Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1893-08-20 / 34. szám

TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főmunkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL. BODNAR ISTVÁN. III. évfolyam. 34. szám. Szegzárd, 1893. augusztus 20. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető köz­lemények, valamint az előfize­tések és a hirdetések is a szer­kesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szenn szántiitatnak. Előfizetési ár: Egy évre . . 6 írt —- kr. Fél évre. . • 3 „ - „ Negyedévre . 1 „ 50 „ Egy szám . . . . 12 „ Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó­hivatalon kívül elfogad Kramnier Vil- 1 mos könyvkereskedése Szegzárdon. A főrendiház reformja és Tolnavármegye. (L. S—u.) Vedd kezedbe szives olvasó a nemzeti párt legelterjedtebb hírlapját, vess egy pillantást erre a vastag ciceróval nyom­tatott címre: „Tolnavármegye a főrendiház reformja ellen" (!!) — s lehetetlen, hogy jóizüt ne mosolyogj az ultramontánok nevetséges önámitásán. Bocsássanak meg azonban a tisz­telt ultramontán urak, hogy mi nem térünk egyszerűen — mosolylyal az ő manóverjük felett napirendre. Ha az ügyhöz hozzászó­lunk, úgy azokkal nem fogunk sokat vitat­kozni, kik előtt a sötétség tetszetősebb a világosSíágnál, s kik ezért a fehéret is — — feketének szeretnék feltüntetni 1 Ha sza­vunkat a hamis magyarázók ellen felemel­jük, úgy azt azon vármegye hírnevének ér­dekében teszszük, mely már akkor feltüzte a szabadelvösóg tiszta lobogóját, mikor az még majdnem egyedül állott az országban! Csekély erőnkkel küzil&aünk kell olyan va­lószínűtlen látszat ellen is, mely a mi me­gyénket, a reakció szolgálatában állónak akarja feltüntetni, mikor az mindig a va­lódi nemzeti politikának, a liberalizmus po­litikájának élharcosaként szerepelt. Mert az igazság iránt vakok, kik nem látják, hogy folnavármegye határozatával hű maradt önmagához. Képtelenek a látásra, kik nem veszik észre, hogy Tolnavármegye igenis óhajtja a nemzeti érdekekkel szemben álló főrendiház reformálását. De, nagyon helyesen, nem akarja ezt a kérdést incidenter megoldani. A jelen szempontjai mellett mérlegelte Tol­navármegye törvényhatósága a jövő szem­pontjait, s a főrendiház reformálásának óhaja nem csupán abból az eszméből szü­letett, hogy az egyik vagy másik üdvös törvényjavaslatot el nem fogad, hanem an­nak a szent igazságnak felismeréséből eredt ez az elhatározás, hogy Magyarország fő­rendiháza mai szervezetében a modern nem­zeti kivánalmaknak, a jogos nemzeti igények­nek meg nem felel. S Tolnavármegye ezzel az elhatározásával újra bebizonyította, hogy nem a napi osetnények hatása alatt ítél meg egy elsőrendű állami kérdést, hanem sokkal magasabb szempontok vezérlik, s özek a valódi nemzeti politika, és a meg nem alknvó, nem kicsinyeskedő szabadelvüség. Igaz, mi az ország békéjének, népünk haladásának, nemzetünk egységének feltéte­léül tekintjük az egyházpolitikai törvényja­vaslatok megvalósulását. Hanem, ha a fő­rendiház ezeket a regeneráló javaslatokat meg nem szavazná, az csak újabb tünet lenne annak beigazolására, hogy nem Pálffy Móricok, Széchen Antalok és Pávelek kezébe való a nemzetnek sorsa. Elpusztul az a fa, melynek nem a sza­bad levegő képezi éltető elemét! De hátha mégis ?! Hátha virágot, gyü­mölcsöt, a nemzeti akarat virágját és gyü­mölcsét hozza meg mégis ez a fa?! Hátha csal a látszat, s a múltnak példáiból nem következnék a tanulság ? Hátha megszavazza a főrendiház a liberális, államfentartó ja­vaslatokat ? Tolnavármegye törvényhatósága még erre az esetre is reá mutatott arra az ojtó- galyra, mely ezt a fát uj s jobb nedvkerin­gésbe hozza. Ez az ojtógaly a megyéből ; kerülne ki. Abból a megyéből, — melyet sokszor támadtak meg méltatlanul, — de mely a szabadelvüségnek mindig igaz hazája volt. Az a megye szolgáltatná ezt a gályát, mely­től még legádázabb ellensége sem vonhatja meg azt a soha nem múló érdemet, hogy az a nemzeti érdekeknek mindig valódi is­tápolója volt! Ezt a gályát akarta abba a fába beoj- tani Kossuth Lajos, ezt Andrássy Gyula. A múltnak hibáját akarja hólyrehozatni Tolnavárrnegye törvényhatósága is. Vármegyénk, mely újra hangsúlyozta, hogy rendíthetetlenül fentartja szabadelvű álláspontját az egyházpolitika terén, nem hozhatott bölosebb határozatot, mint a mi­lyent tényleg hozott. TÁRCZA. —--­A legszebb dal. Oh mennyi dal csengett felőled, Szerelmünk rózsás reggelén ! Képét a boldogabb jövőnek Oh mennyiszer kiszinezém ! Szép volt a dal, te is dicsérted, Es tetszeti nékem is nagyon : Hisz rólad szóit, hiszen te érted Csendült jel mindig ajkamon ! De a legszebb szerelmi ének Egy álmodoztam, az leszen, Ha majd az oltárhoz kisérlek Üde, szép május reggelen. Boldogság pírja szemeidben, Fejeden mirtus koszorú, Es homlokodra lágy szelíden A lenge fátyol ráborul. Elhangzik majd a holtomiglan, Kezünk örökre egybekötve, S kiért epedtem álmaimban, Enyém, enyém lészsz mindörökre . . Az oltárhoz el is kisértek Üde szép május reggelen, Hogy ott fogadj örök hűséget : De nem nekem, de nem nekem ! Ott volt a mirtus fátyol rajtad, Úgy, mini előre képzelem; Boldog mosolyra nyílt meg ajkad: De nem felém, de nem felém ! S hallottam még, a mint szerelmet Hazug ajkad másnak fogad . .. En Istenem, miért is kellett Megírnom legszebb dalomat! Buday László. MUZSIKA ÉS PARFÜM. — REGÉNY. ­Irta KŐBOR TAMÁS. (Folytatás.) . (4.) Lássa, kedves reporter ur, azért tettem meg épen önt örökösömmé, hogy az én esetemnél ne használjon blankétát. Én ambiciózus öngyilkos vagyok és akarom, hogy teremtő géniusza egy uj fogalma­zásban legyen kénytelen remekelni. S hogy ezt a ; munkáját megnehezítsem, elmondom önnek töviről- J hegyire gyászos tettemnek okát. Ah, kedves reporter ur, ugy-e bár ön még 1 nem volt sohasem öngyilkos? Ön hasznos tagja akar lenni a társadalomnak, a ki megfizeti az adó­ját, a fej- és a kutyaadóját egyaránt. Ön nem akarja hazáját — szerénység nélkül legyen mondva — becses személyében egy adófizetőtől megfosz­tani és azért ól tovább. Ugy e csak azért ? — Én, lássa, sohasem fizettem adót, egy ideig értem fizet­tek mások, úgy mint a kutyáért, de most már gaz­dátlan vagyok. A haza eszerint kénytelen lesz pusz­tán az életemet és esetleges meg nem született utódaimat siratni. Ah, kedves reporter ur, hogy is kezdjem ? Ön az ón egész hosszú episztolámból egy betűt som fog érteni és azért szeretnék egészen őszinte lenni. Fogadni mernék, hogy ön nagy kópé és már az első sorok után valami ostoba kategóriába fog sorozni, spleent, vagy melancholiát fog emlegetni. Ne tegye! A világ nekem elég mulatságos: sok alkalmat nyújt az egyedüllétre. Es ha az ember egyedül van, akkor nézőközönség és a többi embe­rek mind komédiások, a kik ennek az egy ember­nek a mulattatására élnek. Aztán a cigaretta. Oh, uram a cigaretta! Ez a finom kék illat, melyet az ember hosszú szőke szálakból produkál, a mint las­san, finom körökben, illatos csíkokban fölemelke­dik a levegőbe és szétfoszlik, szétolvad minden el- hamarkodás nélkül, nyugodtan, flegmatikusán ! Mi­lyen gyönyörűség !'Ha az embernek lelke van, ak­kor az nem lehet más, mint lilaszinü cigarettafüst. És érzem, hogy az embernek van lelke. Oly­kor folszáll a keblemben, világosan, kéken és ér­zem magamban kavarogni. Olykor folszáll a sze­membe és könyeket szí belőle . . . Szeretném látni! — Megizleltem az összes dohánynemeket, a füst­jük után tudom őket megismerni és most szeret­ném látui azt a füstöt is, mely bennem az életet tartja. Egy kis pukkanó gyujtómasinával rágyújtok magamra és elszívom magamat. Gyönyörtől fátyo­los szemekkel nézem az elszálló füstöt, mely föl- száll az ég felé, de'szétfoszlik, mielőtt odaér. Az­tán megmarad a hamu. Azt hiszem, szép, tiszta I fehér hamu lesz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom