Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1893-08-06 / 32. szám
32. szám III. évfolyam. Szegzárd, 1893. augusztus 6. TOLNAVÁRMEGYE Előfizetési ár: Egy érre . . 6 írt — kr. Fél érre. . . 3 „ — „ Negyedévre . I „ 50 „ Egy síim .... 12 „ Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kivQl elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése SzegzárdoD. POLITIKAI ES VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. LEOPOLD KORNÉL. Főmunkatárs: BODNAR ISTVÁN. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfize- tések és a hirdetések is a szer- | kesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály széria számíttatnak. Az ezredéves kiállítás és monográfiánk. Most, midőn az 1896-ki ezredéves országos kiállítás előmunkálatai javában folynak s az egyes csoportbizottságok a tervezetnek s beosztásnak bizonyára legnehezebb részén dolgoznak — megyénkben is találunk egy mozgalmat, melynek ügye szintén a kiállítás keretébe tartozik ; értjük a monográfiánk érdekében megindult mozgalmat. E kiállításnak célja: feltüntetni Magyarország kulturális fejlődését s mi sem fogja ezt jobban tehetni, mint azon monumentális munkák, melyek a vármegyék monográfiáit tartalmazzák. Midőn Semsey Andor 1891-ben 100,000 forintot adott át az akadémiának azon célra, hogy a millenniumig irassék meg: a tudományos magyar nyelvtan, a ^magyar irodalomtörténet, Magyarország archaeologiája, története, földrajza, közgazdasága, geoloJ giája, ásványa, flórája s faunája s o 10 munka mindegyikét 10,000 forint pályadíjjal jutalmazza — az ország s a sajtó megértette s méltányolta e nagylelkű alapítónak a hazai tudományt oly hathatósan előmozdító intencióját s az ezredéves kiállításon e körülbelül 30 vaskos kötetre terjedő könyvtár méltán fogja Magyarország tudományos nívóját dokumentálni. E monumentális könyvtár mellett egy másik még terjedelmesebb könyvtárt fogunk találni, mely szintén az ezredéves kiállítás alkalmára készül s ez a 63 vármegye körülbelül 150—200 kötetre terjedő monográfiáinak könyvtára. Az előbbeni könyvtárt egy csendes visszavonultságban dolgozó természettudósnak lángoló hazaszeretet sugallta, páratlan áldozatkészsége teremti meg ; az utóbbira Tolnavármegye adta meg az impulsust. Tolnavármegye vetette fel ugyanis legelőször az eszmét, hogy irassék meg a honfoglalás ezredéves ünnepélyének örök emlékére a vármegye monográfiája s szólittassanak fel a többi vármegyék is az erre vonatkozó intézkedések megtételére. 1885. évi január 20-án tartott rendkívüli közgyűlésen lelkesen fogadta el a vármegye ez indítványt s felhívásunkra végig tárgyalták e nagyszerű eszmét az ország összes törvény- hatóságai és pedig kevesebb lármával, kevesebb izgatottsággal, do sokkal több eredménynyel, mint a múlt évben a közigazgatás államosítására s most az egyházpolitikai kérdések s a főrendiház reformálására vonatkozó indítványokat. Itt nem merült fel elkeseredett nézeteltérés, mert elfogadták ezt az összes vármegyék. Számos vármegye már el is készült ezzel. Nálunk a szükséges intézkedések megtételére egy monográfia-bizottságot küldött ki a vármegye, mely a főispán védnöksége s az alispán elnöklete alatt gróf Apponyi Sándor, Döry Dénes, Jeszenszky Andor, dr. Karamerer Ernő, dr. Novak Sándor, id. Hőke Lajos, dr. Sass István, Péchy József, Wosinsky Mór, Vizsoli Ákos, Nagy László és Mikó György tagokból állott. E bizottság megbízása folytán már serényen készül e nagy munka, úgy, hogy sok ezer ábrának s néhány térképnek elkészíttetéséhez is hozzáláttak a szerzők s a költségek fedezéséről a bizottságnak már gondoskodnia kellett. Ez ügyben tartott a legutóbbi megyegyülés napján a monogra- űa-bizottság ülést, melyen azt határozta: hogy a szerint, a mint a költségek igényelni fogják, 3 vagy 4 évi részletben */* percentes pótadóban fogja e nagy munkának költségeit fedezni s ily értelemben terjeszti elő javaslatát az augusztus 11-én tartandó inegyegyülésnek. Különféle nézetek merültek fel c munka költségeinek fedezését illetőleg, de mi határozottan a monogratia-bizottság álláspontját tartjuk leghelyesebbnek. Némelyek társadalmi utón óhajtották volna a költségek előteremtését, mások véleménye pedig oda irányult, hogy vegye igénybe a vármegye a pótadót is, de csak annyiban, a mennyiben a subskripciok megkísérlése után fedezetlen költségek maradnának. A társadalmi támogatást azonban manap már annyi TÁRCZA. MUZSIKA ÉS PARFÜM.- REGÉNY. — Irta KŐBOR TAMÁS. (Folytatás.) (2.) III. KORILOPSZISZ. Magára maradva, Sándor, mint valami automata, ha lejárt a rugója, önmagában összeesett. Szótalan volt, de nem azért, mert magára maradt, hanem mert fáradt volt. A szombatesték a legkedvesebb estéi, de ez a jólórzós kifárasztja ót. Gör- nyedezó testtel, lehorgasztott fővel lassan vonszolja magát az utcákon keresztül, gondolatiam nehéz agy- gyal, fátyolos, nemlátó szemekkel. A lelkében valami ürességet érzett, mely szinte nyomta. Néha megborzong valami benső fázástól, a külső csikorgó hideget nem is érezi. Ez a reakció. A jókedv paroxismusát felváltja a csüggedés, az akaratlanság. Az utca ragyogó, frissen esett hóval leboritva. Ez a hóréteg, mintha bevilágítaná a levegőt és tompítaná az éjszakai élet zaját. Feketén, zajtalanul siklanak rajta végig az emberárnyékok. — Ezek is kalábereztek ? — gondolja magában lomhán, aztán mintha belefáradt volna ebbe a gondolatba, ismét csak lehorgasztja a fejét. Ösztönszerüleg hazafelé tartott és ösztönsze- rüleg haladt el a kapuja mellett. Kapaeitálta magát. Fordulj vissza! A szobád be van fütve, a lámpa ég, a teakészlet kikészítve. Friss dohány, uj könyv. Olyan kedves otthon lenni. Igaz, igaz. De nem tud visszafordulni. Nem tud engedelmeskedni az akaratának. Egyik utcából a másikba. Ki az Andrássy-uton a városligetbe. Onnan vissza. Cél és gondolat nélkül. Nem látva, nem hallva. Egyszerre csak eszébe jut, hogy nem lát. Felüti a fejét, erőszakosan, mint egy bika és tágra nyitja a szemeit. Tényleg világosabb most minden. De csak néhány percre. Aztán visszaesik setétes apáthiájába. Az utolsó, amit látott, az volt, hogy a lámpagyujtogató elolt minden második gázlángot. Aztán gondolt is valamit. Azt gondolta, miért nevezik ezt az embert épen lámpagyujtogatónak, a mikor a lámpaoltogatás is a mesterségéhez tartozik ? Az éjszaka csendes és fehér. Fehér és hideg, j Sándor csak a fülével él, nem látja a fehérséget, nem érzi a hidegséget, csak hallja a csendet. Azt i a sajátságos bugást, mintha kagylót tartana a füléhez, azokat a kiérezhetetlen ritmusokat, melyek lúllármázva az élet zajától, észrevétlenül lebegnek | a levegőben. Nem élénkek, nem változatosak, de ! ritmikusak, szépek. Le lehetne őket kottázni. És ekkor vágyat érez odaülni a zongorához és utána játszani őket. Milyen szép kompozíció volna. Mi- I lyen uj ! Kár, hogy a zongorának hangja vau. Hangtalanul lehet csak hatásosan eljátszani, oly pianissimo, hogy ne hallja senki, csak sejtse. Nagyszerűen illik a ösönd e simphoniájába a ! harangkongás. Tömören, férfiasán röpülnek széjjel a toronyról és végigremegnek az alvó városon. Egy, kettő, három, négy, öt. Sándor vár, még kettő kellene, a ritmus igy kívánja. Mért nem üt még kettőt? És ekkor ocsúdik csak föl arra a gondolatra, hogy ez a harangkongás nem hangszer, hanem időjelző, melynek most csak ötöt szabad ütnie, mert egy óra van. Es ekkor föleszmél. Ekkor lát is, érez is. Esik a hó. Már egészen ellepték a hópihék. Metsző szól kerekedik, mely arcába hajtja a havat. Ez megolvad rajta és nedvesen folyik végig az arcán. Megrázza magát és széttekint. Az egész hosszú utón senki, rajta kívül. A hó világit, a szórványos gázlángok csak küzködnek az éjszakával és alig világítják meg vasállváuyaikat. A harmadik utcasarkon sárga fónytáblákat és egy vörös lámpát lát. — Kávéház, — gondolja magában, — jó volna bemenni, de fogadásom tiltja. Gyerünk haza. — Gyerünk haza, — gondolta, mikor a kávéház ajtajához ért, gyerünk haza. gondolta, a mikor belépett a kávéházba. — Nem tehetett másként. Odabent két vagy három álmos pincér fölriadt. Nem volt egyetlen vendég sem. A gáz mindenütt lesrófolva, csak az egyik billardasztal fölött égett egy lámpa. Az egész hosszú helyiség árnyék I ban volt és az átellenes falon a nagy tükör üvegje feketén villant elő. Kellemetlen az. ilyen üres kávé ház, különösen éjszaka. Ugv érzi magát benne az ember, mintha hivatlao vendég volna. Az egyik pincér odalép az asztalhoz melynél i letelepedett és meggyujt fölötte egy lámpát.
