra zúzva ott hagyták. E hőstett után pedig visszatértek társaikhoz, kiknek eldicsekedve mondták: „Ha nekünk jó kedvünk van, tőlünk sem élő, sem halott meg nem nyugszik 1“ Másnap a garázda kompániát s különösen a temetői ténykedésük miatt kérdőre vonták, mire a többi legények, töredelmes vallomást tévén, híven elbeszélték a sírkövek történetét is. Most már természetesen a 2 hős szerette volna, ha nem jár el előző este a szájuk, de már későn volt. Az esetet feljelentették a tamási kir. járásbíróságnak. — Vadkan támadás. A múlt hó 28-án két decsi polgárasszouy Bonyhádról gyalog igyekezett hazafelé. A mikor a bonyhádi ut mellett fekvő Nunkovics-féle pusztához értek, eg} szerre egy hatalmas vadkan támadta meg a halálra ijedt két asszonyt. Az óriási vadállat a védtelen asszonyok egyikót, Hegedűs Erzsébetet össze-vissza marcangolta, mig a másiknak sikerült elmenekülnie. A legnagyobb veszély pillanatában néhány grábóci földmives sietett segítségére, kiknek sikerült is a vérengző állatot elűzni. — Öngyilkosság. Bodri Mihály szegzárdi lakos, 56 éves polgár, folyó hó 3-án fölakasztotta magát. Öngyilkosságának oka életuntság. Néhány évvel ezelőtt u. i. embert agyonlőtt, amiért 2 évig be is volt zárva. S azóta, hogy a börtönből hazakerült, nem lehetett lelket beléönteni. Yégre búskomor lett s az uj év elején aztán öngyilkossággal vetett véget megunt életének. — Lopások. Pintér János paksi lakos kamráját feltörték, s abból vagy 40 frt értékű ruhaneműt elloptak. — Zsolnai István nagydoroghi lakos már fél éve hizlalt egy disznót, hogy mire a hidegek jönnek, leöli. Csakhogy más is ilyen szempontból várta a hideg időt. Mert midőn az végre a napokban beállt, s a gazda már előző este mindent odakészitett, hogy másnap hajnalban levágja, reggelre csak hült helyét találta. Bizony más vágta le azt. De hogy ki, azt talán a megindított nyomozás nemsokára ki fogja deríteni. — Blumenstock Lipót gerjeni lakos pincéjébe a napokban ismeretlen tettesek betörtek, és onnan 50 frt értékű bort és zsírt elloptak. — Borbás György és József kisszékelyi lakosok betörtek S c h i s z 1 e r Póterné tanyájába s mindent elhordták, a mit csak találtak. De elcsípték őket. Feljelentették a gyönki kir. járásbíróságnak. — Múlt este T h e i e r 1 e János, Knapp Péter s Petri Gáspár, alsónánai lakosok présházába betörtek, s az ott talált borokat s sok más egyéb dolgokat elvitték. A nyomozás eddig nem vezetett a kívánt eredményre. — 2 pisztoly. Nem Szigligeti Ede remek színmüvéről, a 2 pisztoly ról van szó, ha nem 2 egész közönséges pisztolyról, melyekkel Debreceni János és E izing János, Gyönk 2 legfélelmetesebb Jánosa a lakosságot folytonos lövöldözésekkel ijesztgette s még csak annyi óvatossággal sem bírtak, ha már nem volt fegytren- gedélyük, hogy a tiltott fegyvereiket csak titokban puffbgtatták volna, mint az egyszeri ember, ki sapkát lopott, s csak -éjjel, sötétben, szobájában fel s alá járkálva merte hordani, nehogy valaki nála meglássa. A 2 pisztolyt a csendőrök elkobozták, a Jánosokat pedig feljelentették. — Orvvadászok. A csendőrök Borbély János kisszékelyi lakost orvvadászaton érték. Fegyverét elkobozták, őt pedig feljelentették a gyönki főszolgabirói hivatalnak. — Hasonló okból elkobozták Kraft Ádám cikói lakos 2 csövű fegyverét is. — Elkobzott fegyver. A csendőrök a minap Déváid Gyula főerdész panaszára a rácvölgyi erdőben vadorzók után nyomoztak s bár ilyenekre nem akadtak, de találtak B a r t o s Ferenc ottani lakosnál egy vadászfegyvert, melyről nem volt engedélye. B a r t o s ugyan erősen állítja hogy ő vadorzó nem volt, de akkor meg mi célja volt a titkos fegyvertartásnak? ü. fegyvert tőle elkobozták, őt pedig feljelentették az illető hatóságnak. — Kiderített tettesek. A csendőrök Gnizo- v-i t s Milos medinai lakos személyében kiderítették azt a tettest, ki nemrég T a u s i g Adolf ottani kereskedő pénzes fiókját, mig a gazda egyet fordult, kihúzta, s abból 20 frt készpénzt kilopott. Minthogy a kereskedő a pénz hiányát csak később vette észre, csak gyanújának adhatott kifejezést, midőn Gnizo- v i t s o t tartotta a tettesnek; a nyomozás azonban igazolta a kereskedő gyanúját.,— Ugyancsak kiderítették Mihály József őcsényi lakosban azt az embert ki kaiácsony napján Bogár Istvánt úgy hátba szúrta, hogy még ma sincsen veszélyen kívül. Mihály József .tettét beismerte, feljelentetett a szegzárdi kir. járásbíróságnak. — Furfangos tolvaj. K1 i m b a u e r János, bonyhádi lakos már régen áhítozott egy tehénre. Igen ám, csakhogy ahhoz legalább 40—50 frt kell; már pedig Ő mindent szeretett a világon, csak pénzétől megválni nem. Éppen kapóra jött tehát neki az a hir, hogy Birkenstock János ugyanottani lakos árverésen Ehret Péter hidasdi lakostól 40 frton megvett egy tehenet. Csak azt várta tehát, hogy a tehén hazaérjen, még azon éjjel elküldte szolgáját, és ellopatta a tehenet. Csakhogy rajtavesztett, mert elcsípték, mire a csendőrök letartóztatták. — Veszett ebek marása. Balog Sándor és Halász István bátai lakosok tehenein veszettségi tünetek mutatkoztak, miért is azokat C s e p k e Gábor vármegyei állatorvos hatóságilag kiirtatta. A teheneket még múlt évi december hó 13-án egy kóbor veszett kutya marta meg, miért is ez időtől fogva megfigyelés alatt ‘álltak. — Betörések. B a b o c k i János és Zsiga András faddi lakosoknak a tengelici szőlőhegyen levő présházába ismeretlen tettesek betörtek és onnan több hordó bort, mintegy 50 frt értékben elvittek. — Onnan a tolvajok Bogáncs Antal, aztán meg Gutái András s végre Tóth József duna-szent-györgyi lakos pincéjébe törtek, de mert ott egyik helyen sem találtak bort, tehát csak más egyéb dolgokat hordtak el, a mik ott kezük ügyébe estek. — Tolvaj cseléd. Domokos Arpádné, ta- másii postamesterné jelentést tett a csendőrségnél, hogy neki különféle ágy- és egyéb ruhaneműje hiányzik és gyanúja Pápai Juli, volt cselédje ellen irányul. A nyomozás utján kiderült, hogy a tolvaj- lást csakugyan a gyanúsított követte el, kinél azok legnagyobb részét meg is találták. A hűtlen cseléd ellen megindították a büntető eljárást. — Zongorahangoló. Papp Béla, zeneakadémiai zongorahangoló városunkban tartózkodik. Lakása a városi szállóban van. A községi reformok előtt. Irta: Nagy Gyula. (Vége.) A község autonom jogainak körében mozgó önkormányzati testület, midőn a jegyzőt a cselekvés és végrehajtás jogával felruházta, a község érdekeinek szempontjából nem mondhat le az ellenőrzés jogáról is. A dolog természetéből folyik tehát, hogy a jegyző független és szabad intézkedési joga csak addig terjedhet, mig az által a község vagyoni érdekei nem érintetnek. Itt kezdődhetik aztán az elöljáróság többi tagjainak és elsősorban a községi bírónak a hatásköre. Tehát a községi elöljáróság szemben a község jegyzőjével, a község szellemi igazgatásában csak mint a község vitális érdekeinek ellenőrei vehetnek részt; s ebből folyó- lag a községi jegyző mindazon hivatalos aktusai, melyek péld. a költségvetés és számodás elkészítésében, a leltárak és pénztári utalványozás foganatosításában nyilvánulnak, különösen ezek okmányolását tekintve, — valamint mindazon teendői, melyek a pénztári vizsgálatokra és általában a vagyoni viszonyok nyilvánosságban tartásra vannak hivatva, csak a bíró és illetve az elöljáróság hozzájárulása s ellenjegyzése által érvényesülhetnek. De az elöljáróságnak ekként való szervezése által célt még nem érhetünk. Mert ez még csak egyoldalú újítás természetével bírván, a visszamaradt korhadt gerendák ismét csak felmondanák a szolgálatot hamarosan. A mai kor szelleme világosan követeli, hogy a vele lépést tartani nem képes községeknek a minden haladást gátló autonom jogaiból mindazt el kell vonni, melylyel önmagukat fojtogatják. A községi önkormányzati testület