Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1893-11-12 / 46. szám
2. TOLNAVÁRMEGYE. 1893. november 12. Ezek nagyjából ama üdvös eredmények, a melyeket az egyházpolitikai törvények behozatalától remélhetünk. Felelős magyar kormány szebb, dicsőbb, de egyúttal erejét jobban próbára tevő feladat megoldására nem vállalkozott. Értjük tehát azt az örömet és lelkesedést, a melylyel a szabadelvű párt Bécsböl hazatért vezérét, Wekerle Sándor miniszterelnököt fogadta. — Látjuk a nemzet gondolkozó fejének : a magyar képviselőháznak kipirult arcát, ide halljuk a lelkesedő tapsvihart, a mely a fontos nyilatkozatot tevő miniszterelnök szavait, mint menydörgés követi, — s mindez a hála fenkölt érzetét kelti fel szivünkben a legalkotmányosabb uralkodó iránt, a ki bölcs megfontolása után, helyeslő szavával biztos kilátásba helyezte ezen uj korszakot jelentő, nemzeterösitó törvények megalkotását. Hála, dicsőség neki, ki hű maradt vallásához, a ki hű maradt magyar nemzetéhez, — a ki Salamonhoz illő bölcs Ítéletével ismét összeforrasztotta azt, a mi eddig is egy volt, de a melyet az ok nélkül felidézett harcokkal szét akartak választani: a vallást és hazát. Dicsőség, elismerés Wekerle és miniszter tirsainak s minden egyesnek, akinek a nagy munkában része vagyon. A béke szelleme repkedje be a hazát, ne legyen jaj a legyőzöttnek! Pártok, felekezetek nyújtsanak béke jobbot. A haza javát célzó munkánkban kövessük a király ismert jelmondatát: egyesült erővel! Tolnavármegye törvényhatóságának felirata József főherceghez. Császári és Királyi Fenség! Alig egy lépés választ el már csak bennünket attól, hogy egy nagy nemzeti intézményünk jubiláris éve beteljék; s a 25-ik évfordulónál átérezsük újra az örömet, mely szétáradt e hazában, midőn Felséges Urunk és Királyunk jelvényei s országunk címere és színei alatt az első honvéd lobogó, alkotmányos szabadságunk büszke tudatából magasra emelve, fenséged főparancsnoksága alatt, a dicsőség útjára kibontatott. Mintegy varázs ütésre, törvényhatáságról törvényhatóságra száll az érzés, nem egymást buzdítva, de egymással versenyre kelve, hogy örömiinneppé tegyük az emlék napot. Mert szivünkbe van zárva, — szeretetünk, büszkeségünk karjain hordjuk, a kiknek az ünnep zzól, mind a kettőt: Fenségedet, s honvédseregünket. S mert a végzet különös kedvező kegyének tekintjük, hogy honvédségünk az utat, melyet a kiin- düló potittól már fejlődése színvonaláig megtett, éppen Fenséged főparancsnoki vezérlete alatt tehette meg; a kiben dynasztikus törhetetlen hűségünk és hazánk iránti rajongó szeretetünk megtestesülve látja azt az eszmét, melyet nemzeti jellemünk e két alapvonásához híven ápolni, megőrizni és mindenkor követni, honvédségünk legszebb, legmagasztosabb feladatának tekintjük. Rég kitárva áll Fenséged előtt e nemzet egész szive. Fenséged ismeri annak gyengeségeit, ismeri erényeit, ismeri hevületeit: s a miként tudva van Fenséged előtt, hogy az any afóid kenyere is csak akkor édes nekünk, ha kalászát szabad lég ringatta, azonképpen tudva van az is, hogy hívek és igazak vagyunk. Épen azért bensőség — és hódolattteljes őszinte ragaszkodással és hálával vagyunk Fenséged iránt; a ki eggyé kötötte életét a mienkkel, a ki szereti és kiessé tenni segíti hazánknak halmát, völgyét, termékeny rónaságait; a ki kegyes volt érzéseink nemzeti sajátos jellemvonásaink vizsgálatára annyi jóakaratát szentelni s a ki érzéseinek melegét annyiszor felénk sugároztatta. S magasztos érzések tesznek bennünket emelkedetté, midőn Fenséged előtt, az emlék ünnep alkalmából hódolatunkat tolmácsolva, büszkén tekintünk honvédségiinkre, s büszkén hivatkozunk azokra a fényes elismerésekre, melyekkel 0 császári és apostoli királyi Felsége, legkegyelmesebb urunk és királyunk a m. kir. honvédséget annyi alkalommal kitüntette. De engedje meg Fenséged, hogy hála érzetünk tolmácsolásához, további magas hivatására vonatkozó legbensőbb és hazánk érdekeiből való, legfényesebb reményeinket is csatoljuk. & engedje meg, hogy átlapozva egy ember óltőt az idők könyvében, leolvashassuk egyszersmind a messze jövőt is: hogy elmúlhat, mert el kell múlnia fölöttünk az időnek s azt a sok büszke acélt, mely ma Fenséged vezényletére végig csillog a napsugárban, az enyészet egyszer szintén elmeritheti a midatidóságba, de Fenséged emléke élni fog, megőrzi azt a magyar szív ereklye gyanánt, s a késő nemzedékek ajka regébe foglalja. Mély hódolattal lolnavármegye törvényhatósági bizottságának Szegzárdon, ifyj. hi október 14-én tartott rendes közgyűléséből. Simontsits Béla, Tolna vármegye alispánja. „Segítség szekere “ Ismerős már a közönség előtt e diszfogat, melyet két év előtt oly díszessé tett a didergő gyermeksereg részére gyűjtött ruhaneműk halmaza. A jövő hét elején, kedden, ismét megindítjuk Isién nevében e szekeret, hogy ház- ról-házra járva, megbízható emberünk által összeszedjük mindkét nembeli szegény iskolás gyermekeink számára a nemes keblű emberbarátoktól, a nélkülözhető, talán lomtárba szánt alsó-felső ruhadarabokat, lábbeliket, esetleg a ruhák átalakítására fordítandó pénzbeli szives adományokat. „Segítség!“ E jelszóval köszönt be szekerünk, s mert e szó a nyomorral küzdők esdő hangja, reméljük, lesz neki visszhangja, meg leszen hallgatva. Midőn a külvilágban az ősz hideg szele, a közelgő tél szomorú- hirnöke pusztulást, halált jelez lépten nyomon; az emberi szivek belvilágában honoló szeretet teremtő ereje, ápoló melege életet fakaszt minden utón. Erre építünk, midőn útra indul „Segítség“ szekerünk. Szegzárd, 1893, nov. 11. Mikó György. Mindig azt hittem, hogy az ember szerelem nélkül olyan, mint a pezsgő gyöngyöző hab nélkül ; csakhogy a szerelem és a házasság külön fogalmak ám ! Édesebb a szerelem házasság nélkül, de keserűbb a házasság szerelem nélkül s ón az élet édesebb izét szerettem szürcsölgetni. Hiszen ha egy évre lehetne örök hűséget esküdni, akkor húsz éves korom óta épen harminc nőnek esküdtem vón örök hűséget, mert jó dolog a házasság, de sokáig tart. Már pedig a jóból kevés is elég! Ne higyjék önök, hogy fa vagyok, a melyet dór ütött meg s zúzmara ül meg még mielőtt virított volna ! Nem 1 szerettem én is ! Szerettem húsz éves koromban komoly szándékkal. A szerelem többnyire szándékos komolyság, mert a leányt minden udvarlásnál könnyebb meghódítani komoly szándékkal, a mi azonban többnyire csak szándékos komolyság ! Én egy húsz éves ifjú lángoló szerelmével s komolyságával szerettem a kis Vilmát! s a kis Vilma nagyon is szemre való, hercig teremtéske volt. Arcát valami fiatalos, üde pir ülte meg, mint a szikrát a hamu. Virágárus leány volt, de szép! Minden eladó virága között ő volt a legszebb ; de a virágnak csak a kosarát árulta. S tudtam is én, hogy mi az a szerelem ? tudtam is én, hogy nincs annyi legény, a hány részére a leánynak polypkarja van. Azt hittem, hogy a leánysziv oly nagy, hogy benne csak egy férfi fór el, pedig oly kicsi, hogy elfér benne több is! Nem volt fővárosi pénzpióca, sót még ő adott minden nap nekem egy ibolyacsokrocskát. Ártatlan leány volt, a ki nélkül nem tudtam élni,- meghalni meg nem akartam, eltökéltem tetiát, hogy nőül veszem. Mikor langyos kikelet előtt hajt rügyet a fa, és mikor egy húsz éves ifjú nősülni óhajt! A házasságot az égben — s a közvetítő intézetben kötik, s az ég úgy látszik ellenezte a házasságot. Én t. i. a férj és házibarát lettem volna egy személyben, mert a kis Vilmának volt már egy magyar királyi hatvanas éves imádója, a ki tizenkétezer forint évi jövedelme egész melegével szerette a kis Vilmát, de hát a kis Vilmának a húsz éves kor melege is kellett . . . Felültem — feltettem, hogy nem nősülök soha ! Ember feltesz, a szív végez. Két év múlva ismét szerelmes lettem a trikóba ! Ballerina, te a szerelem táncoló költészete ! Ez kezdte dúdolni a nótákat, melyekre én is táncoltam. Csakkogy ez a nóta drága dolog ám ; mert a selyemnek két veszélyes formája van; mikor a török szultán küldi huroknak, meg a mikor trikót fonnak belőle a ballerina lábára, akkor befonja az embert is. S hogy is mondja a közmondás : addig jár az ember a ballerinához, mig elfogy az ember pénze. Zizi, a szép Zizi fülig szerelmes volt belém, már tudniillik az én fülemig, mert én fülig adósságban úsztam, s mig ó lábujjhegyen forgott, én váltókat forgattam. Szerelmi lázam váltólázt idézett elő s mióta elállt tárcám lélegzete, Zizi kezdett otthon nem lenni részemre s mikor a Bach- ruch kirakatában levő diadémot sem tudtam az ő ébenhajába varázsolni, azóta kiköltöztem szivéből s e kibérelt hónapos szobát más árendálta ki, mert mikor a „rászedett Kadi“ előadása után megvártam öt — másnak a kocsijába ült. Az ó részére meghaltam s Zizit tőlem más örökölte, pedig komoly szándékkal szerettem öt. Felsültem, tehát feltettem nem nősülök. Végleg leteltem hát e gondolatról. Házasodni soha sem elég késő, de minél későbben teszi az ember, annál nagyobb oktalanság. Csakhogy az évek feleség nélkül is elhaladnak az ember felett, mikor beköszönt a vénség, akkor látja csak az ember, hogy csemete, mely nincs karóhoz kötve; a sors szélvésze hajlítja ide is, oda is, a mig végre belehajlitja a sírba. Agglegénynek nem szereti magát érezni az ember! Agguak nem, mert minden ember sokáig szeretne élni, de vénülni egy sem ! Legény azonban maradna az ember örökké is, pedig végre eljön az idő, mikor nősülni lehetne — s nem megy. Ekkor kezd édes lenni a házas élet s keserű az agglegénység! Kóró, a mely sohasem hajtott; kihalt csillag, mely sohsem világított. Szeretném újra kezdeni az életet; hisz eddig csak élősdi voltam. Ha hazatérek kietlen szobámba : hazajöttem s nem vagyok itthon ! Hiányzik belőle a családi kedélyesség melegsége, meg az a barátságos nyájasság, a mely az otthont pelyhes fészekké teszi. Egy hajléktalannak a menhelye; egy idegennek a szállodája. Kackiás menyecskének gördülő nyelvelése ; csintalan gyermeknek zsémbes zsörtölődése, mindez lágyan csengő melódia volna nekem, e visszataszító csendben 1 Azután a korcsma! Lenni muszáj, tehát enni is muszáj. Tömöm magam, mint a libát, fütöm magam, mint a kályhát; az éteknek se ize, se zamatja ! de ha megkívánja a gyomor szerelme : az ©tvágy ... mért hogy nem kívánt tápot hajdanában a szív étvágya: a szerelem ? milyen más világ járná ! Másként vágna a bajusz. Szép asszony föztje, isten eledele s édesebb a feleség rántott levese, mint a korcsma minden csemegéje! Néhány nap
