Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1893-06-18 / 25. szám
TOLNA VÁRMEGYE. 2. 1893. junius 18. adókirovásokat az állam érdekében állónak nem tartja, a hogy főleg a III. osztályú keresedi adónál a 10% adókulcsot túl- magasnak tartja és alkalmazhatónak nem találja. Szívleljék meg e kijelentéseket itteni pénzügyi közegeink, kik jóllehet optissima fide, de azért indokolatlan túlbuzgósággal jártak el. Nagy és méltó tehát a felháborodás, melyet az adókivetési javaslatok széles körökben keltettek. Az ügy igazsága, melyet felszólalásunkkal képviselünk, ad nekünk jogot arra és teszi egyúttal kötelességünké, hogy a pénzügyi hatóságot a leghatározottabban felkérjük, hogy javaslatait az egész vonalon redukálja, hogy a létező nyomasztó állapotokra való tekintettel az adók felemelésétől álljon el és csak azon sporádikus esetekben ragaszkodjék az adóemeléshez avagy a régi adóalaphoz, ahol javulás állott be, vagy nem történt visszaesés, de a túlnyomó többségre nézve a régi adóalapnak jelentékeny leszállítása elengedhetetlen szükséget képez. Ha egy vármegyét végig járnak az elemi csapások, fillokszera, peronospora, jégverések, tűzvész, árvíz stb. stb. akkor kár még a kísérletért is, annak a szegény, sors- sujtotta vármegyének közönségét magas adókkal zaklatni, hanem a kincstár is várja türelemmel, mint az adózók, inig jobb idők virradnak ránk, keressen addig kárpótlást ama helyeken, a melyek szerencsére a hasonló sorcsapásokat nem ismerik. AjÁuljuk Kj fvlonólcvl áoun lxctii vető bizottságoknak is figyelmébe. Nekik nemcsak módjukban, de kötelességükben is áll adózó polgártársaiknak érdekeit a kincstár túlbuzgó és netán túlkapó közegeivel szemben megóvni, teljes erélylyel megvédeni. Ne legyenek elnézók, de legyenek igazságosak és méltányosak. Járjanak el feladataik teljesítésében „lelkiismeretesen és részrehajlás nélkül'1, a mint hogy erre működésük megkezdésekor ünnepélyes fogadást is tesznek. Reméljük, hogy a pénzügyi hatóság és első sorban az adókivetó bizottságok, melynek Szegzárdon elnöke Hanny Gábor apát ur, kinek igazságszeretete és pártatlansága iránt méltán bizalommal viseltetünk, az adók kirovásánál az adott helyzettel és körülményekkel, melyeket mi a fentiekben híven vázoltunk, szigorúan számolni fognak. Szöllöink rekonstruálása. (—.—) Az ország bortermő vidékei közül Szegzárd és környéke elég hosszú ideig ellentállott a fillokszera rohamos pusztításának. Tulajdonítsuk ezt a talaj kitűnő voltának, vagy a fáradságot, munkaerőt nem kímélő művelési rendszernek, annyi tény, hogy bár a pusztulás óriási, még sem jutottunk annyira, mint például a hegyaljai s balatonvidéki szóllóhegyek, melyeken még hírmondónak is alig maradt a nemes nedvet termő tőkékből. Hát hogy ha még annak idején mindent elkövettünk volna a védekezési módok keresztülhajtására. — Együttes erővel nagyszerű eredményeket produkálhattunk volna. De ismeretes köznépünk indolens magatartása s határozott ellenszenve a legelső íillokszerabiztos működésével szemben. — Pedig a rendszeresen szénkénegezett szőllők még mind e mai napig megvannak s bár kevesebb jövedelmet hajtanak, mégis teremnek. Ma persze a szónkénegezéssel elérhető cTCiJmtSnyrol booflCitli, mivel SZŐllÖillk iicig^y része amúgy is megsemmisült, legalább is elkésett dolog. A jelen körülmények közt célra vezetőbb tehát, ha a bortermelők figyelme az amerikai vesszővel való beül- tésre irányul. Hivatkozhatnánk közeli példára, az állami és vármegyei szóllótelepre, a moly Nits István szóllészeti felügyelő szakavatott vezetése alatt immár odáig fejlődött, hogy kézzelfoghatóvá teszi a várható eredményt, de az emberi természettel vele jár, hogy a meglevő sohsem jó neki; ott van tehát példának Nagy-Maros, — a melyet újabban egész bucsujáró helylyé avatnak látogatásaikkal a szegzárd iák. Az itt elért fényes eredmény serkentsen bennünket a további munkára. Valóban már eddig is örvendetes jelenségnek találjuk, hogy az amerikai vesz- szóvel való beplántálás, különösen az úri osztálynál olyan nagy arányokat öltött. A mostani példaadás már is megtermetté azt az eredményt, hogy a köznép, a mely hitetlenül kinevette a fillokszéra létezését s a peronospora elleni fecskendezést ostobaságnak nevezte, ma már belátta vaskos tévedését s száz örömmel kapkod a mentőeszköz után, s ez alkalommal vakon fogja követni az urakat. Ezen a szegény, jobb sorsra érdemes népen kell segítenünk mennél hamarább. Lehetővé kell tenni, hogy a szükséges vesszőhöz már itt helyben hozzájuthasson s ne kelljen a mérsékelt volta mellett mégis tetemes szállítási költséget megfizetnie s ne legyen kiszolgáltatva egyes, nálunk elébbre haladt vidékek lakosainak, a kik a szöllő- vesszókön nyerészkedve, felakarják használni a szorult helyzetet, hogy magukat mennél busásabban kárpótolják, a hajdani veszteségekért. Ez alkalommal Szegzárd község érdemes elöljáróságáhozn szólunk, higgadtan s a lehető legtisztább szándékkal és jóakarattal. A város és különösen a szegény nép érdekében még korántsem tettük meg kötelességünket az által, ha a Szegzárd tulajdonát képező földbirtokból 20—25 holdnyi területet, holdanként 25—30 frt óriási magas bérösszegért átengedünk a vármegyének, hogy szóllötolepet létesítsen rajta. — Szegzárd városnak már magának is régen kellett volna ilyen telepet létrehoznia, temérdeket megtakarított volna az uriosztály, ha vesszőszükségletét itthon szerezhette volna be, a szegény népre pedig valóságos életkérdés az a pár forint, a mely igy zsebében maradna. A polgári osztálynak ugyanis A bútorozott szoba. — Rajz. — Itt egy csinosan bútorozott szoba azonnal kiadó. A kényelmes boldog „otthoninál bírók, kiilö- j nősen a procul megotiis vidékiek jóformán fogalommal sem bírnak arról a rettenetes valamiről, aminek a neve civilisált világban bútorozott szoba s a mit a fentebb látható táblácska is jobb és rosszabb ortográfiákkal szokott hirdetni a kőbányai úttól kezdve az Isten — pardon a „Vörös kereszt korház“ háta mögött fekvő Mozdony utcág. Egy ily butorzott szoba kibérlése jutott osztályrészül Várnoky Kálmánnak is, aki egy jómódú békésmegyei család sarjaként, jogot jött fel hallgatni fő- és székvárosi, nagy Budapestre. Kálmán főként csöndes lakást keresett, hogy a pandektákból hasznot merítve, ne kellesen az év végén Bukovayként hazavonulnia s ez okból a csendesebb utcák kapuin lógó cédulákat vette szeraügyre. Sok járkálás után végre valahol a nyugati pályaudvar környékén fekvő Nefelejts utcában állapodott meg. Vidékről felkerült ideális lelkének tetszett az utca ábrándos neve és az igen kedvére való XX. szám alatti cédula, mely „igen csöndes lakást“ ígért „csöndes, szolid“ lakónak és hozzá volt téve még az is, hogy: nagyon olcsón. A modern Odysseus felmászott a harmadik emeletre, s csöngetett a megjelölt lakás ajtaján, a hol Kalypsoként, házi ruhában egy meglehetős korú asszonyság jelent meg. — Önnél van a kapun hirdetett kiadó szoba? — Igen uram, móltóztassék csak belépni és 1 tekintse meg közelebbről. Midőn Várnoky megnézte a szobát, helyeslő- leg bólintott fejével. Igaz, hogy kicsiny, de nekem tanulni épen elegendő. — Igen . . . vagy úgy . . . Mormolá az öreg asszonyság — lássa édes ur, még a férjem élt, a ki a József főherceg nevét viselő hadastyán egylet tagja, Budán a „Gesztenyefában“ a klarónétot fújta . . . — Kérem, a szoba árát kérdeztem, ordított közbe Kálmán. — Nincs szükség erre az ordításra, én nem vagyok süket — szólt sértődve az anyóka — ön azt kérdezi, mennyibe kerül a szoba? — Igen ! — Tíz óv előtt öt forint volt az ára havonként, de akkor sokkal olcsóbbak voltak a lakások, de ma, midőn a telkek ára oly rohamosan szökik fel, minden megdrágult... De mit mond ön az uj pénzhez és a katholikus papság állásfoglalásához a polgári házasságot illetőleg? A bérelni szándékozó befogja füleit. — Mi baja önnek, uram? — A sok beszédtől egyszerre fülhasogatást kaptam. — Oh ! oh ! fülszakgatása ? Ez ellen igen jó szert ajánlhatak Önnek. — Törjön össze káfnfort paprikával, aztán holdtöltén menjen ki a kereszt- utra ___ — M i az ára a szobának, az ördögbe is! vágott ingerülten közbe a jogász. :— Ah, vagy úgy ? Tizenkét forint havonként ha itthon akar reggelizni, egy csésze kávét kiflivel 15 krajcárral számitok Önnek, ha vajat is kíván, 25 kr. a reggeli .... csizma es ruhatisztitás ismét külön. — Az udvaron egy nagy deszkabódét látok, mi áz ? — Egy épület —• asztalos, műhely. Harminc segéd dolgozik benne, mind tisztességes emberek Közülük egy el akarta venni a leányomat. Leányom épen ma töltötte be huszadik évét, Bertának hívják, már háromszor volt jegyben, de mindig füstbe ment házassága. Oh, Ön nem képzeli, milyen pe- chem van ezzel a leánynyal . . . De kérem — bátorkodók Kálmán gátat vetni a szóaradatnak — ha ez a harminc asztaloslegény egyszerre elkezd dolgozni, akkor itt pokoli lárma támad. — Megtébolyodni való! ... de tudja, csupán az első napokban, aztán úgy megszokja, hogy vasárnap szinte bántani fogja a nagy csöndessóg. Akkor tehát legjobb lesz, ba három napon keresztül ki sem nyitom az ablakomat. — Ezt valóban tanácsolhatom, mert a legények csupa tréfából nagy darab forgácsokat is szoktak felhajigálni — különben igen illedelmes emberek. Szobám előbbi lakója egy könyvtári segédtiszt volt, de nagybátyja miniszteri tanácsos, valamikor szolgáltam a mamájánál, aki ... . Kálmán dühösen csapta fejébe kalapját. — Holnap fogom Önnel végleges elhatározásomat tudatni. Ajánlom magamat!
