Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1894-01-07 / 2. szám
1894. január 7. TOLNA VÁRMEGYE. 3. fias és öntudatos egyetértésben vetélkedik a hála és elismerés kijelentéseiben. Nines szervezet, nines párt, nincs nyelvi vagy faji különleges rész e hazában, a mely bénítaná a közérzés megnyilatkozását. A tisztelet és szeretet meleg kifejezései közé nem vegyül egyetlen rezgése sem a bántó disso- nantiának, mely megzavarná a nemzeti üdvözlés összhangját. A hatalom fényes érdemrenddel diszité fel, a haza és a trón iránti hűség méltatásául, a társadalom pedig minden tényezőivel, az emberiség minden tagjainak képviselőivel vesz részt az ünneplésben. Egy érzés, az elismerés spontán érzete hatja át az egészet, úgy mint, annak egyedeit. Az anya sugárzó szemmel csüng az elragadó elbeszélő nemes lényén, ki a hazafiság, az emberi szeretet és a nemes erkölcs öröklelkü leckéit irta meg gyermekei számára. Az ifjú lelkesedve tekint a bűvös történészre, ki a szeretett haza szép tör énetének legnemesebb mozzanatait, a költészet ragyogó színeivel megaranyozva tárta fel dicsőségért rajongó lelke előtt. A férfiú hálát mond a lelkesítő szózatért, mely- lyel a szabadság felkelő napját üdvözölte a nagy napokban és hősi tusára felszította a honszeretet lángját, a nagy küzdelemben. Mig az aggastyán forró köszönetét rebeg az enyhítő vigaszért, melyet vérző szívvel, de mosolygó ajakkal annyiszor nyújtott a megpróbáltatás nehéz napjaiban. Az üdvözlés egyetemessége pedig a haza elismerését mutatja bű fia iránt, ki egy hosszú emberélten át a honszeretet és költészet szövésekével világítássá meg az ébredés hajnalától máig az állami és társadalmi fejlődés sokszor rögös utait. A közelismerés ezen általános nyilvánulása magasztosabb, és jelentőségteljesebb, mint a szellemek olympusi ünnepélye. Mert mig azok a gyermekded ókor öntudatlan játékai voltak csupán, melyeknek hatása a gyermek-népek kedélyében csaknem nyomtalanul veszett el, addig a mi ünnepünk felett magas civííisatio villany fénye világit, és a példa, melyet nemzetünk ez ünnepben statuált, nemcsak a kortársakat hatja meg, az egyetemes szeretet és tisztelet az impozáns enunciatiojával, de jövő nemzedékeknek is lelkesítésül szolgál, sőt a nemzeti akarat hatalma és büverejóvel felkelti irói munkáinak költői alakjait is, hogy hirdessék a nemes, magasztos eszméket, melyeket a képzelet- világában képviseltek, vagy elrettentsenek a bűn és erkölcsi hanyatlás azon gondolataitól, melyeknek torzalakjai voltak a költő képzeletében. Az „Erdély aranykoráénak bajnok „Béldije“ és bájos „Azraelája“, „II. Rákóczy Ferencznek“ a haza és szabadságszeretettől fénylő alakja, a fon- dor „Teleky Mihály“ és a hitszegő „Ocskay“, a „Régi jó táblabirák“ kegyeletes megemlékezést érdemlő nemes póldányképei, a „Szegény gazdagok“ ős „Gazdag szegények“ bölcs ellentétet képviselő eseményei, „A kőszívű ember“ rideg phantoma, és a „Magyar nábob“ nemesen nyegle „Abellinója“ mind ott zsonganak az ünmp légkörében, hogy üdvözöljék a mestert, ki a költészet lángsugaraival életre keltette őket, és hogy lelkesítsenek vagy elrettentsenek a szerint, a mint a költő magasztos szelleme megalkotta ez eszményeket bűvös képzeletében. Igaz ugyan, hogy Nagyságod nagy és nemes irodalmi munkássága nagyrészben a hazai történet legfőbb és legjelentőségteljesebb momentumait öleli fel óriás keretében, és örökbecsű művein a honszeretet és a magyarság kegyeletes ápolásának hazafias érzete vonul át költőien elragadó vonásokban, mégis legfőbb morális eredményét, ötven éves irói tevékenységének a nagy társadalmi problémák meg--, oldására irányuló intensiv törekvés képezte. Mert alig van a társadalom hivatásának oly komoly feladata, melyet irói munkásságának nagy körébe be ne vont volna, — és alig van a mai kultúrának egy jelentősebb eszméje, melyet vonzó képekben az olvasó elé ne tárt volna. Lehetetlen tehát, hogy azon ünnepen, melyet a nemzet hű fiának, a társadalom derék munkásának szentel ez emlékezetes napokban, mi is a „Szeg- zárdi kaszinó egylet“ tagjai részt ne vegyünk, kik Nagyságod örökbecsű műveinek annyi emelkedett érzést, annyi derült órát köszönünk és szépirodalmi munkái morális irányzatából oly sok lelkesítő és vigasztaló impulsust nyertünk. Nem küldhetünk ugyan fényes küldöttséget, az ünnep külső díszének emelésére, mert a mindennapi élet egyszerű munkásai vagyunk csak. Az ünnep erkölcsi hatásához is csak szerény erőnk szűk mértékével járulhatunk, mert nem rendelkezünk a gazdagság eszközeivel, de az igazi szeretet és tisztelet teljével ünnepelve a költőt, a hon- fitárst, kit büszkén vallunk testvérünknek, felküldjük igaz tiszteletünk és szeretetünk e bizonyság levelét, hogy a meleg érzéstől sugalt holt betűk vigyék, meg, az élő kartárs, a lelkesülten megbecsült költőnek, a hálás társadalom minden érc szobornál beszélőbb élő szeretetét. A jóságos Isten hosszú és hasznos életet adott osztályrészül Nagyságodnak. Nemes munkássága, minden idővel dacoló emlék-szobor alapzatát rakta le, soha feledésbe nem mehető emlékének. Nemzete és a társadalom igaz tisztelettel méltatja emlékét. A végzet e nagy áldásaiban a legszebb földi kitüntetés és a legnagyobb szellemi kincs, egy művelt nemzet egyetemes elismerésének szerencsés birtokosa lévén Nagyságod, fogadja szívesen ez igénytelen levélben, ötven éves irói működésének magasztos ünnepén, a „Szegzárdi kaszinó egylet“ tagjainak lelkes üdvözletét, és azon üdvkivánatun- kat: hogy a jóságos ég, még sok évekig a haza, a nemzet és a magyar irodalom javára, nagy szellemi erejében és teljes épségben tartsa meg. Hazafias üdvözlettel vagyunk Szegzárd, 1894. január havában igaz tisztelői: a szegzárdi kaszinó tagjai. = Az újévi üdvözletek. Perczel Dezső és Busbach Péter nagyszabású beszédei, valamint az azokra adott miniszterelnöki és házelnöki válaszok semmi újat nem tartalmaztak, mert hivek maradtak ama elvekhez és politikához, a melyeket hirdettek és követtek eddigelé; mert meg van náluk a szó és telt között a legteljesebb összhang, a mi egyébként a politikai tisztességnek alapföltétele is. De nem igy cselekedett Apponyi Albert gróf, a ki az ő színtelen, jobban mondva kétszinü újévi beszédével még azokat is meglepte, a kik az ő politikai elveinek állandósága és tisztasága iránt nem valami bőséges bizalommal voltak eddig is. Apponyi e beszédével célt tévesztett, mert nem ártott véle a kormánynak és pártjának, mig magának nagyon sokat ártott. Ezt a közhangulat bizonyítja. Múlt évi beszédeiben kifejtette egyházpolitikai programmját, az a legszabadelvübb volt, megnyerte vele még azokat is, kik Apponyi liberalismusában váltig kételkedtek. — Most pedig ezer kifogás és ürügy alatt megtagadja a javaslatokat, melyeket ő sürgetett. A javaslatoknak érdemi részét nem érinti, nem tud ellenük kifogást felhozni — de aprólékos és nem is létező okokból kovácsol magának fegyvert a javaslatok ellen. Ezen fegyverrel azonban önma* gát fogja megsebezni és nem a javaslatokat. Ezek győzni fognak Apponyi nélkül is és annál nagyobb lesz a győzőknek dicsősége és Apponyinak kudarca. Még csak egyet. Hogy mennyire frivol az a játék, a melyet Apponyi üz, az legjobban kitűnik ezen újévi beszédből. Ő az, ki Wekerlét vádolja taktikázással, hogy nem őszintén kivánja a javaslatokat, hogy csak pártérdekből hozta azokat napirendre. Ezt az az Apponyi mondja, a ki csupa párttaktikából most ellenzi e javaslatokat, a ki eddigi beszédeiben soha a «kötelezőn szót ki nem mondta, hanem diplomatikus módon mindig kerülte, nehogy engageálja magát; a ki egy idő óta, az indemnyti- nél és újévkor olyan körmönfont, pythiai beszédeket mondott, hogy azok kerülték a világos kitételeket és tág magyarázatokra adtak bőven alkalmat. — Azt a Wekerlét vádolja ezzel, a kiről mindenki beismerni tartozik, hogy nálánál nyíltabb, egyenesebb, őszintébb politikus nem képzelhető, a ki minden nyilatkozatában határozott, nyílt és korrekt és a ki becsületesen és pontosan beváltja az adott szót, azt a programmot, a melynek megvalósítására vállalkozott. Valóban a parlamenti életben a párttaktika sokszor bomlasztó hatásának és kiszámíthatatlan következményeinek szomorúbb példájára, mint a nemzeti párt vezérének újévi beszédére, alig akadunk. rint ée 23 Tcr folyt be a buffetben eszközölt eláru- sitásokból, a mi olyan példátlan eredmény a mi váiosunkban, hogy ez magában véve igazolja, milyen fényes sikere volt az estélynek. Az alkalmi lapnak, a Szilveszternek, is sok előfizetője akadt. Az evós-ivás, a közönségnek egyik csarnokból a másikba való fel és aláhullámzása a legde- íültebb hangulatban egész 12 óráig tartott, akkor vette kezdetét a tánc, azonban e közben is pezsgő élet folyt az elárusító bódékban. A táncot hévvel és kitartással járták. Csak reggeli hat órakor oszlott szét a társaság, a buffetben csak romok maradtak vissza. Az estély sikerének, mint tudva van, legfőbb tényezője: Simontsits Bélánó úrnő volt, a ki úgy az estélyt megelőzőleg, mint pedig magán az estélyen minden aprólékos dologra kiterjedő figyelmessége, rendkívüli előzékenysége, tapintata és fáradhatatlansága által biztosította az estélynek sokáig emlékezetben maradó, kiváló erkölcsi és anyagi eredményét. Az estélyen jelen voltak asszonyok: Bodnár Istvánná (rózsaszín atlas), Borsódy Lajosnó, Bo- schán Árminná (P.-Ózsák), Dicenty Gyulánó, Döry Lászlónó (rózsaszín selyem csipkével), Dúzs Sá- muelnó, Fejős Károlyné, Fördős Dezsőnó (Űzd), Fördős Vilmosnó, Horváth Ignácuó (fehérben), Kon- csics Jánosnó (Űzd), Knór Nándornó (Budapest), Kramolin Emilné, ifj. Kramolin Emilné (Budapest, sárga selyem szalagdiszszel), Kurcz Istvánná (Györ- köny), Laskó Gyuláné, dr. Leopold Kornólnó (fehér krepdesin rózsa füzérrel). Martin Ferencnó (kék brokát), Mányoki Kornélnó (Győnk), Módly Lászlónó, Nits Istvánná (fehér selyem), Papp Józsefnó (fehér selyem ezüstdiszszel), Pirnitzer Antalné, Pirnitzer Manóné (changeant selyem), Rassovszky Juliánná (sárga selyem csipkedisz), Rácz Józsefné (lila selyem), Simontsits Béláné (zöld brokát uszálylyal), Simontsits Elemémé (fehér selyem krepdisz) Simon Istvánná (Berek), Szűcs J.-né, Szigeth Gáborné (kék changeant selyem, csipkével), dr. Steiner Lajosnó (rózsaszín selyem), Sust Viktornó (rózsaszín), Trai- ber Józsefné, Weininger Józsefné stb. Leányok: Antal Ilonka (fehér), Barbacsy Blanka, Boschán Janka (P.-Ozsák, rózsaszín selyem), Dicenty Paula (fehér selyem), Duzs Mariska (rózsaszín), Fejős Emma (rózsaszín), Fördős Emma (rózsaszín), Herceg Milike (rózsaszín krep), Kurcz nővérek (Györköny, fehér), Koncsics Mariska (Űzd, fehér), Madarász nővérek (Tamási, fehér), Mártin nővérek (fehér hímzett tüllj, Módly Ida és Flóra (fehér), Mányoki Mariska (Gyönk, rózsaszín)t Pirnitzer Ella (rózsaszín), Répási Sárika (fehér) Szabó Vilma (rózsaszín), Szigeth Alice (fehér gaze), Spá- nyi Piroska (gyöngyszin selyem), Totth Pidry (fehér krepp kékkel), Triebler Ilma, Weininger Gizella (fehér), Wiener Mariska (rózsaszín selyem gaze) stb. * * * Másnap este tyukvero volt — a vármegyeház nagy termében. Méltó folytatása volt az előző nap élvezeteinek. Szép társaság gyűlt össze és ha sokan hiányoztak az estély közönségéből annak egyedüli oka az volt, hogy a sok tánc és az estély egyéb fáradalmai a távollevőknek pihenést parancsoltak. Este hétkor jött össze a társaság és kitűnő kedvben és étvágygyal fogyasztotta el a jótékony cél javára az estélyről visszamaradt ételeket és italokat. A nagy terem gyönyörű képet mutatott. A jóízű falatozást tüzes táncolás követte. A tósztok is megindultak. Simontsits Béla alispán azt hangsúlyozta és arra emelte poharát, hogy Szegzárd társadalma és a vármegye között benső, bizalmas, összhangzatos viszony fejlődjék. Az egyöntetű és összetartó társadalmi élet kiegészítője a példás hivatalos életnek. Zajos tetszéssel találkoztak szavai és mindenki sietett poharát üríteni eme époly szép, mint közérdekű eszmének megvalósítására. A mulatság mindvégig a legjobb hangulatban folyt le, a pezsgő jókedv igazi, lelkes ani- móval hullámzott és csapongóit a társaság tagjai között. Táncolók és nem táncolók egyaránt pompásan mulattak. A tyukverőnek csak az éjfélutáni órák vetettek véget. — És hogy ez is oly reme* kül sikerült az a háziasszony és házigazda kifogyhatatlan szeretetreméltóságának és figyelmének köszönhető. * * * Kellemesebben és szebbén befejezni az ó évet és üdvözölni az uj esztendőt, mint azt az idén tettük, már nem lehet. Hála legyen érette azoknak, kik ebben annyit fáradoztak.
