Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1893-05-21 / 21. szám

KÖZGAZDASÁG.

Az ezredéves országos kiállítási pécs- kerületi bizottság megalakulása.

A kiállítási pécs-kerületi bizottság vasárnap délelőtt tartotta megalakuló ülését a városi törvény- hatóság közgyűlési termében.

Kardos Kálmán főispán mint elnök, üdvözli a megje'enteket, lelkesítő beszédben hiyja fel figyelműket a kiállítás fontosságára, s kéri hathatós támogatásukat e nagy nemzeti mü létrehozásában. Vállvetett s lelkesedéssel párosult munkával meg kell s megfogják mutatni a művelt világnak, hogy ezer óv alatt szívós kitartással mennyit teremtettünk s meggvözzük az idegent, hogy a magyar állam az európai kulturállamok közt jogosan méltó helyet foglalhat el. Midőn parlament, kormány oly az ezerévhez méltó komolysággal s buzgalommal karolta fel a kiállítás ügyét, az egyes bizonyára nem fog elmaradni, hanem tevékenyen közre fog működni szóval, tettel, s ezen nemes versenyre kelés biztosítja a kiállításnak a magyar nemzethez illő sikerét.

Az éljenzéssel fogadott főispáni beszéd után Dr. Záray Károly, mint a kerületi bizottság előadója felolvassa a kereskedelemügyi m. kir. minister urnák a kiállítás ügyében a hazai közönséghez intézett felhívását, melyet a bizottsági tagok lelkes éljenzéssel fogadtak, mire elnöklő főispán ur a pócs kerületi bizottság megalakulását kimondotta.

Felolvastatott ezután a bizottsági tagok névsora s titkár részletesen ismerteti az ezredéves kiállításra vonatkozó törvényt s az idevonatkozó, különösen a kerületi bizottság hatáskörét illető szabályzatokat.

Főispán ur meg van győződve róla, hogy a kerületi bizottsági tag urak, mint az utolsó kiállításnál. úgy enuél is minden lehetőt el fognak kö- votni, hogy a gondoskodásukra bízott kerület a kiállításon méltóan legyen képviselve.

A helyi bizottságok alakítása egyelőre az ipartestületek székhelyein hal áraztatott el, — szükséghez képest azonban más községekben is fognak alakíttatni. Bizoitsági előadó raogbizatott, hogy a kerület hivatalos beutazása alkalmával a kiállításnak propagandát csináljon, s a helyi bizottságokat alakítsa meg. Kimondatott egyszersmind, hogy minden bizottsági kiadást a kereskedelmi és iparkamara fedez. A bizottság megalakulását tudomásra hozó s a közönséget a kiállításról tájékoztató hirdetmény kibocsátásával előadó titkár bízatott meg. Elhatározta a bizottság, hogy „ezredéves kiállítás pécs kerületi bizottságának közleményei“ cim alatt autografikus értesítéseket bocsát a bizottság ténykedéséről a kerületbeli lapoknak (korankint a fővárosiaknak is) rendelkezésére, — a bizottság megalakulásáról pedig a törvényhatóságokat s ipartestületeket már most értesíti.

Az ülés bezárása előtt Littke József kereskedelmi és iparkamarai elnök emelt szót. Úgy véli, hogy minden tagnak nézetét tolmácsolja, midőn főispán ur ő méltósága a kiállítási ügy meleg felkarolásáért köszönetét fejezi ki, s egyszersmind örömének ad kifejezést a felett, hogy a bízott-ági elnökség oly egyénnek kezébe került, ki a sikeres működést előre is biztosítja. Az alapfeltétel meg van, a vezér egy céltudatos, megfontolva tevékeny ember, — a siker ennek szükségképeni folyamá- nya. Beszédét a főispán ur éltetésével végzi.

Főispán ur a tagok lelkes éljenzése közt jelenti ki, hogy a sikert, a mi meg lesz, — nem kétli, — a bizoitsági tagok lelkesedésének fogja tulajdonítani, mely lelkesedés a dicsőséges sikert még mindig ki tudta vívni.

1893. májas 21. _____________________

Ma

gyarország selyemiparáról.

Mióta szerencsém van a selyemipar állásáról Tolna vármegye területén a vármegye közönségét időközönként tájékoztatni, még nem voltam azon helyzetben, hogy ezen ügy további fejlődésére annyi aggodalommal kellett volna nyilatkoznom, mint jelenleg.

Az, amitől évek hosszú során át tartottam s a mit jelentéseimben is mindenkor kifejeztem, az 1892-ik évben bekövetkezett.

TOLNAVÁRMEGYE.

Még eddig mindig képesek voltunk évröl-évre oly szederfákat használatba venni, melyek ezelőtt felhasználva még nem voltak.

Ezt azonban többé nem folytathattuk, a menynyiben 1892-ben csak oly szederfák állottak rendelkezésünkre, a melyeket a selyemtenyésztók 1891-ben úgyszólván kivétel nélkül már haszuáltak.

Igen természetes tehát, hogy selyem termelésünk eredménye 1892-ben attól függött, hogy a már használatba vett szederfák egy kedvező vagy kedvezőtlen tavasz folytán, nagyobb vagy csekélyebb lombtermést fognak-e adni.

De függött selyemgubó termésünk eredménye még attól is, hogy tenyésztőink az okszerű gazdálkodás szem előtt lartása mellett, mennyire lesznek képesek a rendelkezésükre álló lombmennyiséggel több vagy kevesebb selyemhernyót felnevelni.

Tény, hogy 1892-ben a tavasz nem volt kedvező s igy a szederíák kevesebb lombot adtak; minélfogva a hernyók élelmezésére szükséges lombtermés elégtelensége folytán a már felnevelt se- j lyembernyók egy része éhség miatt elpusztult.

Másrészt azonban tény az is, hogy tenyésztőink kevés kivétellel még mindi-t pazarul bánnak a szederfalevéllel s igy a kedvezőtlen tavasz folytán a csekélyebb lombtermést sem használták ki oly jól, mint azt kihasználni, kelletett és lehetett volna.

Ezen körülményekben rejlik oka azon szomorú ténynek, hogy a selyemgubó termés mennyiségét illetőleg, az egész országban igen csekély kivétellel majd mindenütt csökkenés állapi tható meg.

Igaz, hogy Tolna vármegyében, mig 1891-ben 46165 kiló, addig 1892 ben 51154 kiló, vagyis 4984 kilóval több selyemgubó termeltetett.

De figyelembe veendő, hogy 1891-ben nyert gubómennyiség 2085 uncia (á 25 grm) kiosztott pete után termeltetett, esik tehát egy uncia kiosztott petére 22 kiló gubótermés ; mig 1892-ben 2604 uncia (á 25 grm) pete osztatott ki s igy egy uncia petére átlag csak l9 kiló, vagyis unciánként három kilóval kevesebb termeltetett, ami 6134 kiló csökkenésnek tekinthető.

Ezen csökkenés, nemcsak általában közgazdászai, de egyesek érdekeire való tekintetekből is, komolyan figyelembe veendő, ha meggondoljuk minő sok szegény család csalatkozott ezen csökkenés által munkájához és fáradozásaihoz méltán kötött rnményóben.

Azt pedig, hogy népünk mennyire kedvelte már meg ezen termelési ágat és hogy annak üzé- sóre a hajlandóság még folyton növekedésben van: legjobban igazolja azon tény hogy 1891-ben 3516, 1892 ben pedig 4334, tehát 818 családdal több foglalkozott selyemtermeléssel a vármegye területén.

Tehát nemcsak hazánk közgazdászaiénak emelése, de népünk oly sok szegényeinek érdekei is, kik ezen termelési ág áldásaitól méltán remélik sorsuk könnyítését, kétszeres kötelességünkben állónak vélem lehetőleg oda törekedni, hogy örvendetes fejlődésnek indult selyemiparunk a jelen megpróbáltatás nehéz idejét túlélve, tovább fejlődhessék és virágozhassák.

Hogy azonban a veszély mely selyemiparunkat jelenleg komolyan fenyegeti elhárittassék, az erre irányult erélyes intézkedések a kormány és hatóságok részéről eredményhez vezethetni csak úgy fognak, ha a közönség is ez irányban buzgón és következetesen közreműködik.

Azt. hogy a selyemtenyésztés meghonosítása miuó feltételekhez van kötve, megmondotta már egy félszázad előtt nemcsak gróf Széchenyi István, de tudja ezt ma már a selyemtenyésztéssel foglalkozó minden gyermek is.

Szükségünk van ugyanis mindeuekelőtt egy megfelelően oly nagy szederfa-állományra. hogy a levél minél bővebben álljon rendelkezésünkre.

Ezt pedig elérnünk c-ak úgy lehet, ha elsősorban minden kellékkel ellátott jól rendezett községi faiskolákat létesítünk és tartunk fenn.

Igaz és általa bau tudva van, hogy a községi faiskolák, Tolnavármegyében a legutóbbi 10 óv óta örvendetesen javultak: ami — bátran vélem állíthatni — főleg a járási faiskola felügyelői intézménynek köszönhető.

Azonban, a járási faiskola felügyelők működése ezek által a községi faiskolákban észlelt hiányok pótlása iránti sürgetések és az országos se- lyemtenyósztési felügyelőség mind megannyi intézkedései eredménytelenek maradtak, ha az országos selyemtenyésztesi felügyelőséget ezen legjobb törekvéseikben a vármegye tényezői hazafias buzgalommal nem támogatják.

A vármegye hatóságát, a községi elöljáróságokat és a vármegye egyéb lelkes tényezőit illeti j meg tehát első sorban a hálás elismerés azért hogy ; Tolna vármegyében a községi faiskolák ma már oly jó állapotban találtatnak, hogy azokból 1892- ben 9,746 drb, az országos selyemtenyésztési felügyelőség fennállása óta pedig 81,573 drb szederfa lett közhelyekre kiültetve.

Az országos selyemtenyésztési felügyelőség nem tartván azonban elégségesnek, hogy a szederíá szaporításra csakis a községi faiskolák utján törekedjék, még külön járási faiskolákat is létesített és tart fenn saját költségén.

9.

Ily járási faiskola Tolna vármegye területén négy létesittetett, melyekből eddig 25,383 drb szt- der'fa lett végleges helyére kiültetve.

De ezen eredmény sem kizárólag az országos selyemtenyésztési felügyelőségnek, ki ezen fai-kólákat saját költségén tartja fenn. hanem elsősorban azon adakozóknak köszönhető, kik hazafias áldozatkészséggel ezen faiskolák létesítését, a terület ingyen átengedése által lehetővé tették.

Mindezen legjobb törekvések dacára, az eredmény a mutatkozó és folyton növekedő szükséghez képest, még mindig csekély.

Csekélypedig az eredmény azért, mert ha kérdjük, váljon hány létezik a fentiek szerint kiültetett szederfákból, melyek rendeltetési helyükön még épen állanaki úgy e kérdésre azoknak válasza, kik ez ügyet ismerik, bizonyára nem lesz kedvező.

íme eljutottam azon ponthoz, a melynél nyíltan ki kell mondanom, hogy a második tényező, melynek közreműködése feltétlenül szükséges arra nézve, hogy selyemtenyésztésünket a visszaeséstől, esetleg újbóli tönkremenóstől megmentsük: maga a közönség.

Mindenki által tudva van, hogy a közhelyekre véglegesen kiülteti fák fele, sőt monhatjuk még ennél is több, minő okoknál fogva pusztul el.

Hisz már a fák kiültetésónél számos hiba kö- vettetik el; mert ki ne látott volna az utak mentén tavaszszal idomtalanul ásott kis gödröket, a melyek a véglegesen kiültetendő fák befogadására vannak szánva?!

Ha pedig a fa már ki van ültetüe, váljon ki gondozza, ki öntözi azt legalább egy-kétszer a ki- ültetés első évében ? ki kapálja és porhanyitja a földet a kiültetett fa törzse körül legalább kétszer egy évben ?!

E mellett még pajkosság, rósz indulatu szándékosság által, továbbá az utak mentén szabad legeltetés és marhahajtások alkalmával minő temérdek fa rongáltatik meg és pusztul el!

Nem egy oly eset is fordult elő, hogy a közút mentére ültetett fiatal fát az útra dűlő földnek birtokosa, csakhogy az elpusztuljon és kiszáradjon, titkon megemelte, vagy a földben a gyökereit levagdalta; elég lelketlen lévén meg nem gondolni, hogy ez által egyszersmind számos szegény embertársát egy várvavárt keresettől megfosztja.

Ily esetek fordultak elő a vármegye területén még a legutóbbi múltban is különösen Szegzárd- ról Báttaszék felé vonuló ut mentén a szegzárdi és báttaszéki határban, továbbá: a Szegzárdról Zomba felé vezető ut mentén az agárdi határban, hol egy óv tavasza fotyaina alatt két-hároin Ízben is kellett egy és ugyanazon helyre kiültetni, minekutánna a fa rövid időre kiültetés után, a fentjelzett módok szerint rossz indulatból elpusztittatott, de a tettes kipuhatolható soha nem volt.

Szabad legeltetés által okozott farongálások leginkább a mözsi határban voltak tapasztalhatók.

Bárki is tehát, csak a közjónak tesz legjobb szolgálatot s igy hazafias kötelességet teljesít, ha a közhelyeken álló fáknak — melyek valósággal közkincsnek tekinthetők — tudomására jutott rongálását akár az illető főszolgabírónál, akár pedig az orsz. selyemtenyésztési felügyelőségnél rögtön bejelenti.

Meglehet győződve bárki is, hogy a kiderített farongálók szigorú megbüntetésével ezen visszaéléseknek határozott gát vettetik.

Ezek után csak röviden ismételhetem, miszerint selyeintenyósztésünk hanyatlásának legfőbb oka — miut azt már fentebb is érintem — a szederfa hiány.

Minden törekvésünket tehát elsősorban oda kell irányítani, hogy szederfa-állományunkat növeljük.

Azonban, legjobb igyekezetünk mellett is, ez irányban célt csak több idő múltával érhetünk el ; mert végre is a szederfának nőni és fejlődni kell, mig eléri azon kort, a melyben a selyemtenyésztés céljaira lombot adhat.

Addig tehát, mig szederfa-állományunkat céltudatos, erélyes és kitartó működésünkkel a megfelelő fokra emelünk sikerül, egyéb rendelkezésünkre álló módokhoz is kell folyamodnunk, hogy í selyemtenyésztésünket a fenyegető veszély ellen megóvjuk.

Erre nézve első feladatunk, hogy a rendelkezésünkre álló szederfák leveleit lehetőleg kihasználjuk és elhárítsunk minden oly körülményt, mely a különben is elégge érezhető szederfalevél hiányát még jobban növeli.

Ily körülmények a következők:

Még mindig fordulnak elő esetek, hogy egyesek, dacára a belügyministerium 1883. évi 60972, és 1887. évi 15874. sz. a. kelt rendeletéinek, még a jelen nehéz időkben is elég lelketlenek arra, hogy szegény sorsú polgártársaikat a közutakon, köztereken, utcák mentén, általában közhelyeken álló szederfákról a levélszedésden részben veszélyes fenyegetéssel és tettleges bántalmazással, részben pedig az által gáto'ják, hogy szederfák lombjait mészszel vagy petróleummal lelocsolják.

Sót nem egy esetben tapasztaltatott, hogy a selyemtenyésziő, különösen ha az utcák mentén álló szederfákról lombot szedett, a tenyésztéssel nem foglalkozó vagyonosabb osztálz által gúnyoltatott és