Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1893-04-23 / 17. szám

III. évfolyam.

17. szám.

Szegzárd, 1893. április 23.

TOLNAVÁRMEGYE

Előfizetési ár:

Egy évre . . 6 frt — kr.|

Fél évre. . . 3 „ — , Negyedévre . I „ F0 , Egy szám .... Ü , Előfizetéseket éa hirdetéseket a kiadó- I hivatalon kívül elfogad Krammer Vil- I mos kónyvkereskedése Szegzárdon.

POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP.

Meg-jelenik minden vasárnap.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos :

Dr. LEOPOLD KORNÉL.

Főmunkatárs:

BODNÁR ISTVÁN.

Kéziratok vissza nem adatnak. I

A lap szellemi részét illető köi- [ lemenjek, valamint az előfize* I tések és a hirdetések is a szer-1 kesztőséghez intézendők.

Hirdetések mérsékelten megállapított I | árszabály szerint számíttatnak.

A tűzveszély és a kötelező tűzbiztosítás.

(B—r.) Az 1893-iki esztendő bő részt juttat nekünk is csapásaiból. Az árvíz kegyetlen pusztítását egy teljesen elsepert községünk romjai még mindég hirdetik. Az eddig tapasztalt mostoha időjárás gazdáinkat szomorú jövővel rémitgeti s ezen kívül a második országos csapásból is ki kellett venni osztályrészünket, a vörös kakas repked — községről-községre, csakhogy inig egyes városok tagadhatlanul óriási kárait, a hatalmas fővárosi sajtó pótolhatlannak jelenti ki — addig a mi vármegyénk 250 — hajléktalanul maradt, kárvallott családjának keserű panasz-szava alig hallatszik el el még mihozzánk, a közel lakók szivéhez is.

E kis intermezzót azért bocsátottuk előre, — hogy a fővárosi lapok sok kitűnő tűzrendészed cikke után megindokoljuk a magunk szerény felszólalását. Fájdalom, nekünk a kérdés nagyon is aktuális voltánál fogva van okunk és jogunk, az általános tűzrendészet, a tűz elleni óvóintézkedések s ezzel kapcsolatosan a biztosítási módozatokhoz hozzá szólani.

Mindenekelőtt nem osztjuk egyes fővárosi lapok ama állítását, hogy, mert tűzrendészet]' törvényünk nincs, a kormány semmit sem tett — csak összedugott kézzel nézte városaink és falvaink elpusztulását. A vármegyei közigazgatást pedig egy- átalán nem érheti az „indolencia“ vádja,

hisz a kiadott miniszteri rendelet értelmében úgy szólván mindenütt megalkották már a tűzrendészed szabályrendeletet. Vármegyénk e téren pláne hatalmas haladást mutathat fel. Nagyon sok községünk hirböl ismerte azelőtt a fecskendőt, — de a szabályrendelet megalkotása után nyomban beszerezte azt, s csak rövid idő kérdése s a kötelező tűzoltó intézmény is behozva leszen.

Nagy haladást jelent mindez kétségtelenül, de hogy ezek által az üdvös intézkedések által minden bajnak elejét vettük volna — hinni sem merészeljük.

Szerintünk a falvakban és kis városokban szervezett tűzoltóság mindenkor csak arra való lesz, hogy a kisebb bajokon se- 1 gitsen.

Bármennyire elismerjük a környék tűzoltóságnak áldozatkészségét, bátorságát, kitartását, lelkosültsógét, sót heroizmusát, az ó működésük — hozzák ide bár a főváros hatalmas gózfecskendóit, csupán a tétlenségre kárhoztatott szemlélés lesz mindany- ' nyiszor, valahányszor egy-egy zombai, avagy bölcskei eset ismétlődik. Hiszen ime most sem az volt a hiba, hogy tűzoltóink nem állottak derekasan helyet, ideje-korán a vész színhelyén termettek ők, dolgoztak ember feletti erővel, de a szélvész, az irtózatos orkán sokkal erősebb volt, a hatalmas lángnyelvek egész utca sorokat nyaldostak egyszerre végig.

És itt megint nem az a baj, hogy építkezést szabályozó törvényünk nincs. — A vármegyék építkezési szabályrendelete szigorúan előírja, hogy és miként építkezzünk, de a földhöz ragadt szegény nép abból rójja össze a maga kis vityillóját, a miből telik. Nem jut neki terméskőre, márványra, pléh, vagy pala tetőre, — sok helyen még a templom is fából kerül ki. Mivel náddal nem szabad — befedi a szegény nép sűrűn, egymás mellé ékelt házikóját fazsindellyel. S ime, ha a legnagyobb szigorúsággal keresztül erőszakoljuk is a tűzrendészed szabályrendelet minden paragrafusát, megtiltjuk a termények — gyúlékony anyagok összehalmozását, építkezési viszonyaink mégis olyanok, hogy a tűz rémitó pusztításainak következményeitől, — ha egy kis tavaszi, pláne ha kánikulai vihar dúl nem a lelkes tűzoltóság önfeláldozása ment meg bennünket, de csak akkor lehetünk biztosak, ha csekély vagyonkánkat eleve biztosítjuk.

Jól van tehát szervezzünk tűzoltóságot város- és faluszerte. Rendes körülmények közt az ő tapintatos működésűk, önfeláldozó buzgalmuk bizonyára elhárítja fejünk felől a veszélyt, de egyes falvak, városok vagyonának megmentése — a katasztrófák kétségbeejtő következményeinek elhárítása tűz ellen való biztositó-társuiataink újraszervezésétől függ.

Biztosító intézeteink mai szervezetükben, mint magán részvény-társulatok — busás nyereményre törekszenek. — Spekulativ szellem vezeti legtöbbjét. Nem a közönség, a humanizmus érdekeinek előmozdítását tekintik feladatuknak, hanem azt,

TÁRCZA.

Table d’hote.

Olyan gömbölyű volt Vulkanu Vazul ur, mint egy tisztességes „0” betű.

Ha véletlensógből borkereskedő vagy sör-gyáros lett- volna, úgy bizonyára hordóhoz hasonlította volna őt mindenki.

De hát Vulkánu ur szerencsétlenségére sertéskereskedő volt és igy az ő mesterségéből venni hasonlatot a termetére, mindenesetre nagy udvariatlanság lett volna.

Denique Vulkánu ur sertóskereskedő volt Bukarestben. Volt neki valami 50,000 disznója és igy ném lehet sodálui. hogy iu.g olyan disznója is volt, hogy egy ;g«u szép feleségre fett szert.

A szép Auit.i gyöngye volt a omán menyecskéknek, sött; éj volt a ^.eme vn, i, hajnal hasadása aisz arcpirulása, ké > sóvárgó .1 keble hullámzása és csókra csábitó a lihegő ka.

Mikor & nagy te m e’ hö-asztalánál a table d'hote-hoz megjelentek mindig feléje fordult az egész asztal kintete es n me 'ajakról ellebbent a szánakozó megjeg} 'és •

— Sz > «»fíonjl

Ez a megjegyzés nem volt ugyan valami hízelgő a férjre nézve, de hát a szép menyecskék férje iránt sohasem szoktak valami nagyon udvariasak lenni a férfiak.

És a szép Anica helyzete csakugyan szánan- dónak látszott.

Férje valósággal egy nagy zsíros bödönhöz hasonlított, arcáról hiányzott a szellem és az egész table d’hote alatt is úgy látszott, hogy több ügyeimet tanúsított a beafstak-ek és borjuszeletek iránt, mint az ó szép felesége iránt, a ki minden áldott ebédnél ott ült vele szemben.

Ki valaha egy fürdőhely table d’hote-jának rendes vendége volt, annak fogalma lehet még a royalista államban is a legkellemesebb köztársaságról.

Sőt határozottan állíthatom, hogy a köztársaságot sokkal könnyebben be lehetne hozni minden államba table d’hote segítségével, mint a véres forradalmakkal.

Az a szabadság és könnyűség a megismerkedésben, az a fesztelenség és könnyedség a társalgásban és az a természetesség és mesterkélten kedvesség sehol a világon nem élvezhető annyira, mint egy fürdőhely table d’hotejánál.

Az ember leül a nagy asztal bármelyik részéhez, bemutatja magát szomszédjainak és a szemközt ülőknek, aztán elkezd velük azon a kedélyes

hangon, a melyen csak a régi ismerősök szoktak társalogni.

Sőt lehetetlen is, hogy meg ne ismerkedjék és ne társalogjon, mert hiszen az ebéd minden fogása alkalmat nyújt rá s még a leghallgatagabb ember is, ki a leves, pecsenyék és tészták fogásainál a hallgatás bravourját ki tudta vinni, az ebéd végén okvetlenül megszólal és ha csak annyit kérdez is szomszédjától, hogy: „Szereti nagysám a sajtot?“ — a jég meg van törve, a társalgás meg van kezdve és a mi ezután jön, azt már mindig megcsinálja a véletlen vagy pedig a sors.

A szép Anica mellé a table d’hote-nál jobb oldalról egy nyugalmazott alezredes került, bal oldalról pedig egy fiatal földbirtokos.

Az alezredes ur a legelső table d hote-nál azt kérdezte legelőször is a szép menyecskétől :

— Nem parancsol, nagysám, egy kis burgonyát?

Széplaki Ervin pedig, a hogy a baloldali szomszédot hívták, azt kérdezte:

— Szereti nagysád a borjuszeletet ?

Burgonya és borjuszelet!

Ilyen fontos és ilyen költői tárgyakon kezdődnek az élet regényei.

Néha a burgonyán kezdődnek a legkomolyabb tragoediák, máskor meg borjuszeleten a komoediák j