Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1894-04-01 / 14. szám
4. TOLNA VÁRMEGYE. Tolnavármegye tavaszi rendes közgyűlése. Tolnavármegye törvényhatósági bizottsága múlt hó 29- ón tartá szokásos tavaszi rendes közgyűlését. Széchenyi Sándor gr. főispán elnök gyönyörű beszédben emlékezett meg a haza halottjáról, Kossuth Lajosról. „Vétkeznék, úgy mond a nemzet gyászérzelme ellen, ha meg nem emlékezném a történelem óriásáról, Kossuth Lajosról, kinek élete elválaszthatatlan a nemzet életétől, ki szónoklatának varázsával — százados intézményeket sepert el, de ezredekre szólókat teremtett, a kinek lánglelke és tevékenysége megtermékenyité a talajt a szabadság fája számára.“ E lelkes szavakat állva hallgatta végig a közgyűlés s az elnémító,fájdalom dacára is ki-kitört a „üelyeslós“, az „úgy van“ a szivek mélyéből. Az elnöklő főispán erre előterjesztő, hogy a tárgysorozat változást szenved, mert 20 bizottsági tag a vármegye kegyeletének és részvétének miként leendő nyilvánításáról legelőbb óbajt tárgyalni és határozni. Két indítvány fekszik előtte. Az egyiket Siniont8Íts Béla a vármegye alispánja terjesztette be, kérve a közgyűlést, hogy a nemzet halottjának emlékét jegyzőkönyvileg is megörökítse, a családhoz részvétiratot intézzen, — a temetésre küldöttséget menesszen s a ravatalra koszorút helyezzen s végül, hogy Kossuth szobrára 200 frtot szavazzon meg. A másik indítványt Rátkay László vármegyei biz. tag tette, a ki a fenti pontozatokat azzal óhajtja kiegészíteni, hogy a közgyűlés Kossuth halhatatlan érdemeinek törvénybe iktatását kérje az országgyűléstől s az erre vonatkozó kérvényét pártolás végett küldje meg a társtörvényhatóságoknak. Az állandó választmány Simontsits Béla alispán indítványát ajánlta elfogadásra. Boda Vilmos bizottsági tag, bár készséggel elismeri, hogy vármegyénk alispánja a kegyelet nyii- vánulásában elment bizonyos tiszteletet érdemlő határig, — miért örömmel kénytelen meghajolni előtte; de mert a törvénybe iktatás az ő pártjának egyik sarkalatos elvét képezi, Rátkay indítványát pártolja. Vitát nem óhajt, mert sem helyénvalónak, sem méltónak nem találja a nagy halott emlékéhez, ezért 10 bizottsági tag által aláirt beadványában a szavazásnak felállással történő megejtését kéri. Rátkay nem tartja helyesnek és illendőnek, hogy beadott indítványát megindokolja. Szive azt súgja, hogy a gyász megnyilatkozásának egyértelműnek kell lennie s azt mint egy gyász cipruságat nem megtépve, de egészben óhajtja a nemzet halottjának ravatalára letenni. — Kéri a felállással történő szavazást. A nagy többség erre Simontsits Béla alispán indítványát fogadta el s a közgyűlés a küldöttség vezetésével ugyancsak őt bízta meg — A küldöttség tagjaiul következők jelentkeztek : Perczel Lajos, Orffy Lajos, Döry Pál, Bernrieder József, Szeni- czey Ödön, Tóth Károly, Pap János Alsó-Nyék, Zsigmond László A.-Nyék, dr. Leopold Kornél, B. Varga János Decs, Balázs István Decs, Erdős Gábor Decs, Totth Ödön, Bezerédj Pál, Máthis Kálmán, Rüll Nándor, Madarász Elemér, Eisen- harth Gyula Tolna, Nagy István, Kovács Sebestyén Endre, Klimes Antal, Boda Vilmos. A gyászoló családhoz intézett remek feliratot, mely Madarász Elemér főjegyzőnek tollából, vagy is inkább szivéből eredt, még a gyűlés folyamán felolvasták. — Lapunk más helyén közöljük egész terjedelmében. Simontsits Béla alispánnak nagy fáradsággal összeállított időszaki jelentését, a mely kimerítően és behatóan tárgyalja a vármegyei közigazgatás minden fázisát, s a mely vármegyénknek minden tekintetben való haladását mintegy kézzel fogható- lag dokumentálja; a közgyűlés örvendetesen vette tudomásul, s ezzel kapcsolatosan felír a belügyminiszterhez, hogy a csendőrsóg számát 6 csendőr- őrssel szaporítsa, hogy a teveli csendőrörs Kis- Vejkére helyeztessék át. Rátkay László bizottsági tag szintén elismeréssel emlékezett meg az alispán nagyszabású időszaki jelentéséről, egy két pontra nézve azonban felvilágosítást kért. Simontsits Béla alispán azonnal válaszolt s ez megnyugtatta a felszólalót. A vármegyei pénztár által beterjesztett s számvevőségileg megvizsgált számadásokat jóváhagyták. A belügyminiszter rendeletét, amelyben nyilatkozásra s esetleg intézkedésre hivja fel a vármegyét a dombóvári s részben a simontornyai járásból kihasítandó szolgabirói járás létesítése ügyóbeD, — örömmel vette tudomásul és köszönettel fogata a közgyűlés. E tárgynál Tamási érdekében Frilhvirth Jenő bizottsági tag szólalt fel, ellenezvén a dombóvári járás közigazgatási szempontból leendő megosztását. Hivatkozott a „félhivatalos“ (sic!) Tolnavármegyére s ennek múlt heti cikkéből, a mely egyik passzusában elismeréssel emlékezik meg a dombóvári járásnak, még a nagy terület és népesség dacára is kifogástalan adminisztrálásáról, azt a hímet varta ki, hogy a kettéosztásnak nincs itt az ideje. Felszólalására Simontsits Béla alispán válaszolt. Megcáfolta, mintha a vármegyének hivatalos, vagy csak félhivatalos lapja is volna. — Hivatkozott reá, hogy a jó adminisztráció fő kelléke a gyorsaság s a statisztikai tudomány megbizhatlannak jelzett argumentumait oly ügyesen fordította vissza a felszólaló állításainak megdöntésére, — hogy úgy látszott a felszólaló maga is megnyugodott s nem for- sirozta a nóvszerinii szavazást. így a, közgyűlés elhatározta, hogy a dombóvári járás Ó- és Uj-Dombovár, Döbrököz, Gyula- Jovánca, Kurd, Kocsola Szakos, Nak, Lápafő, Vá- rong s a simontornyai járás Mucsi és Csibrák községeiből uj szolgabirói járást rendszeresít, — s egyúttal a következő állásokat szervezték : egy szolgabirói állást 2000 írttal, egy szolgabiróit 1200 írttal, egy iruokit 600 írttal, egy dijuokit 360 írttal, egy orvosit 484 írttal, egy állatorvosit 600 írttal, egy utmesterit 500 és 90 frt úti átalánynyal; egy szolgai állást 200 és egy tiszti legényi állást 120 frt s a megfelelő ruha átalánynyal. Az állatorvos és utmester járulékát az ebadó, illetve útadó alapok viselik, a többi fizetések fedezésére évi 5544 frt dotáció emelést kérnek a belügyminisztertől. Hivatalhelyiségről és tisztviselői lakásokról az urodalom; a felszerelésről pedig a községek gondoskodnak. Szabolcs vármegye körlevele, a mellyel a budapesti kath. nagy gyűlésnek némely határozatát 1894. április 1. rosszaló, s az országgyűlés képviselőházához intézett feliratát támogatás végett megküldi, heves, izgatott vilát keltett. ,, . . , . Bence dunaföldvári apát ur régi szokásához híven megragad minden alkalmat, hogy felekezeti türelmetlenségének tanujelét adja Kifogása ugyan senkinek sincsen ellene, hogy ama nagygyűlésnek felekezeti békét, egyetértést, sőt a teteles törvényt is érintő ciklusait védelmébe vette, — de kíméletlen, nyers, durva vitatkozást modora miatt -- lehetetlen, hogy a rosszalás kövét ne vesse -reá mindenki, a ki végig hallgatta kifakadásait, gyanúsításait és személyeskedését. , , . Mig a kath. nagygyűlés határozatainak jogosultságát fejtegette, elég tárgyilagos volt, de aztáu átcsapott a személyeskedésre; árulóknak nevezte azokat a róm. kath képviselőket, a kik a nagy gyűlés határozataival egyet nem értenek, bzerinte csak alkotmányos jogukat gyakorolták az ott jelen- voltak, a mikor kimondták, hogy közhivatali állasokra csak olyanok választhatók, a kik katholikusok, ez persze ártatlan — dolog s Szabolcs vármegye felirata elhamarkodott, megfontolás nélküli határozat eredménye. Különben állításának igazolására, a jelenlevők nem kis aggodalmára citátumokat olvas fel a nagy gyűlés határozataiból. Beszédjére legelsőnek Simontsits Béla alispán válaszolt. Higgadt, tárgyilagos volt. Távolról sincsen szándékában, úgy mond, hogy felekezeti kérdésekkel kapcsolatos közügyét vigyen a forum elé. — De valóban 'lehetetlennek s e kerülhetetlennek tartja, bármily tartózkodással van is minden felekezet iránt, hogy Bence állításait meg ne cáfolja. Először megvédi Szabolcs vármegyét az ellen a vád ellen, mintha határozatát nem jól, alaposan megfontolva, de elhirtelenkedve hozta volna, majd Ben- cze apátot, ki felszólalásában örökösen a nagygyűlés súlyára és tekintélyére hivatkozott, éppen a saját fegyverével verte le. Nem akarja mondani, hogy eszmezavar van a Bencze ur által elmondottakban, de az eszmék oly összeszoritásáról van szó, hogy azok összekeverednek. Ha egy gyűlés nagy számú, sőt tekintélyes tagokból áll, nem következik, hogy ott Jiibás határozatok nem hozhatók. O a kath. nagy gyűlés súlyát és tekintélyét nem akarja kisebbíteni, vagy kicsinyelni, de szerinte mennél tekintélyesebb. előkelőbb valamely testület, annál jobban meg kell fontolnia határozatait. — Kimondani, hogy a katholikusok, úgy községi, mint törvényhatósági és-országgyűlési képviselők választásánál csak katolikusokra szavazzanak, oly veszélyes, a mit a törvényhatóság hallgatással nem mellőzhet. E közben az apát ur már valami hatodszor ól a közbeszólás nagyon is elvitázható jogával; mire az alispán kéri, hogy a szabadelvüségből legalább annyit sajátítson el, hogy meghallgassa, miként ő tette ő véle. (Dörgő éljen, szűnni nem akaró taps.) Beszédét azzal végzi, hegy nem csak a felvilágosodás általános szabályaival ellenkezik a naggjmlés kérdéses határozata, hanem a tételes törvénybe is bele ütközik, mert a választásoknál valamely felekezethez való tartozást nem írják elő kvalifikáció gyanánt. Kéri tehát az állandó választmány javaslatának elfogadását, mely nem csak helyeselte a szabolcsi átiratot, de még egy újabb felirattal kibővíteni javasolta. Utána Perczel Dezső állott fel. Bencze apát urnák szépen előadott, de nála már megszokott zeerős" elhatározása volt, hogy ezentúl sem enged. Angolok s amerikaiak hiába tettek erre nézve kísérletet ; megyék s hatóságok fordultak hozzá; fiai is kérték, de ő nem ült senkinek modellt s csodálatos módon sikerült leányomnak, a nagy férfiút elhatározásától eltéríteni. Kossuth Lajos felismerte leányom rendkívüli igytkvését s művészi tehetségét, szívesen ült modellt leányomnak gyakran s a nagy férfiú már le is van festve. Több állásban festi leányom ; élet nagyságban állva, s ülve ; egyik képe már kész, a másik készülőiéiben, a harmadik meg van kezdve. Az öreg urnák rendkívül tetszenek a képek, s örül neki, hogy a festmények ily művészi kivitelűek és fiai is el vannak ragadtatva.“ Én a hirt közzé tettem a lapokban s a nemzet örömmel fogadta a hirt. Az egyik kép április közepén meg is érkezett Budapestre, még pedig a kiállítási műcsarnok címére! Mikor a képet felbontották a bizottság tagjai — s ezt egy tagtól tudom — el volt ragadtatva a képtől. Valami nemes egyszerűség, valami méltóság teljes keresetlenség sugárzott elő belőle. Egy portrait volt, egy 80 éves agg portraitja, a melyen nem akart, s nem volt vonatkozás sem a politikai karrierre, sem pedig a nagy idők zajos napjaira ! Egy nemes, egy szellemes arcnak két lángoló szeméből lángész sugárzott, s azon a nyugodt, azon a csöndes arcon is ott volt a nagy jellem bélyege ! Kossuthot persze mindenki diszmagyarban, hősnek, vagy szónoknak lefestve képzeltei De hát Kossuth Lajos, akkor már, — mint maga mondá — egy 80 éves polgár volt csak, ő nem volt a 48-as politikus, vagy a forradalom intézője, hanem egy csöndes, nyugodt agg ; igy kívánta ő maga is a festményt. A kép technikája briliáns volt; bizonyos sötétség ülte meg; a háttér setét, a ruha sötét, s ebből előfehórlettek a galarnbősz fürtök s előtekintett ez az önérzetes, csöndes, kedves arc, az ő erős, szilárd férfi jellemvonásaival. A képről azután oly hírek keringtek, hogy a bizottság nem fogadta el. A közönség nem akarta elhinni, s a mikor e hir megerősödött, valósággal megbotránkozott rajta! Még az arcképét sem akarják befogadni ? Hiszen a kiállítás dísze lett volna, modogatták úton- utfólen. A képet állítólag azért nem fogadták el, mert nem ütötte meg a kívánt mértéket; tényleg azonban nyílt titok volt, hogy gróf Széchenyi Pál az akkori közmunka és közlekedési miniszter úgy nyilatkozott, hogy furcsa dolog volna, ha a kiállítás protektora : Rudolf trónörökös, szemléje közben ott látná az ő családjának nagy ellenségét: Kossuth Lajost! íme a Kossuth kultuszhoz kötött előítéletet be- levittók a művészetbe is, pedig épen a festmény jellege híven elárulta, Ijogy a képen a 80 éves nyugodt polgár van lefestve, nem pedig a forradalom nagy alakja 1 De hiába volt minden fáradozás ! Kossuthnak ez a dolog nagyon fájt. Levelet irt ez ügyben, melyben három hires olasz festő kritikáját említi fel, akik a képet égig magasztalják s csodálták és roppantul kikelt a bizottság ez egyoldalú vélemény nyilvánítása ellen. Én e levelet ki is adtam akkoriban az Egyetértésben, de hát mielőttünk nem mérvadó a három jeles festő sem, hiszen a kritikának politikai háttere volt. A kép csakugyan nem'volt a kiállításon! Néhány héttel később Rutkaynó Budapestre érkezett; a Zrinyiházbau lakott egy rokonánál, s a mikor én meglátogattam őt, siiva panaszolta el azt a méltatlanságot, amit az ö bátyjával elkövettek ; szerette volna, ha az ország látta volna egykori kormányzója első s utolsó természet után festett képét, mert az nem lehet s nem igaz, hogy ez a kép, a melyet Turinban a művészek és múértők megcsodáltak, ne volna remekmű /« A vidékről azután a művésznőt valósággal ostromolták, hogy a képet látni akarják. Cegléd városa meg is akarta venni, s a sok kérelemnek engedve, a képet a Bulyovszky-fóle nyaraló nagytermében ki is állították, s a közönség valósággal odazarándokolt. Sok néző - sírva nézte a képet, főleg a jó alföldi atyafiak ! Ez a visszautasítás természetesen elkeserítette a művésznőt is. A képet nem engedte sokszorosítani sem, ő maga elkedvetlenedett s habár itthon akart letelepedni, itt hagyta hazáját, a melyet hőn szeretett s végleg elköltözött — Berlinbe. Ott lefestette Moltkét, sőt maga a német császár' is bá- mulója s ü t is égj festményhez modellt, A németek felkarolták őt, s a magyar művésznő hírnevének csak visszhangja ért el néha hozzánk. Azóta különben egy német báró nőül vette. Az a kép az egyetlen fes’mény, melyhez Kossuth maga ült, s az a kép, a mely szent ereklye gyanánt már a nemzet tulajdona volna, valahol elrejtve, elvonulva függ egy vidéki város tanácstermében. Pedig Kossuth leghívebb képmása. V. J.
