Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1893-12-10 / 50. szám

1893. december lö. TOLNA VÁRMEGYE. 7. KÖZÖNSÉG KÖRÉBŐL. Nyilvános köszönet. Alólirott mindazon jóakaróimnak, kik fiam Soriba Dezső elhunyta felett érzett mély fájdal­mam elviselését részvétük nyilvánításával könnyíteni törekedtek, ezennel forró köszönetéin nyilvánítom. Szegzárdon, 1893. évi november 28-án. Pap Gyulán é, szül. Schneiderbauer Emma. NYÍLTTÉRI Nyilatkozat. A „Tolnamegyei Közlöny“ e. hetilap 49. szá­mában a „Különfélék' rovatában megjelent azon közlemény, hogy alulírott özv. Eszterbauer Lörine- nét eljegyeztem, nem egyéb légből kapott kohol­mánynál, mit ezennel sietek megcáfolni és visszauta­sítani azzal, hogy a „Tolnamegyei Közlöny“ ezen tévedést a legközelebbi számban kiigazítani szíves­kedjék, és a jövőben a t. újdondász ur minden alapot nélkülöző újdonságok kürtölése helyett hirei közlésénél lelkiismeretesebben járjon el. Szegzárd, 1893. évi december hó 6-án. Gyimóti János. HIVATALOS HIRDETÉSEK. 4210. «X. tlkvi 1893. Árverési hirdetményi kivonat. A dunaföldvári kir. járásbíróság, mint telekkönyvi j hatóság közhírré teszi, hogy Fórdős Vilmosné szül. Knrez | Gizella s társai végrehajtatóknak, Kurcz Ferencz örökösei i végrehajtást szenvedők ellen 3824 írt tőkeköveteles és já- j rulékai iránt folytatott végrehajtási ügyébeu a dunafóldvari kir. járásbíróság területén lévő bölcskei 16. sz. tjkvben A. j I. 1—9 sorsz. 17., 99., 148., 150., 602., 718., 1308., 1310. I és 6775. hrsz. a. felvett ingatlanoknak nébai Kurcz Feren- ! czet illetett 113ls/,8-ad részére az árverést 1330 frt kikáltási j árban elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt ingatlan 1894. évi január hó 4-ik napján délelőtt 10 órakor Bölcs­kén a község házánál megtartandó nyilvános árverésen a j megállapított kikiáltási áron alól is eiadatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan beos- j árának 10%-át, vagyis 133frtot készpénzben, vagy az 1881. LX. t. c. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és sz 1881. november hó 1-én 3333. szám alatt kelt igazság­ügy miniszteri ren-delet 8. §-ában kijelölt óvadókképes ér­tékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881: LX. t. e. 170. §-aórtelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt DunafÖldváron, 1893. évi november hó 3-án. A dunaföldvári kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságnál. 3VrÓÜL'5r BÉLA, kir. aijárásbiró. * E rovatban közlöttekért felelősséget nem vállal — S z e r k. 1361. szám./1893. Árverési hirdetmény. Ainlirt bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t. ez. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, bogy a tamásii kir. járásbíróság 1893. évi 7636/1893. számajvégzese követ­keztében dr. Gottlieb Salamon tamásii ügyvéd által képi viselt Löcze Joli puszta-szemesei lakos javára Kalauz József gyulajováucai lakos ellen 345 frt s járulékai erejéig foga­natosított biztosítási végrehajtás utján lefoglalt és 1280 írtra becsült gabnanemüek és 2 lóból álló ingóságok nyil­vános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a tamásii kir. jbiróság 7636. 1893. száma végzése folytán 345 frt tőkekövetelés, ennek 1891. évi december hó 8-ik napjától járó 6% kamatai és eddig összesen 72 forint 27 krban biróilag már megállapított költ­ségek erejéig Gy.-Jovánozán alperes lakásánál leendő eszköz­lésére 1893. évi december hó 19-ik napjának d. e. II órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingósá­gok az 1881. évi LX. t. c. 107. és 108. §-» értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek beesáron alul is el fognak adatni. Kelt Tamási, 1893. évi november hó 30. napján. BOBSITZKY BÉLA, kir. járásbirósági végrehajtó. Egy ügyes fővárosi varró- és szabásznö, ki a legelőkelőbb fehérnemű- és divat­üzletekben, több éven át igen sikeresen működött, — családi körülményeinél fogva Szeg­zárdon megtelepedve, — órákat óhajt adni a „Rajzminta-tanitás“ és a „Ruhavarrás“ elméleti és gyakorlati oktatásában, akár házhoz járva, akár magán lakásán, úgy egyeseknek. Bővebb felvilágosítás nyerhető a kiadóhivatalban, valamint Kram mer Vilmos ur könyvkereskedésében. (ím. 1—1.) Sarg-féle egészségügyhatóságilag megvizsgált fogtisztitó szer : Kapható gyógyszertárakban és illatszerészeknél. (1003 50-52) | iirfti ára 33 kr. Szegzárdi főraktár POLLÁK IGNÁC kereskedőnél. Olvasta Ön már ezt a hirdetést? ünlidröllmlHJraJilin Isiről IsiIhJrJ tmlsJroJ ISMSJlSMJSJlSMlBJlStSJSlliíi EVEGYENSENKI karácsonyi ajándékot, mert mindenki ingyen kap egy 50 pompás szines képet tartalmazó és díszes kötésű nagy Magyar történeti albumot, egy szépirodalmi könyveWény, elbeszélések vagy költemények), egy SzabadSzónagyképes naptárt egy 40 szines képet tartalmazó TÖRVÉNYBAKTER czimü könyvalaku regényt, £) a ki Pályázati liiidclmcny! Tolnavármcgye központi járásába kebelezett Báttaszék nagyközségben üresedésben levő Il-ik aljegyzői állásra ezennel pályázatot nyitok. A Il-ik aljegyző javadalmazása: 1. Készpénzfizetés, 100 frt lakpénzzel együtt ===== 500 frt. 2. Magán felek érdekében teljesített munkálatokért sza­bály rendeletileg megállapított irásdijak szedhetése. Felhívom ennélfogva a pályázni óhajtókat, hogy az 1886. évi XXII. t. ez. 74. §-a értelmében felszerelt pá­lyázati kérvényeiket folyó évi deczeinber hó 15-re déli 12 óráig alolirotthoz annál inkább benyújtsák, mert a később érkezők figyelembe nem vétetnek. A választás határidejéül folyó évi december hó 16-ik napjának d. e. 9 órája Báttaszék község házához ki­tüzetik. Szegzárd, 1893. évi december hó 5-én. (1172. 1-1.) Döry László, ooooooooooooo o ooooooooooooo legalább egy negyedévre Buda­pesten 2.50, Vidéken 3 forint­tal bármely naptól fogva a „Sza­bad Szó“-ra előfizet. Előfizetések a „Szabad Szó“ kiadóhivatalához Budapest, VI., Teréz-körut 41. küldendők. A „MAGYAR TÖRTÉNETI ALBUM“ a legdíszesebb magyar történeti munka lesz. mely eddig a sajtót elhagyta. Nem kevesebb, mint ötven nagy pompás szines képet fog tartalmazni, melyek * történet legkimagaslóbb és legmagasztosabb jeleneteit fogjak ábrázolni. A „MAGYAR TÖRTÉNETI ARI UM“ a Szabad Sző‘‘-hoz hasonl i nagy alakban, rendkniil Gnom vastag naniroson, művésziesen díszített kötésben fog megjelenni. A képeket kitűnő magyar művészek készítik és a mellé csatolt szöveget, Magyarország OÍ nrrtr fánvoc t/tllll írónk ífla. 8314. közig. A dombóvári járás főszolgabírójától. Pályázati hirdetmény. lírai [Öl1 (1169.-2.) c o o o o o o o o o o o o o o o o o o o 8 ooooooooooooo o ooooooooooooo Szakcs községben rendszeresített segéd jegyzői állásra, melynek javadalmazását 380 frt készpénz fizetés és 1 szo­bából álló lakás képezi, pályázat hirdottetik. A választás határnapjául folyó évi december 13-ának délelőtti 10 órája Szakcs község házához kitüzetik. Felhivatnak a pályázni szándékozók, hogy jegyzői oklevéllel és eddigi alkalmaztatásukat igazoló bizonyítvá­nyokkal felszerelt kérvényüket folyó évi december hó 18-ig bezárólag hivatalomnál benyújtsák, mert később érkező kérvények figyelembe nem vétetnek. Tamási, 1893. évi december hó 1-én. (1173. 1—1.) SZÉVALD MÓRIC, főszolgabíró.

Next

/
Oldalképek
Tartalom