Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1893-03-05 / 10. szám
III. évfolyam. 10. szám Szegzárd, 1893. március 5. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főmunkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL. BODNÁR ISTVÁN. Előfizetési ár: Egy évre . . 6 frt — kr. Fél évre . . . 3 „ — „ Negyedévre .1 „ 50 „ Egy szám ... . 12 „ Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kivül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése SzegzárdoD. Kéziratok vissza nem adatnak. i A lap szellemi részét illeti közlemények, valamint az elifize- i tések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendik. Hirdetések mérsékelten megállapított I árszabály szerint számíttatnak. Megyénk egyik derék községe: Ger- jen elpusztult, megsemmisült, — a Duna vad árjai eltemették. Az egykori szép, virágzó magyar község nem létezik többé, földjei, vetései viz alatt állanak, házai bedőltek, a lakosság életét is csak nagy nehezen tudta megmenteni, minden vagyona oda veszett. A bősz elem nem ismert könyörületet, kérlelhetetlenül tört előre, hogy mindent, de mindent, a mi esak útjába esett, elsöpörjön. Hajlék nélkül, fázva, mert nincs ruhája, mely testét fedje, éhezve, mert nines betevő falatja, áll ma Gerjen lakossága. 317 ház volt Gerjenben, a legtöbbje egészen összedőlt, vagy düledezöben van. Borzasztó a pusztulás képe, még borzasztóbb a lakosság nyomora. Nem maradt meg egyebe, csak hite Istenben és az emberek könyörületében. E nehéz időben, a megpróbáltatás és kétségbeesés sorvasztó hatása alatt, a szegény nép arcán még ott ül a bizalom. És hisszük, hogy nem ok nélkül bízik. Jajkiáltását meg fogják hallani az érző szivek és segítséget nyújtanak majd a szenvedőknek. Segítsünk! Senki se zárja el szivét a szerencsétlenek elől ! Segítsünk szerencsétlenül járt embertársainkon ! Mentsük meg e tisztes népet, jó magyarjainkat! Építsük fel hajlékaikat, adjuk őket vissza a társadalomnak és hazának! Könyörületes szivek adakozzatok ! A felebaráti szeretet és irgalom nevében emeljük szavunkat Tolnavármegye közönségéhez, a mely a jótékonyság és emberszeretet oltárán mindenkor bökezftleg áldozott. Jólelkii emberek könyörüljetek és adakozzatok!! O O O Lapunk ezennel gyűjtést indít a szerencsétlen árvízkárosultak javára. Bármily csekély adományt köszönettel fogadunk és nyilvános nyugtázás mellett rendelkezési helyére juttatunk. Az aláírást a „TOLNAVÁRMEGYE« szerkesztősége részéről 20 forinttal ezennel megnyitjuk. Gerjen. Az ember megrontására összeesküdött minden elem. Én megyek először, úgy is én vagyok a leghatalmasabb! — kiáltott az átlátszó vékony kis hópekelyke. Társai kinevették, de ő csak szállott, repkedett, hulldogált. Jött a fagy. Vastag, kőkemény kéreggel takarta le a föld alig pihegó szivét. I Páncélt rakott a folyókra. Az öreg Duna raeghunnyászkodott, mint a megfenyített ölebecske... A szél felülkerekedett. Sivitott, dudált: Enyém a hatalom, az erő ! Felszaggatta a vastag liólepedőt, itt-ott kikandikált a beteg föld kitakart, didergő teste. Vitte, szórta, szitálta a reszkető fehér pillangókat. Beterítette velük az utakat, vasúti sineket. A dübörgő vasparipa kifáradva, de a szégyen dühétől forrva, utolsót köhögött. A nap még erre is mosolygott: Mik vagytok ti ? ! Nézzetek engem ! Sütni kezdett forrón, perzselőn. — Eleinte nem érezte senki, de egy két hét múlva melege lett a hónak, a fagynak, izzadni kezdett. Hideg verejtékéből cseppek lettek, a cseppekból patakocskák, a patakokból folyók, folyamok, a folyamokból tenger s még ez is egyre nőtt. Most kezdett csak eszmélni az ember 1 Gátakat rakott a megvadult tengei; elébe. Kacagtató ! A dühtől tajtékzó Habok nyelve csak egyet nyalt a gyenge akadá- : Iyon s nem volt ott gát többé, nem volt ott más egyéb, csak jaj, sikoltás, félrevert ! harangok zúgása, szitok, átok, imádság, , könyesó, futás, menekvés, s azután pusztulás, végenyészet, a földi paradicsom helyén l siralomnak völgye. A házak recsegtek-ro- pogtak, a küszöb úszni tanult, később a hófehér falak is megkívánták, de megrázkódtak a mikor a fagyos vízbe léptek. A tető már sirt és nyögött, de neki is meg kellett förödni. A házak összeomlottak. Az ur háza állott még őrt csupán. A hit szimbóluma, az enyészet felett! A morgó habok ezt is ostromolták. Fundamentumát mosták alá. A falak megrepedtek. De mielőtt tán összeomlanának, a győzelemittas tavaszi napsugár odaszállott karcsú, magas tornyára, megnézte kipirult arcát a kupola fénylő bádog tükrében s aztán lepillantott arra a még fényesebb végtelen, kerek, ráma nélküli nagy víztükörre, s kérkedve, büszkén, dacosan imigyen kiáltott: Ki hát itt az ur, hogy ha nem én ? Ki tette mind ezt ? Ki hát én nálam hatalmasabb? kicsoda nagyobb? ugy-e senki?! Én vagyok az Isten !... Nem, nem ! Hatalmasok vagytok ti hó. jég, tavaszi napsugár, dühöngő vízözön, de egyikötök sem Isten, mert Isten az égben lakik és az emberi szivekben, csakhogy itt más neve van, úgy hívják: szeretet. Ti megvadult elemek rombolni tudtok, de mi ezzel az Istennel szivünkben teremteni! Föl! föl tehát, most mi hívunk harcra benneteket, ki lesz hatalmasabb ? Egy virágzó községünket elseperte az áradat. A régi Gerjen el van törölve a föld színéről. Lakói szétszórva, nincs házuk, nincs otthonuk, nincs kenyerük, nincs semmijük csak a puszta élet, csak a keserűség, a fájdalom megmérhetlen kínja a szívben, a kétségbeesés őrlető szája a lélek közepén, egyéb semmi, semmi . .. Föl, föl a nemes tettre, cselekedetre! Hadd csillogjon egy kis sugár a sötétben ! Ha egy uj Szeged tudott lenni milliókból, támadjon egy uj Gerjen a fillérek ezreiből. Honfiak, honleányok, halljátok meg a vészharang kongását, halljátok meg ennek a szerencsétlen földhöz ragadt népnek nyögését, bus panaszát, vegyétek észre kinyújtott reszkető kezét, felétek emeli, egyensúlyt vesztő lelkének ti vagytok végső szalmaszála, ti vagytok a fény, a sugár, a végső remény! Könyörüljetek az örök Isten nevében ! Keveset adjon, a kinek kevés van, de kétszer adjon, kinek Isten adott. A szegény krajcárt, a gazdag forintot, csak mindenki adjon. Föl, föl siessünk menteni, a mig lehet. A kétségbeesés hullámai magason csapkodnak, már talán a hit, a remény bástyája is inog, mentsük meg azt a derék magyar népet, adjuk vissza az Istennek, a hazának, önmagának ! Segítség! — r. Tolnavármegye érdeke a képviselőházban. (L. S-u.) A kölesdi kerület érdemekben gazdag képviselője a ház múlt keddi ülésén sürgősen meginterpellálta a föld- mivelésügyi minisztert a tolnamegyei Danaszakasz szabályozása tárgyában. A miniszter kedvezően válaszolt, s a szabályozás három év alatt megtörténik. Tolnavármegyére nézve ez az elmúlt hétnek legnevezetesebb eseménye, meg annak a határozati javaslatnak az elfogadása, melyet Percei Dezső nyújtott be, s melyről egy budapesti táviratunk csak azt jegyzi meg, hogy általa a szabályozási ügy végleges diadalt aratott, melynek kivívásánál Búsbach és Boda képviselők is felszólaltak. Az öröm és büszkeség vegyes érzelmei töltenek el bennünket. Csak nemrég jósoltuk meg a — sajnos, bekövetkezett — ár- vizveszedelmet; szívesen el akartuk viselni az ismétlés vádját is, csakhogy e folyam-
