Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1894-01-07 / 2. szám
IV. évfolyam. 2. szám. Szegzárd, 189^ január 7. TOLNAVÁRMEGYE Előfizetési ár: Egy érre . . 6 frt — kr. Pél évre. , . 3 „ — „ . Negyedévre . I „ 50 „ Egy szám ... . 12 „ Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Krimmer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. LEOPOLD KORNÉL. Főmunkatárs: BÓDÍTÁS ISTVÁN. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illeti köz- | lemenjek, valamint az elifize- | I tések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendik. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Jókaink ünnepén. Tengereken innen és tengereken túl Hévülő szép lelkek serege megindul, Idegen és testvér szive együtt okibban, Bagy°gó költészet, szent birodalmadban. Oh jertek, oh jertek e birodalomba, Hol nincs hiúság és nincsen üres pompa, Hol mennyei fényt nyer a rideg valóság, S a szúró tüskék is szép halavány rózsák. Boldogok, áldottak ti, a kik itt vagytok, Bíborban, darócban, fiatalok, aggok; Nektek adá Isten, hogy e porban, sárban Telketek ott fürdjék a tiszta sugárban. Két kincset adál Ég, min nem fog enyészet: Egyik a szent vallás, másik a költészet', Ki az Istenben hisz, szép annak a lelke, S ki hévül a szépért, a hitet meglelte. Tengereken innen és tengereken túl Hevülő szép lelkek serege megindul; Tart szép Magyarország kellő közepének, Büszke Magyarország dobogó szivének. Ott megáll. Leborul. Saruja megoldik, Az örömnek lángja, felcsap a mennyboltig, Szív melegen dobban: koronázás van ma, A költő-királynak koronázás-napja. Zöld koszorú szálljon a költő fejére, Örök hir, dicsőség, áldás a nevére! Édes véle sírni, örülni, remélni, A hazáért hálni, a hazáért élni. Koronázás van ma. Költő koronája: Milliók szivében tisztelet és hála. Koronázás van ma, nagy örömre keltő, Fejünk koronája vagy te, magyar költő! SÁNTHA KÁROLY. Magyarország ünnepe. Magyarország népe ma együtt van, együtt érez, együtt gondolkozik. Országunk szive, a székes főváros ünneplő ruhát öltött. A haza előkelői, a kormány, a vármegyék, a városok küldötteinek fényes díszruhái közé,' odafurakodik az egyszerű polgárság fekete kabátja s az arc fénylik ott is, a szív meleg itt is, ilyen ünnep még nem volt e hazában, a magyar társadalom, a haza éltető lelke, még soha sem ünnepelt ily osztatlan örömmel és egyhangú, senki és semmi által meg nem zavart lelkesedéssel. Voltak itt már ünnepek, szépek, fényesek, lélekemelők. Részt vettek benne a haza előkelői sokan és nagy számmal. De az ország mindég frakciókra oszlott. A magyar királyt nem ünnepelték azok, akik az osztrák császárt szerették volna ünnepelni; a szabadság hősök emlékének nem áldozhattak nyíltan, szabadon, szivük és lelkűk igaz érzése szerint azok, a kiknek állásuk örök gyanúsítás lent, és könnyen fólremagyaráz- ható oda fent; a politika, ez a gonosz lelkű konkoly hintő mindég oda állt a szivek közé, s reá tette kezét a már-már megnyíló ajakra, hogy elfojtsa a kitörni vágyó hozsannát 1 De ma együtt vagyunk. A ki ellenségünk is, ha művelt ember, megszűnik gyűlölni ezen a szent napon. A faji, nemzetiségi s politikai ellentétek kinai fala ledöntögetve, szabad ut vezet a szivektől, a szívig. A szellemi nagyság, az alkotó zseni nem egy nemzetnek, nem egy vallásnak, nem egy kis haza határának, hanem az egész világnak születik. "De bár a művelt külföld is velünk örül, velünk ünnepel, ne feledjük el, hogy a kis haza szeretető, lelkesedése a legmelegebb, a legédesebb az alkotó zseninek. Óh legyen hát itt vigság, legyen hát itt öröm, legyen hát itt ünnep! A ki egy hazát segített halhatatlanná tenni, megérdemli, hogy a halhatlan haza ezt az egy két napját tegye derűssé, sugárzóvá! H Magyar társadalom ünnepre! 0 teremtett újjá, sőt nagy részben ő teremtett meg. TÁRCZA. Jókai Egy név repked, szálldos szerte széjjel, Óh. ismeri a völgy, halom, róna, Messze alföld, déli báb, a kék ég Édes regét tud mesélni róla. A természet lám meghalni késett, A sok virág olyanformát érzett: Hogy a simái megszűnik a hála: Koszorú kell pedig homlokára! Egy név repked, szálldos szerte széjjel, Ajk, az ajknak, szív, a szívnek adja, Áldott név az, szent, miként az oltár — Koronánk ö, drágakövei rakva, ígérhetnek egy világot érte Nem adhatjuk oda, mégse — mégse! Mert benne van büszkeségünk, fényünk: Az az egy név, mindenünk minókünk! Ki JókaiP én mondjam el nektek? . . . Félig való, félig rege, álom, Az Istennek teremtő ereje Szállt le közénk könnyű, röpke szárnyon. Szobrász, költő, festő egy személybe ... Múltúnk fénye, jövő dicsősége . .. Fénylő nap és egy mélységes tenger . . . Azután meg igaz magyar ember. Ki Jókai ? Én meséljek róla P A kit hirdet a hir őtven éve S a kit mégis — óh mert alkotási Még nagyobbak, úgy kell venni észre, Ki forgatta a toll-csatabárdot, A szivekbe széles utat vágott . . . S szán toga tva a közöny homokját, Ültetett be szépen nyíló rózsát. S száz eszmének magját elvetette, Beplántálta szivünkbe a szépet, Megtanított először olvasni S könyvet adott kezébe a népnek, Könyvet, melynek bübáji igéznek, — lm lelkem is dalos fecskefészek — Minden sora százszor megvan áldva: Lelkesedés, ihlet jár nyomába! Ki Jókai P én meséljem néked Óh magyar nép, szivedbe van írva, Humorával magát benevette, Bánatával magát odasirta . . . . . . Óh látom már gyúladni a lángot, Tűz csapja át az egész országot, Tűzdelik a babért a cserágba: Ünnep lesz itt a magyar hazába t Óh legyen is egetverö ünnep, A sok szép lány koszorúját fonja, Vegyük fel a szentelt imakönyvet, Jöjj magyar nép, menjünk a templomba. Imádkozzunk hosszú éltet néki, — Bár az időt amúgy is túl éli! Lángszelleme, hogy itt köztünk éljen S lelkesítsen még sok ezredéven! BODNÁR ISTVÁN. A szilveszter estély. Szegzárd, 1893. december hó 31. — A „TOLNAVÁRMEGYE“ eredeti tárcája. —- Fejem zsibong a visszaemlékezéstől. Olyan szép, olyan fényes, olyan édes volt minden. Nincs kegyetlenebb mesterség, mint a zsurnalisztikái. Á szabadságot hirdetjük, magasztaljuk és nekünk jut a legkevesebb belőle. Másnak szabad az ő emlékeit frissen, érintetlenül megőrizni, azokat, úgy a mint keletkeztek, — lelkűk ereklyéi között meghagyni, a zsurnaliszta azonban nem a magáé, hanem másoké, neki fel kell tárni az ő érzelmeit és szavakat kell keresnie, hogy érzelmeit leírja, másokkal közölje. Pedig milyen jó volna ezt az estélyt úgy, amint volt, úgy, a mint azt átéltük, a maga üdeségében lelkűnkbe foglalni, megőrizni és azt emlékezetünben csak behunyt szemmel néha fóleleveniteni. De nekünk ezt nem lehet, nekünk avval kell bíbelődni, hogy szavakba öntsük azt, a mit láttunk és a mit éreztünk. Elő hát azzal a szótárral és a szótárnak leg- vakitóbban festő és jellemző jelzőivel 1 Mert az minden a mit a szilveszter estély az idén nyújtott, — páratlanul szép, fényes és elegáns volt. — Szegzárd szép hölgyei remek csokorban egyesítették az ő nemes ízlésüket, találékonyságukat, szeretetremól- tóságukat. És ez a csokor az ő virágjaival bóditó illatot árasztott szót ... Az öreg nagy terem — szavahihető, tapasztalt emberek mondották — még soha ilyen díszes és vonzó külsővel nem bírt és benne még soha kedélyesebb hangulat nem uralkodott. — A terem minden részében kisebb nagyobb csoportok és minden egyes csoportban szikLapunk mai száma 10 oldalra terjed.
