Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1893-03-19 / 12. szám

2. TOLNA VÁEMEGYE. 1893. március 19. zalmi nyilatkozat is provokáltatnék — mert ehhez az ellenzéki pártok nem járulhatná­nak, mig a fővároshoz hasonló feliratot minden ellenzéki ember, föltéve, hogy nem­csak választások idején szokott szabadelvű tanokat hirdetni, bízvást elfogadhat, hisz azt a főváros tanácstermében még Polonyi Géza is elfogadta. Tudjuk azokat méltányolni, a kiket hivatásszerű aggályok és okok késztetnek a javaslat ellenzésére, és ezt, hanem lépik túl a tárgyilagosság határait, rosszal ni épen- séggel nem lehet. ügy tudjuk azonban, hogy a javaslat ellenzői részéről némely helyen máris nagy­ban folyik az agitáció és kapacitáció a 23-iki közgyűlésen a főváros felirata ellen való ál­lásfoglalás érdekében. Épen ezért szükséges, hogy a vár­megyei bizottsági tagok minél nagyobb számban jelenjenek meg a közgyűlésen, mert ismerve e vármegye szellemét és ha­gyományait, meggyőződésünk, hogy minél nagyobb számban jelennek majd meg a bi­zottsági tagok, annál nagyobb lesz a több­ség — a kormány politikáját helyeslő Jeliral melleit. Március nemcsak a természet ébredé­sének, újjászületésének, hanem a szabad­ságnak, az emberi jogok diadalának is hó­napja. A nagy márciusi napok magasztos esz­méi és ez eszmék igazsága t.üzoszlopként fognak világítani Tolnavármegye törvény- hatóságának márciusi közgyűlésén és hitünk, J>ogy ezen eszmék ezúttal is győzedelmes­kedni fognak. POLITIKAI HÍREK. — Perczel Dezső országgyűlési képviselő a képviselőház raárezius 11-én tartott ülésén nagy beszédet tartott. Nem szükséges e helyen azzal bővebben foglalkoznunk, más helyen egész terje­delemben közöljük és a szép beszéd maga magát méltatja leginkább. — Busbach Péter a kölesdi kerület képviselője március 14-én szintén részt vett az egyházpolitikai vitában. Beszédéről a „M. U.“ a következőket írja: Az egyházpolitikai vitát Busbach Péter vezette be egy tartalmas, okos beszéddel. Az egész beszéden meglátszott, hogy Busbach a tőle megszokott lelkiismeretességgel tanulmányozta e kérdést, melynél nagy hatást kel­tett azon kijelentése, hogy ő sohasem fogja meg­engedni, hogy a katholikusok érdekei megsértes­senek, mert akkor a protestánsoknak, mint kisebb­ségnek érdekei, még jobban lesznek veszélyeztetve. Busbach volt a kormánypártból az első protes­táns, ki az egyházpolitikai vitában részt vett s bár nem egy erélyes megjegyzést tett a püspöki kar ismert memoranduma ellen, de másrészt a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott a kath. egy­háznak a hazai kultúra érdekében kifetett áldásos tevékenységéről. A kath. autonómia barátjának vallotta magát, e kérdésről óppeu lapunkbau írt Busbach egy - feltűnést keltett vezércikket. Élénk helyeslés kisérte Busbachnak mindvégig parlamenti magas színvonalon álló beszédét. Perczel Dezső egyházpolitikai beszéde, a képviselőház március ll-iki ülésén. Perczel Dezső: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Méltóztassék megengedni, hogy mielőtt a tárgyhoz hozzászólanék miután Asbóth Jáuos képviselő ur teg­napelőtti beszédében igénytelen személyem egyenes megnevezésével aposztrofálva lettem, bármily nem szívesen teszem, néhány rövid szóval erre is vála­szoljak. A t. képviselő ur jónak látta beszédében meg­említeni engem, mint a szabadelvű párt krudélis alel- nökét. Nem védekezem az ellen, t. ház, csak egyet mondok: ha krudelitás az, hogy természetein nem fogadja be, nem bírja el az arroganciát és a ciniz­must, akkor szívesen elviselem a krudelitás vádját. (Helyeslés jobbfelöl.) Áttérve a vallás- és közoktatásügyi miniszte- riumnek szőnyegen levő budgetjére mindenekelőtt egy kötelességet rovok le, a meiyet azt hiszem a t. ház tagjai pártkülönbség nélkül szívesek lesznek osz­tani. Ugyanis azt hiszem, hogy midőn egy bizottsá­gunkban oly munkás szakbizottságot bírunk a minő­nek a közoktatásügyi bizottság már hosszú idő óta. bizonyult a mely bizottság azon jelentést, me­lyet kötelessógszerüen a t. kulturminiszter ur előző évi működéséről a ház elé terjeszteni szokott be- hatóau tárgyalja, annak egyes fejezeteit a maga tagjai közt kiosztja, hogy akkor mi az eljárást csak helyesnek ismerhetjük el, és. kell, hogy az elismerés hangján rój'juk le köszönetünket a köz- oktatásügyi bizottság iránt, és itt önkéntelenül tolul elém az a nézet, vájjon nem volna-e kívánatos és helyes, hogy a ház többi szakbizottságai is a köz­oktatási bizottság e példáját követve, az egyes mi­niszternek hasonló jelentéseit szintén ne csak olya­noknak tekintenék a melyek a könyvállványok meg­töltése céljából osztatnak ki, hanem a maguk ré­széről is beható tanácskozások, beható kritika tár­gyává tegyék. Én legalább a magam részéről el vagyok tö­kéivé arra, hogy, mint a közigazgatási bizottság el­nöke, a belügyminisztérium hasonló jelentéseire nézve a jövőben hasonló eljárást hozzak a bizottság előtt javaslatba. De, t. ház. nemcsak a bizottság iránt, hanem a t. miniszter ur iránt is van nekem az elismerés lerovására indokom, a mnnnyiben a közoktatásügyi miniszter ur politikájában felmerült legutóbbi ter­vet, a mely a szaktanácskozmányok retortáján is keresztül ment már, az egységes középiskola fel­állítását, a mely ismételten felhozatott, a legna­gyobb mérvben helyeselni tudom, nemcsak paeda- gógiai okokból, hanem azért is, mert ez által le­hetőnek tartom, hogy az az anomália mely hazánk­ban a középiskolák területi beosztása tekintetében tapasztalható, könnyen orvosolható lesz és egyes helyeken, a hol a gimnázium és reáliskola is van. az egyik fölösleges lévén, máshol lesz lehető isko­lát felállítani s ez által az a verseny, a mely sok helyen a középiskolákért folyik, mindkét részre nézve kielégitöieg oldható meg. De, t. ház. úgy a mint a t. közoktatásügyi miniszter urnák budget- jét elfogadom, nem habozom kije'enteni azt sem, hogy hasonlóan indíttatva érzem magamat arra, hogy az ő felállított egész politikai programmját is a magaménak jelentsem ki, ahhoz való hozzájáru­lásomat itt a ház előtt nyiltau dokumentáljam. (Elénk, helyeslés jobbfelől.) És ha itt nem kívánok e kérdés genezisébe bocsátkozni és nem kívánom azon okokat felhozni, s melyek engem ez álláspontra indítanak, a mit én ismételten dokumentáltam az 1890—91. és 92 évi költségvetések tárgyalásai alkalmával, midőn azok­hoz és praeraissiáikhoz hozzájárultam : történik azért, mert ama két fényes és meggyőző beszéd után, a melyeket a t. kultuszminiszter ur és t. képviselő társam és barátom Andrássy Tivadar gróf részéről hallottunk, nem látom szükségét annak, hogy ismét­lésekbe bocsátkozzam és a házat kitesryem annak, hogy mindazokat a felizzottakat talán mondatról mondatra, sőt esetleg szóról-szóra újra elmondjam és reprodukáljam. De minthogy már az egyházpo­litika sokaknak szándéka ellenére, a képviselőház tanácskozásaiban felszínre került és én is foglal­kozni kívánok e kérdésekkel, első sorban, nem mel­lőzhetem hallgatással és nem tehetem, hogy figyel­memet ki ne terjeszszem egy uj. fontos momen­tumra, a mely kétségtelenül hivatva van arra, hogy az egyházpolitikai kérdésnek újabb lápot, újabb anyagot szolgáltasson. Azt hiszem t. ház, , nem kell hozzátennem, hogy mit értek ez alatt. Értem azokat a memoran­dumokat, a melyeket az általam mélyen t. püspöki kar úgy király ő felségéhez, mint a kormányhoz felterjesztett s melyek tegnap óta a hírlapok ha­sábjain is megjelenvén, mér kőztudomásuakká váltak. Azt hiszem, legkevósbbó sem sértem meg a diskréciót, ha ezekkel foglalkozom, de egyenesen kötelességem, mint képviselőnek, ha a vitába bebo­csátkozom, minden momentumot, a mely újabb időbon felmerült, a magam részéről is-jtt szóba hoznom és méltatnom. És ha ezt teszem, ‘előre kell bocsátanoin, hogy teszem ezt azzal a kiváló és mély tisztelettel, a melylyol az ország püspöki és főpapi kara iránt úgy is, mint katolikus, úgy is mint egyén, mint ember viseltetem a kit ezeknek mindegyiké­hez a tisztelet, akárhányhoz közülök még a szemé­lyes tisztelet és barátság köteléke is fűz. De teszem ezt egyúttal azon hithűsóg hangsúlyozásával is, a melyiyel egyházam iránt viseltetem. Mind ennek dacára azonban nem vagyok abban a helyzetben, hogy arra az álláspontra helyezkedhessen], melyre hazám főpapi kara o memorandumok szerkesztésé­nél és előterjesztésénél rálépni jónak látta. \ a j a i István : Akkor nem jó katolikus. (Mozgás.) Perczel Dezső : Biztosítom t. képviselőtár­samat, hogy közbeszólásai által nem engedem ma­gam sem konfundáltatni, sem arra provokáltatni, hogy azokra kiterjeszkedjem. Szívesen fogom őt meghallgatni, de most egyenesen kötelességemnek szólván skatulya számra adogat be — tárca lében kissé meghigitva, a tisztelt olvasó publikumnak.— Hercegh Ferenc még nagyon fiatal ember, a legutóbbi anyakönyvi kivonat szerint 28 esztendős. Egyéb érde­meit már kellőleg méltányolta a Petőfi és Kisfaludy társaság, ón csak annyit konstatálok, hogy még nő- I télén, mivel a veszedelmes Gyurkovics lányokat egytől-egyig szerencsésen férjhez adta. Azt ugyan j nem állíthatom, hogy „asszonynyal sohsem volt tar­tós barátsága“, — mert valamennyi asszony rajong érte, annyi azonban áll, hogy egy asszony soha meg nem csalta és ez a — Múzsa. Az igaz, hogy ö ia kitartóan és tüzesen udvarol neki. Apró tárca-féle szerelminyilatkozaton kezdte. Később a egónyhez csapott át, s ezzel is nagy hatást kel­tett „Fent és alant“, De „tempóra mutantur, et nos mutámur in illis, — megjelent mihamar el­beszélő kötete, a mely olyan nagy hatást ért el, hogy pár nap alatt elfogyott s most másodszor nyomják s már szóltóben-hosszában fordítják ide­gen nyelvekre. Irodalmi esemény volt ez s még most is róla beszélne a kritika, ha a dolovai nábob- nak lánya nem születik. Ez az ujabbi alkotás aztán még nagyobb lel­kesedésre gyújtotta az egész Budapestet — s ha a pábob kisasszony a vidéken is megteszi nászutját, extazisba hozza majd az egész országot. A hivata­los kritika, a szemtanuk hitelt érdemlő vallomása szerint, (mert valósággal vallat óra veszik azo­kat, a kik a premieren ott voltak) ily meleg ér­deklődéssel, rokon^zenvvel, lelkesedéssel kevés da­rabot fogadtak a magyar színpadon. Az elbeszélő Hercegh Ferit lepipálta a drámairó Herceg Ferenc. Kész ember ő egészen s ha termékenysége lépést tart tehetségével, Csiky utódja megszületett. Erről a dolovai nábob kisasszonyról kellene nekem most Írnom. — A szerkesztő ur azonban csak küldött a premierre, de úti költséget elfe­lejtett hozzá utalványozni. S hogy ón most abból a 10—12 kezembe nyomott fővárosi újságból kri­tizáljam meg a „Dolovai nábob lányának“ nagy te­hetségű szerzőjét. — No ehhez már hiányzik a bátorságom. De még hát voltaképpen nem is kritika az, a mit azok a t. fővárosi újságok elmondanak Her­ceg első darabjáról, hanem valóságos forró szerelmi í nyilatkozat valamennyi közlemény. Egyik-másik új­ság megpróbál, itt ott gáncsolódni. De a kifogásai legtöbbnyire nagyon gyermekesek. Kilátszik a gyors karrier felett való némi kis boszuság, hogy úgy mondjuk a fakópnél hagyás miatt érzett keserűség nem jól takargatott lólábja. Teljesen igazat adok Rákosi Jenőnek — ki akadémiai székfoglalójában — olyanformát han­goztatott, hogy a legilletékesebb kritikus maga a nagy közönség. Csakugyan a tisztelt hivatalos kritikusok után nem lehet eligazodni. — A legmelegebb hangon ir valamennyi, de megesik az is, hogy a mit az egyikük gáncsol, a másik éppen azt magasztalja leginkább. Összevetettem tizenkét egyébként magasz­taló kritikát s oly ellentétes jó tanácsokat oszto­gatnak itt. hogy lehetetlen Herceg Ferencnek egyiket vagy másikat követnie. Csak haladjon a maga utján. Zsenialitása megtalálja az utat a kö­zönség szivéhez. Ennek Írjon, ne a kritikusoknak. En tehát a nagy közönség álláspontjára helyezke­dem, kritika nélkül tapsolok ! De, hogy egy maliciozus megjegyzést is koc­káztassak, annyi bizonyos: nem szeretném, ha Herceg Ferenc úgy véletlenül az ón — fele­ségem lenne, valósággal rajong a — katonákért s lelkesedésében olykor-olykor megfeledkezik a ci- bil népségről. — S egy kicsit következetlen is lesz e miatt. — Tarján szereti Vilmát ? Kaucióra nin­csen pénze és miből éljenek meg? _ Lemondjon tiszti rangjáról, legyen postatisztté s postatisztnóvó

Next

/
Oldalképek
Tartalom